Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-11-26 / 92. szám
2 Békés 1983 november 26 maradt más, mint az ötször csökkentett nyug dij bizonytalansága, melynek biztosságáért, mint Bzsau, egy tál lencséért, eladták az élethez való apai és anyai jussukat. Ettől a sorstól szeretnők megmenteni a magyar jövő le(A „Békés“ munkatársától.) Szépszámú és előkelő közönség jelenlétében adta át Szentkereszty Tivadar nyug. tanfelügyelőnek Korossy György főispán szombaton délben Horthy Miklós Kormányzó legfelsőbb elismerését, a Signum laudist. A Városháza tanácstermét a megjelentek teljesen megtöltötték s meleg szeretettel ünnepelték a kitüntetettet. A bensőséges ünnepet az elemi iskolások által előadott Hiszekegy vezette be, utána Korossy György főispán mondta el ünnepi be' szódét. — Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Ünnepelni jöttünk össze egy oly férfiút, aki hazánk legdrágább kincsének, az ifjúságnak szellemi és erkölcsi nevelésével hosszú négy év tizeden át kiváló eredménnyel és igaz szeretettel foglalkozott Szentkereszty Tivadar működését Békés- vármegyében az Apponyi-gerendási uradalm i iskolában mint tanító kezdette meg, később Nagyváradra kerülvén kiváló munkálkodásának elismeréseképen segédtanfelügyelővé és utóbb Ungvármegyóbe kir. tanfelügyelővé neveztetett ki. Ungvármegyei tanfelügyelői működése a világháború idejére esett, amidőn a megfogyatkozott tanítói létszám mellett nemcsak a népoktatás zavartalan menetét biztosította, hanem a rövid ideig harcszintórré vált vármegye közjótékonysági, közegészségügyi, ólel mezési és újraépítési feladatainak nehéz munkájában is tevékeny részt vett. tótemónyeseit a magyar ifjúságot, melyre a háborút vesztett öregeknél is nehezebb feladat vár: a trianoni Magyarország visszaszerzése és újraépítése ! Dabányi Imre A cseh megszállás után még két évig Ungvármegyében a magyarság megszervezésében eredményes és elismerésre méltó hazafias munkát végzett. 1922 óv március havában vette át a bé- késvármegvei tanfelügyelőség vezetését és ezen tisztségében 11. évig működött. Áz ő odaadó és lelkes fáradozása és kiváló munkatársainak érdeme az, hogy Békés- vármegye iskolán kívüli nópmüvelődósi ügye az országban első helyen áll. Feledhetetlen emlékű gróf Kkbelsberg Kunó volt vallás és közoktatásügyi miniszter lángoló hazaszeretetének sugalatával állapította meg: „Nemzeti tömegmüveltség szintjének emelése nélkül alig remélhetjük nemzeti vágyaink és reményeink teljesítését.“ Ezen megállapítás buzdította a nagy minisztert, hogy fokozatosabban foglalkozzon a nópnevelóssel és ennek kapcsán észlelte, hogy a Nagyalföldön, különösen a tanyavilágban elóg hiányosan épült ki a népoktatási hálózatunk, úgy hogy 1925 évben 5000 népiskolai objektumra volt szükség, hogy több mint fél százados népiskolai alapvető törvényünk teljesen vógrehajtassók. A nagynevű miniszter ezen munkájának Bákósvármegyóben végrehajtója az ünnepelt volt és az ő nagy és értékes munkásságának és a közületek áldozatkészségének eredménye az hogy Bókésvármegyóben ma már alig van olyan hely, ahol ne volna a tanügynek és közegészségügynek megfelelőid iskola. Szentkereszty Tivadar páratlan, hazafias és lelkes munkássága mellett irói működést is fejtett ki és legutóbb megírta Békósvármegye népoktatásának történetét, mellyel értékes és maradandó forrásmunkát ado'.t a vármegyének. Dicső dolog már magában is, ha valaki önereje és öntettei által magasra emelkedik, de leginkább és legdicsőbb az, ha ily magasban is az illetőt azoknak az őszinte szeretető övezi, akik felett a hatalom illeti. Szentkereszty T.vadart nyugdíjba vonulása alkalmával nemcsak felsőbb hatóságának és a vármegye közönségének elösmeróse, de munkatársai megbecsülése és szeretető kisórte. Mélyen tisztelt ünneplő Közönség ! Egy kimagasló egyházi férfiú mondotta legutóbb: „Aki egy nemzet hőseit, a történelem kincseit, felekezet szerint kontingentálja és ezen az alapon a vele nem egyezőt a magyar történelemből, a magyar nemzet nagy erkölcsi órtókállományából ki akarja tudni, nemcsak migát teszi szegénnyé és nyomorulttá, hanem a világon a legnagyobb destrukciót végzi.“ Ezen bölcs megállapításhoz én csak azt fűzöm hozzá, hogy legnagyobb hazafiatlanság egy létfentartásért küzdő nemzet közéletébe a felekezeti és nemzetiségi poblómát belevinni. Ezen elszigetelt, ellenségektől körülvett csonka országban bármily súlyos és nehéz gazdasági állapotok is vannak, az igaz haza- t'iságnak nem kritikában, széthúzásban, felekezeti és n emzetiségi kérdések taglalásában, hanem testvéri szeretőiben, megértésben kell megnyilvánulnia, mert csak az összetartás, együttműködés és megértés hozhatja meg nekünk a további fennállásunk biztosítását, a bajok orvoslását és hozhatja meg minden magyar ember legfőbb vágyát, hazánk régi határait . ^ Ezen testvéri szaretetet és megértést szolgálta hivatali működése alatt az ünnepelt és nemes hivatásának teljesítésében elért eredményes működéséért nyerte el minden közpályán működő egyén legszebb és legbecsesebb jutalmát: „A polgárság elismerését“. Ezen elismerésnek kifejezést óhajtott adni „Köszönöm Istennek, hogy 40 évig tudtam szolgálni a magyar népoktatást. Szentkereszty Tivadar kitüntetésinek átadása játszódtak le s a különben mindig tépelődő s panaszkodó Krecsányit, aki megkereste Gyulán az Egerből ide való hurcolkodási költséget és az egész társulat nyári gázsiját, mintha kicserélték volna; állandóan jókedvű volt és a szezon folyamán maga is fellépett a Fecsegők című operettben és amiben utólérhetlennek tartotta magát a Notredami toronyőr Qnasimodo szerepében. Tudtammal ez volt az utolsó eset, hogy Krecsányi mint színész színpadra lépett. Mindez pedig csak azért és úgy eshetett meg, hogy egy városszerte elismert rangbeli úrnő nem tartotta magára nézve lealacsonyitónak, hogy az őt jogosan megillető első sor helyett a hatodikban váltsa meg bérletét. Follinusz óta nem volt olyan kiváltó társulat Gyulán mint a Krecsányié 1885-ben. Nagyszerű volt az operette ensemble, de még kiválóbb volt a drámai. A társalgási darabok — ami ritka dolog — nagyobb bevételüek voltak az énekeseknél. Hegyesi Mari már 1883 ban is tagja volt a Krecsányinak, de akkor csak segédszinésznői minőségben, sőt a kórusban is is résztvett. Menyasz- szonya volt már akkor Kaffka Lászlónak, a későbbi félelmetes hírnevű államtitkárnak, aki még akkor egyszerű miniszteri titkár volt és sűrűn járt le Gyulára a szezon alatt menyasszonya meglátogatására. Elveszi — mondották róla a színészek — Hegyesi Marit. Két évvel későbben, amikor Hegyesi le volt szerződtetve a Nemzetihez és nagy művésznőnek számított, már azt mondották, hogy hozzá- megy a közben pedig hivatalában már előlépett Kaffkához, ami a házasságot illetőleg végeredmé- nyileg ugyan egy, de mégis szédületes különbség. Hogy a drámai műfaj Gyulán akkor annyira hóditott, abban oroszlánrész jutott Hegyesinek, aki pedig nem járt színi iskolába, sőt „fajilag“ sem volt magyar. Atyja : Berghammer nevű osztrák katona tiszt Lombardiában vérbeli olasz nőt vett feleségül és ebből a házasságból születtek gyermekeik is, közöttük Szabadkára történt áthelyezése után Mari leányuk, aki már csak magyarul tudott és magyar színésznő lett. A gyulai szezon alatt a legkiválóbb szerepeket játszotta. Akik még visszaemlékeznek rá, majdnem félszázad múltán sem felejtették el kiváló játékát Denise, Fedora, Lovodi árva, Cigány Rózsi, A kaméliás hölgy, Az ember tragédiája Évájában. Gyulán tanulta be a várkertben, ahol a kertészlak melletti hidon az általa elnevezett csodaszép „csendes berek“-ben óraszámra el szokott merengeni, Fenillett Deliláját, amelyet óriási sikerrel játszott ezután el Ebben a szerepben tudvalevőleg nem elégséges a művészi játék; ebben a szerepben szépnek is kell lenni, különösen a második felvonásban, mert annak szótlan csábitó jelenetében, szépség nélkül nem lehet hatást és sikert elérni. Hegyesi Mari pedig nemcsak szép, hanem csodaszép volt, akihez hasonló sem előtte sem utána nem volt magyar színpadon De egy csepp öröme sem telt szépségében. Nem ösmertem nőt, annál kevésbé színésznőt, aki előnyös, külső megjelenésére olyan kevés súlyt helyezett volna, mint ő Többet mondok: gyűlölte szépségét és ennek megvolt a magyarázata. Színésznői ambíciója ugyanis féktelen volt, még pedig abban az irányban, hogy Játékát jónak, művésziesnek ösmerjék el. Elfogulatlansággal állapítható meg, hogy az is volt. A közönséget és a hírlapi kritikát azonban minden szerepében megjelenése bájolta el, „Gyönyörű. csodaszép“ ezt hallotta, ezt irta, ezt emelte ki első sorban a kritika, játékáról pedig — nem mintha nem találta volna jónak, sőt kitűnőnek — csak másodsorban, legtöbbször egyáltalában nem beszéltek, vagy írtak. Ezek folytán — elmondhatom róla, — gyűlölte szépségét, sőt képes volt célzatosan hanyagul öltözködni, hogy ne találják annyira szépnek. Emiatt pályatársai s társnői maguk között | „slampet Marinak“ hívták. Hasztalan minden ! ! Rosszul öltözködve is vakítóan szép és elragadó volt mindig Hódítási vágynak, vagy pláne kacérság- nak nyoma sem volt benne. Hogy Nagy Imre a Nemzeti színház hires hősszerelmese meg nem hallgatott szerelme miatt tudvalevőleg öngyilkos lett miatta, abban neki nem volt semmi vétsége. Mint mulatságos dolgot megörökítem, hogy egy darab alaposan megbukott a gyulai szezon alatt. Az ifj. Fromont és id. Risler cimü színmű, melynek cselekvénye szerint tudvalevőleg Fromont elhanyagolja hitvesét és Rislerné körül legyeskedik. Fromontnét Hegyesi Mari, Rislernét pedig az ugyancsak nagytehetségü, de már akkor nem hóditó Maár Julis játszotta A publikum — tisztelet, becsület Alphons Daudetnak — nem akceptálta tőle sem a cselekményt; azt hihetetlennek, a Fro- montot játszó Pálfit pedig egyszerűen hülyének mondotta, gusztusának ekkora elfajulásáért. Majdnem kifütyülték. Krecsányi 1885. esztendei színi szezonja, hosszú, nagyon hosszú, akik pedig akkor végig élték, azoknak máig is kedves emlékezetében maradt.
