Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-04-27 / 33. szám

Szombat LXI. évfolyam 33. szám. ftyula, 1939. április 3*?. Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben. . . 1 P 60 fill. Vidékre . . . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre fizetendő. r r POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HKTILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal : Gyulán, Városház utca 7. sz. Dolay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér, J Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Megtörténtek a jelölések az Országos Társadalombiztosító Intézet közgyűlésére, valamint a kerületi pénztárak választmányára. Még néhány héttel ezelőtt azt hirdette az érdekeltségnek egyik régen szervezett része, hogy a többi érdekelt kategóriákat egyszerűen le fogja hengerelni. Küzdelemről szó sem lehet, mert hiszen a pénztári vá­lasztások a múltban senkit nem érdekeltek rajta kívül és ez bizonyára most is így lesz. A jelölések kétségkívül nagy meglepe­téssel szolgáltak az érdekeltek fent említett csoportjának és alaposan lehűtötték az el­bizakodottságát. A Nemzeti Blokk minden kategóriája nemcsak jelölt a közgyűlésre csakúgy, mint minden kerületi választmányra, hanem fölényesen intézte el az ajánlás dol­gát is, úgy, hogy nemcsak a munkaadói kategóriákban, hanem a munkavállalók kate­góriájában is jóval több ajánlást adott be, mint a szociáldemokrata párt. Ugylátszik, még sem olyan feledékeny a polgári társadalom és a munkásság, mint ahogy azt a feledésre igen rászoruló érde­keltek gondolták és ahogy attól más olda­lon is sokan léitek. A feledékenység a jólét­nek a betegsége. A megelégedett, a nyuga­lomban elpilienő, a minden dolgot rendben- találó ember nem törődik a múlttal akkor sem, ha az keserves tanulságokkal terhes. A zaklatott ember, a minden oldalról bajjal és nyomorúsággal fenyegetett ember, a tűrő és szenvedő, a jobb jövő reményében élő ember azonban számontartja a múlt hibáit, bűneit és tanulságait is. Ez a magyarázata annak, hogy a Nemzeti Blokk felhívására az Országos Társadalombiztosító Intézetnél érdekelt munkások és munkaadók egyaránt megmozdultak. És megmozdultak olyan egyet­értéssel, aminő a magyar közéletben, vagy éppen a gazdasági életben ritkán volt ta­pasztalható. Ez egészen természetes is. A politika elválaszthat, a világnézet hasonló­képen, de az azonos érdek mégis csak egy- vonalu akcióra hozza össze azokat, akikre a széthúzásból anyagi és szociális kár há­ramolhat. A jelölés már megmutatta ennek az összefogásnak az erejét és fényesen dokumentálta, hogy a nemzeti elemek egy­séges akciója kellő eredménnyel tudja erejét latba vetni. A jelölés fölényes volta, az a tény, hogy egyes kategóriákban egyedül csak a Nemzeti Blokk tudott listát összeállitani és igy az ezekben jelöltek már meg vannak választva, azonban még korántsem dönti el a választási küzdelmet. Csak biztatásul szol­gál, csak reális reményt nyújt a győzelemre. A választás idejéig — május 12., 13. — meg kell azonban győzni minden munkaadót és minden munkavállalót arról, hogy szava­zatát a Nemzeti Blokk listájára köteles le­adni. Köteles leadni. Nem szabad elveszni egyetlen szavazatnak sem. Mindegyik számit és mindegyik nyom a latban. A szavazás tudniillik lajstromos, ahol tudvalevőleg a szavazatok száma szerint oszlanak szét a mandátumok. Egyetlen sza­vazaton is mulhatik egy mandátum és igy minden elmaradó szavazó önmagát okolhatja, hogy a végső eredményt nemtörődömsége és hanyagsága károsan befolyásolta. Az Országos Társadalombiztosító inté­zet azok közös tulajdona, akik filléreikkel ezt az óriási szociális apparátust életben tartják. Munkaadók és munkások hetenként nem filléreket, hanem százezreket áldoznak azért, hogy a magyar dolgozók társadalma élvezze a haladottabb nyugati államok szo­ciális gondoskodásának megíelelően és azzal egynivón mindazt, amit a modern állam a biztosítás utján nyújtani tud. Ezt az óriási vagyont, szociális igazgatást, egészségügyi gondozást kell, hogy a kezükben tartsák azok, akik befizetéseik révén érdekeltek. Nem az állami gyámkodás van hivatva a befolyást az érdekelteknek biztosítani, hanem saját maguknak kell azon lenni, hogy meg­szerezzék és megtartsák az intézetben a befolyást azzal, hogy a közgyűlésen és a kerületi választmányokban szavazataik révén azokat juttassák szóhoz, akiknek jelleme, szociális érzése és nemzeti gondolkozása garancia arra, hogy az Országos Társada­lombiztosító Intézet nem lehet sem párt játéklabdája, sem klikkek elhelyezési terré­numa, hanem egyesegyedül a biztosítottak tulajdona. A szavazás nemcsak jog, hanem köte­lesség is. Dr, Karácsonyi János élete és jellemzése. A gyulai AVE. egyesület rendezte emlékünnepélyen 1929. március hó 24-én a Városháza nagytermében elmondotta Németi József pápai kamarás, reálgimnáziumi igazgató. Néhány nap múlva három hónapja lesz, hogy Magyarország, Békésmegye, Gyula vá­rosa mélységes gyászának megható megnyil­vánulásával testvérei, rokonai, paptársai pergő könnyei között temetőbe kísértük dr. Kará­csonyi János c. püspök s nagynevű történet­írónak porhüvelyét. Most, mikor a virágfakasztó tavasz fel­göngyölte sírhantjáról a tél fehér szemfödelét, szülővárosa AVÉ. egyesülete az elsők között is első kívánt lenni, hogy a tavasz hirnökei- ből, az elhunyt szerénységéhez annyira illő kékszemii ibolyából s lelke fehérségét oly találóan jellemző fehér hóvirágból megfonja sírjára az emlékezés koszorúját. Csekélységem­nek szánta azt a kitüntető feladatot, hogy mélyen tisztelt hallgatóim előtt röviden vázol­jam életét és egyéniségét. Vállaltam e meg­tisztelő megbízást nemcsak azért, mert mint e város szülötte hálára kötelezve érzem magam megyénk nagynevű történetírója iránt, nemcsak azért, mert a közös hivatásból kifolyólag azo­nos világnézet s történetszemlélet fűz össze az elhunyttal, nemcsak azért, mert mint bérma- apám lelki rokonom is volt, de vállaltam főleg azért, mert annyira sivár, csak az anyagi érdekek és élvezetek hajszolásába fúló korunk­ban jólesik megemlékeznem arról a férfiúról, ki magát tehetségével, szorgalmával szegény sorsból magasba küzdve fel, ott is lelki sze­gény maradt s gazdag tudásának ragyogó fényével, feddhetetlen papi életével egyháza, hazája érdekeiért soha nem lankadó munkás­ságával mindnyájunk számára példaadó és buzdító emléket hagyott. Dr. Karácsonyi János 1858. december 15-éu született itt, Gyulán. Bölcsője a jelenlegi II. Rákóczi Ferenc-utcának abban az egyszerű, kis házában ringott, amelynek helyére — gon­dolva az őt mindig fenyegető kiutasítás ese­tére, — a közelmúlt években újat építtetett. A családban élő hagyomány szerint nagy­szülői az erdélyi örmények egyik fészkéből, Erzsébetvárosból költöztek Gyulára s maguk között még gyakran beszéltek örményül. A püspök úr atyja, János, szücsmester volt, anyja, Papp Terézia régi, törzsökös gyulai család sarja. Hét testvére közül születési sor­rendben ő volt a második. Elemi iskoláit itt végezte városunkban, abban az évszázados épületben, melyben a belvárosi kath. elemi iskola ma is el van he­lyezve, amelynek azonban belső elrendezése a maitól különbözött s amelynek tetején akkori­ban még ott piroslott az a kis torony, mely­nek csengője vele együtt annyi száz és ezer kis gyulai gyereket szólított az első ismeretek színhelyére. Tanítói a később Aradra került Simay István és Plank Alajos voltak. Utóbbi megérte azt az örömet, hogy egykori, kis tanít­ványának első miséjén áldását vehette. Váro­sunkban még ma is többen élnek akkori iskola­társai közül s jól emlékeznek a szegényesen öltözött, de észtehetségével és ernyedetlen szorgalmával közülük már akkor kitűnt apró, fekete gyerekre. Grócz Béla, akkoriban gyulai káplán és hitoktató, később a nagypréposti székben egyik elődje, fölismerte az igénytelen kis gyermekben lappangó isteni szikrát, s bár szülei anyai nagybátyjához, a nemrégiben el­hunyt derék asztalosmesterhez, Papp Gáborhoz szánták inasnak, az akkori plébánossal, Neu­mann Józseffel együtt kieszközölte fölvételét a nagyváradi Szent .Józsefről nevezett nevelő- intézet egyik alapítványi helyére. Hogy nem méltatlanra pazarolták jóságukat, azt a követ­kezmények fényesen igazolták. A nagyváradi premontreiek hírneves gimnáziumának még ma is található „Értesitő“-iben a színjeles tanu­lók között ragyog a megboldogultnak neve. A gimnáziumi tanfolyam befejeztével püs­pöke, Lipovniczky István, a kiváló tehetségű kispapot kitüntetésképen a budapesti egyetem hittudományi karára küldötte, ahol ő nemcsak kiváló előmenetelével, hanem több jutalmazott pályamunkájával is dicsőséget szerzett a nagy­váradi egyházmegyének. 1882. július 2-án pappá szentelték. Első szentmiséjét július 9-én itthon, a belvárosi anyatemplomban mutatta be, hol valamikor nagynéném keresztvízre tartotta. Felszentelése után előbb a szomszédos Békésen b. e. Kny Antal esperes mellett, majd Várad-Olasziban b. e. Palotay László plébános mellett káplán- kodott, közben szorgalmasan és eredményesen folytatva történetírói munkásságát is. Törté­nelmi tanulmányainak kiegészítésére Fraknói

Next

/
Oldalképek
Tartalom