Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-04-27 / 33. szám

2

Békés

1929. április 27.

Tőbbtermelés —verseny termelés

Irta: Radnóti István, a Falnszőretség titkára.

Ahogy a magyar gazda gazdálkodása a természeti és éghajlati, valamint a közgazda* sági viszonyokhoz igazodik, épen úgy knzkö désekkel teli gazdasági életünk problémái se mindig ugyanazok. A gazdasági küzdelem

mindig a mezőgazdaság termószetadta folyamatait követi. Volt idő, amikor az volt a sokat hangoztatott jelszó : Többet termelni! A világégés viharos esztendőiben, mikor az agrárexport lehetőségeit mind a négy világtájon a lövészárkok és drótsővónyek embervért szomjazó halálsorompója vágta el, a tőbbtermelés szüntelen hangoztatásával akartuk gazdáinkat minden vonalon a nagyobb termések elérésére rábírni. A katonának kenyér kellett, a magyar föld amúgy is dús magtára volt a minden oldalról körülzárt központi hatalmaknak. Az illetékesek és az érdekképviseletek tollal, szóval és példával hihetetlen nagy propaganda erővel állottak neki, hogy a többtermelés gondolatát begyökereztessék a kis- és nagy- gazdák gondolat- és munkakörébe. Gazdasági tudósaink újabb és újabb termelési módokon és eszközökön törték a fejüket, a nemesitő telepekről pedig a többet termő fajták gyors egymásután kerültek ki a szántóföldekre Nagy összefogással egy eél érdekében dolgozott akkor mindenki: minél több kenyeret és élelmiszert kiizzadni a harcolóknak és a dolgozó polgároknak.

Ma teljesen megváltozott a gazdasági front arculata. Ma nem a fegyverrel harcolók táplálékáért termelünk, ma a gabona és a többi termények maguk vívják élet-halál harcukat a forrongó világpiacukon Nincsenek válaszfalak, drótakadályok és lövészárkok az országok szántóföldjei között, ma az egész földkerekség egy irtózatos kiismerhetetlen és kiszámíthatatlan vérnélküli harctér, hol a mezőgazdaság verejtókkel-ós munkával előteremtett árui harcolnak kétségbeesetten a legcsekélyebb árkülönbözetért. A háborúból kimentett vagy újonnan teremtett emberi és nemVilmos püspök unszolására és támogatásával másfél évet Rómában töltött, hol különösen a pápai levéltár Anjou-kori okmányainak tanulmányozásával foglalkozott s e téren egyik legkiválóbb szaktekintélyünkké képezte ki magát. Amily rendkívüli gyarapodására vált azonban tudásának az örök városban való másfélévi tartózkodás, éppen annyira végzetessé lett egészségére nézve. Gyomorbajt kapott, amelyből tökéletesen nem is gyógyult ki soha.

Rómából hazatérve a nagyváradi püspöki hittudományi főiskolán az egyháztörténelmet és egyházjogot adta elő s hosszú sora él ma is a nagyváradi egyházmegyében azon papoknak, kik az ő gazdag tudásából merítettük idevágó ismereteinket. A theologiai tanszéket később a Nagyvárad tőszomszédságában levő biharpüspöki plébániával cserélte fel, ahonnan azonban rövid idő múlva újból katedrára került. A budapesti egyetem hittudományi kara pályázat mellőzésével az egyháztörténelem tanszékére hívta meg az akkor már országos hírnévnek örvendő történettudóst, a Magyar Tudományos Akadémiának tagját.

Kiváló érdemeinek méltó jutalmául 1905- ben a nagyváradi káptalanban az egyik irodalmi kanonoki széket kapta meg, amely káptalannak később b. e. gróf Széchényi Miklós előterjesztésére nagyprépostjává neveztetett ki.

Ebben a magas méltóságban érte utói a

halál.

Múlt év november havában a váradi kath. körben tartott előadása közben orrvérzést kapott, amely — mint a szomorú következmények igazolták — a közelgő halál előhírnöke volt. Úgy látszik, ő maga is érezte ezt. Legalább az a gyönyörű s egész egyéniségét annyira jellemző beszéd, melyet múlt év december 16-án, megkeresztelésének 70-ik évfordulóján ünneplésére egybegyült tisztelőihez intézett, erre enged következtetni. Nem pazeti értékek egymás ellen törő nagy chaoszá- ban ma a tőbbtermelés helyébe a jobban való értékesítés és olcsóbban való termelés propagandája lépett. Mert minek a többtermelés, ha a tengerentúli búza nagy konkurrenciája mellett az eladott gabona termelési költségeit sem tudja a magyar gazda az eladáskor megszerezni. Hol marad a gazdálkodás tulajdon képeni célja, a jövedelemszerzés, ha a pincékben évek hosszú sora alatt eladatlanul hevernek a telt boroshordók és a zildség és gyű mölcs elszállittatlanul rothad el a nyári nagy melegben.

A tőbbtermelés jelszava helyett ma a magyar föld vezérei a „versenytermelés“ gondolatát igyekeznek beleplántálni a termelésbe A világok és földek vórnélküli háborújában és versenyében nem elég ma már csupán nagy termések elérésére törekedni, hanem a jobbat, minél olcsóbban kell előállitani, hogy terményeinkkel felvehessük a harcot az export piacain. A termelési eszközök és mó dók jelentősége ma a termelés olcsóbbá tété lében és a racionalizálásában van, amikor arra törekszünk, hogy az előállított mezőgazdasági produktum minél olcsóbba kerüljön a termelő gazdának, hogy igy minél rugalmasabban tudjon a gazdasági versenyben a jövedelem Veszélyeztetése nélkül fenmaradni. A talaj- előkészítés, a műtrágyázás, a nemesitett vető magvak használata, az értékesítés, a standar- dirozás és az export megszervezése mindebből a szempontból nyer ma a réginél sokkal nagyobb jelentőséget. Elmaradt termelésünk jobbá és jövedelmezőbbé tételére kell ma rá- nevelnünk minden erővel a magyar gazda társadalmat, hogy a versenytermelés ne csak jelszó maradjon, hanem az tényleg valósággá és hatalmas nemzeti munkává váljék.

Hála Isten, a versenytermelés ma már tényleg nemcsak jelszó, hanem tevékeny valóság. Földmivelési kormányzatunk, agrárin tózményeink egész sora vállvetve küzd azért, hogy a verseny termelés lehetőségei és módozatai eljussanak szerte az országban minden

naszkodott ugyan senkinek, sőt derűs arcot erőltetve vigasztalta s bátorította érette aggódó övéit, de érezte, tudta, hogy a „kis gyertya“ elégett.

Ujesztendő napján még elmondotta szentmiséjét, majd hazatérve, íróasztalához ült. Ott találták befejezetlenül jellegzetes, gömbölyű betűkből összerótt levelét egyik régi iskolatársához. Majd rosszul érezvén magát, lefeküdt. Úgy látszik, agyvérzést kapott s bár a gyorsan előhívott orvos eret vágott rajta, segíteni nem tudott s délután 3 órakor csendesen, minden kinos haláltusa nélkül jobblétre szen- derült.

*

S ha most, Mélyen Tisztelt Közönség, a boldogultnak egyéniségéről kell még valamit mondanom, megvallom, zavarban vagyok. Zavarban vagyok azért, mert érzem, hogy a rendelkezésre álló idő keretén belül őt méltóképen jellemezni alig tudom. De ha szíves türelmükkel még pár percre megajándékoznak, megkísérlem egy pár vonással megrajzolni jellemét.

Elköltözött, de mintha most is látnok őt. Látnok azt a kis, évtizedes gyomorbajtól lesoványodott, szemüveges, mindig barátságosan mosolygó, igénytelen papot, kiben mindenki hamarabb sejtett volna valami szegény falusi plébánost, mint a nagyváradi káptalan tudós nagyprépostját. Ám akik közelebbről ismertük őt, tudjuk, hogy abban a törékeny testben nagy lélek lakott s hogy az igénytelen külső erényekben gazdag, nemes szívet takart.

Kiváló lelki tulajdonságai közül elsősorban kell kiemelnem mélységes hitét és Istenbe vetett rendíthetetlen bizalmát. A szentírás szavai: „Az igaz ember hitből él“ benne és életében igazolódtak. Az ő hite nemcsak alapos tanulmányok révén szerzett szent meggyőződés volt, hanem őt éltető, minden gon

nagygazdához és földmiveshez, uradalmi irodákba ópugy, mint az alföldi tanyák fehérre meszelt kis házaiba És ha a magyar föld minden rögéről a legnagyobb termést a legkevesebb Költséggel tudjuk előteremteni, ha a termónyértókesités gyors és sikeres megszervezésével az olcsóbb eszközökkel többet termő magyar föld termését el tudjuk vezetni azokra a helyekre, ahol a búzát, a bort, a magyar gyümölcsöt és a többi kincseinket úgy tudják megfizetni, hogy abból haszna legyen a termelőnek, akkor győztesen kerülünk ki a gazdasági világháború ádáz küzdelmeiből.

Az erre való törekvés azonban nem osztályérdek, ez nem egy társadalmi osztálynak önző kenyérkérdése, ez egy letiport, de fel- emelkedő és fejlődni akaró ország lót, vagy nemlétkérdóse. Mert a koldusbot ijesztő réme ma is ott kóvályog az elfagyott és tönkrement őszi vetések felett. A kenyér nélkül maradt magyar munkássereg előtt mint az éhhaláltól való menekülés reménye csillan fel Amerika, Kanada és Argentinja. És ha az elhagyott falusi, tanyai kis házak valamikor otthont adó falai szétporladnak, akkor hiába lesz már hangos jelszó akár a tőbbtermelés, akár a versenytermelós, mert hiányozni fog az a hatalmas enorgiatömeg, mely a jelszavakat hü megvalósítás által reális készpénzre tudná váltani.

A nemzeii iiMéí átszervezése.

A nemzeti munkavédelmi intézmény adminisztratív szerveinek tagozódása, mint ismeretes, eddig a következő volt: felügyelőség, a belügyminisztérium VII. közbiztonsági osztályában, a székesfőváros és közvetlen környékének területén egy központi hivatal, I—X. kerületi, valamint újpesti, kispesti> pesterzsébeti és nagytétényi kirendeltségek működtek. A vármegyei és városi törvénydolatát, minden vágyát, minden cselekedetét átható, irányitó, szent erő, valósággal látható, tapasztalható, isteni kegyelem. Amit szobája falán annak idején keretezett hímzésben olvastam : „Szerencsédben ne vigadozz, balsorsodban ne szomorkodj“, azt rajta az élet minden körülményei között épülve tapasztaltam. Szent meggyőződéssé érlelődött benne, hogy Isten akarata nélkül hajunk szála sem görbülhet meg s azért csodálatos, sőt hősies keresztény megadással viselte az élet keresztjeit s ilyen viselkedésre bátorította az egyeseket, családokat s nemzetét . . .

Béketűrése csodálatraméltó volt. Évtizedeken keresztül kínozta gyomorbaj s még csak azt sem kívánta, hogy külön főzzenek számára, sőt nem egyszer falat húsétel nélkül végigbőjtölte a nagyböjtöt. Majd mikor utóbbi években súlyos szembetegsége akadályozta irodalmi tevékenységében, panaszszó nélkül üldögélt hónapokon át besötétitett szobájában.

Szerénysége közismert volt. Soha senki nem tapasztalta, hogy gazdag tudását fitogtatni, vagy kamatoztatni kívánta volna. Cím-, rangkórság nem gyötörte s valamit az életben elért, megköszönte, de kegyek, kitüntetések után nem futott soha.

Az időnek felhasználásában tanúsított lelkiismeretessége, szorgalma egyenesen csodásnak mondható. Párját ritkító emlékező tehetsége mellett ennek köszönhette bámulatos tudását s irodalmi sikereit. Rég letűnt évszázadok történelmi okmányait oly biztonsággal olvasta, mint mi nyomtatott könyveinket. Alig volt hazánknak valamire való levéltára, melynek anyagát nem ismerte volna. S bár általános műveltsége is magas színvonalon állott, s nyelvtudása sem volt mindennapi, mégis elsősorban kell kiemelnünk a hazai történelemben megnyilvánuló óriási tájékozottságát. Nem volt az a részletkérdés, az a jelentéktelen hely, vagy családtörténeti szövevény,