Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-10-17 / 238. szám

LXV1II. évfolyam 238. szám Szombat Gyula, 1336 október 17 EISflietési árak : Negyedévre : 4 P 50 fillér Egy lióra: . 1 P 50 fillér fldékre : . 1 P 80 fillér •íirdetési dij előre fizetendő POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Kobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellem; részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egy szám ára 8 fillér Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Szerkesztő: NAGY GUSZTÄV Megjelenik mindennap Darányi miniszterelnök nagy beszéde az egységes pártban kormánya programjáról A párt egyhangúan vezérévé választotta a miniszterelnököt (.4 „Békés“ tudósítója jelenti.) A Nem­zeti Egység pártja csütörtökön este tartotta pártértekezletét, amelyen a képviselőtagok, a főispánok és a felsőházi tagok is teljes számban megjelentek. Félhét után egymás után érkeztek a miniszterek, végül Darányi miniszterelnök, akit a kormány tagjainak élén bevonulásakor az egybegyűltek lelkes ünnepléssel fogadtak. Ivády Béla elnök nyitotta meg a párt­értekezletet és kegyeletes szavakkal emlé­kezvén meg Gömbös Gyula lélekemelő gyász- ünnepségéről, felkérte Darányi miniszterelnököt az uj kormány programjának ismertetésére. A jelenlévők lelkes tapsa között állott szólásra Darányi Kálmán miniszterelnök s a következőkben ismertette kormánya program­ját: — Amidőn az újonnan kinevezett kor­mány élén először van szerencsém a párt előtt magamat és kormányomat a pártnak bemutatni, úgy érzem, hogy úgy reánk, mint a pártra tragikusan elhunyt nagy elődöm elvesztése felett érzett mély gyászunknak árnyéka borul s ami a reánk súlyosbodó veszte­ség fájdalmát enyhíti, legyen az a tudat, hogy ennek a pártnak minden tagja hűséggel, barátsággal és a testvériségnek szellemében igyekezett elhunyt elődöm nagy célkitűzései' szolgálni. — Sorsdöntő időket él a nemzet s ezért kell, hogy azok az irányelvek, amelyeket Gömbös Gyula hirdetett, élő valósággá vál­janak ennek a pártnak magatartásában. is fenntartjuk a viszonyokhoz alkalmazkodó, jól bevált valuta- és hitelpolitikánkat. Meg­ismételhetem a korábbi kormánynyilatkozato­kat, amelyeknek lényege az, hogy nincsen szó sem devalvációról, sem a szabadon át­vállalható úgynevezett nemes valuták felárá­nak megváltoztatásáról. — Hitelpolitikánkkal elő akarjuk segí­teni a tőkeképződést, arra törekszünk, hogy a termelésnek olcsó és elegendő hitel álljon rendelkezésére. A gazdaadósságok rendezése, a múlt évben lefektetett irányelvek szerint, folyamatban van. A kisember és a család védelme — A közmunkákat és beruházásokat illetőleg különösen azokat a munkálatokat folytatjuk, amelyek a vidéki széles népréte­geknek biztosítanak keresetet, mint többek között a bekötőutak, épitése, a Körös hajóz­hatóvá tétele, az Alföld öntözése és fásitása. A FAKSz-kölcsönök eddigi húszéves törlesz­tési időtartamát harminc évre emelik fel, a pénzintézetek további egymillió kétszáz­ezer pengőt bocsátanak rendelkezésre tiszt­viselői családi házak építésére. — Külön jogszabályban fogják össze­foglalni azokat a rendelkezéseket, amelyek révén a többgyermekes családokat különle­ges elbánásban kivánják részesíteni. Gazdaságpolitika, buzáértékesités — A kormány gazdaságpolitikájában erőteljesen kivánja képviselni azt az agrár gondolatot, amely Magyarországon többet jelent egy termelési ág érdekeinek gondozá­sánál, mert egész közgazdasági megerősödé­sünk alapfeltétele a magyar földdel össze­függő problémák helyes megoldása. — Az előző kormány irányához híven, gondoskodni kívánunk arról, hogy a hitbizo­mányi törvény és a telepítési törvény inten­ciói a végrehajtás során maradéktalanul ér­vényesüljenek. — A törvény által biztosított össze­gekből huszonötmillió pengőt a kormány már az első öt évben birtokpolitikai célokra kí­ván felhasználni. Erőteljesen támogatni kí­vánjuk a nagyjelentőségű tagositási tevé­kenységet. Bejelentette ezután a miniszterelnök a kormánynak azt a törekvését, amellyel az agrártermékek minőségi színvonalának eme­lésével azok versenyképességét igyekszik fokozni. Az Alföld öntözésére és fásítására a kormány ugyancsak nagy gondot kíván fordítani A buzáértékesités terén a termelők ér­dekeit megfogjuk védeni a rendelkezésünkre álló eszközök keretein belül, még áldozatok­kal is biztosítjuk a búza árszínvonalát. Ugyanez a törekvés vezet állatértékesité- sünknél, nemkülönben más fontosabb termé­nyeink kiviteli lehetőségeinek biztosításánál is. — Célom a mezőgazdasági érdekképvi­selet tökéletesebb kiépítése és ezt fogja szolgálni a mezőgazdasági kamarák reform­járól szóló legközelebb a törvényhozás elé terjesztendő törvényjavaslat. Nemzeti egység, keresztény és nemzeti Magyarország — Hiszem, hogy joggal várhatom a párt­tól és a párt tőlem és kormányomtól a párt en­nek a világnézetnek, — a nemzeti egység gondolatán felépülő keresztény, nemzeti Ma­gyarországnak — odaadó szolgálatát, Konk­rét feladatok állanak előttünk, amelyeket felvet a nemzet organikus élete s amelyek megoldása az előző kormány alatt kezdetét vette. Ezt a munkát folytatnunk kell. — Kormánynak és pártnak a politikája Titkos választójog, pártszervezés, külpolitika — A szavazás titkosságának kérdésében, amelyet, mint alapelvet, úgy én, mint a kormány, szükségesnek és megvalósitandónak tartunk, a megvalósitás módjánál egyedül a nemzet nagy érdekeit tartjuk szem előtt. Fenn kivánoní tartani nagyemlékű elődöm kezdeményezését a szavazás titkosságának kérdésében. — Ezzel a kérdéssel elválaszthatatlanul összefügg a kormányzói jogkör kiterjesztésé­nek kérdése és a felsőház jogkörének re­formja, amelynek megoldását a kormányzati politika egyik elsőrendű feladatának tartom. Belső rend, valuta- és hitelpolitika — A belső politikában a legnagyobb eréllyel és minden erre a célra szükséges kormányzati eszköz céltudatos igénybevéte­lével fogom biztosítani a társadalom békéjét és az állam rendjét. — Kormányzatunk szociális érzéstől át­hatott népi politikát kiván folytatni. Gazda­sági, társadalmi és közegészségügyi téren fokozni kívánjuk az eddigi eredményeket. Beszédének további részében kifejtette a miniszterelnök, hogy fokozottabban ellen­csak haladóan konzervatív lehet, amely kell, hogy gátat emeljen a nemzeti organizmust bomlasztó, destruáló s fajtánktól teljesen ide­gen, a nemzeti gondolatot s a keresztény erkölcsi felfogást tagadó irányzat ellen. Ezt csak egy mélyen átérzett, gyakorlati csele­kedetekben megnyilvánuló népi és nemzeti, a keresztény erkölcsi gondolat alapján álló politika jegyében tudom elképzelni s ez az én politikai világnézetem. — A pártszervezésről ma csak annyit kivánok mondani, hogy a szervezkedésre igen nagy szükség van. A részletkérdések tekintetében hajlandó vagyok megbeszélése­ket folytatni és nem zárkózom el olyan javaslatok elől, amelyek annak javítását célozzák. — Külpolitikánkban semmi változás nem fog beállani. Azokon az utakon fogunk ezen­túl is haladni, amelyeken járva, kijutottunk az elszigeteltség állapotából és magatartá­sunkkal továbbra is állandóan az igazi béke érdekeit kívánjuk szolgálni. őrzik az önkormányzatok vagyonkezelését, e célból államosítják a városok számvevőségi és pénztári szolgálatát, kiszélesítik a Zöld- kereszt-akciót, megjavítják az iskolaegészség­ügyet, megerősítik a család-, anya- és csecse­mővédelmet. A szociális helyzetet ott, ahol ennek szüksége fennforog, inségmunkákkal fogják megjavítani, abból az elvi álláspont­ból kiindulva, hogy munkanélküli segélyt a kormány nem ad. — Az állampénzügyek terén továbbra

Next

/
Oldalképek
Tartalom