Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-04-21 / 32. szám

LXVII. évfolyam 39. szám Vasárnap Gyula, 1335 április 31 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. tTidékre . 3 P 20 fill. hirdetési díj előre fizetendő. r POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára iü fillér Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Húsvéti gondok és reménységek. A húsvéti ünnepeket megelőző héten egy kis olasz város s egy régi kastély neveivel voltak tele a világ összes hírlapjai. Stresa és a teljesen soha el nem készült Borromei palota nevét olvasta minden újság­olvasó és hallotta mindenki, aki odaült, a legnépszerűbb újság, a rádió mellé. Vájjon ott a Lago Maggiore csodaszép szigetén érezte-e az a három államférfiu, akik ott a világ egyik legszebb kertjében tanácskoztak, hogy Európa legkisebb falujában is, ahol azelőtt sohasem hallották a Borromei grófok kastélyának hírét, mindenki valami szépet és jót várt az ottani tanácskozástól ? Nemcsak a szomszédos Isola dei Pescatori ment tönkre s szegény halászai évek óta nem tudják eladni jóizü halaikat, nem tudják kiadni szobáikat, mert a balzsamos levegőjű, gyó­gyulást Ígérő tó partjára és a szigetekre nem jönnek a betegek, az üdülők, mert nincs pénz, de egész Európa ilyen szegény halászsziget most, ahol mindenki remény- vesztetten ül a sötét vizek partjain. Nem­csak a vallásos olasz halászok, de talán a szkeptikus müveit Európa is áhítattal leste, vájjon késői rokonainak kertjében, az egy­más fölött elterülő csodálatos tiz terrasz valamelyikén, ahol mindegyiken a legszebb, a legillatosabb délszaki növények között járhatott Mac Donald, Mussolini és Laval, vájjon járt-e ott a nagy Borromei szent Károly, Milano érsekének szelleme ? Az aszkéták szelleme, a bölcsé, aki felmászott, ha kellett négykézláb a legnyomorultabb alpesi kunyhóba is, hogy hirdesse az igét, hogy segítsen, aki nem bujt el a pestis elől, de gyógyította a betegeket. A trienti zsinat megújulást jelentő szellemét javarészt ő sugározta ki. Sajnos, abból, amit a hiva­talos sajtónyilatkozatok diplomatikusan meg­fogalmazott homályos mondataiból megért­hettünk, Stresa nem adott biztosítást szá­munkra. De Stresa után Genfbe mentek az államférfiak. Az Alpesek hatalmas, mindent leküzdő erélyt jelentő hegyláncolatán keresz­tül érkeztek a másik történelmi emlékekkel teli tó partjára, Genfbe. Ha voltak is küz­delmeik és harcaik egymással Stresában, talán a népszövetség palotája eszükbejuttatta az emberiségnek azt a törvényét, amelyet francia és angol bölcselők, szinte egyformán fejeztek ki: haladás az ellentétek küzdelmé­ből, az együttműködés, a kooperáció felé. De ez az együttműködés nem vonatkozhat csak a háború győzteseire. Azok, akik már a 14. századtól kezdve mint Pierre Dubois, majd a tudós jezsuita Suarez, a protestáns Grotius, végül Saint-Pierre abbé megalapoz­ták a népszövetség eszméit, azok nem egy olyan népszövetséget képzeltek el, amely örök időkre a világháború győztese­inek érdekeit védi meg és ezt a védelmet állandósítja, de olyan népszövetségről írtak és beszéltek, amely az egyetemesség eszmé­jét sugározta ki magából. Megértik-e őket késői utódaik ? A „fáradt skót“, ahogy ma Mac Donaldot Európaszerte hívják, aki évti­zedeket öregedett az elmúlt évek küzdelme­iben, kapott-e energiát az Alpesekről vissza­verődő nap sugaraiból ? A Lavalban tusakodó briandi gondolat le tudta-e győzni a fran­cia külpolitikára ólomsulyként ránehezedő clemenceaui, örökkön uralkodni akaró, bosz- szuállás szellemét ? Sajnos, amit Géniből adtak tudtunkra a hivatalos tudósítások, sem sokkal jobban hangzik, mint amit Stresából bocsátottak a napvilágra. Mint valami iskolában, megrótták Német­országot, a rossz tanulót, aki a maga hat van milliós tömegével, a maga kultúrájával, technikai felkészültségével nem akar bele­nyugodni abba, hogy róla és nélküle hatá­vozva, kizárják Európából. Ha a sok méltat­lanság után, amely érte, téves