Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-02-05 / 29. szám

1936 február 5 BÉKÉS 3 Garancia tellett a legmodernebb fazonú női kabátok és öltönyök PT készítését vállalom Tisch Ernő Kisebb hirek (A ,,Békésu tudósítója jelenti.) A budapesti törvényszék Horváth-tanácsa Grosz Lajos Karpfen- stein-utcai pékmestert, mert a hatóságilag meg­állapított 22 fillér helyett 24 fillért kért a barna­kenyér kilójáért, árdrágító visszaélés vétsége miatt 100 pengő pénzbüntetésre Ítélte. — Makón nagy villámlás és dörgés kíséretében hatalmas felhő- szakadás volt. A. villám több házba és antennába is lecsapott különösebb kárt azonban nem tett. — A budapesti pékkartel tagjai hétfőn rendkívüli közgyűlést tartottak. A tagok egyrésze ugyanis nem volt megelégedve a kartel vezetőségével, s röpiratukban azzal vádolták, hogy nem áll fel­adata magaslatán s ténykedése folytán a pékmes­terek elszegényedtek. A közgyűlés viharos han­gulatban folyt le és amikor a felvetett bizalmi­kérdés során a kartel tagjai titkosan leszavaztak és a szavazatokat összeszámlálták, kitűnt, hogy Ruzicska Ede elnök 87 ellen 61 szavazattal kisebb ségben maradt, vagyis az elnökségből kibukott. Ruzicskáék azzal érvelnek, hogy azért kellett meg­bukniuk, mert nem tudták a pékeknek biztosí­tani a 40 filléres kenyérárat. — A Magyar Nemzeti Bank hétfőn tartott ülésén Imrédy Béla hosszabb beszédben foglalkozott Magvarország pénzügyi helyzetével és devizapolitikájával. Devizagazdál­kodásunk a legteljesebb rendben van, mondta s nyugodtan tekinthetünk még a kivitel szempont­jából leggyengébb hónapok elé is. — A kiskun- halasi városházára tegnap rendelés futott be Indiából. Egy gazdag hindu halasi csipkéket ren­delt és további csipkeminták küldését kéri. — Kínában vasútépítés közben egy kétezeréves pénz­verdére bukkantak. Megállapították, hogy a pénz­verde kizárólag csak jótékonysági érmeket vert. M az erdeifé a csürii jsioifi Hildas ifi (A „ Békés“ munkatársától.) Mint ismeretes, a Király-mozgó 1 napi, illetve 3 előadása bevéte­lét felajánlotta a Horthy Miklósué Főméltóságu Asszony által indított jótékonysági akció céljaira. Az előadás csütöriökön lesz délután 4, fél 7 és 9 órai kezdettel. A jegyek eladását a jótékonysági egyletek lelkes hölgytagjai vállalták magukra s mint érte­sülünk, a jegyek túlnyomó részét már sikerült is elhelyezniük. A mozi vezetősége szép műsort ad, Baba­mennyország címmel pompás színes filmet, Végig az Iser völgyén, továbbá Fox varázsszőnyegen a világ körül címmel gyönyörű természeti felvétele­ket és Willy Fritsch és Brigitte Helm főszereplé­sével „A sziget“ cimü filmet, amely fordulatos, érdekes meséjével minden bizonnyal nagy sikert fog aratni. így indul a film meséje : Valamelyik exotikus birodalom fővárosában az egyik nagykövetségen nagy készülődés folyik: elkészült a kereskedelmi szerződés, s a birodalom kormánya megjelenik a követségen, hogy estély keretében közölje a szerződés elfogadását. Az exo­tikus birodalom rendőrsége azonban nyomára jut, hogy egy valamikor jobb napokat látott, de most kétes alak a nagykövet által képviselt ország haditerveinek birtokában van. Mikor ezt a minisz­terrel közük, kétségessé válik a kereskedelmi szer­ződés elfogadása. A miniszter ugyanis az estélyen közli a nagykövettel, hogy támadó haditervekröl vannak hírei, s az ilyen hírek folytán veszélyben van a két ország jóviszonya, A követség előtt őrködő detektívek ekkor látják, hogy az a bizo nyos kétes alak bemegy a követségre. Tényleg jelentkezik Rist kapitánynál, a katonai attasénál, akinek valamikor baj társa volt és iratokat ajánl neki. Távozóban a kétes alak megfenyegeti öt s közli vele, hogy ha mégis meggondolja magát, ö megtalálható a Silvia-bárban. II JL II JE M. Várható időjárás a következő huszonnégy Órára : élénk szél, szaggatott felhősét. Sok helyen még eső, havaseső, a hegyeken havasás. A csa­padék legnagyobb réssé valóxsiniileg sáporjellegü lesz. A hőmérséklet csökken A hegyeken meg­marad a hó. Missziós tea. Február 5-én 8 órai kezdettel tartják a Göndöcs-népkerti pavillo,ban a Misszió- társulat szokásos évi nagy teáját. A rendezői gárda nagyban készül rá, hogy ezt a közkedvelt teaestet az idén is minél kedvesebbé tegye. A büfé a legkényesebb igényeknek megfelelő finom falatokat is meglepően olcsó áron fogja árusítani, zamatos teáról, kitűnő italokról Komjátszeghy vendéglője gondoskodik. Rácz Karcsi bandája reggel 4 óráig huzza majd a talpalávalót. Tréfa- amerikai árverésen művészi diványpárna kerül eladásra. Belépőjegy a misszió-teára 1 pengő, diákjegy 50 fillér. A tiszta jövedelmet teljes egészében a gyermekfelruházási alap javára fordi ják Cserkészek jelmezes bálja. Az 554 es cserkészcsapat február 15-én az Egyesült Katoli kus és Polgári Körben jelmezes táucestélyt rendez. A legszebb és legötletesebb jelmezek dijakat kap­nak Belépődíj 80, jelmezeseknek 50 fillér. Halló! Szerdán 5-én van a Misszió jótékony célú nagy teája a Pavillonban. Legyünk ott mindannyian ! Kereskedők farsangi táncestje. A gyulai kereskedők és kereskedelmi alkalmazottak társulata február hó 8-án szombaton, este 9 órai kezdettel saját helyiségében (Komló fehértermében) zártkörű farsangi táncestélyt rendez. Akik asztalokat szándékoznak foglalni. igényeiket a Hangya Szövetkezetben jelentsék be, személyesen vagy telefonon. A táncest, amelyen Rácz Karcsi muzsikál, reggel 6 óráig tart. Belépődíj 80 fillér. KÉRJEK ön is bevásárlási könyvecskét a TANAI divatházában, ahol minden hitelképes egyén 6 havi hitelt élvezhet. 57 27-* A gyulai férfi- és nőiszabó szakosztály feb­ruár 23-an az Ipartestület összes helyiségeiben, 9 órai kezdettel nagyszabású jelmezes táncestélyt rendez Meghívók igényelhetők Fiam István vigalmi bizottsági jegyzőnél. (Kossuth L.-u. 22) 1)0 7-* Bélrenyheség és kínzó főfájások, a míj és az epeutak bántalmai, gvomor- és bélhurut, arany­eres bajok és a végbél megbetegedései esetén a természetes „Ferenc József“ keserüviz gyorsan és biztosan megszünteti a hasiszervek pangását. 1-2 Kishirek az országból. Budapest. A főváros rádiumszükségletét az Union Miniére du Haut Catanga belga cégnél kö­tötte le. Ez a cég 1500 milligram rádiumot örökáron. 3242 milligramot p-dig bérletként köl­csön ad a fővárosnak A megvásárolt rádium milli­grammjának ára 35 dollár. — Dobocsai Józsefné 38 éves takarítónő felmászott a Népszínház utca egyik villamospoznájára, hogy a magasfeszültségű árammal megölje magát. A tűzoltók idejében le­szedték, bevitték az idegkii .ikára, mert súlyos idegbeteg. — Svéd Sándor szombaton este az Aidá-ban énekelt a bécsi Staatsoperben. A nilus- parti jelenetben elesett egy villamosdrótban és a vállán inszakadást szenvedett. Szerepét azért vé­gigénekelte, az újságírók díszhangversenyén is felkötött karral énekelt. — A magyar rádió szombatonkint éjfélután 1 óráig ad ezentúl műsort. Kecskemét Az asztalosmesterek küldöttsége arra kérte a város képviselőjét, Zsitvay Tibort, járjon el abban, hogy vagy terjesszék ki a 48 órás munkahetet a segédek nélkül dolgozó ipa­rosokra is vagy függesszék fel minden üzemben. Inluenza, spanyoljárvány, torokgyulladás, a mandolák megbetegedése, valamint izületi bajok vagy tüdöcsncshurut esetén gondoskodjék arról, hogy gyomra és belei a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata által gyakran és alaposan kitisztittassanak. 59 17* KÖLCSÖNÖKET FOLYÓSÍT házra és földre BETÉTEKET előnyösen gyümölcsöztet a gyulai fiókja. ELADÓ ""91 BÉKÉSCSABÁN: Kistabán-utca 25 számú ház, Kastély-utca 3 számú ház. GYULÁN: Kossuth-tér 26 számú ház, Szt. László-utca 1 sz. ház. JÓ TŰZIFA KAPHATÓ. RÉSZLETRE IS Helyreigazítás. A Nemzeti Hitelintézetnek lapunkban több alkalommal megjelent hirdetésébe technikai hiba folytán tévedés csúszott be. A bank ugyanis nem a Kossuth-tér 25 számú házat kínálja megvételre, hanem a 26 számút. A Kossuth-tér 25 számú ház nem az intézet tulajdona. Kishirek a nagyvilágból Bukarest. Igazságügyminiszteri rendelet uj illetéket léptetett életbe, amelyet az ügyvédeknek a • beadványok után kell fizetniük a bírósági épületek ■ karbantartására szolgáló alap javára. Ugyanez a rendelet felére szállítja le a telekkönyvi illetéket. — Az államvasutak igazgatósága Í4 millió lei fuvardijkülönbözetért perelte be a Steaua Rumuna pertoleumvállalatot, mert ez a fuvarleveleken a szállított árut higolajként tüntette fel, holott nyersolajat szállított. — Románia olasz-exportja az Olaszország ellen életbeléptetett megtorló in­tézkedések következtében 300 millióról 67 millióra csökkent. — A köztisztviselők országos kongresszusa az egyre növekvő drágaság miatt memorandum­ban kér fizetésemelést és az igazságtalanságok megszüntetését. A létminimum 2000 lei legyen, 35000 leinél nagyobb fizetése ne legyen senkinek. Az álláshalmozásról szóló törvény szigorú végre­hajtását is követelik. Arad. 13 millió lei aprópénz van az aradi állampénztárban, de a tisztviselők januári fizetését még mindig nem adták ki. Riga. A magyar népművészeti kiállítás teg­nap véget ért. 9114 látogatója volt, ami rekord más külföldi kiállításokkal szemben. A műtárgyak­ból 5000 lat érték üt megvásároltak. Mosskva. A nagy hideg miatti fokozott fűtés következtében tegnap 27 tüzeset volt. Egy tűzoltó meghalt, kettő súlyosan megsebesült. Neivyork. A newburgh esküdtszék halálra ítélte Dorothy Sherwood 27 éves görlt, mert meg­ölte kis gyermekét. A gyermek születése óta nem tudott álláshoz jutni és a legnagyoob nyomorban volt már két év óta. Azzal védekezett, hogy nem bírta már tovább nézni éhező gyermeke szen­vedéseit. Buenos Aires. A város most ünnepelte fenn­állásának 400 éves évfordulóját. 100.000 ember vett részt az ünnepségen. Ügynököket keresünk. — Cirn a kiadóban. 174 3 7 íIwm a«, a« J0.&S tánctanfolyam az Ipartestük t- BfiUaVtSftl ben febr< 11.megkezdődik. Bővebbet a falragaszokon, STERNNÉ. 1-5 A farsang legjobb mulatsága szombaton 181 181 1—4 Kereskedők estje Tánc reggel 6-ig. Luftballon- verseny. Rácz Karcsi muzsikál. Belépőjegy 80 fillér. Helyet biztosítson a < Hangya* szövetkezetben. Meghívókat ugyanott igényelhet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom