Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)

1930-04-19 / 32. szám

1930. április 19 Békés 3 1930. husvéija. Irta: JDr. Gáli Géza. Még az az újságolvasó is, aki a leg­szenzációsabb hir olvasásakor is unottan te­szi le az újságot, felsóhajtva „nincs uj a nap alatt“, még az is bizonyára izgatott lett arra a nagy meglepetésre, amelyet Beth­len római útja jelent. Hosszú, izgalmas tár­gyalások után, ahol a kis entente minden körmönfontságával kellett küzdenie, alighogy hazaért a miniszterelnök, ismét szaladt ki a pályaudvarra és a vonat röpitette Rómába. Nincs szebb, mint az örök város, husvétkor. Húsvéti megrázó és felemelő hangulat a templomokban, csodálatos, életetkeltő tavasz a Pincion, a Borghese kertben s egy séta a katakombákon túl, a Campagna felé, jobban mint száz könyv, történelmet hoznak elénk. Am mégsem ezekért ment Bethlen Rómába. Csak a kávéházi politikusok adják hírül nagyképűen azt, ami Rómában történt, mi egész őszintén bevallhatjuk, hogy kivéve néhány beavatottat, sejtelmünk sincs róla. — Ezer hir cikázik a levegőben, de ebből csak egyet tudhatunk : Igen komoly oknak kellett lennie annak, ami Bethlent pihenő nélkül Párisból Budapesten át, Rómába vitte. Az okot nem tudjuk, az eredményt sem tudjuk, de bíznunk kell abban, hogy kedvező reánk, mert optimizmusra és jóeredményekre ma nagy szükségünk van. Senki sem tagadhatja, hogy válságos időket élünk. Gazda, kereskedő, iparos, a müveit középosztály egyaránt küzd a megélhetés szörnyű gondjaival. Kormányzati hibák az egyik oldalon, meggondolatlan tü­relmetlenkedés, sőt néha izgatás a másik oldalon, mind rontják a helyzetet és igy a nyugtalanság él tovább . .. Feleletet várva, feleletet adva. Sóvárgás az ismeretlen felé, em­beri lelkek mélységében kutatni, hogy egy-egy kiváló agynak a kohójában megszülessék az örökkévalóságnak szépséges gondolata, ami sza­vakban öntve éljen akkor is, amikor az Írójuk már rég porlad. Hiszen a lényeg mindig ugyanaz, csak a stilus változik. A sümegi temetőben van egy szép széles homokos ut. (Ezen szoktak a szőlőtulajdonosok felmenni a hegyre, mert össze van kapcsolva a keskeny hegyi úttal.) Régen kihalt nemesi csalá­dok hatalmas kőlapokkal ellátott sírhelyei vannak sorban. Ha szerető kezek ide már nem is tesznek virágot soha, de azért mégis tiszta, gondozott széles utaival együtt. Az egyik márványemlék hirdeti, hogy ott „Ifigénia“ alussza örök álmát. Csendesen állottam sírja mellett néhány pillanatig. Vájjon miről álmodhatik Ifigénia a várrom mellett ? Talán lágy, édes mesét suttog neki a virágillatos szellő. Holdsugárszőtte estékről, boldogságról, szerétéi­ről. Ide nem messze pihen Kisfaludy is .. . Valaki a vállamra tette a kezét. Kísérőm jött vissza a szőlőjükből, karján egy kosárban a pompás érett fürtökkel. Gyere, mondta sietve, erősen alkonyodik és neked is elég már mindig csak azt nézni, ami „Volt*. Nem jó a halottak birodalmában lenni. Megfogta a kezemet é3 megindultunk vissza az életbe, vissza a kisváros zajába, üjjaim enge­delmesen simultak bele az ő puha tenyerébe. És ez a kéz meleg volt, mint az enyém. Az élet lük­tető erejét éreztem a szorításban. Az egyre sötétedő őszi estén, sírkeresztek között, olyan jó volt valakinek a kezét fogni. érthető, ha ma sokan külső tényezőkben, a külpolitikai viszonyok megváltozásában ke­resik a kiutat a mai, sok tekintetben nyug­talanító helyzetből. Vájjon jobb, boldogabb husvétot ünnepel-e azonban Európa, mint mi ? Szomszédaink helyzete és ezt némi elégtétellel állapíthatjuk meg, egyáltalán nem rózsás. Románia gazdasági helyzete rossz. Politikájában mindenki mélyreható változásokról beszél. A megnagyobbodott Szerbiában a szerb—horvát ellentét napról- napra élesebbé válik s csak most a napok­ban léptek fel hatalmas vádirattal a horvát- ság vezetői Genfben a szerb diktatúra ellen. Csehországban Benes ügyeskedései csak gyen­gén tudják eltakarni a mélyben rejlő elégii- letlenséget. Németországban, ahol az u. n. nagykoalíció szétbomlott, ismét csak a mér­sékelt polgári pártok összetartása mentette meg a politikai helyzetet, de többségük oly gyenge alapokon áll, hogy ott minden pilla­natban a kormány bukásával és uj válasz­tásokkal kell számolni. Ezeknek eredményét pedig még a német viszonyok legalapo­sabb ismerői sem merik megjósolni. Óriási adóterhek és napról-napra növő munkanélkü­liség nyugtalanítják Németországot. Ezekhez még hozzájárul az orosz rubel által tá­mogatott kommunista agitáció, amely talán ma utolsó , ütőkártyája az orosz szovjetnek. Nehezebb ma hiteles híreket kapni Oroszor­szágról, mint talán valamelyik déli sarkkö­rüli elhagyott szigetről, de megbízható hírek újabb éhínségről, újabb nagy járványokról beszélnek. A még megmaradt vagyonos pa­rasztság esztelen üldözése, a fékevesztett vallásüldözések, mind amellett szólnak, hogy a szovjet kezdi lába alól elveszíteni a talajt és kelet felől nagy meglepetések várnak reánk. Nyugaton sem csendes azonban min­den. Franciaország talán ma a leggazdagabb Európában, de a nagy francia államféríiu, Caillaux most mutatott ismét reá azokra a nagy gazdasági hibákra, amelyek a szaka­datlan és folyton több kiadással járó felfegy­verkezés miatt álltak elő és amely a francia adófizető végletekig való megterhelését je­lenti. Kormány bukik kormány után és emel­lett tovább folyik Franciaország elnéptelene­dése. A nagy Franciaországnak bevándoró munkaerőkre van szüksége és ez a beván­dorlás, különösen Olaszország felől, oly nagy mérveket kezd már ölteni, hogy egyes fran­cia politikusok túl aggodalmasan az olasz nemzeti kérdés jövőbeni felbukkanásáról be­szélnek. A nagy angol világbirodalom, amely­nek területe négyszer nagyobb, mint Euró­páé s amelynek lakossága az egész emberi­ségnek egynegyed részét teszi ki, szintén válságokkal küzd. Hihetetlen munkanélküli­ség, kontinentális fülnek szinte hihetetlen adók gyengítik a nagy birodalmat. Snowden, az angol pénzügyminiszter most beterjesztett költségvetési javaslatával örökösödési illeték­ként, a nagy vagyonok 50%-át veszi el az örökösöktől. És ha Macdonald genialitása a sütőporból készült sütemények. Kérje minden fnszerkereskedésben A most megjelent 148 receptet tartalmaz ó színes képekkel illusztrált dr. OETKER-féle RECEPTKŐNYVET ára 30 filler. 215 24—2Cv | *--------------------------------------------------_JB fi ottaleszerelési konferencián, az angol, ame­rikai és japán érdekeket össze is tudta egyez­tetni, az olasz-francia ellentét és az ebből származó sötét horizont megmaradt. Bent és kint, gondok és bajok. Soha­sem volt még szüksége Magyarországnak annyira minden erejére, mint most. Soha talán nem kellett, hogy úgy megfogadjuk a nagy Pázmány tanácsát, mint most. „Akar­nám“ irta I. Rákóczi György fejedelemnek, „ha ezt a kevés magyarságot jobb időre tartanók és egymást ne fogyatnók, ki tudja talán Isten könyörül romlott Hazánkon és a természet szerint való ellenségtől megment“. Kifelé tehát erőt és egységet kell mutatni, befelé pedig gazdaságilag meg kell erősödni, ennek pedig csak egy igazi útja van : a ta­karékosság egyrészt, a túlzott állami pro- tekcionalizmus megszüntetése másrészt. En­nek elérésére pedig a Széchenyiek, a Deákok és a Tiszák magyar liberalizmusát kell visz- szahozni. Azt a liberalizmust, amely „nem tekintély, nem vallás és nem hagyomány­ellenes“ és amely nem téveszthető össze a rideg manchesterizmussal, hanem nemzeti és jelenti minden igaz és a hazáért élő tehet­ség érvényesülését és jelenti a frázisok ki­múlását. így kell ennek lenni, mert ez az ország örök életre van hivatva. Hinnünk kell ebben, mert Aki ma fel­támadott, mondotta, amint az a Yulgátában, János evangyéliumában olvasható: Confidite, ego vici mundum. Bízzatok, én meggyőztem e világot. Az Ő győzelme pedig a valódi béke, az igazság győzelme. Kedvezményes utazás Budapestre. Budapesten rendezett Nemzetközi Alpin Képkiállitás alkalmára! iéláru menetjeggyel lehet Budapestre utazni. Odautazni 1930 áp rilia 12 tői lehet. Visszautazás áprilia 23-án éjfélig tart. Bővebb felvilágosítás belépőjegy éa igazolvány beszerezhető a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesületnél, mint a menet- jegyiroda gyulai fiókjánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom