Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-07-13 / 54. szám

1938 julius IB Békés s URADALMI ÉS EGYÉB TŰZIFA SZÜKSÉGLETET KIVÁLÓ MINŐSÉGBEN ÉS IGEN OLCSÓ ÁRBAN BESZEREZHETI: LÓWV ÉS LÄUFER FAKERESKEDOKAÉL Telefon: Gyula 52. 9i 23-»_________________________________________Telefon: Gyula 52. Elatasitott a közigazgatási bíróság egy városi alkalmazottat nyugdíjigényével. Fábián Sándor volt városi rendőr még 1919-ben le­mondott állásáról Később gondolt egyet s kér vényt adott be a városhoz, amelyben kérte nyugdíjjogosultsága megállapítását s 1919 jan. • 1-től illetményei folyósítását. Kérésével a kép­viselőtestület azonban elutasította, mire Fábián a megyéhez felebbezett A vármegye azonban szín tén a városi határozat értelmében döntött, úgy hogy az igényjogosultság ügye a közigazgatási b róság elé került. A bíróság a napokban hozta meg döntését s ugyancsak elutasította kérésé­vel Fábiánt, úgy hogy az ügy végleges elinté­zésében is a város kapott igazat. Gyuláról mindössze 11 gazda jelentkezett a vármegyei buzakiállitásra. Békéscsabán, a négyes számú növényvédelmi körzet székhelyén az ősz folyamán vármegyei buzakiállitás lesz A kiállí­tásra nemcsak búzát, hanem abból a földből is, amelyben a búza termett, mintát kell küldeni. Gyuláról gazdálkodóink közül mindössze tizen­egyen jelentkeztek. A kis Kató a dézsába fulladt. Elekről jelentik, hogy Schneider György ottani lakos másfél éves Kató nevű kislánya játék közben egy vízzel telt dézsába esett és belefulladt. Az azonnal megin­dítón vizsgálat kiderítette, hogy a végzetes sze­rencsétlenségért az anyát terheli a felelősség. Gondatlansága mialt megindult ellene az eljárás. Dj rendszámot kapnak az autók Fazekas Szűcs József m. kir. rendőrtanácsos a vonatkozó belügyminiszteri rendelet értelmében közhírré teszi, hogy a közúti forgalomban résztvevő sze­mély, tehergépkocsik, motorkerékpárok s egyéb gépjármüvek 1933 szeptember hó 30-ig a gyulai rendőrkapitányságon uj igazolólappal és rend­számtáblával való ellátás céljából bejelentendők. Aki a jelentkezést elmulasztja, az kétszeres dijat fizet. 1933 október 1-től kezdve géperejű jármü­vek már csak az uj rendszámokkal közlekedhet­nek. Bővebb felvilágosítást a már megjelent fal­ragaszok nyújtanak. Halálra sújtotta a villám, a vasárnap dél­után városunk felett áthúzódó vihar halálos ál­dozatot is követelt. D. Nagy András ujvárii, 21 éves legényt, aki a Fekete-Körös árterén te heneket legeltetett, a villám halálra sújtotta. A szerencsétlen pásztor azonnal szörnyethalt, úgy hogy a kihívott orvos már csak a beállott halált konstatálhatta. Már csak ketten élnek Sélleiné hármasikrei kÖZÖl. Néhány héttel ezelőtt a gyulai kórház szülészeti osztályán egy eleki utkaparó felesége, Séllei Istvánná hármas ikreket szült. Minden remény megvolt arra, hogy az ikrek életben maradnak, az anya is jól érezte magát és szó volt arról, hogy kitüntetésre fogják felterjeszteni. Az anyánál azonban váratlanul komplikációk léptek fel, úgy hogy nemsokára a szülés után meghalt. Néhány nappal ezelőtt az egyik iker is meghalt, a fiú, és igy most már csak a két leánygyermek van életben. A két kis árvát az állmi gyermekmenhelyben ápolják ♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ? AZ ÉLET VIHARA! í J A HÁBORÚ VIHARA! * * EMBERI SORSOK VIHARA! ♦ ♦ ♦ ♦ FOBBŐSIÉL CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A SZINÁZBAN Fogaka: pénzér;: kaphat de soha a sajátjait ! Fogai látszólag egészségesek ... de vájjon azok-e tényleg? Mert a fogkő söfel súlyos fogbántalom okozója — a fogak belsőj felületén, láthatatlanul húzódik meg. A helyes fog*j ápolás szabálya: 2-szer évente fogorvosi ellen-1 őrzés — 2-szer naponta fogápolás Kalodont-tall1 D 0/Vj* Fogkő ellen '65 3-6 Osztálynap július hó 16-án. A m. kir. „Beth­len Gábor“ honvéd gyalogezred IH, zászlóalja folyó évi július hó 16 án tartja osztály napját, mely alkalommal előd ezrede a volt m. kir. 2, honvéd gyalogezred dicső emlékének is hódolni kivan. Az ünnepség sorrendje: 1 Istentiszteletek: 7 óra 30 perckor a református, 8 órakor a róm. kath és ág. ev. templomokban, 9 órakor az izr. templomban 2. 10 órakor diszkivonulás az Or­szágzászló előtti térre, ott fogadás, a nap mélta­tása, diszmenet. Öltözet: Egyenruha, vagy ün neplő Kérjük a bajtársakat, hogy ezen ünnepé­lyen minél nagyobb számban jelenjenek meg. *_5 Vakok felvétele, a vakok szegedi intézeté ben a következő tanévre 14 tői 30 éves korig mindazon vak leányok és férfiak nyerhetnek fel­vételt, akik a vakságon kívül más fogyatékos Ságban nem szenvednek Felvételi kérelmek au­gusztus 15-ig az intézet igazgatóságánál nyúj­tandók be. SZOT HÁZ. — Csütörtökön este a legérdekesebb, legizgalmasabb, legigazabb mai daiab, a Forgószél. — Kadettszerelem ! Nem közönséges, nem giceses, nem irodalmiatlan ennek a nagyszerű operettnek romantikája, mindnyájunknak a szi­vünkig ér. Mindnyájan reszketve várjuk, mint fog dönteni a főherceg, Salvator főherceg, aki maga is volt kiskadett valaha, elvezeti-e Viki Müller grófot, Pista Bambikát és egy pár lesz-e Planicka főhadnagy ur a torna­tanárnővel. Mindnyájan voltunk kadettok, az élet kis kadettjai és kivétel nélkül mind­nyájan szívesen emlékszük vissza erre a korra. Ezért van többek közt olyan hatalmas sikere Bókeffy István és Gyöngy Pál operettjének, a Kadettszereleranek, amelyet a színház pén­teken, szombaton és vasárnap este játszik. — Kislány, úgy szeretem én magát I — énekli Fáy Béla Beke Alicenak a Kadett- szerelemben — Ferenc Jóska bakája I éneklik Barna Anei és Fülöp Sándor a Kadettszerelemben. Szombaton délután 4 órakor Csólc a tükör előtt, 20—80 filléres helyárakkal. Vasárnap délután 4 órakor, a legjobb szórakozás, Zsákbamacska. — Készítse elő nevetőizmait 1 Hétfőn este Jóházból való urilány. Heti műsor: Csütörtök Forgószél. Péntek Kadettszerelem. Szombat délután Csók a tükör előtt. {Vüúy- árak 20—80 fillér.) Szombat este Kadettszerelem, Vasárnap délután Zzákbamacska (rendes helyárak.) Vasárnap este Kadettszerelem. Hétfő Jóhdzból való urilány (szigorúan csak felnőtteknek.) Kedd Vőlegényem a gazember. Helyárak: páholy 7‘50 P, zenekari 2 P, zsöllye 1*70 P, támlásszók P40 P, zártszék P10 P, erkély I. hely T30, II. hely P20, III. hely 90 fillér, karzat I. hely 90 fillér, karzat II. hely 70 fillér, földszinti álló 62 fillór, kar­zati álló 52 fillór. CEMENTGYÁR egy holdnyi területen, igen forgalmas ntvonalon, épületekkel, teljes kiszereléssel, nyersanyagokkal, és készáru raktárral, valamint EGY NAGY CSALÁD! HÁZ haláleset miatt jutányosán eladó, esetleg bérbe» adó. — Felvilágoiitást ad: özr. S. 811BAD08 JÓZSEFFÉ, Gyula, Br. Weutkktim Béla-utea 5. u-

Next

/
Oldalképek
Tartalom