utakon is jár Németország, de megmarad a hatalmas né­met birodalomnak és minél jobban igyekez­nek megalázni, annál inkább nyomja el a tudomány, a kultúra német szellemét a szer­vezni mindenkinél jobban tudó katonai Poroszország »csak azértist* hangoztató gondolatvilága. A leszerelés 15 év óta vajúdó kérdésében sem hozott jobbat Genf. Nehéz szatírát nem irni arról, hogy ma már nem is az a jelszó, mennyire szerel le, de az, hogy mennyire engedi meg mindenkinek a felszerelést És ha Géniből, ha Stresából, a tehetetlensegnek ez a szelleme teszi sötétté a húsvéti horizontot, akkor mit várhatunk azoktól, akik Genfet a maguk érdekei örökös fellegvárának tekintik, ahonnét minden törekvést az igazságos béke, a ki- engesztelődés felé meg lehet akadályozni ? Hogy mit várhatunk, azt megmutatja a kisebbségek szinte ördögi üldözése, a nume­rus vallachicus és a numerus nullus jelszava amely szinte Stresával egyidőben, indult, a Titulescu határokat spiritualizálni akaró ál­szenteskedését kikacagva, hóditó útjára. Benes és Jeftics szolgáltatják a hatalmas kísérőzenét ehhez az uj szózathoz, amely a háború után szinte 20 esztendővel is csak gyülölséget hirdet. Az egyetemesség gondo lata helyett a legteljesebb elzárkózás gon­dolata az, amit állandósítani akarnak. Egy kiváló magyar tudós, aki németországi tan­székét kényszerből otthagyta, s ma angol egyetemen folytatja professori működését, Mannheim Károly, most megjelent könyvé­ben fejtette ki, hogy mai kultúránk az Egy­ház által megteremtett nemzetköziségen ala­pul, amely nemzetköziség csak lassan kapott nemzeti színezetet. Sem az egyetemesség gondolatát, sem az igazi, kultúrát teremtő nemzetköziséget ma már kiirtani nem lehet. Azt a szint pedig, amelyet a magyar kul­túra adott az egyetemes művelődésnek, azt sem lehet bármilyen jelszóval kiűzni a maga helyéről. Ilyen törekvést Genf az örökké­valóság pecsétjével nem láthat el. Azt a mellényt, amelyet a szegény beteg Wilson reszkető kezeivel rosszul gombolt be s ame­lyet a gyűlöletet szinte piedestálra emelő aggastyán, Clemenceau, kényszerzubbonynak szánt, le kell dobni. A különböző, Európa legszebb helyein ülésező és szinte végetérni nem akaró konferenciák helyett meg kell reformálni Genfet s a megreformált Genf majd feleslegessé tesz minden újabb konfe­renciát. Ez a Genf, az igazi népszövetség, meg fogja találni az utat arra, hogy a Pá- ris körüli békék folytonos toldozása és foldozása helyett uj békét teremtsen, amely békék az igazságosság szellemében jönnek létre. Ez ma hiú ábrándnak látszik. De abból a nyomorúságból, amit ma gaz dasági válságnak hívnak és amely lényegé­ben véve nem más, mint egész Európa politikai és erkölcsi züllése, más kivezető ut nincs. Akármennyit küzdünk, akármennyit csalódunk, ez az optimizmus jogosult, mert különben a kultúra Európája elpusztul s a gázbombák s gépfegyverek Európája lép a helyébe. A rombadőlt múzeumok és iskolák helyett a pincelakások fedezékeit mutogat­hatják majd utódaink a más világrészből ér­kező utasoknak. De Husvét van és a feltá­madást hirdető harangok zúgása mellett emlékezzünk a történelemre. Ötven éven keresztül Délamerika két állama, Argentina és Chile a legvérengzőbb harcokban pusztították egymást. Végét nem akarta érni ez az örökös háború. Végül a két állam népei megelégelték a pusztulást, a nyomorúságot és az angol király mint döntőbíró igazságos megegyezést hozott létre. Megegyezést, amelyből a fellendülés, a kultúra, a jólét békéje fakadt. Az ágyukra többé nem volt szükség és ércükből az Andesekben 3000 méter magasságban a Megváltó szobrát állították fel. A Megvál­tóét, akinek holttestét hiába keresték tanít­ványai a koponyák hegyének tövében, a Szentsir barlangjában, mert feltámadt és él és hirdeti, nemcsak Husvét napján az Emmausba menő tanítványoknak, hanem az idők végtelenségéig mindenkinek: Én va­gyok, ne féljetek. Pax vobis, ego sum. Dr. Gáli Gésa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom