Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-09-17 / 73. szám
LXV. évfolyaim 73. szám Vasárnap Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. (üyaia, 8f>143 Szeptember 17. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LÁP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay dános könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendőki — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szája ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. A költségvetés vitája 98 százalék a pótadé, 6 százalék a Ik eresei ifidé kulcsa. Atyngvépontra jutott végre a homok-gödör csatornázás ominózus ügye. (A „Békés“ munkatársától.) A város képviselőtestülete folyó hó 14 én délelőtt közgyűlést tartott. A közgyűlés iránt, annak ellenére, hogy több fontos ügy mellett a jövő évi költségvetés is szerepelt tárgyso rozatán, csak közepes érdeklődés nyilvánult meg. Napirend előtt Szabó Ferenc kért felszólalásra engedélyt. A városi álláshalmozásokat teszi szóvá. Tudomása szerint a városnak 5 olyan tisztviselője van, aki máshonnan is húz javadalmat Kéri az elnöklő polgármestert, hogy az ügyet vizsgálja meg s ha lehet, olyanokkal töltesse be a pozíciókat, akik még sehonnan sem kapnak fizetést. Több napirend előtti felszólaló nem lévén, megkezdik a tárgysorozat tárgyalását. A kereseti adó kulcsát 6 százalékban állapítják meg, Sebestyén Mihály kérelmét szubvenciójának 800-ról 2000 pengőre való felemelése tárgyában elutasítják, mert a 98 százalékos pótadóval dolgozó városnak nem áll módjában, bogy ilyen irányú anyagi áldozatot hozzon. Mielőtt a költségvetés vitáját megkezdenék, Varga Gyula dr. polgármester beT Ä Ü~C A A régi gyulai vásárok. Visszaemlékezés. Irta : Kőim Báv d. Gyula városát nemcsak évezredre terjedő nevezetes történelmi múltja, hanem vásárai avatták a múlt században országos hirüvé. Az egész Tiszántúli terület, Erdélyország, sőt mondhatni sok vonatkozásban egész Nagy- Magyarország száz esztendőt meghaladó időn át vásárai révén figyelte meg s értékelte Gyula városát A történelmi múltról csak az intelligencia, az úgynevezett lateiner osztály vett tudomást, de a gyulai vásárról, a gyulai vásárokról, a föld- birtokosok, kereskedők, mesteremberek, munkások a műveltség legalacsonyabb fokán álló havasi mócokig terjedöleg mindenki más is. A vásárjogot a Harruckerek Gyulára tele- pedésekor kapta a város, amely a török hódoltság előtt bizonyára szintén vásárok színhelye volt. A török uralom alatt nem. mertek sem jószágot, sem kereskedelmi és iparcikkeket Gyulára hozni, méltán tartván tőle, hogy a török elharácsolná A török hódoltság után pedig tudvalevőleg elpusztult az egész Békésvármegye s közte Gyula városa is Ez évtizedekig tartott, amig Harrucker a gyulai uradalmat donációba kapta. Ekkor kezdett a város lassankint benépesedni s ekkor kapott uj vásártartási jogot is. A törökök eltávozása után néhány évtizeden keresztül a nép emlékében jelenti, hogy a pótadó kulcsa azért olyan nagy, mert annak megállapításánál az esetleges megtakarításokat és az államsegélyt nem vették tekintetbe. Valószínű pedig,‘hogy a megtakarítások és az államsegély mintegy 14—15 százalékkal csökkenteni fogják a pótadó kulcsát. A költségvetéshez elsőnek Abahá&i András szólt hozzá. A magas pótadó tönkre teszi az adófizetőket, mondja, majd az altiszti illetményeket kifogásolja. Pfaff Ferenc szomorúnak találja, hogy 726 ezer pengős költségvetés mellett egy fillért sem lehet hasznos beruházásokra fordítani, pedig a munka a legjobb értéktőke. Tegye rá a kormány a kezét a kisi- bolt tőkének csak 20 százalékára s akkor mindjárt más pótadóval fognak a községek is dolgozni. Szomorú dolog és jellemző a kisegzisztenciák helyzetére, hogy az iparosok már szerszámaikat kénytelenek eladni az ócskapiacon, hogy a mindennapi kenyeret előteremtsék családjuk számára. Nem fogadja el a költségvetést. Titz Reinhart szintén tülmagasnak tartja a pótadót, úgyszintén Csomós János s ezért nem fogadják el a költségvetést. Csatlakozik hozzájuk Lindenberger János és vitéz Láng Ernő dr. is. Barát István és Schneider Mátyás elfogadásra ajánlják a költségvetést, mert szerintük abból lefaragni nem lehet. Utóbbi javasolja, írjanak fel a kormányhoz s az államsegélyek igazságos elosztását kérjék. Gábor Imre dr. és Willi János — a pótadó