Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-11-26 / 95. szám
4 Békés 1930. november 26 foglyok 1915-iki halálmarsát Valonáig, összefüggésben a szerb hadsereg, vezérkar, kormány és királyi család menekülésével. Másnap, december december 8-án délelőtt fél 11 órakor a városligeti jáki kápolnában szentmise lesz az elhunyt bajtársakért. Ezt követőleg déli 12 órakor a hősök emlékművét koszoruzzák meg. Délután 1 órakora Gundel féle városligeti étteremben társasebéd lesz. Felhívás az egykori háborús csapattestek, intézetek és egyéb alakulatok bajtársi összejöveteleit rendező bizottságaihoz. A hősi kultusszal és a háborús veszteségekkel kapcsolatos kérdések eredményesebb megoldása érdekében a Há borús veszteségi és hadisircsoport (Budapest, V. Fáik Miksa utca 9) felkéri az egykori háborús csapattestek, intézetek és egyéb alakulatok bajtársi összejöveteleinek rendező bizottságait, hogy elnökei és titkárai neveit és pontos címét mielőbb közölni szíveskedjenek. Belügyminisztérium III. osztályának a háborús veszteségeket és hadisiro kát nyilvántartó csoportja. Egy gazdag, müveit és előkelő japán uri- asszony két esztendőt szentelt Európa tanulmányozására és könyvet irt megfigyeléseiről. Yadu asszony rendkívül érdekes egyéni meglátásaihoz ötletes reflexiókat fűz az Uj Idők mai számában „Egy sétáló ur“. Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapja most is olyan változatos tartalommal jelent meg mint mindig. A mai számban a gyö nyörü amerikai regényen s a népszerű rovatokon (Szerkesztői üzenetek, Keresztrejtvény, Gasztro nomia, Kertészet, Szépségápolás), kívül a mély és költői Falu Tamás, a felsőségesen okos Szol- lősi Zsigmond és a korán elhunyt kiváló tehetségű Tábori Róbert elbeszé éseit találjuk. Kosztolányi Dezső mélyenszántó színházi, és Szép Ernő finom, költői cikket irt. Farkas Ferenc pá rizsi divat levelében Patou uj kreációiról számol be. Udvardy Géza pedig a Baár Madas református leányneveló intézet uj épületét ismerteti. Fehér Jenő és Váry Magda szép versei és számos időszerű kép díszítik Herceg Ferenc szép- irodalmi hetilapjának mai számát, amelynek ki- adóhivatala bárkinek díjtalanul küld mutatvány számot. Előfizetés' dij negyedévre 6 pengő 40 fillér. Mit kell tenni a nőnek, hogy meghódítsa a férfiakat? Egyetlen titka van ennek: A jó ruha. Öltözködjél a Párisi Divat modelljei után, mert ez a népszerű divatlap minden számában a valódi párisi és berlini modellek egész tömegét hozza. A lap kiadóhivatala olcsón szállítja ezeknek a modelleknek a teljesen megbízható szabásmintáit is s Így a Párisi Divat olvasói igen szerény anyagi eszközökkel is lépést tarthatnak az elegáns világ divatjával Érdekes, hogy ez a divat lap hogyan találta el a módját annak, hogy az előfizetők nagy tömegét hódítsa meg. Uj előfizetőinek 3 hónapig féláron küldi a lapot. A lap előfizetési ára ezek szerint egynegyed évre 3 pengő 50 fillér helyett 1 pengő 80 fillér Kiadó- hivatal Budapest VII. Dohány utca 12. Dobay-utca 6 szám alatt egy szoba kiadó, esetleg bútorozva. Ugyanott félemeleti magtár is kiadó. 625 i— 2 Kisebb csalittli házat bérbe vennék. Cim a kiadóban. 623 1—4 Öntött vas FŰTŐ TEST központi fűtésű kályhához megvételre kerestetik Crna kiadóhivatalban. 1—' mozi. A Király-Filmszínház műsora. Kedden csak egy napig a budapesti Omnia Filmszínházban nagy sikert aratott Szent vágy világfilm 8 felvonásban. Henny Porten legújabb néma filmje. Azonkívül Harry Liedtke mulatságos filmje a leányálmok hőse vígjáték 8 felvonásban. Ezt a műsort cenzúra határozat értelmében csak 16 éven felüliek nézhetik meg. A hosszú műsorra való tekintettel a H r- adó elmarad és az előadások pont egynegyed 7 órakor kezdődnek. Szerdán, csütörtökön és pénteken a közkedvelt Olga Csehova vílágfilmje a Hajrá Trojka. Az orosztárgyu filmet a Bethlen Gábor 10, honvédgyalogezred zenekara kisóri Halász Nándor karnagy vezénylete alatt. Az orosz dalokat a 7 tagú kozák kórus s a táncokat a Stojanoff Táncos Trio adja elő. A nagyszerű műsor rendes helyárak mellett kerül előadásra. »POHT. GyAC—GyTE 0:0, magyar Kupa, félbeszakítva. Az óriási viharos eső miatt már az első félidő 16. percében félbeszakadt a mérkőzés és nem is volt folytatható Az eltelt negyedóra alatt a Gyac felforgatott csapata jobb játékot mutatott, mint a múlt alkalommal, de a Gyte is vezetett veszélyes támadásokat. A mérkőzést valószínű leg vasárnap megismétlik. A vérpad árnyékában vezeti el az olvasót a világhírű orosz iró : Tar- genyev kis remekműve, a Kivégzés. Problémája nagyon egyszerű, nagyon emberi. Leirja azokat az érzéseket, amelyek minden egészséges idegzetű embert eltöltenek, ha a sors úgy hozza magával, hogy mint szemtanú jelen legyen egy kivégzésen, tekintet nélkül arra, hogy a halálraítélt megérdemelte e büntetését, vagy sem Turgenyev mint szemtanú jelen volt egy ki végzésen, átélte a delikvens utolsó éjszakáját, látta a kivégzés előkészületeit, a vérpad fölállítását, a főpróbát a nyaktilóval, ott volt, amikor tudtára adták az elítéltnek, hogy kegyelmi kérvényét elutasították. Azután együtt sietett be vele abba a helyiségbe, ahol az ingót és a haját körülnyirták és a lelkész imái közben megkö tözték Turgenyev ott volt abban átmenetben, amely az elitéit mögött és vele haladt át a kö dös őszi reggel félhomályában a tágas börtönudvaron, ki a börtön előtti térre, hol a katonai kordon mögött tízezrek dulakodtak, hogy minél közelebb juthassanak a véres látványossághoz. Az orosz iró minderről a tudós lelkiismeretességével ad beszámolót, leirja gondolatainak minden legkisebb rezdülését és az olvasót olyan megrendítő élményben részesíti, melyet csak nagyon nehezen lehet elfelejteni. A Kivégzés t méltón egészíti ki a Sanson párisi hóhér feljegyzése böl vett néhány drámai részlet, melyben a hóhér emel szót a kivégzés intézménye ellen A Kivégzés egy most megindult könyv- sorozat első kötete. Minden könyvkereskedésben kapható és feltűnő olcsó árával és művészi színes címlapjával is általános figyelmet keltett. A kötet ára fűzve I 20 P, díszes egész vászonkötésben 220 P. “tCxdéhujak" Magyar Kézimunka Újság Budapest, IV, Szervita-tér 3. Telefon: 811-08 i«,‘J9SO, » kiadétulajtiono. licttarjáio« nyal Telefon 82. Telefon 82. „KIRÁLY“ Filmszínház Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1930. november 26-íín, 27-cu és 28 án szerdán, csütörtökön és pénteken d. u. '/47 és este */29 órakor Olga Csehova legszebb filmje HAJRÁ TROJKA orosz tárgyú világfilm 11 felvonásban. A darabban előforduló tánc- és énekszámokat a 7 tagú kozák kórus és a Stojanoff táncos trio adja elő. — Bölcsődal, Csórni huszárok, Ucher Bupec, Ej Uchne, Volga-Volga stb. Híradó, burleszk, és Tinta Matyi kiegó szitő műsor. Katonazene! Katonazene ! Az előadásokat Halász F. Nándor kar mester vezénylete alatt a m. kir. „Bethlen Gábor“ 10. honvéd gyalogezred zenekara kiséri. Nézőtér fütve! Nézőtér fütve! Rendes helyárak! Bérletjegyek és kedvezmények érvényben Farkashalomban, közvetlen a város határában 54 kis hold föld eladó. Felvilágosítást ad dr. Felföldy Sándor ügyvéd, Gyulán. 618 2-t> Csinosan bútorozott; szoba kiadó Szent István-ut 33, szára alatt. 9 - ► (Esetleg teljes ellátással is.) Modern 4szobás lakóház összes mellékhelyiségekkel, (parketta, vízvezetékkel) esetleg udvarral és gyümölcsös-veteményes kerttel kiadó. Szent László utca 2. szám. 633 2- 2 A munka nem szégyen! Az angol, francia. lengyel, olasz és magyar legelső szövetgyárak szöveteit, — csakis privátoknak, kimondottan hitelképes egyéneknek — kedvező részletfizetésre szállítok. Rátermett ügynököt keresek Gyula város részére, aki játszva kereshet havonta 200 pengőt. írjon még ma okvetlen Budapest 72- Postafiók 82. címre. *2* -1 Kiadó ház. Gyulán, VI. kér. Nagyrománváros, Sáros utca 24. számú lakóház, mely áll 2‘ szoba, konyha, kamara és még egy kü lön 1 szoba-konyhából álló lakrészből, 400 n-öl területen, gyümölcsös és vete menyes kerttel, igen kedvező fizetési feltételiéi, azonnal eladó. Az eladási ár bank- tehert képez. Értekezni lehet V., Virág utca 11. sz. a. (Újváros) a tulajdonosnál