Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-10-10 / 81. szám
11)35 «kl óber 10 BÉKÉS 3 Háromezer község, huszonöt vármegye kiküldöttei vesznek részt a Magyar Egészség Hetén. Az ifjúság népegészségügyi mozgalma az egész magyar társadalomban jelentős visszhangot keltett. A népegészségügyi problémák megoldására irányuló törekvés arra indította az ifjúságot, hogy megszervezze vidéken a népegészségügyi szolgálatot és terjessze a felvilágosító munkát. A Magyar Egészség Hete előkészítő bizottsága Dérczy Ferenc javaslatára elhatározta, hogy Országos Intéző Bizottságot alakit, amely az egész országra kiterjeszti működését és azt szervezetével behálózza. A bizottságba háromezer község küldi el képviselőit, azonkívül a vármegyék öt. a városok három, a társadalmi egyesületek egy-egy kiküldöttel vesznek részt. A Turul Szövetség által rendezendő és a Magyar Egészség Hete alatt tartandó monstre ülésen terjesztik elő azokat a javaslatokat, amelyek a népegészségügy feljavításával összefüggnek és ismertetik a küldöttekkel azt a munkakört, amit a falvakban és a vármegyékben népegészségügyi vonatkozásban el kell látniok. A bizottság munkája elé az egész országban nagy várakozással tekintenek és ettől a falu egészség- ügyi színvonalának emelkedését várják. A városligeti Iparcsarnokban már megkezdődött a kiállítás építkezése és munkások százai éjjel, nappal dolgoznak a hatalmas állványokon a kiállítási pavilonokon. A műszaki iroda is kiköltözött az iparcsarnokba és ezentúl már ott működik. Az általános előkészítő munkálatokat továbbra is a központi iroda irányítja" (IY. Petőfi Sándor utca 9 telefon 89-0-75.) Az országszerte megnyilvánuló érdeklődésre való tekintettel október 17-31-ig féláru vasúti kedvezménuyel lehet utazni Budapestre. A kedvezmény érvényes a Győr— Sopron—Ebenfurti és a Szeged-Csanádi vasút járataira is. A vasúti kedvezmény a Magyar Egészség Hete igazolványaival vehető igénybe, amelyek a páratlan érdekességü Egészségügyi Kiállítás ingyenes megtekintésére is érvényesek. Jó kocsikat kérünk a Mavauttól! Mélyen J is sielt Szerkesztő ür ! Nem tudom, méltóztatott-e mostanában Mavaut autóbuszon Békéscsabára átmenni s onnan délben visszajönni ? Ha nem, akkor szerencseként tessék elkönyvelni, ha pedig a közel jövőben igénybe venni kényszerülne Szerkesztő Tir, akkor méltóztassék gumipárnát és egy csipet vattát vinni magával. A járó mü ugyanis, amit találóbban rezgő műnek kellene nevezni, oly éktelen csörömpöléssel és rázással közlekedik, hogy ahoz képest még egy abesszin harci kocsi is kismiska. Nem tudható, hogy a rossz rugózás miatt van-e; de a rázkódás olyan erős, hogy az ember nyelvét is veszély fenyegeti, nem is szólva arról a veszélyről, amelyben az ember dobhártyái forognak. Az ablakkarikák például úgy rezegnek, mintha csak egy elvarázsolt kastély ablakai volnának s általában véve az az érzés kiséri az utast örök utitársként hogy : na most hull szét az egész darabokra. Eeméljük, e sorok megjelenése után ki fogják cserélni a rozoga kocsit s nem riasztják el az utasokat a járat igénybevételétől. Teljes tisztelettel: Egy az összerázottak közül. II I U E K. Eljegyzés. Schmidt Endre jászkarajenői tanító eljegyezte Zimmer Húst, Z'mmer József nyug. józsefvárosi ig. kántortanitó leányát. Halálozás. Bálint Ferenc nyug. járási irodafőtiszt, aki évtizedeken át a gyulai főszolgabírói hivatalban működött, folyó hó 6 án, 60 éves korában, hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogult alig egy éve vonult nyugalomba, 40 évi érdemes munkássága jól kiérdemelt nyugal mát azonban nem tudta élvezni, mert betegsége egyre súlyosbodott. Bálint Ferenc közhivatalnoki pályáját a vármegyei árvaszéknél kezdte, onnan a békéscsabai főszolgabiróságra, majd annak meg szüntével a gyulai járási főszolgabírói hivatalba került. Lelkiismeretes, derék tisztviselő, meleg szivü családfő és igazlelkü ember volt. Kedden délután temették el nagy részvét mellett a Szent- háromság temetőben levő családi sírboltba. Nyugodjék békében ! Halálozás. Vitéz Molnár Mihály nyug. á l. tiszthelyettes folyó hó 6-án, 47 éves korában, Sarkadon elhunyt. Kedden délután temették el a ref egyház szertartása szsrint. Béke poraira! A főispán Budapesten Vitéz dr Rcsóy-Uhlarik Béla főispán kedden délután Budapestre utazott, ahonnan pénteken tér vissza Gyulára. Kinevezés. A belügyminiszter vitéz ifjú Román János békéscsabai magánhivatalnokot a m. kir. államrendőrség gyulai kapitányságához kezelőnek kinevezte. Adventista összejövetel. Tisztelettel értesítjük Gyula város közönségét, hogy folyó hó 10-től 13-ig (csütörtök, péntek, szombat és vasárnap este) vallásos összejöveteleket tartunk, minden este 7 órától 9 óráig a népkerti pavilion dísztermében. Az összejövetelre minden 18 éven felüli egyént valláskülönbségre való tekintet nélkül szeretettel meghívunk. (Belépő dij nincs) H, N, Adventisták Felekezete. Dr. GOLDMA.XN IMRE ügyvédi irodáját Árpád-utca 21. szám alól Kossuth Lajos-utca 4. szám alá (O. T. 1. mellé) helyezte át. Ä00 1—10 Cipőt, harisnyát, keztyüt, kalapot, kötöttárut jól olcsón vásárolhat, óriási választékban a TANAI divatházában. 276 5A Szegényügyi Bizottság szerda délutáni üléséről lapzarta miatt csak vasárnapi számunkban adunk beszámolót. Az ürleányok Mária Kongregációja 19 én este 8 órakor a Göndöcs népkerti pavilloaban jótékonycélu előadást tart. A Nőegylet közgyűlése, a Gyulai Nőegylet folyó hó 18-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését, melyre a tagokat és érdeklődőket tisztelettel meghívja a Vezetőség Elveszett kedden délután 4—5 óra között a Szentháromság temetőtől az Ec.sedi utcáig terjedő útvonalon egy férfi szemüveg fémtokban. A be csületes megtaláló illő jutalomban részesül Bálint Géza Ecsedi u. 4. szám alatt. Frontharcosok közgyűlése. Az Országos Frontharcos Szövetség gyulai főcsoportja vasárnap, október 13-án délután fé! 4 órakor az Ipartestület nagytermében közgyűlést tart, amelyen dr. Varga Gyula polgármester elnöklete alatt azt az emlékiratot fogják tárgyalni, amelyet a front, harcosok sérelmei kérdésében a miniszterelnök höz beadtak A közgyűlésen résztvesz dr. Vojt sek Ottó, a szövetség központi szervező-főnöke is. Az államilag eng. zeneiskola megnyílt. A hegedű tanszakot Pfeiffer Ede igazgató, hegedűművész, az éneket Szakolczay Erzsébet oki. ének- tanárnö, a zongorát dr. Erdélyiné Molnár Boriska oki. zongoratanárnő tanítja. Tandíj havi 14 pengő. Beiratkozás egész éven át Megveház-u 14 I. eui 273 5 * Elegáns úr és elegáns dáma, 275 5~. Csakis „Schiffer“ cipőben jár ma. Kapható kizárólag a TANAI divatházában. Naponta 10-20 fillért félre tesz minden céltudatos és okos ember és vesz egy miáltal megszerzi a reménységet, amely buzdít, serkent egy jobb jövő és boldogulás felé. Hinni, bízni, remélni az a fő! Mindenkinek és minden egyes sorsjegynek egyenlő a nyerési esélye. Ne legyen tehát sötétenlátö, Ingadozó, hanem bizakodó és reményteljes ! Bízzék a jövőben, a szerencse forgan- dóiágában és vegyen még ma egy osztálysors jegyet. Mindenkit érhet szerencse ! Miért ne Önt is! Nemcsak nálnnk, hanem egész Európ ban alig van ember, akinek ne volna sorsjegye. A sorsjegyek hivatalos árai: Egész 24 P, fél 12 P, negyed 6 P nyolcad 3 P az összes főárusitóknál. A húzások már október 19-én kezdődnek! 299 1-1 Térzene, a Gyulán állomásozó 5 ős határőrezred 28 tagból álló zenekara vasárnap délben 12 és 1 óra között az anyatemplom előtt térzenét adott. A közönség a nagy érdeklődéssel várt térzenét örömmel és élvezettel hallgatta s a legteljesebb elismeréssel beszélt a zenekarról, amely Bánki ezreddobos vezényletével szinesen és kifogástalan technikával játszott Reméljük, a jövőben gyakran lesz alkalmunk hallani a kitűnő zenekart s ha majd az időjárás lehetetlenné teszi is a szabadban való további játékot, módot találnak rá illetékesek, hogy már az első szerepléssel népszerűvé lett fúvós együttest a zenekedvelők továbbra is hallhassák. Őszi újdonságok gyönyörű választékban rendkívül olcsó árban NEUMANN MaRTON cégnél. 248 ío-io A GYULAVÁRI! MUNKÁSOTTHON SZÖVETKEZET igazgatósága közhirré teszi, hogy a cég felszámolás alatt áll. Felhívja ezért hitelezőit, hogy követeléseiket jelentsék be, és közli az igazgatóság, hogy e felhívás harmadszori közzétételétől számított 6 hó alatt követeléseiket érvényesíteniük kell. 3oi i-3 Igazgatóság, úgyis, mint felszámolók. AZ „ÉU Újságom“ uj számának Benedek Rózsi és Pogány Elza ifjúsági regényei, a friss-sport híradó, Kosáryné Réz Lola, Szegedi István, Z, Tábori Piroska hazafias versei, Laczkó Márta, Farkas Zsuzsa és mások meséi s az ötletes német oldal sok örömöt visz szét az ifjú olvasóközönségnek. Az Én Újságom megjelenik minden szombaton, előfizetési ára negyedévre 2 pengő. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy ut 16 Táncos kabaré-est. A gyulai kereskedők és kereskedelmi alkalmazottak ifjúsági csoportja 1935 október hó 12 én este 9 órai kezdettel táncos kabaré estet rendez a Komló fehértermében. Színre kerülnek egyfelvonásos jelenetek és tánc- bemutatók. Jó műsor! Olcsó helyárak ! Tánc reggel 4 óráig. Jazz-band zene.