Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-09-06 / 70. szám
LXVI. évfolyam 90. szám, Csütörtök Gyula, 1034 szeptember 6 Előfizetési árak : Negyedévre: Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési dí j előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára SU fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik esiitörtökön és vasárnap. A költségvetés % számadatai, kivéve a bevételi oldal adótételeit, hova-tovább teljesen megmerevednek, úgy hogy az előző évi költségvetés a következő év számára valósággal törvénnyé és sablonná válik. Lassan-lassan tabu lesz minden tétel, hozzájuk adni és belőlük elvenni semmit sem lehet s igy az elgondolások, tervek, heves és széles medrű viták mindinkább elvesztik értelmüket. Anakronizmussá válnak s talán már jövőre sem akad még annyi hozzászólás sem, mint az 1935 évi költségvetés során. A városatyák mint valami kis szürke illetőségi ügynél, egyszerű fejbólintással adnak majd kifejezést véleményüknek, odabizván az egész költségvetést a miniszteri kék ceruzának, amely egyedül hatalmas arra, hogy tételeket megváltoztasson, összegeket növeljen vagy csökkentsen. Ilyen helyzetben bizony nem igen van értelme annak, hogy valaki is boncasztalra tegye a költségvetést, kritizáljon, javasoljon s kötelességének tudatában és annak lelkiismeretes átérzésében körültöprengje a rubrikákat. S ennek ellenére mégis azt kell mondanunk, hogy a költségvetés iránt lényegesen nagyobb érdeklődés is mutatkozhatott volna. Ha nem is vitában, hozzászólásban, javaslatban, de legalább prézenciában. Legalább abban mutattak volna nagyobb érdeklődést a városatyák, hogy ott lettek volna azon a közgyűlésen, amely a polgárság pénztárcájával kapcsolatosan végeredményben mégis csak egy elég jelentékeny és kiható határozatot volt hozandó. Úgy lett volna szebb, ha már egyszer elfogadták a választók mandátumát a városatyák, hogy a legjelentősebb közgyűlésen megjelentek volna s képviselték volna választóikat s azok érdekeit, hogy látták volna a választók : akiket választottak, jól sáfárkodnak megbízatásukkal s szivükön viselik a befizetett adófillérek sorsát, a közügyeket. Alig tizenheten voltak, pedig most már nincsen takarás, nincsen olyan nagy dologidő, hogy ne jöhettek volna el. Az eső is esett, nem lehetett sem szüretelni, sem kukoricát törni, sem szántani, hol voltak, (A „Békés“ munkatársától.) A város képviselőtestülete folyó hó 3-án délután 3 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlést Varga Gyula dr. polgármester igen mérsékelt érdeklődés mellett nyitotta meg. Megnyitáskor mindössze 17 városatya és a tisztikar tagjai voltak a közgyűlési teremben, s még a karzaton is, ahol pedif máskor mindig zsúfolásig szoktak összejönni a közügyek iránt éndeklődő polgárok, mindössze heten lézengtek. Varga Gyula dr. polgármester bejelentése után, hogy szabadságát folyó hó 10-én kezdi meg, a húsipari szakosztálynak a vágóhídi dijak leszállítása ügyében beadott kérelmét tárgyalták. Amint már közöltük, a hát, hol maradtak ? Miért küldték el maguk helyett a közönyt, amely mint a setét hiábavalóság és reménytelenség terpeszkedett az üres székeken ? Nem sokat tehettek volna, igaz, ha ott lettek volna is, sőt kritikájuk reflektorfényével ha végigsepertek volna a rubrikákon, akkor sem igen szállott volna alább a pótadó kulcsa, de mutatták volna mégis az eleven életet, az élő és nyugtalan gondolatot, a töprengő lelkiismeretet. Az életet amely akar s amely még a lehetetlen szörnyetegével szemben is fringiát forgat. husiparosok a vágóhídi dijakat tulmagasnak találták s ezért azt kérték, hogy a város azokat mérsékelje. Később ezt a kérelmet visszavonták, illetve úgy. módosították, hogy a magas dijak jövedelméből a vágóhídon építsenek egy modern hűtőkamrát. A képviselőtestület a husiparosok kérelmének helyet adott, s megbízta a polgármestert, hogy a hűtőkamra építésének ügyét készítse elő. A terv anyagi részét úgy kívánják megoldani, hogy a törvényhatóságtól kamatmentes kölcsönt kérnek, úgy, amint azt annak idején Békéscsaba is tette, amikor vágóhidját modernizálta. Nagy József kérelmét, aki a vágóhídi dijak mérséklésére vonatkozó kérelmét a 83 százalékra csökkentette a közgyűlés a pótadót. Érdemi vita nélkül fogadták el a költségvetést. Elégedetlenek a gazdák a gyulai malmokkal. T A MCA Hét országon kérésziül — Konkoly Kálmán utilevelei. — SZEGÉNY GÖRÖGORSZÁGGörögország, — mai formájában — egy kegyetlen és egyedülálló történelmi tréfa szerencsétlen áldozata Valaha nagy volt és hatalmas. Ezt mindenki jól tudja. De jól tudjuk azt is, hogy a nagy népek sorsa : tündökölni és elmúlni. Ezúttal az elmúláson van a hangsúly. Mert Görögország tündökölt ugyan, de nem múlt el és minden mostani bajának ez az egyetlen oka. Kortársai, akikkel együtt küzdött és virágzott, már mind befejezték szereplésüket a hétköznapok sodrában. Történelemmé merevedtek. A perzsák, Xerxes vitézei az örök csatamezőkön suhannak; a Taigetosz ormáról évszázadokkal ezelőtt lekopott a csecsemővér és Spárta helyén pár legelésző birka béget; a római világbirodalom légiói elpihentek. De Athén és vele Görögország nem múlt el. Élt, ragyogott, megvénült és nem halt meg. Amilyen lesújtó a múlandóság gondolata, legalább ép oly szörnyű az elhibázott halhatatlanság ténye. Görögország annakidején dicsőségesen eljátszotta szerepét, mely adottságai révén neki jutott és joggal várta a függöny összecsapódását, — azt, hogy megpihenhet. De nem ez történt. Megvénülve tovább kellett küzdenie a fiatalok között és rugalmasságát eleresztve alkalmazkodni volt kénytelen a világáramlatok tömegéhez, melyek az újkori történeiem során mindenfelé végigsöpörtek. Amelyek mindenütt létrehozták, de el is pusztították azokat az embercsoportokat, amelyekre szükségük volt. És ebben a süvöltő kavargásban ott kényszerült hajlongani, — mint maga a megtestesült reménytelenség, — szegény Görögország. Mitológiája annakidején az emberi fantázia káprázatos kiteljesedését jelentette. De felsötétlett a golgothai kereszt: a mitológia elvesztette a való- szinüség és az élet aranyfedezetét. A görögök pedig ezáltal mitológiájukat. Az élet rohant tovább és hőstetteket követelt. A kóbor törzseknek hazát kellett foglalniok, földet, amely kenyeret és vizet ad nekik. Mi szerepe lehetett a népvándorlás világáramlatában a görögöknek, akiknek megvolt már az országuk és szerették volna befejezni ezt az egész történelmesdi játékot. . . Tovább, tovább ! Nyugaton pompás nótáju dalosok járják a királyi udvarokat, Itáliában pengtek a terzinák és egy soványarcu költő megírta az Isteni Színjátékot. Zenghetett-e a Peloponezosz ebben a csodálatos kórusban egyetlen szólamot is Sapho lírája, Home- ros epikája és Sophokles drámái után ? Táncoltak a vésők, futkostak az ördöngős ecsetek. Izmok feszülése pompázott elő otromba márványtömbökből és szerte Európában színesedtek a freskók. Gsak az egykorú görög képzőművészet nem adott semmit, mert nem adhatott, mert tagjaiban és fantáziájában érezte ezredévek alkotásainak halálos fáradságát. És akármibe kezdtek, akármit próbálnak, semmise sikerül nekik. Például. . . Például nagy erőfeszítéssel megépítették a korinthosi csatornát, hogy ezzel 24 órát rövidítsenek a hajók utján. A csatorna valóban impozáns, még bélyeget is csináltak róla, csak arra nem alkalmas, amiért kínlódtak vele. Hogy a nagy hajók átmenjenek rajta. Szűkre sikerült. Aztán megpróbáltak idegenforgalmat csinálni és ráterelték a világ figyelmét hihetetlen régészeti kincseikre. Erre megjelentek a külföldi archeológusok. Ami mozgatható volt, azt elvitték, ami nem volt mozgatható, azt megmozgatták és úgy vitték el. Görögország archeológiái tevékenysége abban
