Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-10-10 / 81. szám
t BÉKÉS 1935 október 10 kül, hogy a legnagyobb dicséret hangján ne fejezzük ki elismerésünket a polgári fiúiskola emlékünnepének rendezői: Tarpai Ottó igazgató és Schrőder-Ewoldt Miklós tornatanár iránt. Ez a két derék, hivatása magaslatán (A „Békés* munkatársától.) Mint ismeretes, a város képviselőtestülete határozatot hozott, hogy a vágóhidon 30 ezer pengő költséggel egy modern és tágas hiitöt épit A terveket a város mérnöki hivatala el is készítette s azokat a földmivelésügyi minisztériumba felülvizsgálás céljából felterjesztette. A terveket a minisztérium a napokban küldte le a vármegyéhez, ahol az ügy aktái, mint a 24-i kisgyülés ügydarabjai, elintézésre várnak. A minisztérium a tervezetet kisebb módosításokkal jóváhagyta, úgy hogy a kisgyülés ez ügyben most már érdemi határozatot hozhat. A megépítéshez szükséges 30 ezer pengőt a város részben a vágási dijakból, részben a törzs vagy ónból, részben pedig a vármegyétől kért és kilátásba helyezett 10 ezer pengős segélyből, illetve kölcsönből kívánja előteremteni. Remélhető, hogy a hütőépités (A „Békés“ munkatársától.) A Budapesten, folyó hó 6-án lezajlott frontharcos ünnepség egyike volt az esztendő legszebb ünnepeinek. Közel harmincezer frontharcos sereglett egybe erre a napra a fővárosba, hogy mint egy szív egy lélek, bajtársiasan egybeforrjon, tanuságtételt tegyen a fegyelemtől áthatott frontharcos szellemről s tisztelegjen a Kormányzó előtt. Az ünnepségen Gyuláról is sokan vettek részt, a szövetség küldöttségileg képviseltette magát s a csoport vezetői az országos választmány nagygyűlésén is resztvettek. Megható epizódja volt a nagygyűlésnek, hogy azon egy féllábu gyulai hadirokkant, Egyed József is resztvett és pedig úgy, hogy az utat Budapestig nem vonaton, hanem a maga kézzel hajtott rokkant-kocsiján tette meg. A több-napos ut után mikor felérkezett, az esetről a Kormányzónak is jelentést tetA vármegye is résztvesz a szanálásban. (A „Békés“ munkatársától.) Békés- vármegye úgynevezett kisvasutja, az A E G V mint ismeretes, évek óta súlyos deficittel dolgozik. A vállalat szorult helyzetében a vármegyéhez és az államhoz fordult segítségért, közölvén, hogy ha sürgős segítséget nem kap, üzemét, amely már különben is nagyon elavult, kénytelen lesz beszüntetni. Márky Barna dr. alispán hétfőn ezügyben a miniszálló pedagógus tanári lelkiismeretének és hazafias ügyszeretetének teljességével áll nehéz őrhelyén. Az október 6-iki kedves ünnepet nem fogják elfeledni azok, akik azon resztvettek. pénzügyi problémáját sikerül a tervek szerint megoldani s a vármegye alispánja megadja a városnak a kilátásba helyezett segélyt. Ezzel kapcsolatban említjük meg, hogy szombaton a Városházán Heinrich Dezső dr. elnökletével a vágóhídi dijak megállapítása ügyében értekezlet volt. Az értekezletnek sikerült a város és a husiparosok érdekeit összhangba hozni s olyan tarifában megállapodni, aminek alapján a husiparosok is megtalálják számításaikat és a költségvetésre vonatkozó tételek sem szenvednek lényeges változást. A vágóhídi dijak ügye szintén a 24-i kisgyülés elé kerül s a kisgyülés előreláthatólag fel fogja oldani a képviselőtestület határozatát s az értekezlet szellemében készült, számszerű adatokkal alátámasztott javaslat alapján uj határozathozatalra utasítja a képviselőtestületet. tek, aki meghatva és csodálkozva hallgatta a nem mindennapi teljesítményről szóló jelentést. Egyik pontja volt az ünnepség programjának a budapesti hősi emlékmű megkoszorúzása is. Az ország összes csoportjai koszorút vittek az emlékműre, közöttük a gyulai is. A gyulai csoport koszorúját Kovalssky Róbert dr. és Mészáros Sándor helyezték el a talapzaton. Az országos választmány nagygyűlésén szintén resztvettek a gyulai csoport kiküldöttei, Kovalssky Róbert dr., Antalócsy Nándor és Mészáros Emil, kik közül az utóbbi a gyűlésen fel is szólalt. Beszámolónk végén meg kell említenünk, hogy a gyulai frontharcos-vonat indítását Mészáros Emil kezdeményezte s az ő páratlan agilitásának köszönhető, hogy a nagyszabású ünnepségbe a gyulaiak is be tudtak kapcsolódni. tóriumban tárgyalt, ahol közölték vele, hogy az állam hajlandó a vállalatot 10 éven át 30 ezer pengő kölcsönnel, továbbá 20 ezer pengő segéllyel támogatni. A vállalat szanálásában ezek után Békésmegye is résztvesz és pedig évi 10 ezer pengővel, de csak abban az esetben, ha az ellenőrzéssel a törvényhatósági bizottság által megbízott alispán úgy látja, hogy a kiutalt összegek biztosítják az üzem zavartalan menetét. A vármegye segítségét a személy- és teherszállításhoz fűződő általános és szociális érdekek teszik indokolttá. 25-én rendkívüli megyegyüíés. (A ..Békés“ munkatársától.) Vitéz Ricsóy-Uhlarik Béla dr. főispán másirányu elfoglaltsága miatt a közigazgatási bizottság a szokástól eltérően nem 14-én, a hónap második hétfőjén, hanem 16-án tartja október havi rendes ülését. Ugyancsak eltolódik a kisgyülés terminusa is és pedig 24-ére, amikor is más kisgyülési ügyekkel együtt a másnapi rendkívüli közgyűlés anyagát is előkészítik, illetve letárgyalják. A rendkívüli közgyűlés egybehivását a központi választmány megalakítása teszi szükségessé. Egy gyufával játszó gyermek okozta a vásár utcai tüzet. (A „Békés“ munkatársától.) Lapunk előző számában már hírül adtuk röviden, hogy szombaton délután 3 órakor a Vásár utca 11 szám alatt Körösi János tyúkszem- vágó nádfödeles háza kigyuladt s a teteje teljesen leégett. Az azóta lefolytatott tiizvizs- gálat teljesen tisztázta a tűz keletkezésének körülményeit s megállapította, hogy a tüzet a szomszédos 13 szám alatt lakó Pártos János György nevű unokája okozta. A gyermek disznóperzselést akart játszani s ezért az udvaron rakott szalmakazalból egy maroknyit kihúzott és meggvujtotta. A meggyujtott szalmát a szél felkapta, rászórta a szalmakazalra s a kazal pillanatok alatt lángba borult. A kazal, szabálytalanul, alig három méternyire volt Körösi házától, úgy hogy a lángok csakhamar belekaptak a száraz nádtetőbe s a tető percek alatt egész hosszában lángban állott. A tüzet a toronyőr azonnal jelezte s a tüzörség az öntözőautóval egy motorfecskendövel s az agregátorral percek alatt a tűz színhelyén termett, a hataliüas lángtengerrel szemben azonban tehetetlen volt, úgy hogy a tetőszerkezet egész hosszában elpusztult. A munka jórésze ezután arra szorítkozott, hogy a már lehullott parazsat a földön eloltsák s a szomszédos, ugyancsak nádtetejü házakat megvédjék a lángoktól. A tűz még igy is belekapott Belzánovics Péter szemben levő háza nádtetejébe, a tüzet azonban sikerült azonnal elfojtani, úgy hogy Belzánovics csak jelentéktelen kárt szenvedett. Annál jelentősebb azonban a Körösi János kára, akinek a háza nem volt biztosítva s igy az elpusztult tetőszerkezet és a padláson elhamvadt holmik kára, ami pedig mintegy 1200 pengőt tesz ki, nem térül 96 2-4 választja el és megalapíthatja szerencséjét. Siessen, vásároljon sorsjegyet még ma SCHEIBERT SM, ___________(Komlóval szemben)____________ Jó váhagyta a minisztérium a vágóhídi hittő terveit. Egy gyulai hadirokkant kézzel hajtott kocsiján ment fel a frontharcosok budapesti nagygyűlésére. Szanálják a bajba jutott A. E. ti. V-t.