Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-01-30 / 24. szám

LXVIll. évfolyam 24. szám Csütörtök Gyula, 1036 január 30 ElSflsetési árak : Negyedévre : 4 P 50 fillér Egy hóra : . 1 P 50 fillér Hirdetési di.j előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. se. Dobay dános könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nena adatnak vissza. Egyes Szám ára 8 fillér. Felelős szerkesztő: Szerkesztő : DOBAY FERENC NAGY GUSZTÁV Megjelenik mindennap. A Szentszék békekisérlete (A ,,Békés“ tudósítója jelenti.) Az angol és francia lapok ismét részletesen fog­lalkoznak az olajszankció kérdésével és a zárlat esetleges elrendelésének várható kö­vetkezményeivel. Olaszország, római tudó­sítás szerint, minden további nélkül tudo­másul veszi az esetleges zárlatot, azonban minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál, amit jónak lát, hogy az olajszankció által (A „Békésmunkatársától:) A telefon- előfizetők száma Gyulán 204-re emelkedett, s igy a távbeszélő üzletszabályzata értelmé­ben az ugynevezett számlálási rendszer lép életbe. Az uj rendszert egyelőre csak négy havi próbaidőre vezetik be.s február 16-án veszi kezdetét. Az alapdij az eddigi 10 pengős havi általány helyett havi 6 pengő lesz, amihez 2.40 pengő jön, mint 30 köte­lező beszélgetés dija. A 30 on feiiili beszél­getésekért 12 fillért kell fizetni az előfize­tőknek. A posta az uj rendszer bevezetésé­(A „Békés“ tudósítója jelenti.) Kairói jelentés szerint a helyzet még mindig igen súlyos. Tegnap újabb tüntetés volt, a nacio­nalisták és a rendőrség között összeütközésre került a sor, s annak során 1 ember életét (A ..Békés" munkatársától.) A kép­viselőtestület közgyűlésén a költségvetési vita során a képviselőtestület egyik tagja azt az indítványt terjesztette 'a közgyűlés elé, hogy a város adja el a gazdaságát s az eladási árból rendezze adósságait. Az indít­vány felett a közgyűlés napirendre tért, mert a gazdaság felszerelése és a gazdasági épü­letek a parcellázás során értéküket veszte­nék. illetve értékükben erősen csökkennének és igy a várost érzékeny veszteség érné. (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Mint is­meretes, a felvidéki magyar nemzeti párt vezetősége felhívást intézett a többi magyar pártokhoz, hogy a magyar kisebbségi érde­kek hatékonyabb védelmére alakítsanak közös magyar pártot. Az egyesülési akciónak, ugylátszik, meglesz a remélt és kívánatos teremtett helyzetben életlehetőségeit, keres­kedelmi és harcászati érdekeit hathatósan megvédje. A Temps szerint a Szentszék elérke­zettnek látja az időt, hogy újabb kísérletet tegyen a béke érdekében Minden jel arra mutat, hogy az olaj-szankció elrendelésének újabb lehetősége arra készteti a Vatikánt, hogy ne maradjon tétlen. számlálási rendszert sével megengedi, hogy az előfizetők, ha készüléküket idegenek használják, beszélge­tésenként 20 fillért számítsanak. Közérdekű beszélgetések, tűzoltók és mentők értesítése díjtalan, vagyis a telefon­előfizető a beszélő idegen egyénnek nem számíthat fel semmiféle dijat. A havi tele­fonszámla összegéből a posta közérdekű be­szélgetések díjvisszatérítése címén 3 százalék engedményt ad. A díjrendszer-változással a készüléket felmondási idő nélkül azonnal le lehet szereltetni. vesztette. A tömeg behatolt a rendőrfőnök lakásába is, azt kifosztotta, kidöntögette továbbá az utcai lámpaoszlopokat is, úgy hogy a világításban zavarok támadtak. A diákság is újból tüntetést rendezett. A közgyűlési határozattal az indítvány és vele a gazdaság eladása egyelőre lekerült a napirendről, azonban csak Gyulán, mert a szomszédos Békéscsabán jóegynéhány gazda összeállt s beadványt szerkesztett a minisz­tériumhoz. Beadványukban azt kérik a mi­nisztertől, hogy Gyula város eladásra kerülő fövenyesi 250 kát. hold szántóföldjére adjon nekik opciót. Az élelmes Csabai gazdák tehát máris vevőként jelentkeznek egy földre, amely még nem is eladó. eredménye, mert a keresztény-szocialista magyar párt vezetősége úgy nyilatkozott, hogy a párt keresztényi és szociális elveinek fenntartása mellett és a közös pártban való érvényre juttatása esetén hajlandó az együtt­működésre. A megvert hadvezér kolostorba vonni (A „ Békés1 tudósító]a jelenti.) Deszta herceg csapatai felett az olaszok, mint ismeretes, elöntő győzelmet arattak, s azokat teljesen s étszórták. A vereség a hadtest vezérét annyira lesújtotta, hogy hirszerint kolostorba akar vonulni Sírni eliteséi nincs az uj írnia Imim ( A „ Békés“ tudósítója jelenti.) A párisi lapok egy része hevesen támadja az uj Sarraut-kormányt Megállapítják, hogy a kabinet tagjait semmi elv­közösség nem fűzi egymáshoz. Szerintük Paul Boncourral sem maga a. miniszterelnök, sem pedig Flandin nem értenek egyet. mni'win iiii mm Imii ii mii iiiiiii iimiiiiwiniiiwiíMggm^hi—g— V allásüldözés Írországban (A „Békés“ tudósítója jelenti,) Egyik Íror­szági helységben hir szerint egy katolikus vallásu fiatalembert, aki a templomba igyekezett, ismeret­len emberek megtámadtak. A támadók a fiatal­embert egy lámpaoszlophoz kötözték, leöntötték szurokkal, majd tollal szórták be. A durva táma­dás igen nagy felháborodást kelt Anglia katolikus társadalmában A remén \mm\ niriii isin mtérsailsnaíi (A „ Békés“ tudósítója jelenti.) A szat­mári tanonciskolában a történelem tanára kifejtette, hogy a magyarságot ki kell pusz­títani, mert a magyarok megmételyezik a puritán román erkölcsöket. Az osztályban tartózkodó 24 tanuló közül felállt a négy magyar fiú és sértő hangon felelt vissza a tanárnak. A tanár az igazgató elé vitte az ügyet, aki a helyszínen megjelent. Az igaz­gató és a tanár legnagyobb meglepetésére a román fiuk magyar társaik védelmére keltek, s amikor ezért kérdőre vonták őket, azt felel­ték, hogy adott esetben ők is ugyanúgy visel­kedtek volna. A holládi apagyilkos legényeket fegyházra Ítélte a bíróság. (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Ma hozott iléle'et a kaposvári törvényszék a holládi apa­gyilkos legények ügyében. A rémes apagyilkos­ság még 1921 ben történt. Akkor jött haza a fog­ságból Kovács József gazda és ezzel beköszöntött a házba az örökös családi perpatvar is. Kovács állandóan veszekedett fiaival, Györggyel és Jó­zseffel, akik anyjuk biztatására megölték apjukat. Megfojtották, azután felakasztották. A halottkémi vizsgálat akkor öngyilkosságot állapított meg. Tizenöt év múlva névtelen feljelentő terelte a gyanút az apagyilkos fiukra, akik be is vallot­ták bűnüket. A törvényszék szerdán mindkettőjüket tizen ötévi fegyházra ítélt-“. Négyliénapi próbaidőre bevezetik Gyulán a Egyptomban még mindig súlyos a helyzet Csabai gazdák opciója a város fövenyesi földjére Egyesülnek a felvidéki magyar pártok

Next

/
Oldalképek
Tartalom