mérséklését kérik. Czincsár Dezső érdekes felszólalásában a kötőgyár és gyufagyár adózásával foglalkozik. Nem méltányos, hogy azok a vállalatok, amelyeket gyulai polgárok hívtak életre, Budapesten fizetik adójukat A kötőgyárnak ugyan sikerült kivívnia, hogy adója 50 százalékát Gyulán fizesse, a városnak azonban tovább kell mennie s minden eszközt meg kell ragadnia, hogy bevételeit emelhesse. Csige Varga Antal dr. szerint ilyen adózás mellett az adóalanyok évről-évre ke- vesbednek, ami pedig a pótadó további emelkedését hozza magával. Kifogásolja a telefondíjak és a pótilletmények tételeit, továbbá a házigazdálkodást. Alakítsák át a városi gazdaságot kishaszonbérletekké, a rendőrségi hozzájárulást pedig tetemesen szállítsák le. Javasolja, adják vissza a költségvetést, mert az elfogadhatatlan. A felszólalásra Heggi András főszámvevő reflektál s bejelenti, hogy a költség- vetés végösszegét azért nem lehetett az elért csökkentésen túl is redukálni, mert a képviselőtestület az üsthasználati dij, a helypénz, a mázsadij leszállításával és a megmaradt vásárokat a törökök után is épségben maradt Váriban tartották meg. amint arról a Lötsei 1708-ik évi Kalendárium is tanúskodik, amely Gyuláról mit sem tud, hanem Várit nevezi meg vásár, vagy amint akkor mondták „soka- dairai“ helyül. A tizennyolcadik, de különösen a tizenkilencedik szazadban, amikor a mezőgazdálkodás és főleg a jószát;tenyésztés lendületnek indult, Gyula az alföld legnevezetesebb, legforgalmasabb vásárja lön és országos, sőt sok vonatkozásban Középeurópai hírnévhez jutott. Négy vásárja volt — mint most is ugyanannyi, — nevezetesen a Pálnapinak nevezett téli, az Áldozó csütörtököt követő tavaszi Exaudi, a júliusi, futónak is nevezett nyári és végül a Kisasszony- napi őszi vásár és pedig mindegyik más és más szempontból jellegzetes. A téli vásár a sertésfelhajtásiól volt nevezetes, egyben páratlan az országban, sőt mond- mondhatni egész Európában Visszaeralékszem a hetvenes évekre, amikor hire sem volt még a sertésvésznek, amely a szőlőt kipusztitott filok- szera mellett az ország legnagyobb közgazdasági csapása lön. A Pálnapi vásáron 60—70 ezer ser tést'elhajtás silánynak számított. A rendes felhajtás száz—százhúszezer darabra terjedt A Kisváros valamennyi ház udvara aklokkal volt tele. Voltak egy portán olyan terjedelmű akiok, hogy tízezer darabot lehetett bennük elhelyezni. Az alföld összes uradalmai, latifundiumai, középbirtokai, a gyulai téli vásáron árusították sertést iket. Sokan közülök már decemberben, sőt november hó folyamán ideszállitották sertésállományaikat és itt etették őket vásárig. József főherceg kisjenei uradalma 6000— 7000, Mmásy Kálmán gróf uradalmai ugyanannyi. Tisza Kálmán Gesztről 5—6000 darab, * Lovassy szalontai birtokáról hires feketeszőrü sertései 4— 5000 darab, Wenckheim Krisztina grófnő összes uradalmai rendszerint 10000 darab sertés felhajtással szerepeltek. Minisztersége előtt Tisza Kálmán, majd amikor a geszti gazdaság kezelését átvette, gr. Tisza , István továbbá gr. Károlyi Tibor és gróf I Károlyi Sándor állandóan eljöttek személyesen is i a vásárokra. ! Ami a sertésáralakulásokat illet, azok mindig kiszámíthatatlanok voltak és minden előzetes kombinációt lehetetlenné tettek. A gyulai vásárt megelőzte a szintén nagy, de a gyulai mellett eltörpülő debreceni vásár. Az ott kifejlődött árak egyáltalában nem irányították a gyulai árakat. Gyakori eset volt., hogy Gyulán sokkal magasabb vagy alacsonyabbak voltak a sertésárak, mint Debrecenben. A vevők, közöttük a legnevesebb kőbányai, győri sertésnagykereskedők sokszor kartelt kötöttek egymással, hogy milyen árat adnak, de jöttek külföldről, nevezetesen Drezdából, Münchenből, Nürnbergböl, Zürichből és máshonnan külföldiek, és a vásár kezdetén pár pillanat alatt romba dőlt a kartel. ügy is, hogy sokkal drágábban, úgy is, hogy lényegesen olcsóbban tudtak vásárolni. Az árhullám pedig igen gyakran szédületesen nagy volt, akár felfelé, akár lefelé; mázsánként (akkor még font és mázsa számítás volt) 10, 20 forint, sőt azon felüli is. A hetvenes években megtörtént, hogy Wenckheim Krisztina grófnő uradalmai egy pálnapi vásárra nem hajtották be Gyulára a sertéseket, hanem pár nappal előzőleg otthon adták el. Amint aztán kitűnt, a vásáron százezer forint-
