Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-12-08 / 101. szám
1935 december 8 REKES 3 Jubilál a város szive: egyeszíendás az egri norma. Eltűnnek a koldusok. Elállták a templomajtókat, végigkilincselték a házakat és üzleteket, megállították a járó-kelőket az utcasarkokon: koldultak a város szegényei. A szerecsésebbek benn voltak a szegényházban, a többiek azonban, közel kétszázan, Isten irgalmára hagyva tengődtek a város nyomorult viskóiban. Nem törődött senkisem velük, csak a jótékonysági egyesületek nőtagjai, ők jártak közöttük szivükben Szent Erzsébet örökségével s igyekeztek egyesületük anyagi erejéhez mérten enyhíteni nyomorúságukon. Az utcák tele voltak virágokkal, a templomajtókon át kihangzott az evangélium parancsoló igéje a szerétéiről. S a virágok közt koldusok álltak s a templomajtókban mégis ott álltak kitárt, reszkető kézzel, rongyokban s szemükben a szenvedés panaszkodó fényével azok, kiket testvéreinknek mond az evangélium. Kiáltó és vádló foltok voltak a virágos utcákon s a templomok ajtóiban, szenvedtek a hidegben, vonszolták elaggott és beteg testüket ajtóról-ajtóra, mégsem volt meg semmijük. A város egyik vezető tisztviselője, Szentes Károly főjegyző vette végre gondjaiba a szegények ügyét s látva, hogy egyetlen megfelelő megoldás az intézményes gondoskodás, elgondolását a polgármester elé terjesztette s a város társadalmát értekezletre hívták egybe. Meghívást kapott az értekezletre Oslay Oswald ferences atya is, aki az egri normát életre hívta s Oslay páter meggyőző szavainak- hatása alatt a megjelentek egyhangú lelkesedéssel kimondták, hogy az egri normát Gyulán is megvalósítják. A szót tett követte s lelkes és fáradtságos munka után 1934 december 1-én megkezdődött Gyulán is az egri norma szerinti szegénygondozás. Az első év jubileuma. Egy éve ennek. Voltak, akik tanúskodtak s nem jósoltak jövőt a rendszernek. Tévedtek a tamáskodók, az intézményes megoldás bevált s ma már egyetlen szegénye sincs a városnak, akiről ne gondoskodna a megszervezett szeretet. Két kategóriája van a gondozott szegényeknek. Egyik részük benn van az Erzsébet Szeretetházban, másik részük pedig kinn lakik a városban. A bentlakó szegényekről a város gondoskodik költségvetése keretében, mig a kintlakókat abból az ösz- szegből látják el, amelyet a város lakossága kolduspénz-megváltás címén a Szegénygondozó Hivatal pénztárába befizet. A szép és keresztényi munka megkezdése óta egy esztendő mult el. Eredményekben gazdag volt ez az év, igaz, hogy munkában is az volt. Akik vállalkoztak a szegénygondozói munkára, a szegények látogatására, gondozására és az adományok összegyűjtésére, csak mikor már végezték, akkor látták, hogy milyen nagy feladatra is vállalkoztak. A szív és az akarat azonban minden akadályt legyőz és semmi áldozattól sem riad vissza s ezért van az, hogy az egri norma szerinti intézményes szegénygondozás a mai nehéz viszonyok között is megállja a helyét s fel tudja mutatni azokat az eredményeket, amelyek elérését maga elé tűzte. A külső gondozottak létszáma 1934 decembere óta havonkint 138, 227, 249, 229, 184,' 178, 177, 182, 181, 178, 188, és 185 volt, s ellátásukra 16.970 pengő 35 fillért fordítottak. A téli hónapokban a létszám rendesen megnövekszik, tavasszal azonban ismét normálissá lesz, úgy hogy átlagban a gondozottak létszáma havi 180-ra tehető. Disznótor álkolduséknál. Talán mondani is felesleges, hogy sokan megpróbálják becsapni a hivatalt. Volt, aki azzal állított be a szegénygondozó hivatalba Kazó Károly dr.