Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-07-13 / 54. szám
4 8 eke I 1933 Julius 13 Nem szabad az ntcákon legeltetni. A 39.S20— 1921. B. M. számú rendelet 38 §-ában biztosi lőtt jogkörében Gyula m. város belterületén a közlekedés rendjének fokozottabb biztosítása ér dekében a következőket rendelte el Fazekas- Szücs József m. kir. rendőrtanácsos: 1 Ameny- hyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendel* líezés alá nem esik, kihágást követ el és e rendelet alapján 100 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető sz : aki szarvasmarhát, bivalyt, kecskét, juhot, sertést, lovat, szamarat, öszvért, házinyulat, baromfit Gyula m város belterületén levő utcákra és terekre kihajt, illetve kienged és ott felügyelet nélkül hagy. 2 E rendelet első szakaszába ütköző kihágások feien elscfokon a m. kir. rendőrség gyulai kapitányságának vezetője, vagy helyettese a Belügyminiszter által r. b. bíráskodással megbízott tisztviselő, másodfo kon a m. kir rendőrség vidéki főkapitánya, harmadfokon pedig a Belügyminiszter biráskodik. E rendelet a kihirdetést követő 24 óra elteltével lép életbe és kifejezett meguji'ás nélkül 1934 évi december hó 31 éig érvényes lasznoz taiács az aratáshoz. A búza minőségére az aratás idejének megválasztása döntő fontossággal bir. Az aratásnak idejében elvégzésével lényegesen javíthatjuk a kalászosoknak de különösen a búzának minőségé’, az elkésett aratás azonban hátrányos b-folyass4 v-.n a búza minőségére, nagymértékben rontja azt Tapasztalatokat szegezhettek a gazdák az elmúlt évben, amikor a hőguta, a rozsda és as aszálykár sokkal kevésbé sújtotta azokat a búzákat, amelyek az érés elején esetleg még a szokottnál is korábban vol ak learfstya, ellenben igen nagy volt a minőség1, sói mennyiségi veszteség ugyanazon a helyen azoknál a búzáknál amelyek aratásával a gazdák késlekedtek. Csupán néhány rapi kesedeiem elegendő volt a múlt évben ahhoz, hogy az tszály és hőütés okozta kár teljes mértékben érvényre jusson, ami ellen tehát a legjobb védekezés az, hogy ha a búzát a teljes érés bevárása előtt, a sárga, vagy visza- érésben aratják le a gazdák Hazánkban igen sűrűn ismétlődnek az aratás előtti hirtelen meleg napok, amelyek a gabona megszorulását idézik elő. A Valószínűség arra mutat, hogy a mos tani hosszantarió hüvöses és csapadékos időjárás Után ettől ezidén is felni kell és ez esetben a hő okozta megszorulás valószínül g nagyobb károkat okozna azért, mert a bőséges csapadék a búzának és általában a gabonaféléknek bujább növését idézte elő és a szemeket is nedvdu- sabbá telte De ettől eltekintve azért is kell arra törekednie minden gazdának, hogy a viasz, vagy sárga érés alatt az aratás megtörténjen, mivel az érési stádiumban aratva lesz a búza a legmagasabb hektólitersulyu és ekkor a legtöbb és legjobb a buzaszem skérmennyisége. Adományok nyugtázása A Gyulai Reformé tus Énekkar f évi junius hó 5 iki népünnepélyére, valamint a XXÜI 0 szágos Dalosverseny költségeinek fedezésere befolyt adományokat az alábbiakban nyugtázza