Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-06-15 / 47. szám

1929. juniu9 15. Békés 3 Cserkészelőadás a Moziban. Legutóbbi számunkban helyszűke miatt CBak rövid hir formájában emlékezhettünk meg a gyulai cserkészcsapatok műsoros elő­adásáról, a matiné kedvessége és ügyes ren­dezése azonban megköveteli, hogy részleteseb­ben visszatérjünk rá. Az egész előadásra a cserkészszellem nyom­ta rá bélyegét, az egyes számnkból a cserké­szek tiszta, üde lelke szólt felénk. A rendezés nehéz feladatát a gyulai cserkésztisztek vál­lalták magukra és ezt a feladatot bravúrosan oldották meg Az énekszámokban a polgári iskola cser­készei arattak különösen nagy sikert. Ezek az apró legények meglepőt produkáltak, ve­zetőjük kihozott belőlük minden hang és ér zésárnyalatot, melyeket az átélés tett még szebbeké. A Marótbyak ügyesen, szépen, pat- togóan énekelték el a cserkószindulót. Ventilla Sándor nemes orgánuma gyönyörű eszköze volt Radványi Kálmán lólekből szóló sorai­nak, nagy művészekre emlékeztető átéléssel- és minden túlzástól ment pátosszal ragadta magával a közönséget. Scheibert József pedig tábori poétikus, finom versét mondotta el, egyénisége nagyszerűen alkalmazkodott a bá­jos költeményhez. Desztig Pál magyar nótái­val nagy sikert aratott. Nem ismeretlen előt­tünk kiváló előadóképessége, de vasárnap uj oldaláról mutatkozott be. Kiváló játékával, valósággal elragadta a közönséget, a nóták választékos csokra és az a mód, ahogyan azt Desztig elénk nyújtotta : felejthetetlen volt. Dr. Márky Barna komoly, szép szavakat mon­dott a cserkészet céljáról, a gyulai cserkészek vágyairól és célkitűzéseiről és beszédével csak megerősítette a cserkészet nemzetnevelő és emberfaragó törekvéseibe vetett bizalmunkat. Konkoly Kálmán, a Maróthyak rajvezetője a tábor egy napját ismertette nagyon szelleme­sen, megelevenedett előttünk az egész tábori élet sok kedvességével és sok kedélyességé­vel : nagy sikert aratva. A krónikás dolga most még az volna, hogy a közönségről számoljon. Itt már na gyón nehéz a helyzet, mert közönség alig volt. Akkor, amikor a pesti aszfalt turnézó virágjai, lumpos éjszakák kétes ragyogása, céltalan és lelkiismeretlen társadalomszipo- lyozó mozgalmak meleg fogadtatásra találnak, ugyanakkor a gyulai közönség sajnálja a cserkészektől, illetőleg nem a cserkészektől, hanem saját és nemzete jövőjétől azt a né hány fillért, amit a derék fiuk és a nagyszerű mozgalom igazán megérdemelne. Elkeseredé­sünk mellett őrömmel és hódolattal kell üd vözölnünk Losonczy István nemes minden di­cséretet megérdemlő gesztusát, aki a mozit ingyen engedte át a cserkészeknek, ezzel na gyón nagy áldozatot hozott ugyan, de meg­mentette az előadás anyagi részét és örök há­lára csodálatra kötelezte a gyulai cserkésze két. Az egyetlen felülfizető Reck Gózánó volt, aki 10 pengőt adott a cserkészeknek. TAStGY. Befejező összefoglalások rendje a rom. kath. reálgimnáziumban. Junius 15-én, szombaton Vil— I. o. hittan ; 16-an, vasárnap délután 5 órakor az ének- és zenekar évzáró hangversenye; 17-én, hétfőn VII. o. mennyiségtan, fizika, francia; VI. o. történet, német, természetrajz; V. o. magyar, természetrajz, latin; IV, o. magyar, földrajz, mennyiségtan; III. o. latin, történet, délután 5 órakor évzáró tornaverseny; 19-én, szerdán VII. o. latin, történet; VI. o. latin, mennyiségtan ; II. o. latin, földrajz ; I. o. latin, számtan; 20-án, csütörtökön VI. o. magyar, francia ; V. o német, történet; IV. o. német, természetrajz; III. o. ma­gyar, számtan, fizika ; 21-én, pénteken VII. o. magyar, német, egészségtan ; IV. o. latin, történet; II. o. magyar, természetrajz ; 22-én, szombaton V. o. francia, mennyiségtan ; III. o. német, föld­rajz ; II. o. német, számtan ; I. o. magyar, föld­rajz, természetrajz. A befejező összefoglalások nyilvános jellegűek s azokon minden érdeklődő megjelenhetik. 29 én, szombaton reggel 8 órakor „Te Deum“, a tanév bezárása, tanulmányi Érte­sítők kiosztása. A helybeli református elemi iskolában az 1928— 29. évi záróvizsgálatok a következő idő­ben és sorrendben lesznek : Junius 17-én délelőtt 8 órai kezdettel az I—II leányosztály, délután 3 órai kezdettel az I—II fiúosztály; 18 án délelőtt 8 órai kezdettel a szentpálfalvi I—II vegyes osztály, délután 3 órai kezdettel a III—IV. fiú­osztály; 19-én délelőtt 8 órai kezdettel a III—IV. leányosztály, délután 3 órai kezdettel a szentpál­falvi III—IV. vegyes osztály; 20-án délelőtt 8 órai kezdettel az V—VI fiúosztály, délután 3 órai kezdettel az V—VI leányosztály vizsgája. A vizsgákra a szülőket, a tanügybarátokat és érdeklődőket tisztelettel meghívja a tantestület. A helybeli református elemi iskolában az 1929— 30. iskolai évre a rendes beiratások június hó 17, 18., 19 és 20. napjain lesznek az osztály­tanítók tantermeiben Beiratási dij 1 pengő és a vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet ér­telmében a kötelező filmelőadások látogatásáért egy iskolai évre 1 pengő 92 fillér. Felhívja az iskolaszék a szülőket, gondozókat, hogy tan­köteles gyermekeiket a rendes időben beíratni és a beiratással járó költségeket megfizetni szíves­kedjenek H I R £ K. Diákmisék. Az iskolai szünet alatt vasárna pokon az Anyatemplomban a 9 órai, a Szent József-templomban pedig a 8 órai szentmise el­marad. Zarándoklás. Dr báró Apor Vilmos plébá nos vezetésevei a nyár folyamán zarándoklást tervez a katolikusság Gyuláról Pannonhalmára. A résztvenni óhajtók jelentkezzenek a plébánián. Esküvő. Pável Margit és Dr. Gyúró József pénzügyi fogalmazó folyó évi junius hó 18-án, délután fél 7 órakor tartják egybekelési ünnepé­lyüket a szarvasi evangélikus ó-templomban. Az izraelita hitközség elöljárósága ezúton is értesíti a hitközség tagjait, hogy szombaton, e hó 15 én, az Istentisztelet délelőtt 10 órakor kez­dődik. Fél 11 órakor hitszónoklat, 11 órakor Mazkir-ima. As Elöljáróság. Vitézzéavatás. a kormányzó Őfőméltósága, a vitézek főkapitánya folyó évben junius hó 16-án délelőtt 9 órai kezdettel Budapesten a margitszigeti MAC pályán avatja és üti vitézekké az arra érdemes honfiakat és a felavatott vitézek sorrakerülő várományosait. Az általános vitézzé avatás ezévben befejezést nyer és jövőben a várományosok avatása külön rendelkezés szerint történik. Mindazok a kérvényezők, kik avatásra behivójegyet nem kaptak, kérvényük mikénti elintézéséről az avatás után értesítést kapnak. Újabb kérvények többé el nem fogadhatók. Az avatásra besorolt vitézi kérvényezők az avatáson való megjelenésre szoló behivójegyeket, valamint az avatásra vonatkozó tudnivalókat a közeli napokban a vármegyei vitézi székkapitányságtól fogják megkapni. Minden behivójegyhez 2 darab belépőjegy díjmentesen csatolva lesz, mely az avatandók hozzátartozó'nak az avatáson való megjelenésre jogosít. Mindazok, kik az avatási ünnepélyre ezen kívül még belépőjegyet óhajta­nak, eziránti igényüket a vármegyei vitézi szék­kapitányságnál mielőbb jelentsék be, miután je­gyek csak korlátolt számban adatnak ki A belépőjegyek ára darabonként 1 pengő, mely az igényléssel együtt beküldendő. Ismét megindul a Közérdek. Julius hó ele­jén megindul a Közérdek c. politikai hetilap A szerkesztést és kiadást ezúttal Lakatos J. István hirlapiró vette át. Meghívó. A gyulai róm. kath reálgimnázium ifj. ének és zenekara folyó hó 16 án, vasárnap délután 5 órakor rendezi évzáró hangversenyét az intézet tornacsarnokában, melyre a tanuló ifjúság szüleit és’a tanügy iránt érdeklődő közön­séget tisztelettel meghívja. MŰSOR: 1. Dr. Nuszbek S.—Vavrinecz M. Jelige. Énekli a vegyeskar. 2. Auber D F. E. A portiéi néma. Nyitány. Előadja a zenekar. 3. Br. Eötvös J.—Beleznay A. Búcsú. Énekli a vegyeskar. 4. Ábrányi E. A maquar nuelv. Szavalja Ventilla S. VI. o. t. 5. Erkel F. Ábránd a „Bánk Bán“ cimü operából Előadja a zenekar. 6 Jókai M.—L’szt F. A holt költő szerelme. Melodráma Szavalja Tamás F. VII. o. t., zon­gorán kiséri Szabó M Ví. o. t. 7. Pazeller J. Magyar nóták. Előadja a zenekar. 8. Strauss J. A szép, kék Dunán. Keringő. Előadja a zenekar. 9 Verdi G. Cigánynők kardala a „IraviataJ - ból. Zenekari kísérettel énekli a vegyeskar. 10 Kölcsey F.—Erkel F. Himnusz. Zenekari kísérettel énekli a vegyeskar. Belépődíj az ének- és zenekari pódium fel­szerelése javára személyenként 1 pengő. Somogyi Gyuláné táncintézete a szokások­hoz híven ezidén is meg lesz tartva junius hó 29-i kezdettel. Külön bakfis és külön babacsoport A babacsoport ez idén eddig még nem létezett kedves és mókás alapon lesz. A kicsinyeknek nagyszabású gyermekbáljuk lesz külföldi mintára. A felnőtteknek külön csoportok s külön órák a legújabb mondein táncok tanítása. A tandíj olcsóbb mint tavaly volt. Beiratkoznis érdeklődni a Dobalj cégnél lehet. Előzetes beiratkozóknak kedvez­mény. 261 6-6 noFtco gummitalpu cipők BM P ß Jf J Ü 1X1 ÍÍ V íl K O 11 GOLDBEFtGEH, divatáruházában

Next

/
Oldalképek
Tartalom