Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-11-02 / 86. szám
3 Békés 1933 november 5 A Mabarátok és Művészek Egyesületének Vl-ik tárlata. (A nBékés“ munkatársától.) A Gyulai Mű- barátok és Művészek Egyesületének VI ik képkíállitását akik végignézték, jóleső örömmel kellett megállapitaniok, hogy a kiállítás évről évre több értéket produkál. A változatos és kiforrott stilusu képek igen sok budapesti tárlat anyagával felértek, természetesen nem mennyiség, hanem kvalitás tekintetében. A témák széles skáláját minden hozzáértő őrömmel látta s az objektivitás mindenkit arra kötelezett, hogy a művészek egynémelyikének ne írja fel rovására azt, hogy az idén nem a Pejrét vagy az Élővizcsatorna, hanem a távol dél, Olaszország és a Dolomitok, vagy talán Budapest, szóval nem „helyi“ tájak szépségeit örökítette meg. Egészen természetes, hogy egy festő nem jár impresszióért mindég ugyanegy bokorhoz, hanem utazik, jár-kel, ha módjában áll s szinérzékét és látását uj tájak színeivel és vonalaival, uj élményekkel fejleszti és gazdagítja Igen egyhangú és kátyúba jutott volna az a piktura, amely örökké csak egy téma körül forogna s egynémely sajátságos ízlésnek és kívánalomnak megfelelni kívánván, a szélrózsa minden irányából szemlélve adná vissza a sztereotip téma szín és vonalképeit. A változatosság nemcsak gyönyörködtet, hanem gazdagít is, különös volna tehát azt kívánni, hogy az a festő, aki a gyulai művósztelep tagja, ne fessen mást, csak helyi uborkát és ismerős panorámát, pusztán azért, hogy a tárlat kevésbé hozzáértő közönsége aztán társas kitalálási versenyt rendezhessen a képek előtt azok topográfiáját, származását illetően. Komoly művészember nem kapható ilyesmire, mert az, aki korlátozatlan szabadságát feláldozza s magát feltétel nélkül leköti, az nincs tisztában a fejlődés szellemi és lelki szükségleteivel s mint ilyen, természetszerűleg csak kísérleti munkákat produkál. Legyünk csak őszinték: nines is műterme a művésztelepnek, legalább is nincsen olyan, amilyen kellene, már pedig hogy a művésztelep tagjai mindég csak piáin airben dolgozzanak, az absurd kívánság volna. A munka különben nemcsak időjárás, hanem hangulat dolga is s gyakran megesik, hogy bár ragyogó napsütés van, a műtermi fény- effektusok jobban érdeklik a festőt, mint a szabadban lelhető impressziók Tehát a tárlat némely kiállító művésze toljes joggal vette magának a szabadságot ahoz, hogy ne töltse minden idejét a gyulai telepen, hanem lelki és szellemi kívánalmainak megfelelően ott, ahonnan ujult és frissült palettával térhet meg és pótolhatja majd kamatostól távolmaradása látszólagos mulasztásait, Vannak aztán e kérdésnek még anyagi vonatkozásai is, ezeket azonban felsorolni nem tartjuk szüksé* gesnek, mert azokkal úgy is mindenki tisztában van. A tárlat nyereség és kulturesemény. Anyaga a tavalyinál is nivósabb, értékesebb és változatosabb. Kiötlőén nagy vásznai nin • csenek ugyan, de érték tekintetében homogénebb a tavalyinál. Barkása Lajos halk színekkel felrakott képei igen hangulatosak. Finom lírája megfogja az embert. Hegyitájas képei és téli utcái egyik legmaradandóbb emlékét adják a tárlatnak. Horváth Bélát az idén téli tájképei reprezentálják. A ködbe burkolódzó várost, he - gyeket s a ködbe vesző láthatárt mesteri módon tudja ábrázolni, Olaszországi tanulmány- utján készült képei palettája gazdagodását, míg Érett kalászok és Kék Duna ciraü vásznai azt bizonyítják, hogy kis felületeken is teljes biztonságai tudja érvényesíteni ábrázoló erejét. Az érett kalászok üde, biztos színeiben, mig a Kék Duna finom perspektívájában ad komoly értéket. AradUEdvi Illés tavaly interieurjeive!, az idén inkább csendéleteivel veszi ki a maga részét a kiállítás erkölcsi siketéből. Az anyag avatott kezű kiválasztása, bravúros megjelenítése, az ízlés arisztokratikus finomsága : ezek a jellemzői Aradi-Edoi Illés csendéleteinek. | Mint primus inter pares említhetők képei között a Porcellán és selyem, a Virág és gyümölcs s nem utolsó sorban egy erdőrészlete, a Nimfák fürdőhelye, amely egyik legköltőibb darabja a tárlatnak. Mihalovits Miklós az idén, sajnos, kevés képpel szerepel. Beküldött vásznai azonban a maguk kis létszámával is reprezentatív értéket adnak Fiatal leány mellképe s hortobágyi csikós képei komoly művészi eredmények. Néhány vonással felrakott alakjaiban karakter és erő van, délvidéki tájképei pedig a biztos szinkeverőt és azt igazolják, hogy nemcsak figurális téren, hanem a plein airben is otthonos. Reményi József grafikai munkái mellett kisplasztikájával kelt figyelmet. Finom mivü női aktjai nagyszerű forma-érzékről s a testmozgás értékeinek tökéletes ismeretéről tanúskodnak Thomas Antal tabáni képei s havas domboldalt ábrázoló téli tájképe poézist lehelő, értékes munkák. Helyi művészeink közül vitéz Ákosfy Barna, Kiss Sándor, Ladies Tamás, Németh Gyula és vitée Técsy László vettek részt a kiállításon. Jóleső örömmel kell megállapítanunk, hogy művészeink tavaly óta sokat fejlődtek. AkosfyRűL\n& Salviája biztos színeivel, Via és ezüst cimü csendélete pedig finoman megoldott fónyeífektusaivai ad tiszta értéket- Kiss Sándor dekorativ illusztrációi és görög frize szintén sikerült alkotások. Ladies Tamás virágcsendéletei, Felhőtanulmánya és Októberi virágok cimü képe egy fejlődő tehetség komoly eredményei. Vitéz Técsy László Pdlffyné Oulácsy Irén írónő nagyszerűen sikerült portréjával művészi érettsége dokumentumát adja. A szobor, amelyet lécsy az írónőről Budapesten készített, biztos formaérzékről s karakterábrázolása erejéről tanúskodik. Barna Margit s Fodor László akvarellje, Danáé József Őszi napsütés, Braun Gábor Erdei gát cimü képe ígéretes fejlődés bizonyítékai Erdős Péter Erdei ut cimü képe igen hangulatos, nemes értékű munka. A kiállítás ma este zárul. A kiállított képek közül 12 darab talált lapunk zártáig vevőre. Névszerint a következők képei cseréltek gazdát: Ákosfy Barna, Barna Margit, Horváth Béla, Thomas Antal (6 drb) Aradi-Edvi Illés, Ladies Tamás és Danáé József. kát és micsoda kitűnő és bőséges kosztot! A fix- gázsiból egy fillért sem kellett tehát lakás és élelemre költeniük. Fizetésüket teljes egészében két esztendei lerongyolódás után garderobjuk kiegészítésére, jobban mondva beszerzésére fordíthatták. Olyan Eldorádóban sohse volt magyar színészeknek része, mint az akkoriaknak Gyulán. Csernovits mellett a hazafias lelkű gróf Wenckheim József gyulai főldesur áldozatkészsége méltó a megörökítésre. Azonkívül, hogy — mint emlitém — a hónapokra terjedő szezonon át ingyen kosztban részesítette az egész társulatot, miután más alkalmas helyiség nem volt a városban, ahol olyan nagyszámú társulat játszhatott volna, játékszínül a kastélykertben levő lovardát engedte át, amelynek óriási terjedelme azzal is megállapítható, hogy 1855-ben az árvíz miatt Gyulán rekedt világhírű Carré circus hónapokon át játszhatott benne. A nemes gróf nemcsak átengedte, hanem saját költségén színházzá be is rendezte a lovardát, színpaddal, a nézőhelyen padokkal és karzattal; voltak páholyok is, amelyeket Csernovits a vár. megyei mágnásokkal és gazdagabb gentrykkel béreltetett ki, még pedig egy-egy páholy szezon bérletára 1000 váltófonnt, 1850 ben nagy összeg volt. Az összes páholyok bérelve voltak. A nézőtér helyeit nagyon olcsóra szabták meg. Nem is volt szükség belőlük nagyobb bevételre, de arra is számítottak, hogy az akkoriban még igen kis kul- turigényü publikumot olcsó áron behozhatják a színházba, mely számításuk teljes mértékben be is vájt, mert ha nem is zsúfolt, de állandóan jól Iá' togatott nézőtért vonzott a tágas rájcsulba. Ezeket az adatokat javarészben dr. Erkel Rezső orvos és Farkas Zsigmond volt uradalmi kasznáron kivül Sz. Prielle Kornéliától, a Nemzeti Színház évtizedek hosszú során át legkiválóbb drámai nagy művésznőjétől hallottam és jegyeztem föl, aki a nyolcvanas évek elején téli időben, a Korona vendéglő kis termében játszó Miklóssy Gyula színtársulatánál vendégszerepeit és férjével Szerdahelyi Kálmánnal maga is tagja volt a Havi—Szabó — Kaczvinszky társulatnak. Abban az időben — mon- dá — szó sem volt még, különösen vidéken, szerepkörökről. Mindenki mindenben játszott, amit neki kiosztottak: drámában, népszínműben, operában (operettnek híre se volt még akkor.) Ő maga — Prielle — is, aki pedig már akkor jeles drámai szende s mint Petőfi egykori menyasszonya (tisztán egy papon múlt, hogy nem akarta őket megesketni s igy felesége is nem lett a nemzet legnagyobb költőjének) országos hire dacára, népszínműben, operában a kórust is futta. Rajtuk kivül, emlékezete szerint Gyulán voltak Molnár György, Feleky Miklós, későbbi neje Munkácsy Flóra mint serdülő fiatal lány éppen Gyulán lépett először a világot jelentő deszkákra, a Pártényi pár, Kis Soma táncos komikus, de játszottak maguk a direktorok is. A szini vakációra Pestről hazajött Erkel Ferenc karmesteri dirigálásával fényes előadásban játszták Mayerbeer Prófétáját is Schódelné opera primadonna felléptével, aki különben már 1849-ben Világosig hónapokon át Jókainé Labor- falvy Rózával Gyulán lakott Erhel Rezső orvosnál. Prielle, visszaemlékezése szerint maga is énekelt ez opera kórusában A szezon alatt egy nagy derültséget keltő szenzációs előadásról emlékezett meg a művésznő. Egy este a műsorról — különben már régen — lemaradt rémdráma került szinre. Kaczvinszky, aki mellesleg irva, közkórházunk feledhetetlen emlékű jeles mütőlőorvosa, dr. Kacvinszky Jánosnak nagyapja volt, egy előkelő beduint játszott, aki a szinmü cselekvénye szerint, az utolsó felvonásban sivatagba jut és szomjúságtól végkimerültségben vergődik, amikor a véletlenül mellette levő oázisból hirtelen vizsugár szökken fel, amelynek láttára a beduin fektéből végső erejével lassan felemelkedvén, két karját égre emelve hála telten rebegi: Köszönöm ezt neked óh Mohamed 1 Hogy a cse- lekvényt a publikumnak megérthetővé, a felszökelő vizforrást szemlélhetővé tegyék, egy színházi szolgát a magas szinpad alá bujtattak, egy deszkán lyukat fúrtak és a szolgának az adott végszóra a levitt kézi fecskendőből vizsugarat kellett felspriccelnie így is történt. Csak az volt a végzet, hogy Kaczvinszky, a játék hevében éppen a fatális lyukra roskadt és amikor a spriccelés megtörtént úgy ugrott talpra, mintha vipera csípte volna meg és ahelyett hogy két karját égre emelte s áhitatos fohászt rebegett volna, felugrott, kezével a belucs- kolt ruhadarabjához kapott és dühösen ordított fel: .Köszönöm ezt Neked oh Mohamed ! A közönség pedig, mely nem láthatta a feltörő vizsugarat, egészen megrökönyödve fogadta Kaczvinszky érthetetlen kézgesztusát és haragos felorditását. Mi