A cukrász sátorba süte ményeket, tortákat adtak : Dr. Tarján Béiáné. özv. Hegedűs Gyuláné, Migend Rezsóné, Krasz- nai Istvánná, Pikó Istvánné, B ro Istvánná dr. Kovács Lászlómé. Kertész L tjosné, Biszak Já- nosné, v. Pusztai R zsőné, Némedy Lajosné, Szántó Jánosné, P kő Ferencné, K. Szabó Fe- rtncoé, Nagy Ferencné. id Makray Sándornó, Török Gáborné, Implom Józsefi é, czv. Pénzes Ferencné, Képíró Maria, Sztivássy Juliska, Szabó V.lma és Piroska, Tury Manci, Toldi Mária, Csűri Margit, Kiss B >ske, Gazsó Mária, Szabó Rozsa, Vido liba, Kertész Ztuzsíka, Kelemen Rózsi, Takács Böske, Jakó Mária, Kustár Évi, Vidó Rózsi, Csűri Rózsi és Szilágyi Erzsébet, Készpénzt adtuk: Szilágyi Gáborné, 5, özv. Tö- möry Lnjosné, Vidíts Mnia Balogh Jánosné, Kovács Alb.-rtné 1-1 P. A szerencsehalászatra és az fimer kei árverés célja ra különböző apróbb tárgyakat adományoztak: Weisz Mór és Társa italokat. Dobay János, Kultúra R. T., Werner Károly, v Pusztai Rezső, Kertész Lajos, Sch wäret Zsigmond, Sziivássi Juliska, Gazsó Mária, id, Makray Sándorné, K. Szabó Julia és Vidó Ilka apróbb tárgyakat Ás Országos Daiosvtrseny költségeire befolyt adományok a következők: A Bethlen Gábor Szövetség Gyulai Fiókjának adománya 200 P, Harsár.yi Pál, Evangélikus Egyház 20—20 P, N. N. 15 P, dr. Tarján Béiáné 10 P. A Szabó Rózsa gyűjtő ivjén: Dr. Kiss László 10, dr. Páncél József, Király Lajos, Steiner Frigyes. Schneider József, Schmidt István, Oláh János, dr. Uhrin László, Müller Lajos és dr. Tury Ferenc 1 — 1 P. Forg. .Adó hiv. 90 fill. Steiner László és N N. 50—50 fillér. A Képiró Mária gyüjtőivén : Dr. Boncos László Sarkad, dr. Marik. Dénes, dr. Tompa Gyula, dr. Csatáry Lászíó, Sinka Endre, dr. Konkoly Tihamér, dr. Fekete Gyula és Laczó István 1 — 1 P, dr. Keppich Frigyes, dr. Csige Varga Antal, dr, Goldmann Imre, dr. Sebestyén Péter, Gedeon János jbiró, dr. Schröder Gábor, özv. Bene Istvánné, dr. Lusztig István és dr. Gábor Imre 50 — 50 fill. A Csűri Margit gyüjtőivén: Első Gyulavárosi Takarékpénztár 5 P, Tollas Imréné 20 fül. Szabó Mihály 15 Ml., Szferle Péter és Bohus Teréz 10—10 fill. A Berndt Mária gyüjtőivén : dr Seres Miklós, Zornek Antal, N. N. 50— 50 fill., Furka György 30 fill, Fábián Gáborné, Nagy Károlyné Bogár János és N. N. 20—20 fill. A Bitea/c Ilona gyüjtőivén: Biszak János 2 P. A Nagy Ferenc gyüjtőivén : Barthos József, Beregszászy Sándor, dr Szentimrey Kálmán, Cseresnyés Ödön, dr. Bay Géza, Kiss Ernő, Szalatnay Endre és dr. Csatáry László 1—1 P. A Kertész Gábor gyüjtőivén : Stifter Ferenc, Braun Simon és Sánta János 1—1 P. V. Pusztai Rezső gyüjtőivén: Schmoll és Kallós R. T. Budapest 5 P, Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszermüvek R T. Budapest és Kaiser Fr. Aeroxon légyfogógyár Újpest 3—3, Krausz Moskovits Egyesült Iparművek R. T Budapest 2, Soltész Béla és N. N 1 — 1 P. Wiszt és Tár*a 70 fill. Székelyi Papp András, Varga Bálint, Brüll és Deutsch személyzete, Tar Nándor, Márta Jánosné, N. N , Kéri Lajosné, Krausz Lajos 50—50 fii1. N N. 40 fill. N. N. 20 fill. N. N. és N N. tiz-tiz fillér. Mindezekért a jószívű és áldozatos szolgálatokért, szolgáltatásokért és adományokért a Ref. Énekkar vezetősége ezúton mond hálás köszöneté*. Ugyancsak ezúton mond köszönetét az Énekkar Vezetősége a Bethlen Gábor Szövetségnek a d'jmentesen átengedett színfalakért is és Sál Józsefnek, ki a szil falak elszállítására 2 fuvart adót*. STANDARD SfiSJSwSír ^AAAil/riAlJL/ értő íia*al előmunkást felveszünk. — írásbeli ajánlatokat „ügyes“ jel gérc a kiadóhivatalba kérünk. 1*3 2-3 M gbzhato házvezetőnőt keres vidéki uradalmi gazdatiszt — C ra a lap kiadóhivatalában j77 2-3 JÓ KARBAN LEVŐ FEL Ft) 1-1 ÚRI HÁLÓ ELADÓ MEGTEKINTHETŐ: ROMÁN-UTCA 17. SZÁM aLATT. BELVÁROSBAN vaey belvároshoz ke készpénzfizetés mellett HÁZ HETELI kerestetik. Cím a k adóhivatalban. !80 Jamboree hírek. A táborparancsnokság megállapította a Jamboree belépője gyek árait. Három fokozatot különböztet* nek meg : a ) cserkészettel szorosabb kapcsolatban nem lévő érdeklődők, b) cser készszülők, ifjúság és gödöllőiek részére, c.) zárt csoportban érkező tanulók, kisérő,k, valamint a nem tábortag cserkészek számára. Lesznek azonkivüi a törvény- hatósági küldöttségek és a legszegényebb cserkészek számára is jegyek. A hat éven elült gyermekek, amennyiben szüleik kíséretében jönnek, egyáltalában nem váltanak jegyet, Ezek szerint belépőjegyek: felnőttek számára vasár és ünnepnap 2 50, egyéb napokon 1’50 P, cserkészszülők számára, ifjúság számára, gödöllőiek számára vasár és ünnepnap L50, egyéb napokon 1 P., cserkészek számára (nem tábortag) vasár és ünnepnap 50, egyéb napokon 50 fillér, zárt csoportban érkező tanulók és kísérőik számára vasár és ünnepnap —, egyéb napokon 50 fillér, autóbelépőjegy vasár és ünnepnap 15 P, egyéb napokon 8 P, állandó bérlet felnőtteknek 12 P, ifjúságnak 6 P, kerékpár és csomagőrzési jegy 30 fillér. AjJamboree alkalmával kibocsátásra kerülő, hajón és vasúton érvényes féiáru-jegy váltására jogosító igazolvány ára a belföldön 1 00 P a külföldiek részére 2’50 P. A kedvezményes vizűm váltására jogosító szelvény ára 1 P. TELEFON 82 KIRÁLY“ TELEFON 82 HANGOS FILMSZÍNHÁZ Gyula, Báró Wenckheim Béla-ntca 6. sz. 1933. évi julius hó 13-áu, CSÜTÖRTÖKÖN délután 4, negyed 7 és este fél 9 órakor, Ábraliám Pál nagy filmoperettje: Napsugár az égen Napsngaras szerelmi történet 8 felvonásban Főszereplők: EGGERT MÁRTA, HERMANN TIIIMIG és VEREBES ERA’é. — Megelőzőleg: ÚTI KALANDOK Fox varázsszőnyegén a világ körül. Ml TÖRTÉNT A NAGYVILÁGBAN? a legújabb események hangos felvételeivel. FILLÉRES HELYÁRAK ZÓNAELÖADÁSOK Xaponla az EbSO 1ÉI EI)í)í)ílflS!lflll a teljes műsor félhelyárakkal. 4k0 40 * 161 I» v a* E S T. Egy perc a Keleti pályaudvartól. UJ IDÉNYÁRAS Teljes pensió s szoba, napi 3 szőri, étlapszerinti étkezéssel, fűtéssel és borravalóval heti ......................... P 1 ágyas szoba fűtéssel és borra- P valóval heti ...... 2 ágyas szoba fűtéssel és borravalóval heti ....... P Átutazóknak is rendkívül mérsékelt árak! Gyulán( 1933. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.