Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-02-28 / 17. szám
4 B é k é ü 1981. február 28. II IRKK. Reformátug istentiszteletek. Vasárnap délelőtt 9 órakor prédikál Harsányi Pál esperes, ágendázik Nagy Sándor segédlelkész. Délután 6 órakor a templomban prédikál Rácz Béli hitok tató lelkész, Szentpálfalván Nagy Sándor segéd lelkész Nagybőjti délután a Józsefvárosban, a józsefvárosi Missziótársulat ez idén is megrendezi nagybőjti délutánjait, amelyeket az előző évek ben is a közönség a legnagyobb figyelemmel és lelki érdeklődéssel kisért Az alább közölt műsor bizonyára szintén széleskörű érdeklődést fog kelteni, már csak azért is, mert ezúttal a nagybőjti beszédet báró Apor Vilmos dr. apátplébános mondja Az első nagybőjti előadás most vasárnap délután 4 órakor lesz a józsefvárosi fiuisko Iában. 1. Megnyitó Mondja : ft. Valcsák Ágoston. 2. Jézus szenvedése, Irta: Pala Ferenc, szavalja Titz Katica. 3. A tenger csillaga. Éneklik: Implom Manci, Geiszt Ilus, Sipos Jolán, Somogyi Mária, kiséri Zenmer József Beszédet mond 1 báró Apor Vilmos dr. apátplébános. 5 Hegedűn játszik : Wíszt Józsi. 6. A cehi búcsú. Irta : End- rődi Sándor szavalja Kempf Tériké. A Bethlen Gábor Szövetség március 1 én délután 4 órakor népművelési előadását a Gön- döcsnépkerti pavillonban az alábbi műsorral tartja : Konferál: Rózsa Gyula. 1. Quartett, játszák : Szil vássy Juliska Kertész Lajos, Konkoly Károly és Tisch Ernő. 2 Szaval: Naschitz Ica. 3 Monológ: Székács Margit, 4. Előadást tart: Tátray Károly ev lelkész. Gyóni Gézától verseket szavalnak Fazekas Margit és Magda József 5. Zeneszámok citerán és mandolinnal előadják: Magda Jusztin, Magda Ilona és József. 6 Bohózat 1 felvonásban, Előadják: Nagy Andrásné, Jakó Mária, Frailer László, Nagy Lajos, Szabó Béla és Becsy József. Az előadás ingyenes. Önkéntes adományokat köszönettel fogad és mindenkit szívesen lát a rendezőség. Az Ipartestületi Bál rendezősége köszönet tel nyugtázza még a következő utólagos felül- fizetéseket: Dávid Ist"án bőrkereskedő 10 pengő ifj. Makray Sándor és Rasztaka Gyula 2—2 PHalálozás. Walt hier Gellért György, a Csa nád Aradmegyei Takarékpénztár eleki fiókjának igazdatója, tart. főhadnagy folyó hó 27-én életé nek 46-ik évében hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után elhunyt Eleken. Ma, szombaton délután 4 órakor teme tik. Elhunytét özvegye, született Hammer Vilma, gyermekei és kiterjedt rokonság gyászolja. Megfelelő számú jelentkezőnek gyorsirási tanfolyamot tart okleveles gyorsíró gimnáziumi tanár. Jelentkezést kér a délutáni órákban Árpád- utca 16. alatt. A Lorántffy Zsnzsánna Egyesület és a Gyulai Református Énekkar folyó nó 14-én tartott hartott hangversenyén felülfizettek: Scheiben Jakab 1 P, Tömösközy József 3 P, Nagy Istvánné 2 P, Krasznai István 1 P, Erkel Dalkör 5 P, Démusz Lajos 5 P, dr Tarján Béia 15 P, dr Kiss László 10 P, dr. báró Apor Vilmos 3 P, dr. Krisztinkovics Antal 3 P, Király Lajos 1 P, Gyulai Ltván 2 P, Szabó Emil 3 P, Kapusi Já nos 1 P, dr. Franck Géza 1 P, Harsányi Pál 2 P, id. Makrai Sándor 1 P, Kaufmann ÖJön 6 P báró Feilitzsch Berthold 2 P, dr. Follmann János 2 P, Komjátszeghy I. 4 P 74 fill. N. N. 20 fillér. A felülfizetésekért ezúton mond hálás köszöne tét az elnökség A legrettenetesebb pillanat, a színjátszás legszebb és legreitenetesebb pillanatairól érdekes nyilatkozatot tesznek a hires színészek és színésznők a Délibáb legújabb számában. Rengeteg cikket, képet, riportot, tréfát, egy felvonásos színdarabot novellát, verset közöl a népszerű szin házi képeslap, amely 72 oldal terjedelemben je- ent meg. Egy szám ára 20 fillér. Vegye meg a magyar misefüzetet vasárnap az anyatemplom előtt. VÁ Ft A. JD. „ . . . Váradon, tavasszal A kis csapszékben, hol Watcan lakott, Lerajzolták: vén márkit, vaskalappal S tegnapnak láttad már a holnapot, A Köröst néztük és láttuk Velencét, A kávéházban Goethe ült velünk, Esengtltk Gründet Eugenia szerelmét S a csillagot kerestük, inéig letűnt. . .“ Juhász Oyula: Oulácsy Lajosnak A Körösparton csendben ssitdl a hó, Fehéren intenek a szöllödombok, A „ Kék Macskáu ban bus nóta, rikató És Angélusra konduló harangok. A Bunijitag kertben árva minden, Nem csörtetnek huszártisztek az utcán, — A régi Várad elköltözött innen, Régi népe, - ki tudná, — merre fut már f A régiek ! Bus költők, vig huszárok, Kacagó asszonyok és szelíd lányok. . . Batch Péter. Ady, Juhász és a ,,Ho/napil! A Holnap, melyről busultan daloltunk . . . Hol vagy, te holnap, hol vagy régi Várad, Honnan az élet ragyogása áradt? Balasovszky Béla. A tüdővész és az ellene való védekezés cim mel tartja a Gyulai Munkásotthon Egyesület ez évi utolsó vetitettképes ismeretterjesztő előadását 1931. március hó 1 én délután fél 5 órakor a Wiszt-féle vendéglő nagytermében. Az előadást dr Blandr László városi tisztiorvos Lrtja, amely körülmény már előre biztosítja az előadás sike rét és látogatottságát Ha figyelembe vesszük, hogy a hallgatóságnak egy mindenkit közelről érdeklő fontos tudnivalókat lesz módjában meg ismerni, úgy biztos, hogy nagy közönség fogja az előadást végig hallgatni. Bélrekedés. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a természetes „Ferenc József“ keserüviz még ingerlékeny belü betegeknél is fájdalom nélkül hat Uj zenekar a Gyac. Clubban. A Gyac Clubhelyiségében, a Korvin-uicai vendéglőben a mai naptól ismét magyar muzsika csendül fel Ma kezdi meg Csonka Flóris, az ismert kitűnő cigányprímás jól szervezett zenekarával játéká*. Eddig az Ipartestületben játszottak, ők voltak azok, akik a legtöbb bált muzsikálták az idei szezonban közmegelégedésre, a közönség, főleg a fiatal ság tetszése mellett Hisszük, hogy Szabó József vendéglős elsőrendű vezetése alatt álló vendéglő a gyulai közönség kedvenc találkozó helye lesz, ahol nemcsak ételben és italban kap elsőrangút, hanem kitűnő zenekarban is lesz része. Telefon 82. Telefon 82. „KIRÁLY“ Filmszínház Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1931. febrnár 28-án és március l-én Szombaton Vasárnap délután V47 és este 1 s9 délután 3 44, 1:a7 és este érakor 1|e9 érakor Magyar Híradó 359. sz. hont aktualitások 1 felvonásban. Sárgarigók klubja amerikai burleszk 6 felvonásban. Főszereplő: Glenn Tryon. A VASÁLARCOS Dumas világhírű regényének, „A három testőr“ nek ikertestvére filmen 10 feiv Főszereplő: Douglas Fairbanks. A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsárpan- gás, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelv, kábultság, fülzugás, halvány arcszin, kedvetlenség a természetes „Ferenc József“ keserű viz használata által sok esetben elmúlik, Az or vosi világ a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a magyar „Ferenc József“ vízről, mert hatása megbízható és rendkívül enyhe. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és fü- szerüzlett-kben kapható Nyugtázás, a népkonyha javára a következő újabb szives adományok érkeztek : Dr. Dai- mel Sándor 10 P, gróf Almásy Dénesné 18 liter tej, Elemi iskola IV leányosztálya 31 drb. tojás, Józsefvárosi iskola III—IV leányosztálya 57 drb. tojás, özv. Kálló Ferencné 25 kg. burgonya, özv. özv. Ladies Lászlóné 5'50 kg liszt, 150 kg. lencse, 1 25 kg. hagyma, Szathmáry Péter 18 üveg paradicsom, Dr. Uhrin Lászlóné 4 kg. zsir. Mindezekért a szives adománykért ezúton mond h8lás köszönetét a vezetőség. Nyugtázás. A Gyulai Vendéglősök Szakosztálya Ülelay József vendéglős elhalálozása alkalmával koszorumegváltás cimén az elaggott iparosok alapja javára 17 pengőt adományozott, mely adományért az Ipartestület elnöksége ezúton mond köszönetét a nemesszivü adakozóknak, Békéscsabai színészet, a békéscsabai Városi Színház műsorán a következő darabok szerepel nek : Ma, szombaton délután 5 órakor Viktória táncosoperett. Szombaton és vasárnap este: Hu szárfogás operett. Vasárnap délután 4 órakor Sisters operett, Hétfőn este kerül bemutatásra Nicodemi Dario világhírű színmüve: Az árnyék. Szegénynek-gazdagnak egyformán módjában van a járványos betegségek ellen védekezni| mert az csak napi 1—2 fillért tesz ki és nemcsak fertőtlenít, hanem órákig tartó kellemes illatot áraszt és a levegőt minden szennytől, füsttől megtisztítja. Helybeli lerakat Halasi Sándor fodrász- mesternél. — 1 Magyarok a „Rerum Novarum“ jubileumi ünnepségein Romában. Serédi Jusztinián dr. bíboros hercegprímás vezeti a magyarok küldöttségét az Örökvárosba és a Pápa elé. Ismeretes, hogy XIII. Leo pápa, századának legnagyobb embere 1891 május 15-én bocsátotta világgá a „Herum Novarum“ cimü halhatatlan enciklikáját, melyet a keresztény világ a szociális katolicizmus alkotmányának tekint. A nagy pápa előrelátó bőlcsesóge századokra szóló programmot adott, hogy a köz életben és a szociális téren mit kell tenni és bölcs tauitásai, melyek az iskolákra, a neve lésre, a családra, a közjóra, a közerkölcsre, a népvédelemre, a munkakérdósre, a politikára, a törvényhozásra, az állam és az egyház viszonyára vonatkoznak, a mai szociális bajokban sinylődő életben a iegüdvösebb irányitó és útmutató gondolatok Ez a nagy fontosságú enciklika kibocsátásának 40 éves évfordulójához érkezett és ebből az alkalomból Róma újból megszólalt és szeretettel hivta fel a világ minden katolikus munkásszervozotét, valamennyi szociális intézményt a Romában megtartandó fontos eseményeken való részvételre. A római központi bizottság már részletesen összeállította a $„Rerum Novarum“ jubileumi ünnepségeinek programmját. Erre a világraszóló nagyszabású eseményre a magyar katolicizmus is megkapta a mega meghívását, amelynek jelentőségét nagyban emeli az, hogy Serédi Jusztinián dr. bibo ros, Magyarország ber-cegprimása áll magyar részről a Rerum Novarum jubileumi ünnepségeinek élére s az ő vezetésével indulnak el a magyar munkások, munkászervezetek, szociális intézmények és a magyar katolicizmus képviselői május 10-én Budapestről országos nemzeti zarándoklással Rómába. A magyar zarándokok megnézik az Örökváros nevezetes