Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-03-29 / 24. szám

IiXVI. évfolyam 34. »».ám Csütörtök $tyu9a, 1934 március 39. Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal' Gyulán, Városház-utca 7. sz. l>obay dános könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szánt ára 10 fillér Felelős szerkesztő: UUBáY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Takácsy Dénes vendégszereplése a Szanatórium Egyesület hangversenyén. (A »Békés« munkatársától) Takácsy Dénes, a kiváló pap-énekes, aki legutóbb a Pázmány Egyesület irodalmi összejövetelén szerepelt és aratott nagy sikert, a Szanató­rium Egyesület által rendezendő hangverse­nyen szintén szerepelni fog. Műsora a kö vetkező: I. rész. a) Händel: Arioso, b) Brahms : Magány, c) Wagner: Wolfram dala. II. rész. a) Puccini : Colline áriája, b) Tar- nay : Esti ima, c) Beretvás: Szeretnék szántani (szövege vitéz József Ferenc kir. herceg a Magyar Föld dalai cimü ciklusából. Kézirat.) Itt említjük meg, hogy a lelkes rendezőség munkájának eredményeként a jegyek 90 százaléka már elkelt, úgy hogy a siker legteljesebb mértékben biztosítva van. A népi lélek és értelem megnyilatkozása volt a Katolikus Népénekkar hangversenye. (A „Békés“ munkatársától.) Vasár­nap délután a gimnázium tornaterme zsú­folásig megtelt érdeklődőkkel, akik között a társadalom legfelsőbb rétege épp úgy képviselve volt, mint az egyszerűbb néposz­tály. A nagy érdeklődéssel kisért nagybőjti hangverseny megérdemelte az előlegezett bizalmat, mert olyat nyújtott, ami szinte várakozáson felüli teljesítmény volt a Ka­tolikus Népénekkar részéről. Gazdag tónus, kifogástalan ritmus és egybehangzás, ez jel­lemezték az énekkar számait. Mintha nem is egy fiatal, hanem egy nagy múltra vissza­tekintő, örökölt kultúrában nevelkedett ének­kar énekelt volna. Fegyelmezetten, a vallá­sos áhihatu énekek tökéletes átérzésével. Mint egy feltárt, gazdag ölü bánya, olyan volt ez a nagybőjti hangverseny. A népi lélek és értelem kincseit vetette felszínre. Elismerés illeti a maradandó értékű mun­káért az énekkar minden tagját s nem utolsó sorban Huszár László karnagyot, aki a téli hónapokban minden szabad idejét a betaní­tás nehéz munkájának szentelte. Gondoljuk csak el, mennyi türelem és odaadás kell egy olyan 60 tagú kórus betanításához, amely­nek tagjai a föld és a kétkézi munka egy­szerű fiaiból rekrutálódtak. De a kar tag­jainak és karnagyának meg is hozta a meg­érdemelt jutalmat a hangverseny: olyan si­kerük volt, amely magasan fölötte áll az átlag sikereknek. A hang erseny ünnepi beszédét a ki­váló és népszerű hitszónok, Szabados Antal hittanár mondotta. Már pódiumra lépésekor lelkes ováció fogadta, szavai végeztével pe­dig hosszú percekig ünnepelték. A beszédről s a hallásról szólott, mint Isten kegyes adományáról. Hálát a szülő iránt, magasztalást a hon és erény nagyjai, dicséretet Isten iránt dallamba fűzve csak ez isteni adományok révén mondhatunk. Majd az ének csodálatos erejéről beszélt, amely hitetleneket képes megtéríteni, mint Augustinus-szal, a későbbi szent Ágostonnal is tette. Az ének nemesíti a lelket, közelebb emeli a szivet Istenhez s a régi egyházi énekekben szent örökségeket, az ősi nyelv és ^ ősi melódia kincseit menti meg az utódok számára. Az eleven, nemes stilusu beszéd az évnek missiojában hivő lélek költői erejű meg­nyilatkozása volt. A magánszámokról helyszűke miatt kü- lön-külön nem emlékezhetünk meg, csak annyit jegyzünk még ide, hogy az egész mű­sor sokáig fog élni kedves emlékként a hall­gatóság lelkében. Huszár László türelmes munkájáról, lel­kességéről és tudásáról, továbbá a színpadi jeleneteket és szavalatokat betanító Huszár Lászlónéról a legnagyobb elismerés hangján kell megemlékeznünk. Övék az érdem, hogy mint a szobrász a lefejtett márványból, ki­hozták a szereplők szellemi és lelki matériá­jából a felsőbbrendü értéket. Feltámadást körmenet. A feltámadási körmenet nagyszombaton este 7 órakor kezdődik a belvárosi templomban. A körmenetben az egyes alakulatok a következő sorrendben vesznek részt; Elemi iskolások, szivgárdával és apródcsapattal. Polgári iskolák tanulói. Reálgimnázium tanulói. Bajtársi egyesü­let. Női kongregációk. Iparos társulatok. Katoli­kus kör. Egyháztanács Skapuláré társulat férfi tagjai. Ave. Urak kongregációja. Papság. Élőké lőségek. Polgári és katonai hatóságok képviselői Missziós hölgyek. Irgalmas nővérek. Oltáregye- sülét. Skapuláré társult nő tagja'. Olvasóegye­sület. Közönség. Cserkészifjuság a menet két oldalán mozgó kordont képez. A sorrendbe be nem osztottak az ut két oldalán a betonjárdán ger" a „trükk“. Szól a „dsessz“ rikolt a saxofon és a hawai gitár, ez a kitenyésztett doromb, mely sentimentális nyavalygásával az éj csendjében a háztetőn szerelmet kolduló kandúr miákolásával piszkálja az ember idegeit. Szegény irók, szegény művészek, akiknek el kell temetni lelkűkben álmaikat, hogy ily silány, de kelendő portékákat szállíthassanak a vásárra. Mert élni kell. Nem vagyunk sem a Perikies, sem a Mediciek, se Mátyás király korában, nincsenek Mecénások s a művészt kilakoltatja a háziúr, ha adós a házbérrel és kikapcsolják az áramot a la­kásából, ha nem egyenlíti ki a villamos müvek számláját. Szomorú, hogy igy kell eladni magát a mű­vésznek aprópénzért, mert nincs áldozatkészség, arra való anyagi tehetség. A művészet igaz forrá­saira szomjazok kevesen vannak s ezek közül is csak kevéshez jut el a szerencse, az avval járó jólét, amely nélkül pedig nincs müvészetpártolási lehetőség. Így marad ma az igazi művészeti igény kielégítetlenül, az igazi művész meg közönség nélkül. S hogy miért fáj ez nekem, amikor annyi sok egyéb baj van ezen a világon s a legtöbb embernek nem a művészet, hanem a kenyere hiányzik, kérdheti valaki. Azért, mert azok, akik az igazi szépséget áhitozzák s akik a tömeghez képest oly kevesen vannak, sajnálják a szépség elmúlását és nem tudnak érte kárpótlást találni sem a futball­meccseken, sem a politikai élet szellemi élvezetei­ben s ezek a kenyérgondok mellett még ezt is kénytelenek nélkülözni s e nélkülözés épen úgy TARCA A kultúra csődje. A kultúra bekövetkező csődjéről adnak hirt időnkint egyes pesszimista irók, de e híradásokat optimisztikusoknak kell tartanunk, mert a kultúra csődje, úgy lehet már be is következett. A kultúra boltjában ma már körülbelül csak végkiárusitás folyik, a csődtömeget liquidálják Uj termékekkel már nem igen frissítik fel a bolti rak­tárt, amit újonnan hoznak a piacra, az csak selej­tes áru, olyan, amilyet a mai kultúra kényszer- egyességben levő termelői szállítani tudnak. Nem is csoda. Hiszen a kultúra az élet szép­sége, virága, a szépség pedig az ifjúság, gondta­lanság és jólét talajából fakad, a virág pedig a tavasz ékessége. Mit keresne hát köztünk, mikor az emberiség elöregedett, gondterhelt, szegénység­gel küzdő és életunt. Még ma a fiatalja is öreg, mert már lelkesedni sem tud egyébért, mint egy szerény kis elhelyezkedésért, ahol egy darab kenyér jusson neki Hogy dolgozhassák azért, hogy enni tudjon és ehessék, hogy dolgozni tudjon. A lenyű­göző próza e keserves körben forgásában éli le szegényes életét Művészetté vált a megélhetés maga és ez a művészet elnyomja az igazi művé­szeteket. A művész sohasem azért alkot, hogy pénzt keressen vele. Legalább az igazi művész nem. Természetes járandóságának tartja az élet szépsé­geinek élvezésére szükséges jólétet, de annak meg­szerzésében korántsem tud kifejteni annyi ügyes­séget, élelmességet, mint például egy bankigazgató. Sőt többnyire élhetetlenebb és gyámoltalanabb anyagi érdekei megvédésében a legegyszerűbb szel­lemi tulajdonokkal rendelkező nyárspolgárnál, mun­kásnál is Az egeket ostromolja és elbotlik a föld rögében Az anyagiakra nem gondolva dalol, költ, ir, fest, farag vagy épít, mert Isten oltotta leikébe ezt az adottságot, mert ki kell adnia magából azt, ami a lelkében feszül, tollal, hangszerrel, ecsettel, vésővel vagy bármivel, különben testileg és lelkileg belebetegszik. Ilyenek az igazi művészek és költők, vagyis ilyenek voltak, amig — voltak Abban a háború előtti korban, amelyet ha csak pár évtized múlt is el azóta, lélekben évszázadok választanak el tőlünk. Ma a megélhetésért folyik a művészeti és irodalmi termelés, a Pegazust igáskocsiba fogják és téglát hord Az élettel 50 százalékra kiegyezett mai művészek és irók nem azt adják, ami a lel­kűkből fakad, hanem azt, ami a közönségnek kell. Alkalmazkodnak a tömegizléshez s ezzel el is sza­kadnak az igazi művészettől. Ezért Írnak ma olyan regényeket, amelyekben sexuális perverzitások és bűnügyi szenzációk dominálnak, ezért mázolnak olyan édeskés giccseket, vagy olyan futurista lila- ságokat, hogy azoktól gyomorbántalmat kap, vagy felfordul az egészséges gyomor. Ezért szorította ki a régi szép operetteket a nemi ösztönökre utazó félmez­telen ugra-bugrálás, az igazi melódiát az édeskés modorosság és plagizáló ügyeskedés. Az igazi szép romokban hever mindenütt s a romok felett buján tenyészik az élősdi vegetáció mai terméke a „slá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom