Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-11-04 / 86. szám
1934 november 4 4 BÉKÉS Halottak napjának virradójára megérkezett Végre a várva várt eső, de nem olyan mennyiségben, mint amennyire a szeptemberi és különösen októberi nagy szárazság után szükség lett volna. Az eső mindössze 9 milliméter volt, ami a csapadékszükségletnek minimumát sem közelíti meg, annál kevésbé elégíti ki. Vannak Ugyan egyes kisebb területek, amelyeken egyszer másszor volt némi eső és azokon az őszi búza szé pen ki is kelt, de túlnyomó az a föld, amelynek másfél hónapot meghaladó idő óta csepp esőben se volt része és ahol a gazdák aggodalommal vannak eltelve a búza sorsa felől. A szárazság következtében a mezei egerek is elszaporodtak és pusztítják a vetést. Ezek miatt is és hogy a búza megbokrosodhasson, kiadós, nagy esőkre volna szükség. Pedig e sorok Írásakor erre vajmi kevés a kilátás. A légsulymérő ugyanis az esőt követő reggelre felszököm, még pedig olyan magasra, sőt magasabbra, mint napokkal előbb á- lott, ha csak az északkeleti légáramlatot déli vagy nyugati nem váltja le, ami meghozná a várva várt további esőt. Uj Ügyvéd. Dr. Csaba (Uhrin) Mihály ügy véd irodáját Árpád utca 9. szám alatt megnyitotta. v265 2—3 Szent Imre napja a rom. katb. reálgimnáziumban. A róm kath. tanuló ifjúság nov. 5. én hétfőn d. e. 9 órakor szentmisén vesz részt. 10 órakor a tanintézet tornatermében ünnepélyt tart a következő műsorral: 1. Erkel F. Himnusz. Játssza a zenekar. 2. Mindszenty G : Már nincsen Imre. Szavalja; Várhelyi Vilmos Vili. o. t. 3. Szent Imre Himnusz. Énekli a vegyeskar. 4. Ünnepi beszédet mond ftdő Lendvai Gyula szalézí int. spirituális. 5. 1. k. Bach: Tavasz ébredése. Játssza a zenekar. 6. Gyula diák: Szt. Imre királyfi sirja előtt. Szavalja : Boros József VIII. o. t. 7. Pápai himnusz : Énekli az ifjúság. Az ünnepélyre a tanulók szüleit, az öregdiákszövetség tagjait s az érdeklődőket ezúton hivja meg a tanintézet igazgatósága. Váltson bevásárlási könyvecskét Tanai divat. házában, no! semmifele kezdési költséget nem számolnak s minden hitelképes egyén 6 havi Hitelt élvezhet Olcsó árak, nagy választék Tanai divatházában. A frontharcosok alakuló gyűlése, Az Országos Frontharcos Szövetség gyűl»! főcsoportja folyó évi november hó-4 én, vasárnap ünnepélyes fúaku'ó közgyűlést tart, az alábbi programmal: 4-én reggel 6 óra 30 perckor zenés ébresztőt ad a Cserkész, és Önkéntes tűzoltó zenekar. Délelőtt Istentisztelet az egyes felekezetek templomaiban, amelyeken a frontharcosok egyenkim vesznek részt. A vidéki frontharcos alakulatok fogadása a vasúti állomáson érkezés szerint. Az Országos Frontharcos Szövetség képviselőinek ünnepélyes fogadtatása a vasún állomáson 13 óra 45 perckor és disz bevonulás zenével a nópkerti Pavillonhoz. 15 órakor ünnepélyes közgyűlés a Göndöcs-keiti Pavilonban, a következő műsorral: 1. Hiszekegy. Éneklik : a gyulai Erkel Ferenc Dalkor és a gyulai Református Énekkar. 2. Megnyitó beszéd. Tartja: dr. vitéz Panczéi József varír. főjegyző. 3. Beszámoló, Tartja: dr. Kovalszky Róbert ügyvéd, szervező tiszt, 4 Elnök, vezetőségi tagok és tisztviselők választása. 5 Fogadalom tétel. 6. Elnöki székfoglaló. 7. Nem, nem, soha. Éneklik: az Erkel Ferenc Dalkör és a Református Énekkar. 8. Ünnepi beszéd. Tanja : vitéz Mándoky Sándor tábori főesperes, országos alelnök. 9. Üdvözlések. 10. Himnusz. Énekli: a közönség. 11 Diszmenet a vendégek és vezetőség előti. 19 óra 30 perckor közvacsora a Komló szálloda éttermében, melyen szintén szívesen látják úgy a női, mint a férfi hozzátartozókat. A Cecilia énekkar hirdetménye. A Cecília vepyeskar, nők es férfiak részére november 6-án (kedden) délután fél 6 bor énekpróbát tart a róm. kath elemi iskolában. A próbák tárgya és célja : vegyeskari, karácsonyi, magyar mise tanulása! Kérjük a tagok szives megjelenését. Elnökség ERTESITES! megérkeztek, Tisztelettel értesítem a t. Közönséget, hogy az őszi idény Csilláréi Rádió újdonságai amelyeket HléIJ©0 ICSZállItOtt «tl JíkOII, kedvező fizetési feltételek mellett árusítok. Villamos és vízvezeték berendezést Is©S®I©tfÍ25©tíBSI®© I§9 a legoScséblbbaHi készítek. Villany, vízvezeték és rádió szerelési anyagok, továbbá gramofonok és lemezek méltányos áron beszerezhetők. 269 1-20 A világhírű Tungsram égők, Pertrix elemek A STANDARD,(PHILIPS, ORIOM és E. K, A. rádiók gyári íerakata. nagy raktára. Egy próbavásárlás megyőzi Önt üzletem négv évtizedes szolidságáról. Tisztelettel BEKKÉR ANTAL Népénekkar hangpróbája, a Népénekkarba uj tagul belépni óhajtó rk nők és férfiak részére november 5-én (hétfőn) este 7 őrekor hangpróbát tartanak a belvárosi rk. elemi iskola próbatermében. Z;nei hallással és jó hanggal rendelkező katolikus híveinket sz’vesc-n látjuk és szeretettel fogadjuk. Értesítjük régi, kedves tagtarsainkar, hogy első próbánkat, ugyancsak az uj tagok hangpróbája után, november 5-én (hétfőn) este 7-9 ig tartjuk. A Népénekkar Elnöksége. Téli női kabát gyermek Coly kabát dús választékban olcsó árban a Tanai divatházban. , A mai Anglia és az nj angol kereskedő“. A Gyulai Kereskedők és Kereskedelmi Alkalmazottak Társulata, mint az OMKE Gyulai Kerülete szombaton november hó 3. án este fél 9 órai kezdettel a Komló szállóbeli helyiségében tartja meg II. közérdekű előadását. Erre az előadásra Sós Endrét, a kiváló publicistát sikerült a társulatnak megnyerni, aki „A mai Anglia és az uj angol kereskedő» címen fog közvetlen tapaszta latai alapján előadni Pannónia báránybőr házi cipó újdonságok megérkeztek gyári árak — kizárólag Tanainál. SPORT Gyte—Eic 4:2 (2: í) Gyac—find 2:0 (1:0) Vasárnap Csabán Csak—Gyac Orosházán Omtk-öyte Kovács Sándor ülSfiÉüifÉ ÉS IfiliiÜÉ november hó 10—14 körül megérkezik az őszi zongorahangolások elvégzésére. Előjegyzéseket elfogad Bobay íános könyvkereskedése. i — ZOilföíi OlCSÓR ülÍÉÍ. — Cim a kiadóban. TELEFON 82 KiiÖI/l.iL’W** TELEFON 82 Mines mmm Gyula, Báró Wenckbeiin Séla-uica 6. sz. 934. évi november hó 3-án és 4-én, SZOMBATON IBI VASÁRNAP délután negyed 5 fél 7 1 délután 3, 5, 7 és este és este 3lt9 órakor 111 9 órakor A BŐM FILLÉRES HELYÁRAK ! FILLÉRES UELYÁRAK ! ZÓNAELŐADÁSOK az első előadásokban a teljes műsor mérsékelt helyárral ‘20 fillértől 60 fillérig-. __________ CD 0 5 VmmtsMdofyá. az crtéke, mint az ára. Elsősor» ban ilyen a Kathreiner malátakávé és a Franck kávépótlék, amelyek kiváló tulajdonságait (iz és táp» érték) azzal a néhány fillérrel nem is lehet egészen megfizetni. tales Mi ilrietÉDi. Gyulán, Városház-ulca 25. szám alatt levő épület, »mely áll 4 szoba, konyha, kamra, pince és mellékhelyiségekből, továbbá az udvarban levő ártézi kút és teljesen felszerelt gőzfürdőből, 1934. évi november hó 4-én, délután fél 3 órakor a helyszínen önkéntes árverésen a mai viszonyokhoz mérten lakóházi értékben eladatik. Árverési feltételekre felvilágosítást a tulajdonos ad. Árverésnél a kikiáltási ár 10%-a helyezendő az önkéntes árverést vezetőnél bánatpénzként letétbe. Vétel nagy részben olcsó kamatozású kisipari kölcsön átvétele mellett is eszközölhető. Lain pel Dezső, 267 2 -2 gőzfürdő tulajdonos. Magyar és német gyorsírás tanítását egyénenként és csoportonként v262 2—4 igen méltányos dij ellenében vállalom. ===== L1IJFEB ÉVA, oki. gyorsirástanitónő, Erdélyi Sándor-ut 3. Urteil 21. sál ház szabadkézből E L A O V« Értekezni lehet Szent László-utca 26. 256 4—4 l szGiós, ESiÉi 2 sii laüís, mellékhelyiségekkel együtt kiadó, ugyanott bútorozo tt szoba, valamint magtár kiadó . Geréné Gubicza Aranka. Gyula, Dobay- utca 7 . 270 i—i ~TZ ORSZÁG LKON ÜiYOBB FAISKOLÁJA AZ UNGHVÁRY LÁSZLÓ FAISKOLA R.-T., CEGLÉD SZÁLLÍT: mindenfajta gyümölcsfát, szőlő- | —vesszőt, utmenti-, sor- és díszfát, rózsát, díszcserjét, évelőt. — herényi (Szombathely mellett) fenyőteíepéröl tartós földlabdával, kiválóan elsőrendű minőségben és sok fajtában fenyőt és örökzöld díszcserjét. Speciális kultúra : Rhododendron, Magnolia, stb. Állandó ellenőrzés alatt. 255 v2—3 KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET. Gyulán, 1934, a kiadétulajdonns Doliay János nyomdája.