Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-08-15 / 65. szám

LXVII. évfolyam 85. szám Csütörtök Gyula, 1935 augusztus 15 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . 3 P 20 fill. hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALM £8 KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Mehay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nens adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Szerkesztő : NAGY GUSZTÁV Megjelenik csütörtökön é s vasárnap. Az ország vármegyéi között Békésmegye van a legsúlyosabb helyzetben. A kormánytól kér segítséget (A „Békés“ munkatársától.) Békés­megye közigazgatási bizottsága hétfőn tar­totta augusztus havi ülését vitéz dr. Márky Barna alispán elnöklete alatt. Az alispáni jelentést vitéz dr. Páncsél József olvasta fel. Az első felszólaló dr. Telegdy Lajos (Békés) volt, aki a gazdák súlyos bajait panaszolta és felsorolva a gazda­védelem hiányosságait, különleges intézkedést kért az adóbehajtásokra vonatkozóan. Sür­gette a Körösszabályozás és a csatornázás munkálatainak mielőbbi megindítását és mind­ezek tárgyában feliratot javasolt a kor­mányhoz. Dr. Sebők Elek (Békés) az ármentesitő járulékok csökkentését sürgette és azt aján­lotta, hogy az inségenyhitést célzó közmun­kák megindítása kapcsán a kormány való­sítsa meg a körösvölgyi vizhasznositó társulat programmját. Elismeri a kormány jóindulatát, de több figyelmet kér Békés­megye részére, mert az ország összes vár­megyéi között ez a megye van a legsúlyo­sabb helyzetben. Geist Gyula kérte a közmunkák egy­öntetű megszervezését. Fölveti azt a gondo­latot, nem lehetne-e az inségmunkások kere­setének csak felét kiadni, a másik felét pedig télire tartalékolni? Márky alispán a megyének. Vitéz dr. Márky Barna alispán elöl­járójában kijelentette, hogy kétségei voltak, bevegyen-e mindent jelentésébe, de úgy érezte, kötelessége a tárgyilagosság. A sok bajra s a megye nehéz helyzetére Írásban felhívta a kormány figyelmét, a földmivelésiigyi minisz­ternél kihallgatáson volt, a belügyminiszter­nek is referálni akar. Megtesz mindent, hogy a tavalyi vetőmag visszafizetésére egy évi haladékot, az idén pedig nagyobb kölcsönt kapjanak az érdekeltek. Az ármentesitő költ­ségek fizetésének felfüggesztését szóvá fogja tenni a földmivelésügyi minisztériumban. A körösvölgyi vizhasznositó társulat érdekében meg fog tenni minden tőle telhetőt, hiszen mérhetetlenül sokat jelentene az öntözés lehe­tősége. Például az Élővíz-csatorna mellett itt Gyulán termesztett „csabai“ paprikát Budapesten a napi áron jóval felül minden­kor vagonszámra veszik. A közmunkák egy­öntetű megszervezése nehéz dolog, nincs pénz. Olyan közmunkákat kell végeztetni, amelyek kifizetik magukat, mint a gyulai Bika-tó. A Geist által javasolt dolgot meg­próbálták már a múlt évben és az inség- munkabért az asszonyoknak adták ki, de a munkások tiltakoztak ellene. A munkásnak joga van ahhoz, hogy teljes keresetét meg­kaphassa. Két-három éve törlik az inségka­taszterből azokat, akik alapos indokolás nél­kül ősszel nem akarnak dolgozni. Az alispáni jelentés egyhangu elfoga­dása után az italmérési illetékek felszólam- lási bizottságába elnöknek megválasztották vitéz Pánczél József dr. főjegyzőt, helyet­tese Kiss László árvaszéki elnök. A vármegyei főorvos jelentése után dr. Nagy Dezső h. pénzügyigazgató terjesztette elő jelentését. Egyenes adóban a múlt évi hátralék 4.295.106 P, a folyó évi egész előírás 5.346.270 P, a tartozás főösszege 9,710.318 P. eddig befolyt 1.637.011 P, az esedékes hátralék 5.237.148 P, 101.53 százalék. A bejelentett elemi károk felül­vizsgálása még folyamatban van. A pénzügyigazgatói jelentés elfogadása után Ritter Sándor államépitészeti főnök jelentése következett, amelyet Geiszt Gyula és dr. Sebők Elek felszólalása után egy­hangúan elfogadtak. Márky Jenő gazdasági felügyelő jelen-# tése után Beliczey Géza kijelentette, hogy a jelentést nem veszi tudomásul, mert ellen­kezik az alispán által elmondottakkal. Az egész vármegye helyzete katasztrofális, a jószágállomány sorsa kétségbeejtő. Márky Barna dr. felvilágosítása után viszont Beliezey Géza kijelentette, hogy nem akart felszólalni, mert még komorabb képet kellett volna festenie a helyzetről, ez pedig hasztalanul izgatja a közönséget. Az alispán megjegyzései után tudomásul veszi a gazdasági felügyelő jelentését. Ezzel az ülés véget ért. T A K C A A gyulai Huszka-család. Visszaemlékezés. Irta: KÓHN DÁVID. II. Idősb Huszka János, a kántortanitó harmadik fia iparos, vagyis mint a múlt század első felében mondották : mesterember lett, még pedig gomb­kötő, amely mesterségnek Gyulán oly számos űzői voltak, hogy céhet alkottak, amelynek hatásköre, miután a vármegye többi helyein kevesen voltak ilyen mesterségnek, az egész Békésvármegyére, sőt Bihar, Csanád- és Aradvármegye egy részére is kiterjedt. Tekintélyes mesterség volt a gombkötőség, amely nagy tudást, sőt bizonyos fokig művészi ízlést is követelt annak gyakorlóitól. Az öreg Huszka Jánosnak meg is volt hozzá a tudása s érzéke is, úgy hogy a céh legtekintélyesebb tagjai közé tar­tozott és társai megtisztelték az atyamesteri, sőt céhmesteri tiszttel is, ami pedig viselőjének nem­csak díszt, hanem tekintélyt is adott, sőt nem kicsinylendő hatósági funkciókat is ruházott rá. A népviselet hanyatlása, majd teljes háttérbe szorulása azután nagyon leszállította a gombkötő mesterség jelentőségét, tönkre tette jövedelmét. Az 1861-iki alkotmány beköszöntésekor még egyszer, de egyben utolszor virult fel a mesterségnek, újra divatba jött a sok zsinórt igénylő magyar férfi és női ruha. Rövid ideig tartott. Bekövetkezett a provizórium, majd a hatvanhetes kiegyezés is. Ezekkel meg­szűnt a magyar ruhaviselés és velük együtt, le­hanyatlott, sőt rövidesen teljesen megszült a gomb­kötő mesterség is. Huszka János volt Gyulán az utolsó gombkötőmester, de neki sem volt többé munkája. Csak olykor-olykor, amikor egy-egy me­gyebálra díszesebb táncrend készítéséről volt szó s ahoz zsinór is kellett, fordultak hozzá, hogy a táncrend minél formásabb, minél ékesebb legyen. Egyetlen fia volt, János, akit szintén gomb­kötőnek nevelt ki ugyan maga mellett, de az, ép­pen hogy remekelt és megszerezte a mesteri képe­sítést, azonban a mesterség lehanyatlása folytan már nem gombkötősködött, hanem felcsapott ven­déglősnek. Ifjú Huszka János lett az 1861-ben alakult Polgári Kör első vendéglőse. Ez a kör előbb a Reinhard ház emeletén, majd a mostani Jókai-utca- beli Sál féle házban, utóbb a mai Komló helyén levő igénytelen kis földszintes házban volt, állan­dóan Huszka vendéglőssége alatt, akinek ebbeli minősége alatt maradt mindaddig, amig a Polgári Kör a mostani portáján álló Mayer-féle házát vette meg, amikor Zielbauer Alajos, addig a Tejszövet­kezet helyén álló „Anfang“ korcsmárosa lett a kör vendéglőse. Úgy Zielbauer mint Huszka, valamint előt­tük Kottlechner és Herodek, nevük szerint ugyan nem fajmagyar, de minden erényükkel és fogyat­kozásukkal egyaránt a régi szabású, tősgyökeres magyar vendéglősök tipikus alakjai voltak és nagy népszerűségnek örvendettek, amit eredeti modo­rukkal, jószívűségükkel és becsületességükkel meg is érdemeltek. A mai nemzedék el sem tudja kép­zelni, minő benső viszony, minő igazi barátság fejlődött ki az említett vendéglősök, köztük a „nagy Jani“-ként ösmert Huszka és a közönség kö­zött, még pedig a közönség alatt úgy az értelmisé­get, mint a kereskedő s iparos osztályt egyaránt értve. Úgy jártak hozzájuk, úgy keresték fel, úgy sserették őket, mint legjobb barátjukat, igaz testvé­rüket és igazán jól érezte magát mindenki az ő, szinte családinak mondható körükben. Kedves reminiscentia ez nekünk, számban immár nagyon megfogyatkozott öregeknek, akik kegyeletteljes sze­retettel gondolunk vissza azokra a gyönyörű időkre, melyeket annak idejében a Vadászban, Anfangban, Koronában, Magyar Királyban, régi Komlóban és Polgári Körben töltöttünk és élveztünk. A nagy Jani édesapja, ki bus özvegységben élte le magas korra terjedő életét, állandó vendége volt a fia bérelte Komlónak és mi fiatalok áhítat­tal hallgattuk a régi jó időkre vonatkozó vissza­emlékezéseit. Egy karácsonyi estén kérdezték tőle, vájjon nem megy el éjféli misére? „Minek men­nék, voltam én már éjféli misén ezerszer is “ De érezve, hogy sokat mondott, leszállította, hogy ha nem is ezerszer, legalább százszor. „De János bácsi, gondolja meg, hogyha csecsszopó korában is elvitték oda, miután csak egyszer egy esztendőben, karácsonykor van éjféli mise, nern lehetett azon „százszor“, végül úgy korrigálta mondását, „nohát voltam egy párszor". Ifjú Huszka Jánosnak négy fiúgyermeke volt, akik közül csak a harmadik : Ferenc él még, aki a gyulai állami kórház érdemes irodaigazgatója, s a korhatárt elérve rövidesen nyugdíjba megy. Leg­idősebb fia: Mihály nagyratörő pályát futott be, mert igen fiatalon lett a Pesti Kereskedelmi Bank tisztviselője s rövidesen a nagyszabású pénzintézet budai lánchídfő melletti fiókjának főnöke s való- szinüleg a vezetőségbe lép, ha abban korai halála meg nem gátolja. András ugyancsak fiataloji Pé­csett, a legfiatalabb : Dénes pedig mint Orosháza

Next

/
Oldalképek
Tartalom