-hoz, hogy éhenhal, ha nem adnak neki segítséget. Mikor aztán a bejelentés alapján a gondozó nővérek kimentek a lakására, meglepve látták, hogy ál-koldu- séknál javában áll a disznótor. Közintézmény, mint személyes ügy. Az első évforduló alkalmával Szentes Károly főjegyző kíséretében meglátogattam az Erzsébet Szeretetházat. Kísérőm, mig kiértünk, az intézmény létrehívásának küzdelmeiről, az elmúlt év munkájáról és eredményeiről beszélt. Olyan hangon, mint akinek személyes ügye a szegénygondozás s mint aki élete munkájának egyik legszebb eredményéről beszél . . . A Szeretetházban mindenütt rend és tisztaság. A folyosó falain képecskék függnek, ízléses, hangulatos kis apróságok. Mintha csak nem is egy hivatal által adminisztrált közintézményben, hanem valami magánházban volnánk. S amilyen rend van kívül, ugyanolyan rend van az adminisztrációban is. Kartotékrendszer, könyvelés, nyilvántartás, pontos és részletes számadások. Minden gondozottnak száma és aktája van, minden kinntlakóról tudják, kicsoda, mije van, hogy tiszta-e, vagy rendetlen, még azt is, hogy hány szék áll a szobájában és hogy mivel takarózik? Bizony ilyen ellenőrzés és ilyen alapos környezettanulmány birtokában aligha kerül csak egy fillér is olyan helyre, ahol arra valóban nincsenek rászorulva, Megjelenik Furka bácsi. Mig beszélgetünk, egyszerre csak nyílik az ajtó s beállít egy vidám arcú öreg az irodába. Botja nagyokat koppan a padlón, jobb kezében egy piros zacskót szorongat magasra tartva. — Na, Furka bácsi, mi újság, kiált rá Kazó Karcsi, merthogy siket az öreg. — Nizze mán, rázza felénk a piros zacskót, mit hozott az este a Mikulás ? Boldog örömmel, kissé vihogva nevet hozzá. Aztán fordul és már megy is kifelé boldogan s behallatszik, ahogy tréfásan kiáltoz és nevet a folyosón. Remek figura. Mindenütt ott van. Mint a szücstü, örökké mozog, minden érdekli s napjában többször is bekukkant az irodába megkérdezni, hogy mi újság. S amit hall, azzal mindjárt kocog ide, vagy oda újságolni. Különben ő a ház kedvence. De nemcsak azért szeretik Furka bácsit, mert tréfás és figurás öreg fiú, hanem azért is, mert nagyon rendes. Ez különben látszik a ruháján is. Furka bácsi mindennap megmossa a fogait s fürdési napokon ő a legelső a zuhany alatt, Szemben másokkal, akik húzódoznak a fürdéstől s akik között olyan is van, aki csak két darab cigarettáért hajlandó megfürdeni. 62 árva öreg. Jelenleg 62-en vannak a 68 férőhelyes Szeretetházban. Az ápoltak fele része nő, Kapható kizárólag 4 6 cvl TAHfll LAJOS & fele része férfi. A nők az emeleten, a férfiak a földszinten vannak. Mikor beléptünk a szobákba, az öregek mindenütt a kályha mellé húzódva tanyáztak. Beszélgettek vagy szundikáltak, a gyengélkedők meg az ágyban heverésztek. A férfiaknak nappali időtöltésre, illetve a dohányzásra külön helyiségük van. Mikor ottjártunk, éppen kisebbfajta ünnepség volt náluk : az „udvari figáró“ irtotta róluk a borostát. Egyszer egy héten megborotválják őket, csak éppen Furka bácsit nem, mert ő még maga borotválkozik. Neki még nem reszket a keze s nem forog az élete veszedelemben, ha a nyakára teszi a pengét. A hálószobák mind rendkívül rendesek, tiszták. Mindegyikben vízvezeték és rakott kályha. A férfihálókban az ágyon mindenütt egy-egy kabát van és rajta kalap. A tegnapi Mikulás-napi parádé maradványa. A kalapok szallagjához cédula van dugva: név áll rajta. Mennek vissza ugyanis a holmik a raktárba, mert az ünneplő csak jeles alkalmakkor kerül elő. Templombamenetkor, ünnepség, vagy kimenő alkalmával. Ruhával tudniillik szintén a szeretetház látja el a belső gondozottakat. Mindegyiknek egyforma kabátja és kalapja van, lassacskán a ruhájuk is egyforma lesz, épp úgy az asszonyoknak is, akik részére most készül a munkaszobában egy saját és egy kölcsön kért varrógépen a jó meleg téli ruha Ahogy az öregek benn ülnek és az ember végignézi őket, végigkémleli arcukat, valami csendes nyugalmat lát rajtuk. Alig van közöttük, akinek messze néz a tekintete, hátra felé az időbe. Nem igen van, aki bánkódva mereng. Tanyáznak megbékéltél], megnyugodott szívvel, mint akik hallják az idő elomló vizének csendes és örök morajlását, mint kik már a bölcsesség fája alatt ülnek s minden dolgukat odabizták másokra s főként az Istenre, ki bölcsességével és jóságával mindent eligazít. Különös azért látni behullott szemeiket, hallani csendjüket s megindító tudni róluk, hogy senkijük sincsen. Állnak az életben, öregségük halk fényű ege alatt, egyedül, messze sodortan a boldog hajdan örömeitől.