Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-04-21 / 32. szám
2 B E K E S 1935 április 2! Eldőlt az OTI.-kérdés: visszahelyezik Gyulára a központi hivatalt. Pongrácz Jenó gróf képviselő éjt nappallá téve harcolta ki a visszahelyező rendelkezést. (A „Békés“ munkatársától.) Amint ismeretes, az OTI. központi hivatalát múlt év szeptember 1-én átvitték Gyuláról Békéscsabára, azzal az indokolással, hogy Békéscsaba központibb fekvésű, mint Gyula s igy ott a pénztár központi hivatalát az érdekeltek sokkal könnyebben megközelíthetik, mint Gyulán. Az igazgatóság határozatát azonnal végre is hajtották s bár a központi hivatal elhelyezésére Békéscsabán megfelelő épület nem volt, a hivatalt rögtön átvitték, úgy hogy akkor, amikor Gyulán a nagy költséggel átalakított és minden tekintetben megfelelő székház üresen állott, Békéscsabán a hivatalnokok összezsufoltan dolgoztak, kicsiny és levegőtlen szobákban. Az áthelyezés városunkban természetesen igen nagy felzúdulást keltett, egyik tiltakozó gyűlés a másikat érte, a helyzet azonban, úgy látszott, nem igen fog megváltozni a gyulaiak javára s az OTI. igaz- gazgatóságának határozata a gyulai központi hivatal sorsát véglegesen megpecsételi. Az elkeseredés egyre nőtt, a közvélemény egyre nyugtalanabb lett s a visszahelyezés mozgalma mind szélesebb körű hullámokat vetett. Megmozdultak s igen energikusan, az iparosak, megmozdult a város vezetősége, majd maga Pong rác 3 Jenő gróf is belekapcsolódott a revíziós mozgalomba, aki Gömbös Gyula miniszterelnökkel való személyi kapcsolatait is felhasználta, hogy a trianoni békeszerződés által óriási és csaknem végzetes veszteséget szenvedett város létérdekeit megvédje s kiharcolja a kormányzattól azt az intézkedést, amely az OTI.-központot visszahelyezi Gyulára. Nem az késztette erre a lépésre, hogy a választás idejére kedvező hangulatot teremtsen maga mellett, sem pedig, mert a lokálpatriotizmusnak óhajtott vele szolgálni, hanem mert látta és tudta, hogy Gyula csakis úgy kerülheti el a kipusztulás végzetét, ha meglévő intézményeit meghagyják neki. Ismervén és látván a magas pótadóval küzdő város rendkívül súlyos helyzetét, a legnagyobb buzgalommal állott a mozgalom élére s fáradtságot nem kiméivé, éjt nappallá téve, küzdött és kilincselt, hogy a központi hivatal visszahelyeztessék Gyulára. Eminek nagy segítségére volt, hogy az OTI. Békéscsabán többszázezer pengős költséggel, akkor, amikor Gyulán a hivatal elhelyezésére készen állott a megfelelő helyiség, székházat akart építtetni. Ez az irracionális „racionalizálás“ illetékes helyen is feltűnt s oda vezetett, hogy az OTI. igazgatóságának határozatát a kormányhatóság revízió alá vétette. Közben egy minisztériumi tisztviselőkből és a társadalombiztosító tisztviselőiből álló bizottság jött Gyulára, hogy a székházat megtekintse s megállapítsa, hogy az épület alkalmas-e a központi hivatal elhe- ■ lyezésére, egyben pedig tárgyalások indultak meg az irányban, hogy a két város érdekeit összeegyeztessék s megkeressék azt a megoldást, amely ezt az ominózus kérdést nyugvó, pontra viszi. Az a terv merült fel, hogy Gyulán is és Békéscsabán is állítanak fel egy-egy központi hivatalt s megosztják a körzetet a két központ között. Ebbe a megoldási módba azonban Gyula nem ment bele s ragaszkodott ahoz, hogy a központi hivatal úgy, ahogy volt, visszahelyeztessék Gyulára. Megindult a harc. A két város minden követ megmozgatott, hogy a harc az ő győzelmével végződjék. Pongrácz Jenő gróf Budapesten pihenést nem ismerve vitte az ügyet s amint az eredmény mutatja, a legteljesebb sikerrel. Értékesen támogatta munkájában az az iparosokból álló küldöttség is, amely Barát István vezetésével utazott Budapestre s amely előtt Pongrácz Jenő grófnak kijelentette a kormányelnök, hogy a város létét veszélyeztető semmiféle akciót nem tűr s az OTI. intézkedését revízió alá véteti. Mikor aztán a kormány látta, hogy u szerencsétlen, létfeltételeiben megtámadott Gyula érvei nem találnak az OTI. önkormányzatában méltánylásra s az igazgatóság nem hajlandó olyan intézkedést tenni, amely intencióinak, a belátásnak és méltányosságnak megfelel, végre is rendeletet adott ki s abban a székhely megállapítás és körzetbeosztás jogát elvette az autonómiától s a belügyminiszterre ruházta át- Mikor ez a rendelet a hivatalos lapban folyó hó 13-án megjelent, bizonyosra lehetett venni, hogy a gyula—csabai hivatal ügye döntő stádiumba jutott, illetve hogy a székhely-kérdés aligha fog a gyulaiak kárára eldőlni. A kormányelnöki rendelet megjelenése után Pongrács Jenő gróf képviselő még Budapesten maradt s minden lehetőt elkövetett, hogy a székhely-kérdés a kiadott rendelet szellemében mielőbb elintézést nyerjen s az Gyula részére a „restitutio in integ- rum“-ot hozza meg. Közbenjárását siker is koronázta, amennyiben a belügyminiszter ráruházott jogánál fogva a székhelyt május 1-el Békéscsabáról Gyulára helyezi vissza. A rendelet értelmében Békéscsabán kirendeltség létesül, amely a kerületi pénztári hatáskörbe tartozó összes ügyviteli tennivalókat; önállóan látja el, de kizárólag csak csabai hatáskörrel s gyulai ügyvezetés és ellenőrzés alatt. T 1 B C A Régi gyulai követválasztások. A Terényi—Csatár választás 1892 évben Irta: KÓHN DÁVID. Ha a Beliczey—Wenckheim választás, következményeire vonatkozólag, a legvégzetesebb hatású, a Wenckheim—Krivácsy féle a legkedélyesebb ; a Terényi Lajos és Csatár Zsigmond között lefolyó,; a legizgalmasabb képviselőválasztás volt Gyula városában. Magyarország, az egész világra vonatkoztatóan, a legnagyobb szónokokat produkáló nemzetek közé sorolható. A halhatatlan Kossuth Lajos, világszerte a legkiválóbb szónoknak volt elismerve, a közelmúlt történetében ugyanannak Apponyi Albert gróf is. De mindkettő és rajtuk kívül Deák Ferenc, Eötvös József báró, Szilágyi Dezső és még sok mások is klassikus szónokoknak értékeltettek csupán és a szó szoros értelmében véve pem voltak nép szónokok. 1848-ban Besse János, hatvanhét után Németh Albert számítottak „népszónok“-oknak Különösen utóbbi tudott a „nép“-re hatni, különleges, sajátlagos szónoki metódusával. Németh Albert azonban e mellett nr is volt, a hordón állva, nem hizelgett egy szóval sem a hallgatóságnak, sőt korholta, ostorozta azt, de olyan tőről metszett magyar népies zamatossággal, hogy a tömeg , nem tudta magát hatása alól kivonni, ellenállhatatlanul behódolt neki, tüskön-bokron át követte és szavazott rá, mint a parancsolat. Egészen más beszámítás alá eső volt Csatár Zsigmond, a tüskés, bozontos arca után „vén stílének nevezett demagóg „nép“ szónokok utolérhetetlen tipusa. Születésére, származására nézve nem volt ugyan ősmagyarnak mondható, eredetileg Löffelholcnak hívták, foglalkozására vonatkozólag pedig katolikus kántortanitó volt Belényesen és értelmiségét illetőleg nagyon alacsony színvonalon állott. Hanem volt egy tulajdonsága, mellyel páratlanul állott. Egy kezelni a népet, agy beszélni a magyar paraszttal és úgy hatni rá, mint ő, sem előtte sem utána nem adatott meg senkinek s olyan választókerületekben, ahol a választók zöme földmi vesékből állott és amelyekben fellépett, mandátuma biztos volt, úgy hogy teljes lehetetlen volt megbuktatni, semmiféle országos kapacitással, sőt miniszter jelölttel sem Ö ugyan mindig és mindenütt csak negyvennyolcas programmal lépett fel, noha az országos 48-as párt sohase fogadta őt tagjai közé, sőt Irányi, Gyulára irt levelében tiltakozott is ellene, hogy Csatárt 48 ásnák tekintsék, azonkívül egy 48-as országos képviselő direkt lejött Gyulára, kijelentve, hogy Csatárt még megválasztása esetén sem fogadják be kebelükbe. Köztudomású volt az is, hogy Csatár pénzvágyó, kapzsi ember, aki akárhányszor ; megtette, hogy beállott más kerületekben, .fellépett dúsgazdag képviselőjelöltek mellé szavazat toborzó kortesnek, akkor is, ha az illető hatvanhetes programmal lépett fel. Persze csak nagy pénzért cselekedte ezt. Ezen az utón azután nemcsak megkereste a saját választási költségeit, hanem meglehetős vagyonra is szert tett. Vett is magának a fővároshoz közel, Harasztiban egy birtokot, udvarházzal. Bezzeg ott ő is „ur“ volt azután, még pedig gőgösebb, mint bármely exkluzív arisztokrata. Harasztiban nemcsak nem kereste a néppel való érintkezést, hanem valósággal utálta a paraszt embert és azt be se engedte úri portájára. Istenben boldogult Göndörs Benedek két cikluson keresztül volt Gyula város képviselője. Először a 48-as párti Jantsovits Emillel, másodszor az ugyan csak 48-as párti Dobalj János polgár- mesterrel szemben választották meg. Ezekről a választásokról alkalmilag szintén irni fogok. Harmadszor már nem kapott Göndöcs mandátumot és pedig nem magas politikai, hanem főleg helyi okok, nevezetesen a gyulai közéletben nagy port vert úgynevezett Fridrich ügy miatt. Helyette a vármegye egykori jónevü főjegyzőjét Ho/óssy Ottót választották meg, aki 1872-ben mint Deák-párti jelölt bukott meg, de mint Beliczey István engesz- telhetlen politikai ellenfele a fúziókor nem lépett be a szabadelvű pártba és ezúttal mint 48-as hódította el Göndöcscsel szemben a mandátumot(i amelynek azonban, közsajnálatot keltőleg ugyan, rövid ideig volt, birtokában, mert a képviselői ciklus
