Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)

1930-04-19 / 32. szám

4

Békés'

1930. április 19

Tíz éves Trianon.

Irta: Horváth Jenő egyetemi tanár.

Ki hitte volna, hegy tiz évig meg fog maradni az a békeszerződés, amely az ezer éves magyar államot darabokra tépte és egészséges fejlődésének útjába állott ? Ki hitte volna, hogy ennek a tragédiának ürömpoharát a gazdasági viszonyok lejtőjén fenékig ki kell üríteni? Hogy miután elvették hegyeinket és gyárainkat, amelyek olcsó iparcikkeket adtak, gátat emeltek mezőgazdasági törekvésünk elé, lehetetlenné tették iparunk feltámasztását és azzal vádolnak bennünket, hogy nem ünnepeljük a békemüvet és nem akarunk baráti kezet nyújtani azoknak, akiknek a katasztrófát köszönhetjük, sőt annyi baj és csapás után elégületlen arcot mutatunk.

Való igaz, hogy az idegen, aki nyugatról, ahol szintén vannak gazdasági bajok és ahol szintén van munkanélküliség, de ahol ezek a bajok inkább abban gyökereznek, hogy a gazdasági termelés kedvező konjunktúrákhoz igazodott, itt nálunk nemcsak bajokat talál, de azt is látnia kell, hogy azoknak okait I külső bajok teszik bonyodalmasabbá, aminek, j ha igazi béke volna, nem volna szabad meglennie. Ha igazi béke volna, Csehország és Ausztria örömmel vennék terményeink fölöslegét, amelyet olcsó tarifával szállíthatnánk ki. De ha mi olcsó tarifát csinálunk, akkor a gyékényt kihúzzuk a Magyarországot körülvevő szomszédok alól, mert ők is Magyar- országon keresztül volnának kénytelenek áruikat szállítani. Egy uj Baross Gábor a magyar államvasutak segítségével már eddig tönkre tudta volna tenni a cseh, szerb és román államok gazdasági életét azzal, hogy valamennyi állam szállítási központjává Budapestet tette volna, de nekünk fel kellett emelni tarifánkat, hogy azok megmaradhassanak. Ha megvolnának hegyeink és hegyvidékeink ipara, ha Európának ezt a legtökéletesebb és mondhatjuk, Franciaországon kívül egyetlen tökéletes gazdasági egységét a Kárpátok öveznék, akkor ennek az egész területnek a békés biztonságát, jólétét és jövőjét az egész világgal szemben biztosítani tudnánk, aminek lehetőségét az ország felosztása megszüntette.

Lehet-e azt mondani ezután, hogy a trianoni békeszerződés csak nemzetpolitikai és nem egyúttal gazdasági és társadalmi katasztrófája is? Lehet-e azt mondani, hogy az igazságtalanság elfogadásával helyreáll a béke és nyugalom, amelyet mindenki vár és hiába keres ? Lehet-e azt mondani, hogy ha cseh árukat veszünk és ipari munkásainkat elbocsátjuk ; ha szerb és román gabonát szabadon hozuk be és lebontatjuk malmainkat, amelyek fölöslegesekké váltak ; ha letétetjük gazdáinkkal a kaszát, akkor minden jóra fordul? Ellenkezőleg. Amin a kérdés megfordul, az, hogy mi csonka hazánk népének gazdasági, politikai és katonai biztonságot és függetlenséget adjunk, amit megadni nem áll módunkban, mert a békeszerződés éppen azokat tette lehetetlenekké.

Mi nem azért ragaszkodunk a béke revíziójához, hogy az országnak nagyobb határai legyenek, hanem azért, mert a tölünk elvett határok ennek a területnek és ezen terület egész lakosságának, magyarnak és nem magyarnak, ezer éven át békességet és biztonságot, nyugalmat és megelégedést adtak. Mi

mindenkiért harcoltunk, aki az ezen törté" nelmi határok között lakó népekhez tartozott. Amikor a békeszerződés megváltoztatását immár tiz év óta szakadatlanul sürgetjük Európa nagyjainál és kicsinyeiéi, akkor éppen úgy küzdünk a magyarok érdekében, amint békét akarunk adni az éhező tótoknak és ruthéneknek, a biztonságot és nyugalmat nélkülöző románoknak és szerbeknek is. Annak az egész területnek, amely terület a természettől és a történelemtől eggyé alkottatott, amelynek a szétszakítás halálát jelenti és csak együtt jelenti feltámadását.

Jól tudjuk mi azt, hogy ezt a területet mások is egyesíteni szeretnék és önmagunkkal jönnénk ellentétbe, ha azt mondanánk, hogy nem lesz eggyé a terület. Mi nem ezt mondjuk, hanem azt, hogy ez a terület másként nem egyesíthető, mint hogy ha benne lakó népei egyesitik. Mert az az egyesítés, amelyet idegen hatalmak és idegen kormányok előkészítenek, az idegen, külső érdekekhez való szolgai viszonyt jelent, amely viszony e terület népeinek bajait orvosolni épp oly kevéssé tudja, mint azok a katonák, akik százával kénytelenek éjjel-nappal fegyverben állani, hogy határ maradjon az, ami határ a természet és történelem törvényei szerint soha nem lehet és nem maradhat.

A magyar állam, amely ennek a területnek ezer éven át ura volt, ezer éven át saját vérével fedezte népeinek biztos fejlődését. Ahelyett, hogy határait elzárva, csak önös érdekeivel gondolt volna, megnyitotta őket és mindenkit befogadott, aki otthont keresett. Ahelyett, hogy a repatriálásnak mai bigott szabályai szerint mindenkit kidobált volna,

Az utolsó hónapok alatt országszerte teljes erővel megindult a frontharcosok bajtársi szervezetbe való tömörülése. Mint minden szervezkedés Magyarországon, úgy ez is erős harcot vívott a kezdet nehézségeivel, mert mint mindenütt, úgy itt is akadtak egyesek, kik nem bírták magukat alárendelni az összefogó, közös nagy eszmének.

Nekünk azonban úgy magunk, mint a megtépett Haza érdekében le kell rázni a turáni átkot és soha sem szabad egy jó magyar honpolgárnak sem, de különösen a frontharcosnak szem elől téveszteni, amit szeretett Kormányzónk a MOVE első országos tanácsülésén mondott: »Aki ma széthúz ebben az országban, aki ma még ezekben a kritikus napokban is önérdekeket akar szolgálni, azt verje meg az Úristen!“ De idejében felismerte a kormány is a frontharcos bajtársi szövetség fontosságát, mely felismerésének megnyilvánulást adott akkor, amikor betiltotta a különálló szervezkedési kísérleteket, melyek csak az erők szétszaggatására vezettek volna.

Ne feledjük, hogy az országos frontharcos szövetség tisztán bajtársi szövetség, mely természetszerűleg magával hozza, hogy soraiból mindenféle fajta napi és pártpolitika száműzve van, de ez természetes is, mert amint a politikát maga közé engedné, nem valósíthatná meg nemes feladatát, hogy felújítsa és

kihez a megbízhatóságnak csak árnyéka is férkőzött, hazát adott nekik, földet, amely gabonát és aranyat hozott, ruhát, amely meleget adott, otthont, amelyet minden támadás ellen megvédelmezett. A magyar államot azzal sohasem lehetett megvádolni, amivel utódait megvádolni lehet, kogy különbséget tett polgárai között.

Ezek az elkülönítés, az elbírálás, a termelés, az ipar, a vám, a politika között az egyetlen, amit a békeszerződésnek köszönhetünk. Ezért szenved a feldarabolás miatt a köz, a részek miatt az egész. Ezért olyan szomorú ez a tizedik évforduló is. Mert azt hittük, hogy tiz év alatt felülkerekedik a világ hatalmasaiban az egyetemes emberi gondolat, a humanizmus és a béke.

De csak az a nagy akadálykő maradt maradt meg, amelybe fejünket beverni talán az egyetlen szabadon gyakorolható jogunk. Ezt valóban a legjobb akarattal sem nevezhetjük békének. Csak az a vigasztaló, hogy tiz évig tartó, kitartó munka után ma már más sem nevezi annak és más is észrevette azt, hogy a békeszerződéssel talán sokan jól jártak, csak az nem járt jól, akinek a nevében kötötték: az az ötven milliónyi kisebbség, amelyet eltüntetni nem lehet. Amint a német probléma lassanként megoldódik, egyre inkább szem elé kerülnek a dunai Európa sorvadó népei, akiknek a sorsa eddig csak egy szerencsétlennek bizonyult konjunktúra formájában dőlt el, amely konjunktúra további biztosítása fegyverkezést és háborút követel.

Azért nem akarunk mi mást, mint az elfelejtett népek részére békét és boldogságot, biztonságot és nyugalmat, otthont és kenyeret ; amit azoktól a trianoni békeszerződés vett el és megtagadott : azt a terhes hivatást, hogy mindazt a magyar állam biztosíthassa ismét, mivel az idegen csőszök szétszaladtak.

megerősítse azt a vérségi testvéri kapcsolatot, mely annyi százezer hü magyar baj társat forrasztott össze elválaszthatatlanul, az ötéves világháború vérző zivatarjai közepette.

Azóta több mint tiz év telt el s hogy ezek a szent kötelékek látszólag mégis meglazultak, nem rajtunk múlott.

A háborút követő évek nehéz gazdasági viszonyai egyrészt, az emberi természetnek a súlyos időket kénnyen elfeledő volta, de főképpen saját szervezetlenségünk volt az oka, hogy mindezideig talán látszólag teljesen megfeledkeztek a frontharcosokról. — A porosz Stahlhelm és az osztrák Heimwehr példája megmutatta az utat, melyet követnünk kell. Becsületbeli adósságát váltja be az ország fiaival szemben, kik a nehéz napokban hűséggel taljesitették kötelességüket, ha önfeláldozásukat törvénybe iktatja s nekik azért, mert a legdrágábbat is készek voltak a Haza oltárán áldozni, a Haza többi polgáraival szemben előnyöket biztosit. Az erre vonatkozó törvény- javaslatot a frontharcos szövetség országos elnöke, vitéz Borbély Maczky Emil a Kormányzó ur őfőméltóságának már bemutatta, aki ehhez legkegyelmesebben hozzájárulását adta, úgy, hogy legközelebb már a parlament elé kerül. Arany törvénye lesz a magyar corpus-jurisnak a frontharcos törvény, mert nemcsak a múltnak dicsőségét emeli ki, haPostások bálja Husüét vasárnapján az Ipartestüleiben.

A békésvármegyei frontharcosokhoz.