Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-09-06 / 70. szám
2 BÉKÉS 1934 szeptember 6 a szakosztály álláspontjától függetlenül fenntartotta, elutasította a közgyűlés, megállapítván, hogy a kérelmet annak idején a húsipari szakosztály terjesztette be, kérelmétől azonban később elált s igy Nagy Józsefnek a leszállításra vonatkozó kérelmét formai okból is el kellett utasítani. A következőkben Kürti György lisztcseretelep felállítására vonatkozó kérelmét vették tárgyalás alá. A csendes, szürke ügynek Ígérkező kérelem körül váratlanul igen élénk vita támadt. A képviselőtestületi tagok egy része ugyanis Készt Zoltán dr., Schneider Mátyás, Metz József, Schriffert Ferenc dr. az állandó választmány álláspontjával szemben azon felfogásának adott kifejezést, hogy a cseretelep felállítása nem közérdekű. Gyulán is vannak malmok, mondták, semmi szükség tehát, hogy egy eleki malom az amúgy is súlyos helyzetben levő malmoknak újabb versenyt támasszon. Abaházi András, Takács Ferenc, Csomós János és Barát István a cseretelep felállításának szüksége mellett szálltak síkra, megállapítván, hogy a helyi malmok őrleményei nem mindenki igényeit elégítik ki. Igen sok gazda Elekre, Kígyósra, Dobozra, Med- gyesre, sőt még távolabbi helységekbe is elkocsizza a búzáját, hogy kedve szerint való őrleményhez juthasson. Végül is Szentes Károly főjegyző áthidaló javaslatát fogadták el s kimondták, hogy a kérelem elintézését egy esztendeig függőben tartják s az 1 év elteltével a kérelmet kedvező véleményezéssel majd csak az esetben terjesztik tovább az engedély kiadására illetékes pénzügy igazgatósághoz, ha a malmok őrleményei ez idő alatt sem javulnak meg. Az őrlemények minőségi ellenőrzésére a lisztkisérleti állomást fogják felkérni. A Hajósér és Furminc szabályozására vonatkozó alispáni engedélyező leirat tudomásulvétele után kimondták, hogy a 44 és félezer pengős szabályozáshoz, mivel a költségvetésben a városnak erre a munkára kényszerült kimerülni, hogy a kifosztott Akropolison őröket állítanak fel, akiknek tányérsapkájuk van és mindig sípolnak, akárhová lép az ember. A legújabb áramlat, a munkanélküliség sem kerülte el ezt a szerencsétlen országot. A bajon úgy próbáltak segíteni, hogy 3000 munkanélkülit átadtak a török kormánynak, telepítési célokra. A török-görögök aztán Törökországban családot alapítottak és fejenként 4—5 gyermekkel visszaszökdös- tek az óhazába. így lett háromezer munkanélküliből huszonháromezer munkanélküli. így aztán nagy kilátástalanságban teng-leng szegény görög egyik napról a másikra. Egyetlen esemény az életében, hogy minden délután lefekszik aludni. És a jó öreg drachma zuhan szorgalmasan. Szegény Görögország ! Hivatását már ezer éve betöltötte. Eltűnni nem tud, mert az országöngyilkosságot még nem találták fel; élni szintén nem képes, mert tagjaiban érzi a „nincs tovább“ halálos fáradtságát. Mint a színész, akinek elmúlt a jelenése és mégsem tud lemenni a színpadról. A fényeket kioltották, szerepének vége, a diszletmunkások eltolták a kulisszákat: a világot, melyben tündökölt. Csak néz, csak áll, mint a megtestesült gyámoltalanság és még az a reménye sincs, hogy hátha beleesik a sugólyukba. fedezete nincs, a törvényhatóságtól kérnek segélyt, ha pedig az nem tud adni, akkor a minisztériumhoz fordulnak államsegélyért. Komjátszeghy Lajos népkerti vendéglős lakbérének 200 pengővel való leszállítása után a jövőévi költségvetést vették tárgyalás alá. A közgyűlés második meglepetését a költségvetési „vita“ szolgáltatta. Mindenki arra számított ugyanis, hogy a szokásos gyakorlatnak megfelelően a költségvetés egyes tételeinél viták és javaslatok fognak elhangzani. A „vita“ azonban elmaradt, illetve olyan minimális területre szorítkozott, hogy érdemi tárgyalásról a költségvetéssel kapcsolatosan beszélni sem lehet. Az állandó választmány különben az egyes tételeknél már jelentősebb változtatásokat végzett, úgy, hogy a közgyűlés elé már nem 95, hanem csak 83 százalékos pótadóval került a költségvetés. A rendőrségi hozzájárulás összegét 32 ezerről a nem régiben megjelent miniszteri rendelet értelmében, amely megállapítja, hogy a hozzájárulás összege az összkiadás 3 százalékát nem haladhatja túl, 20 ezer pengőre csökkentették. A pótilletmények címén beállított 4875 pengőt törülték, az iskolánkivüli népművelés támogatására felvett összeget pedig 1300 pengővel, mig a reálgimnázium évi segélyét 1280 pengővel csökkentették. A költségvetéshez elsőnek Czinc zár Dezső szólt hozzá s javasolta, hogy a kedvezményes utazásra jogosító arcképes igazolványok megváltási diját még további 20 tisztviselőnek térítsék meg, közöttük a polgári iskola tanárainak is. Scherer Ferenc ^r. is hasonló értelemben szólalt fel, úgy hogy a képviselőtestület a költséghozzájárulást 5 városi tisztviselő és 5 polgári iskolai tanár részére meg is szavazta. Takács Ferenc és Metz József a külterületi kutak ügyét tették szóvá s kérték, hogy a vadászbérből befolyó 5 ezer pengőt kizárólag csak külterületi szükségletek kielégítésére fordítsák. Különösen az oláhréti kutak ellen hangzott el sok panasz, amelyek az 1925-ös árvíz idején nagyrészt elpusztultak. Lindenberger János és Szabó Ferenc a Prekup-tanya kútjával kapcsolatosan azt javasolták, hogy a város tétessen oda itató- vályut, mert a kút vize igen jó s nemcsak jószágitatásra, de még ivóvíznek is teljesen megfelel. Metz József a Prekup-tanya kútjának minősítésével szembeszállt s kijelentette, hogy ha rajta múlnék, a kutat betö- metné, mert dögletes a vize. Aki ismeri a kút vizét, az nem javasolhatja, hogy az általános használatát tegyék lehetővé, mondotta. E kijelentésre Lindenberger János felugrott és visszautasította Metz megállapításait. A polgármester megígérte, hogy személyesen fogja megnézni a külterületi kutakat s a szükséges intézkedéseket megteszi. Ezzel a költségvetési vita s egyben a rendkívüli közgyűlés véget is ért. KÉRJEN ÖN IS bevásárlási könyvecskét a TANAI divatházában, ahol semmiféle kezelési költséget nem számolnak. v—• HIR E k. Lapnnk legközelebbi száma a kisasszony- napi ünnep miatt nem vasárnap, hanem szombaton reggel jelenik meg a rendes időben. Halálozás. Aradról vesszük a hirt, hogy halászi Lovich Gyula ny. főszolgabiró, az aradi Magyar Párt második kerületének alelnöke folyó hó 2-án 70 éves korában elhunyt. A megboldogultban Lovich Ödön dr. kormányfőtanácsos, Gyula város nyugalmazott polgármestere testvérbátyját gyászolja. Nem engedélyezte a miniszter a vigalmi dijak csökkentését. Vitéz Már kg Barna dr. alispán a több oldalról érkező panaszra való tekintettel a műkedvelő előadások, bálák stb. után fizetendő dijak leszállítására vonatkozólag javaslatot terjesztett a törvényhatóság közgyűlése elé, amely a javaslatot el is fogadta. A közgyűlés határozata felülbírálás végett a belügyminiszter elé került, aki vonatkozó döntését a napokban közölte az alispánnal. Arra való tekintettel, hogy ez a kérdés rövidesen rendeleti utón nyer az egész országban elintézést, a határozatot a miniszter nem emelte jogerőre. Kovács Lajos karikaturista nagy sikere a Sárréten. Kovács Lajos rajzolómüvész aki a télen a Komlóban rendezett kankaturakiállitásával értékes és széleskörű sikert aratóit, Szeghalomról néhány hónappal ezelőtt meghívást kapott, hogy az ottani közéleti alakokról karikatúrákat készítsen Kovács Lajos a meghívásnak eleget tett, az arcképeket linóleumba metszette s a pompásnál- pompásabb karikatúrák egy albumba összefűzve már meg is jelentek. A „Sárréti koponyák, avagy a hájnak tikere“ — ezt a címet kapta az ötletes képszövegekkel ellátott gyűjtemény — a Sárréten s ahová csak elkerült, mindenütt óriási sikert aratott. A derűt és tehetséget sugárzó torzkép és bon-mot gyűjteményt Nagy lózsef és Fiilöp Károly, a szeghalmi reL reálgimnázium tanárai állították össze. Orvosi hir. Dr. Forgács Ernő orvosi rendelőjét Gyula, Városház-u 11. sz. alá heíyezte át. Quarcfénykezelés, Diathermia. 217 1—3 Bncsnbál a Casinoban. Városunk ifjúságának, a kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt legkedvesebb nyári szórakozásai közé számit Somogyi néni hagyományos tánciskolája. Égész nyáron át tart a tanfolyam, harsognak a legújabb slágerek és boldog, kipirult arcú, mindkét nembeli fiatalok igyekeznek minél ügyesebben megküzdeni a fix rótt rejtelmeivel. A népszerű tánc- tanfolyam bucsubálja szombaton este volt a Békésmegyei Casinoban. Ragyogtak a szebbnél szebb „első hosszú ruhák“ és a lelkes, fáradhatatlan táncosok szünet nélkül ujráztak minden táncot. S ehez a kitörő hangulathoz méltó keretet szolgáltatott a megjelent lányok bája és szépsége. M nden elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy annyi szép fiatal lányt, amennyi a bucsu- bálon táncolt, messze környéken sem lehet találni. De nemcsak az ifjúság, hanem az idősebb korosztály is kivette részét a mulatságból. A késő reggeli órákig úgyszólván kivétel nélkül együtt maradt az egész társaság, mindvégig fokozódó hangulatban. Az idei bucsubál még az eddigieknél is jobban sikerült. Akik ott voltak, mindig kedvesen fognak visszaemlékezni, akik pedig nem voltak, azok — jöjjenek el jövőre. Mit susog a fehér akác? ^ Gyula Vezér Bajtársi Egyesület műkedvelő gárdája a repriz- előadáson még nagyobb sikert aratott, mint a bemutatón. A közönség a nézőteret zsúfolásig megtöltötte s nemcsak a felvonásvégeken, de felvonásközben is lelkesen tapsolt a kitűnő formában játszó szereplőknek. Játékuk lendületes, friss, eleven volt, alakításuk élettel teli. A főbb szerepekben Szakolczay Baba, Kovács Dezső, Lánczy Béla, Szántó Nusi és Altniann László játszottak, s arattak tomboló sikert.