Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-11-26 / 92. szám

1933 november 26 Békés S a m kir. Kormány, midőn őt kitüntetésre felterjesztette. Örömmel és az igaz megbecsülés érzé­sével adom át Szentkereszty Tivadarnak a Kormányzó Ur Őfőméltósága legfőbb elismeré­sét és annak látható jelével ezennel fel ékesítem. Viselje ezen kitüntetést még sokáig szegény, sokat szenvedett hazánk, vármegyénk és városunk javára! Korossy György főispán nemes tartalmú szavai után a város nevében Varga Gyula dr., a Békésmegyei Általános Tanító Egyesület nevében Moldovámji Gábor, a Gyulai Oktatók nevében Schreiber Ottó, volt tisztviselötársai (A „Békés“ munkatársától.) Bizonyára em­lékeznek még olvasóink arra, hogy az idén májusban a Szanatórium Egyesület báró Láng Boldizsár elnökletével újjáalakult s az alakuló gyűlésen az uj vezetőség igen szép és pers­pektivikus programmot adott. Bejelentette az elnök, hogy a Józsefszanatórium, általában véve az egyesület kezelésében levő szanató­riumok és tüdőbeteggondozó intézetek gazda­sági ügyvezetését uj alapokra fektetik s e Programm megvalósítása során a Józsefsza­natórium OFB földjén nagyszabású gyümöl­csöst létesítenek. Azóta mindössze 6 hónap mult el, a programm egyik legjelentősebb része azonban máris megvalósult: a gyulai Józsefszanatórium földjén készen áll az im­pozáns gyümölcsös. Lukács Ernő cs. és kir. kamarás, aki 'az ' uj rezsimben rendkívüli agilitással a debreceni Auguszta és a gyulai Józsofszanatóriumok gazdasági ügyeit intézi, irányította a gyümöl­csös létesítésének munkálatait. A hatalmas gyümölcsös 1800 alma és 1800 szilvafájával impozáns látvány. A legtökéletesebb szaktu­dással elültetett fák a szabályos ültetésben valóságos geometriai érdekességü és szépségű képet nyújtanak. A fákat a pomológiai bi­zottság, Maháes Mátyás és Pohl gazd. tanácsos a debreceni városi kertészet igazgatójának szakvéleménye alapján választották ki és ül tették el, úgy hogy a gyümölcsös a klimati­kus és talaj, továbbá az értékesítési viszonyok gondos figyelembevételével készült. Ennek a gyümölcsösnek azonban Demcsak a szanaló- rium, hanem az egész vármegye gyümölcs­kultúrája szempontjából is megvan a maga jelentősége, amennyiben a szaktudással léte sitett és kezelt gyümölcsös valósággal propa­ganda a kormány életrevaló, a kor kívánal­mainak megfelelő földhasznosítási programmja mellett. A befásitott földterületet, amely mintegy 40 hold terjedelmű, hogy a vadaktól és más bá­roktól megvédjék, sodronykeritéssel vették körül Nem kevesebb, mint 3300 méter hosszú ez a nevében Koródy Ferenc, a leventeoktatók ne­vében pedig Engedi Gábor intéztek meleg hangú tartalmas szavakat az ünnepelthez. A beszédekre Ssentkeressty Tivadar meghatott hangon válaszolt s fejezte ki háláját és kö­szönetét a kitüntetésért, annak ünnepélyes átadásáért s a hozzá intézett meleg szavakért. — Köszönöm az elismerést, köszönöm a szeretetet s köszönöm Istennek, hogy 40 évig tudtam szolgálni a magyar népoktatást. Ju­talmazzon meg mindnyájunkat a Mindenható azzal, hogy feltámasztja Nagy Magyarországot! A himnusz elóneklése után az ünnepség véget ért s a kitüntetett a gratulációkat fo gadta. kerítés s nemcsak a gyümölcsöst, hanem a szanatórium egész gazdasági területét vődá Ennek a fásítási munkálatnak a munka­nélküliség szempontjából is nagy jelentősége van. Több mint 4000 pengőt f zettek ki már eddig is napszámra, ami a keresetnélküli vi­szonyok között jelentős összegnek számit. A fásítási és parkirozási munkáknál Gyuláról is nagyszámban vesznek részt a munkások, úgy, hogy nemcsak a szanatórium közvetlen környéke, hanem Gyula város munkanélküliéi is hasznát látják a jelentős akciónak. Ha a szanatóriumnak ez a vállalkozása sikerül s a jelentős összegű befektetés nem csak hogy megtérül, hanem meg is hozza a maga kamatát, akkor a gyümölcskertészet jelentős könnyebbséget jelent majd az intézet gazdasági életében. A gazdasági helyzet ja­vulása pedig lehetővé teszi idővél az ápolási dijak leszállítását is, aminek nemcsak anyagi, hanem egészségügyi és szociális tekintetben is meglesznek a maga áldásos eredményei. Úgy a vármegye alispánja, Már kg Barna dr, mint Gyula város polgármestere Varga Gyula dr., aki különösen a főldhözjuttatás körül kifejtett fáradozásával kötelezte nagy hálára az intézményt s teremtette mag a le hetőségót ezzel a gyümölcsös létesítésének, a szanatórium ügyeit s közöttük ezt a vállalko­zást is a legnagyobb jóindulattal és pártfogás sál kezelik s mindent megtesznek, hogy az országnak ez a nagyjelentőségű intézménye minél biztosabb alapon álljon s minél teljesebb munka kifejtést, tudjon produkálni OKVETLEN NÉZZE MEG Vasárnap délben nyilik meg Kovács Lajos szenzációs karikatu r a ki állítása a Komló fehértermében. OKVETLEN NÉZZE MEG jg) A Vármegyei Vöröskereszt mozgalom újjáéledése. A békéscsabai városi Vöröskereszt vá­lasztmány ma, folyó hó 26-án, vasárnap délelőtt 11 ótai kezdettel Békéscsabán a városháza tanácstermében díszközgyűlést tart, amelynek lefolyása elé az egész vármegye közönsége nagy érdeklődéssel tekint. A dísz­közgyűlésre leutazik vitéz Simon Elemér Sopron vm. és Sopron törv. hat. jogú és szab. kir. város főispánja, az Országos Vörös- kereszt Egylet elnöke, aki tudomásunk sze­rint nagy beszédben kívánja ismertetni úgy az Országos Vöröskereszt Egylet műkö­désének irányelveit, mint a szorosabban vett vármegyei Vöröskereszt mozgalom felada­tát és célkitűzéseit. A közgyűlésen megjelenik Korossy György főispán feleségével, Márky Barna alispán feleségével, valamint igen sokan a 2 megyei város társadalmából és a vidéki fió­kok képviselői közül. Tekintettel arra, hogy a díszközgyűlést megelőzőleg délelőtt' 10 órakor, ugyancsak a békéscsabai városháza tanácstermében a vármegyei Vöröskereszt választmány is új­jáalakul, tisztikarát újjászervezi, és a fiók­egyleteket is uj működésre és szervezkedésre hívja fel, illetékes helyről felkértek bennün­ket annak közlésére, hogy a vármegyei Vö­röskereszt mozgalom vezetői mindenkit, aki a mozgalom és általában a közjótékony­ság iránt érdeklődéssel viseltetik, vagy az újjáéledt munkában részt kivan venni és azt támogatni óhajtja, a közgyűlésen szívesen látnak, és azon való minél nagyobb számú megjelenésre ezúton is felkérnek. A köiőgyóri Sáuyok, akik iie- verték a gyár ablakait, keserű hangon vallottak a bizalmiak izgató munkájáról. (A „Békés“ munkatársától.) Amint is­meretes, az úgynevezett »Bedeaux rendszer« bevezetése idején a gyulai Columbia kötő­gyárban sztrájk tört ki s a sztrájkolok egy csoportja, amikor tárgyalásaik nem vezettek eredményre, elkeseredésében kövekkel be­zúzta a gyárépület s a mellette álló sze­mélyzeti lakás ablakait. A rendőrségnek 21- et sikerült előállítani közülük s ezek ellen a gyulai kir. ügyészség magánosok elleni erő­szak büntette címén vádat is emelt. A csü­törtöki főtárgyaláson azonban már csak 20-an jelentek meg, mert közülük egy időközben meghalt. A monstre-bünpör minden vádlottja egy­öntetűen azt vallotta, hogy nem dobott kö­vet az épületekre, mire odaért, az ablakok már be voltak verve. Nem érzi bűnösnek magát közülük egy sem, annyival is inkább nem, mert félre lettek vezetve. A bizalmiak azt mondták, hogy a munkát felvenni men­nek s mikor már ott voltak, akkor tűnt ki, hogy tüntetni és rombolni vitték őket. Az egyik vádlott elkeseredetten azt vallotta, hogy egy bizalmi igazgatta őket. Azt mondta nekik, hogy nincs más most már @s:s:2:s:g®s:asg;§:s:s.'s:®3 BEKKER ANTAL RÁDIÓ ÉS VILLANY FEL SZERELÉSI SZAKÜZLETÉBEN mmmm az összes uj tutisu rádió­f ­---- ------ --.................. KÉ SZÜLÉKEK, GR fl^iOFOMO X, SR&feäOFöf* LEW1EZEK ES | TUX ÁLLANDÓAN KAPHATÓK !!! CSILLÁROK mélyen leszállított árban. _________ olcsó Arak 286 v3—7 MÉLTÁNYOS !® fizetési;! FELTÉTELEK U Hatalmas gyümölcsös létesült a József­szanatórium OFB földjén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom