Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)

1932-03-26 / 23. szám

LXIV. éTfoíyasn 23, SKám Szombat Gyula, 1932« március 26, Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. * Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. ALLELUJA! Itt a husvét! Elhangzott az oltárról az első Alleluja, elkapták dallamát a templom falai és visszhangozva továbbvitték, beleharsogott az orgona és diadalmas akkordokban tova hömpölyögtette és belekondult a harang szava és zsongva-bongva, zugva-bugva vitte, vitte utcákra és terekre, be a házakba, ki a mezőre, tanyára, erdőbe, hogy minden élő lény felfigyeljen és minden lélekbe beleszálljon a kereszténységnek győzedelmes hite, hogy feltá­madt valóban a keresztrefeszitett, ezrek szeme láttára csúfosan kivégzett, lándzsával átdöfött, sziklasirba teme­tett Krisztus Jézus. Megszállja a hívők lelkét a húsvéti hangulat és nyomában hamisitatlan, igazi öröm fakad. Sorsüldözött, megpróbált, kálváriát járó emberi lelkek sokasága felujjong és boldogan zengi az Alleluját. Nem nézik ma, hogy gazdasági válság van világszerte és panasszal teli a föld kereksége, elfelejtik, hogy üres a zsebük, hogy kam­rájukban elfogyott a készlet, hogy kialudt a kemencében a parázs, hogy mostoha az időjárás és nincs tavaszi napsugár... elfojt minden egyéb érzést az Alleluja, mely zsong, zsibong, dalol szivükben, mert hisznek abban, aki feltámadt. Oh boldogító hit! A szegénynek, szenvedőnek egyetlen öröme, egyetlen vigasz az élet keresztutján, egyetlen sziklaszirt imbolygó, süppedő, változandó emberi sorsban, egyetlen világosság a bizonytalanság köd? homályában, egyetlen melegítő napsugár rideg, önző világban, egyetlen örömforrás a háborút, forradalmat Trianont és válságokat átélt mai nemzedéknek. Mi öröme van még annak, kinek leikéből kiveszett a hitnek égi hajnalpirja? Kinek szerencsecsillaga az arannyal, vagy a fonttal, a részvénnyel, a földdel, a búzával kapaszkodik és zuhan, árad és apad soha meg nem nyugvó állhatatlansággal ? Vagy akinek boldogsága az idegszálak rezgésével lobban és lohad soha ki nem elégíthető éhségben és szomjúságban ? Eldördülő pisztolyok adják meg a választ: céltalan az életük, örömöt nem találtak. A hitetlenség látszatát adhatta csak az emberi haladásnak, művelődésnek, boldogságnak. De a lelkekbe sötétséget vitt, ösztönöket korbácsolt fel és elégedetlenséget élesztett, Leninek és A1 Caponék birodalmait növesz­tette nagyra. Öröme csak annak van, kinek lelke gazdag, ki lelki szemekkel az égbe tud tekinteni és hisz isteni Gondviselésben, földöntúli hatalomban, örökérvényű igazságban, mely keresztrefeszitve, sirba téve is feltámadni képes. Azért csak a hitnek van Allelujája, igazi örömünnepe, soha el nem csüggedő reménysége, sírokat szét- repesztő, kőből kenyeret alkotó, országokat feltámasztó ereje. Ezzel a bittel énekeljük ma az Alleluját, hadd hallják hitetlenek és kétkedők, hadd hallják meg túl a kegyetlen határokon, hadd hatoljon át a fellegeken az Isten Trónjához : hiszünk, bízunk a feltámadásban, Alleluja ! báró APOR VILMOS dr. apátplébános. A Békés tárcája. „Emlékezés Gyulára“ Irta : PRESZLY LÓRÁNT dr. Sűrű, átláthatatlan köd, csontot-velőt átható nyers hidegség künn ... és benn az ember lelké­ben sok-sok minden ok miatt nyomasztó érzés, ke­serűség, szorongás. Amilyen az idő, olyan a hangulat. Ilyenkor talán nem is szabad mindazt, amit érez és gondol az ember, papirra vetni, pedig jól esik emlékezni, fájóan jól esik busongva elmélázni, belebámulni a múltba, a szines, mosolygós múltba. Valamit kira­gadni onnan, egy képet, egy arcot, egy emléket, vágyó szemekkel gyönyörködni abban, sóvárgó, gyöngéd szeretettel felmelegedni a nézésében. Ismerem jól, szeretem nagyon ezt az érzést, szinte belőle éiek. Emlékezés, visszagondolás, felmelegedés, a bántó keserűségeken átvillanó szines fénysugár, bárányfelhők csöndes átuszása a borougós kedé­lyen, halk, csodálatosan halk, szép zene, a mélázó szem felragyogása, a szív nekibátorodása, a fáradt lélek megnyugvása, hangulat, harmónia ... Különös, hogy igy kezdem, mikor nem igy akarom folytatni, de ez a gondolatfegyelmetlenség most jól esik nekem, hiszen épen azt akarom el­érni, hogy te kedves város, te csöndes, békés kis város lásd. éresd és tudd meg, milyen érzésekkel gondolok reád, ha emlékezem. Fájó a gondolat és mégis jóleső, ha emlé­kezem. Emlékezem arra az időre, amelyet falaid kö­zött töltöttem Emlékezem csöndes és szerény utcáidra, ahol este 8 óra után embert alig láthatni, kocsizörgést alig hallhatni; a rejtelmesen susogó nagy nyárfáidra ott, a keresztülfutó viz partján, vagy akácaidra, melyekben virágzásukkor annyi báj, annyi költészet van. Emlékezem templomaidra, hova olyan áhitatos lélekkel, csöndes komolysággal és szilárd hittel megy vallásos néped öregje és ifja. Emlékezem arra a gyönyörű nagy várkertre, amely olyan sokszor vonzott magához és amelyre mindig úgy gondolok, mint gyermekkorom mese­világára, szépséges álomképeire. Emlékezem az öreg vár omladékaira, — Csipkerózsa vára jut eszembe, — de az óvár nagy időt, történelmi na­pokat élt, nagy idők nagy emlékeit őrzi. Emléke­zem egyszerű, tiszta házsoraidra, a muskátlis ab­lakokra, a zöld és mindig leeresztett zsalugáterekre, az alacsony, félig nyitott kapuboltozatokra. Emlé­kezem, erős, komoly férfiaidról és finom asszonya­idról ; emlékezem arra a csöndes, tisztaságos nyu­galomra, melyet máshol seholsem találtam fel úgy, mint nálad, falaid között. Te szép, te békés, te alvajáró város, téged nem fertőzött még meg a modernség, nem rontott meg korunk élő világának ezer betegsége. Gyönyörrel élveztem csöndességedet, tiszta­ságodat, egyszerű nyugalmadat. Falaid között nincsen bántó zaj, nincsen disz­harmónia, nincsen talmiság, nincsen fény, nincsen pompa. Nem bántják az ember szemét hivalgó, fényes kirakatok, nem csalogatják kacérkodó kávé­házak, mulatóhelyek, mindmegannyi melegágyai a léha életnek. Nem rontja a jó Ízlést a prostitutió Nőt másként, mint lovagias, tisztességes férfi ol­dalán nem is lehet látni és ahol — nagy szó — a legmélyebb csönd kellösközepén lehet a fáradt fejet álomra hajtani. Falaid között megtanul az ember zajtalanul élni, emelkedettebb, benső életet, kötelességtudásra szigorú, rajongni tudó, igényekre egyszerű, er­kölcsre puritán életet élni, érezni és becsületesen szeretni. Megtalálja azt, amit máshol nem talált meg, vagy elvesztett; visszanyerni lelke nyugal­mát és egyensúlyát és az egyszerű, szinte nyárs­polgárias élet élésében jön reá az élet valódi cél­jára — igazi motívumaira. Hát lehet téged nem szeretni is ? Én csak szeretni tudlak s a hálás és a hűséges szeretet szárnyán repülnek vissza gondolataim hozzád. Valami egészen különös érzés szállja meg a lelkemet, valahányszor reád gondolok s a szív parancsának hódolok, mikor rólad emlékezem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom