Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-02-15 / 12. szám
i L\V|. érfolyam 13 ssáin. Csütörtök öynla, 1934 február 15. Előfizetési árak : A’egyeüwre : tíf-siyben . , í P 60 fill, •féltre . 3 P 20 fiU. áirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Ilobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nera adatnak vissza. A kékeeruzára szükség van, azt mindenki tudja. A helyzet súlyos, a fizetések úgy a magántőke, mint az állam életében naprói-napra nehezebben történnek. Nem vitás tehát, hogy a takarékosság kell s igy a kékceiuza munkájára szükség van, az sem vitás azonban, hogy a takarékosságnak is van egy határvonala, amelyet túllépni éppen a cél ellenkezőjét je lenti. Mint ahogy az igazság sem mindég egy az igazságossággal, éppen úgy a garasoskodás sem mindég jelent takarékosságot. Van olyan takarékosság, amely szemre igen tetszetős eredményeket produkál a költség- vetések rubrikájában, e tetszetős eredmények díszleteit azonban ha félretoljuk, kitűnik, hogy mögöttük munkanélküli műhelyek sötétsége és csendje ásit. Mi jól ismerjük a vármegye mindenki által nagyrabecsül és méltán népszerű alispánjának álláspontját a a költségvetés és az inségenyhités kapcsolatairól s a költségvetés pengőinek szociális kötelességéről, tudjuk tehát, hogy a vármegyei házinyomda fokozott tevékenysége nem az ő intenciója, tehát hogy most a vármegyei sokszorosító ipari térhódítását szóvá tesz- szük, nem az ő intézkedése, hanem a minisz teriális kékceruza túlbuzgósága elien emelünk vétót. A közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén az ipari ínség az alispáni jelentés kapcsán többek között szintén szőnyegre került s az egyik bizottsági tag rosszalással jegyezte meg, hogy a vármegye központi »házi nyomdája« teljesen eliátja a községeket nyomtatványokkal. Az alispáni válasz tisztázta a helyzetet s amit a tájékozottak eddig is tudtak, megerősítést nyert, hogy a házi nyomda fenntartását nem a vánnegye, hanem az a bizonyos kékceruza forszírozza, amely az autonómiák költségvetésében minden áron inegtakaritásokat akar eiérni. Ismét hangoztatjuk, a takarékosság ma szükséges, sőt annyira szükséges, hogy valósággal már életfeltétel, de életfeltétel az a határvo na! illetve annak tiszteletben és szem előtt tartása is, amelyet az ügybuzgó kék ceruza olyan célszerűtlen könnyedséggel átugrik. Az ipar és kereskedelem úgyis trombózisban szenved, nem kívánatos tehát, hogy az ipar-nem- pártolás terén a sokszorosító fenntartásával olyanok járjanak elől, akiknek éppen ellenkező irányban kellene haladniuk s akik szerencsére, más téren valóban élen is járnak. Nem lehet cél, hogy a keringő életnedvet csökkentsék az ipar véi utjain, hanem éppen az, hogy szaporítsák s a trombózis alvadt vércsomóit a megélénkített vérárammal szétzuzassák a szabad és egészséges cirkuláció utjából. Munkát, munkát, ezt kiáltozza a vértelen ajkú munkanélküliek toprongyos kórusa, de ezt kiáltozza a gazdaságpolitikai ráció is. Munkát, hogy lehessen adót fizetni, hogy lehessen miből költségvetést csinálni s ha már kell, lehessen min takarékoskodni is. A gazdavédelmi rendelet, a protekcionizmus és a házinyomda ügye a közigazgatási bizottság előtt. (A „Békés“ munkatársától.) Békésvármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 12-én ülést tartott. A tárgysorozat első pontja az alispáni jelentés vo t, amit kivonatosan az alábbiakban ismertetünk : A vármegye területén a személybiztonság ellenes cselekmények száma az elmúlt hónapban 85 volt, mig a vagyonbiztonság 293 esetben támadtatott meg. Öngyilkosság 5 és baleset 9 esetben történt. A mezőgazdasággal foglalkozók helyzetében semmi kedvező változás nem következett be. A terményárak árai emelkedtek ugyan némiképpen, de még mindig nem érték el azt a nívót, amely mellett a gazdasági termelés rentábilisnak lenne mondható. Az ipar és kereskedelem helyzete változatlanul nehéz. T A It C A Böjti mese Karnevál hercegről. — Irta: KONKOLY KÁLMÁN — Lehunyták szemüket a fényes csillárok, Üres a bálterem, nem szól már a zene, Valaki itthagyott kalapot, kabátot: Álmos ruhatáros mit is kezdjen vele ? Hol van a gazdájuk ? Asztal alatt iszik ? Vagy tán virtuskodik térdigérő hóban ? Esetleg részegen hazafelé viszik... De az bizonyos, hogy nem sántikál jóban. Egyik nyitott ajtón, — hol a bálkirálynő Pár gyűrött lovaggal nemrégen ment haza —, Fáradt férfi jön be, szeme révedező, Ruhája tündérszép s hófehér a haja. Karnevál herceg ő keresi a népét, — Mért hallgat a zene? Diktálná a táncot!... De a terem üres és hiába néz szét Csak egy tükörben lát arcán néhány ráncot. Húshagyókedd éje hajnalfénybe virrad, Vége a farsangnak, táncnak, muzsikának ; Vad rumbatánc közben Lili már nem izzad, S. fakanál udvarol ezentúl Évának A farsangnak vége, nem áll többé a. bál, Koldulni, mehet a tapgóharmonika, Hallgat a szaxofon, elárvult. Karnevál S egy fotőjben töpreng : hol lehet a hiba? Egyszercsak az ajtón, hol a herceg előbb Belépett fáradtan, révedező szemmel Befutnak hirtelen vadonatfriss seprők, Erőtől duzzadó, munkás lendülettel. Hamvazószerdától ők nem félnek semmit Mert ez az ő napjuk. — Munkához is látnak, Sepernek port, piszkot, szerpentint, konfettit Nem álmos a szemük, a lábuk se fáradt. Tisztitó útjukban apró-cseprő tárgyak, Édes csacsiságok akadnak eléjük : Gyűrött selyemkendő — Elhullatott vágyak. — Ittfelejtett álmok. — Már nem jönnek értük... Ott egy legyező van : reáirva : „Pista“ Eltépett táncrenden olvassák ezeket: „Tangó. — Ezt majd velem táncolja Mariska !“ „Holnap, ugye holnap Magukhoz mehetek?..“ Botránkozva tisztit a sok seprő tovább, „Ifjúság — bolondság" súgják egybehangzón; Most a banjo alatt találnak egy kottát, Mely egy angol valcert dudolgat elhalón. Hirtelen meglátják Karnevál herceget, „Mit keres maga itt?!“ — ripakodnak rája „Hát .nem táncolt, flirtölt farsangban eleget? „Takarodjék haza és — alászolgája!“ ...— „Bálterem a hazám, nincsen puha ágyam, Az életem : a tánc, női kacaj éltet“ — így beszél Karnevál fáradtan és lágyan; „Bocsánat, de én csak a farsangban élek. Az élet csak nóta, az ital csak pezsgő, Minden komolyság ránk szürke gondot hullat... Most eljárt az idő, de az ujesztendő Elhozza majd újra fényes farsangunkat.“ Suttogni se bir már s egy ablak megzörög Józanitó, kemény, parancsoló hanggal Beszól a böjti szél: „A földekről jövök ! Marokszedő kell ott és nem báli angyal! A vetés üzeni: hagyjátok a kacajt, Hagyjátok a gyászt is, sirtatok eleget ; Az alkotás csendje nem tűr ily buta zajt, Higyjetek csírázást, uj tavaszt: életet!“ így zeng a böjti szél pattogó beszéde, S elfujja a farsang borködös mámorát, A munkás szerszámját veszi a kezébe, S érzi : nemsokára' nyílnak az ibolyák : Mert egyszercsak áttör felhőn, füstön, kormon Hamvazószerdának első napsugára. — Keletre fordul egy szélkakas a tornyon S házak helyet ő már a rügyeket látja.. Ki gondol ezalatt szegény Karneválra ? ...Korona helyett már fején a kalapja, Fáradtan rálép egy hosszú napsugárra S lassan, öregesen eltűnik alakja Föntről visszanézett : egy kisfiút látott, Pöckösen járt édes, izmos kicsi lába, Kezében könyvet vitt, száján imádságot És komolyan, büszkén ment az iskolába.
