Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)
1929-03-30 / 25. szám
LXI. évfolyam* 25. s*á*n Szombat Gjnla, 1939. március 30. Előfizetési árak: Negyedévre: Heiyben . . . 1 P 60 fill. Vidékre . , . 3 P 20 fill. Hirdetési dij el«,, fi««». POLITIKAI, TÁRSADALMI É8 KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Városház utca 7, sz. Dohay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. r „Eri vagyok a feltámadás és az élet” Irta: báró I\.por Vilmos dr. „Az élet szerzőjét megöltétek!“ ezen szemrehányással illette Péter apostol azokat, kik Krisztus Urunkat keresztre feszítették. Valóban mily balga kísérlet volt a Krisztusgyilkosság bűnténye. Aki maga az élet, akitől minden élet fakad, hogy lehetne az a halál legyőzöttje. Mégis megkísérelte az elvakult gyűlölet és ime, aki meghalt a kereszten, feltámadt a harmadik napon és a sírból kikelve diadalmasan végigvonult a világon, végighaladt az évszázadokon és életet adott, tetterős, bizakodó, világot hóditó, egekig törtető emberi életet. A teremtés legnagyobb titka, legbámulatosabb csodája az élet. A növényi élet is, mely szívós következetességgel szíjjá a talaj mélyén rejlő nedveket, hogy virágot hajthasson, gyümölcsöt teremhessen, az állati élet is, mely lát, hall, fészket rak, eleséget gyűjt, harcol a megélhetésért és küzdve védi odúját, neveli kicsinyeit. De több ennél az emberi élet. Az nemcsak vegetál, mint a növény, nemcsak táplálkozik és szaporodik, mint az állat, hanem gondolkodva a dolgok mélyére hatol, a dolgok felett levő végső okra, a Teremtőre tekint s áttöri a látható mindenségnek véghetet- lennek látszó határait. Az tudatosan, önérzetesen akar és cselekszik, ösztönök ellenére, szenvedélyek leküzdésével a jó felé haladhat és elérheti a legjobbat, minden törvény és jog kutforrását: az Istent. Az keblében rejti az érzelmeknek hullámzó tengerét, ezer változatban hömpölyögtetve a sze- retetet és a gyűlöletet, az örömöt és a bánatot, a könyö- rületet és a haragot, mig végre megnyugszik a végtelen szépnek, az Istennek szemlélésében, ki harmóniába olvasztja az érzelmek sokféleségét a béke szelíd szimfóniájában. Az emberhez méltó életet Krisztus adta nekünk. Tőle tanultunk meg nem vetni semmit, amit Isten alkotott, de megnemesiteni és megszentelni, az utolsó cél felé beirányi- tani, tökéletes összhangba forrasztani minden erőt és képességet, mely az emberi természetben rejlik. Semmi annyi aktivitást nem nyújt, mint Krisztus tana, nincs, nem is volt soha akkora kulturtényező, mint a kereszténység. Mert a krisztusi élet nem ismer egyoldalúságot. Elitéli az egyoldalú testi kultuszt, mely csak enni vágyik és múló kéjeket élvezni, de mégis magasztos erkölcsi törvényein belül a testnek jogait is respektálja, mely befogadó edénye, eszköze és hangszere a szellemi léleknek. Elitéli a kereszténység az egyoldalú intellektuális életet, mely rideg elméletekkel a szivet kiöli az emberből, s az érzelmet belefojtja az észbe, mégis a tudománynak művelésében mindenkor az első sorokban állt mióta a népvándorlással összerombolt klasszikus művelődést átmentette a barbár nemzetek megszeliditésére. Elitéli a kereszténység az egyoldalú érzelgősséget, a szenti- mentalizmust, mely ábrándozva álmadozik a szépről s emellett elhanyagolja a mindennapi kötelességeket, elpuhult, gerincnéiküli nemzedéket nevel, de másrészt a művészetnek soha semmi annyi lendületet, annyi eszményiséget nem adott, mint Krisztus egyháza. Elitéli a kereszténység az egyoldalú indusztrializmust, mely egyetlen értéknek a munkát ismeri el, melynek mértéke a pénz, mégis a legalanta- sabb fizikai munkát is megszenteli és örök értékűvé teszi, ha azt a hit és szeretet hatja át. Egyszóval az arányos, céltudatos kifejlesztése minden tehetségnek, honorálása minden értéknek, mely testben és lélekben van, ez az az élet, melyet Krisztus adott ennek a földnek, s amelynek teljes virágba szökkenése egy örökké tartó másvilágnak feladata. És ennek az életnek szerzőjét megölték. Nemcsak Kaifások és Pilátusok tették azt egyszer, hanem igyekeztek rá mások is számosán az évszázadok folyamán. Az elmúlt évszázad nem megölni akarta-e Krisztust, és sírjának szájához a technika vívmányainak kövét hengergetni, azt pedig a tudomány pecsétjével elzárni s a tömegeknek őrségét odaállítani, nehogy kikelhessen sírjából ? Nem foglalkozott-e egy évszázadon át a bölcselet azzal, miként lehet mindenben kétkedni és mindennek utolsó okát eltagadni ? Nem volt-e azon a természettudomány, hogy százféle elmélettel a Teremtő létezését kizárja ? Nem kivánta-e a jogtudomány az igazságot letaszítani örök és rendíthetetlen fundamentumáról ? És a művészet, a sajtó, az irodalom, a színpad nem állt-e az istentagadás szolgálatában, és a munkástömegeket, a családot, még az iskolát is nem kivánták-e rendszeresen elidegeníteni az Istentől, aki pedig a tekintélynek, az er- kölcsiségnek, a vigasztalásnak egyetlen kiapadhatatlan kut- forrása? Igen, a modern világ, valljuk be, temetni készült az Istent. Ma pedig, miután az egyoldalú kultúrának rettenetes csődje beállott és ezer sebből vérezve egy világégés romjai közt fetreng a régi Európa, már-már feszegeti sírkövét az eltemetett Isten. Feltámadt Krisztus. Egyének, családok, egész nemzetek kiábrándultak az áltudományosság népszerűsített frázisaiból és erőteljes lendülettel fordul oda, hol minden felfordulás közepette sziklaszilárdan megmaradt a régi változhatatlan igazság, oda, hol megmaradt a remény milliónyi csalódás után: Krisztushoz. Ma már azt mondhatjuk, hogy az atheizmus a múlté, ma ott tartunk, hogy Darwin egyik kedves tanítványa: Romanes kijelenti, miszerint a haladó tudománynak nem sikerült Krisztus bármely tanítását megcáfolnia és Haeckel- nek utóda a jénai egyetemen: Plate megállapítja, hogy „a materialistáknak és atheistáknak küzdelme a keresztény alapigazságokkal szemben a természettudomány eredményeiben semmiféle támpontra nem talált“. Vissza Istenhez, ez a jelszó, de egyben az egyetlen kiút az általános válságból. Sok csalódás után rá kellett eszmélnie a világnak, amit már Jeremiás próféta hirdetett: „Mindazok, kik téged elhagynak, megszégyenülnek, a tőled eltávozok a porba iratnak, mert elhagyták az élővizek forrását, az Urat.“ De hogy mégis ráeszmél, a helyes életösztön jele. S amig ez az életösztön megvan, amig él a vágy bennünk, hogy visszatérjünk Krisztushoz, minden remény megvan a feltámadásra. A magyar feltámadás is csak igy fog bekövetkezni. A krisztusi életnek, a hitnek, jó erkölcsnek feltámadása a magyar- lelkekben, a magyar családokban, a magyar társadalomban, a magyar állami életben: ez lesz hajnalhasadása Nagy- Magyarországnak. Ezzel a meggyőződéssel zengjünk Alleluját ma Annak, aki mondotta: „Én vagyok a feltámadás ős az élet, aki én- bennem hisz, élni fog“.
