Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)

1928-08-18 / 66. szám

2 Békés 1928 augusztus 18. vagy mikor eliompultságom közepeit a lustaság derekalja szívott magába, felorditotiam egy meg­mentő angyalért. És ha boulvardokon egymást ölelő szerel­mes párok mentek el mellettem, egy szomorú sziget egyedül álló fája mellett, dévajkodva, fel­korbácsolt vérrel és csókokra szomjas szájjal, én is vágytam valaki után, ki előtt megszabadulhat­nék a magunkba temetkezés siri fájdalmától, ki­nek meztelenül, minden szépségében és nyomo­rúságában, minden jó tulajdonságával és ügye- fogyottságával együtt mutathatnám a lelkemet. És menekülni akartam az emberek ellensé­ges. metszőén fagyos, önző lelke elől egy meleg szobába, egy megértő lélek szobájába, egy anya­ként érző nő keblére. A lány felkacagoít. — És maga nem szégyenli mindezt el­mondani ? Hogy lehet egy férfi ilyen gyenge és ilyen nyomorultul gyáva ? Mit várjon egy nő az ilyen férfitól, ha az mindent, még biztatást is tőié vár. Jenő nem szólt rá semmit, csak azt érezte, hogy ő nem is olyan jogtalanul várhatta azt, amit várt. És szótlanul ment tovább egymás mellett, egymástól el, két merőben különböző világ. Egy ujzelandi pap pár hónappal ezelőtt Magyarországon járt és látogatásáról beszámolt az ottani újságokban. Azt irja többek között : „Szomorú jelenség, hogy a vezető államok mi­niszterei teljesen tájékozatlanok egy szomszédos ország viszonyairól, különösen, ha ez az ország 1000 éven át védőbástyája volt a nyugati mű­velődésnek és annyi vért áldozolt ezért, mint Magyarország Lehetetlen, hogy nem igy volt, mert akkora lalkitsmeretlenséget, melyik egy trianoni szerződést eredményezett, nem tulok eitételezni egyik nagyhatalomról sem. Magam - mai hoztam egy fekete T betűt ; egy jelvényt, az Óceán másik felére; melyeket minden ma­gyar ember szive felett hord, hogy itt is hirdesse a magyar tiltakozást. A magyar társadalmi egy­ség oly tiszteletet partncsoló szimbóluma ez, amelyik figyelmezteti az egész világot a magy a- rokkal történt nagy igazságtalanságra.“ Szent István napján ismét sok idegen jön hozzánk. Ezek között is lesznek olyanok, kiknek fel fog tűnni ez a jelvény, különösen, ha min­denki viseli és igy megmutatjuk, hogy ebben a kérdésben tényleg minden magyar együtt érez. És úgy, mint Mr. Harmsworth és az olaszok feltüzték és magukkal vitték, elviszik majd ezek is és a hazájukban is eszükbe jut a jelentősége, és akadnak majd köztük ismét ujzelandi papok, akikre nekünk igen nagy szükségünk van. Tehát tegyük félre az üres kifogásokat és Szent István napján mindenki tűzze fel a trianoni jelvényt. Nyílt levél a gyulai m. kir. rendőrkapitánysághoz. Tekintetes Kapitányság ! Annyiszor panaszoltuk márNtt is, ott is, hogy vasárnapi istentiszteletűnket számtalanszor megzavarta a különböző egyesületek által tobor­zásra felfogadott fúvós zenekar, sőt az ifjúsági alakulatok trombitája is, hogy már már lemond­tunk arról, hogy istentiszteletünket csak egyet­lenegyszer is gyakorolhassuk lelki csendességben. Legutóbb a Gyulán tartott kerületi tornaverseny, leventeverseny, az elmúlt vasárnap pedig a bé­késcsabai vasutasok erdei mulatsága nyújtotta az alkalmat arra, hogy templomaink előtt éktelen „csinnadratta“ zaklassa fel áhítatba merült lel­künket s már félünk, hogy a ránk jövő vasár­napra hirdetett népünnepély szintén meg fogja zavarni vasárnapi istentiszteletünket. Tekintetes Kapitányság! Mi úgy tudjuk, | hogy templomok és kórházak előtt tilos a trom­bitálás, annál inkább csodálkozunk tehát rajta, hogy elöljáróik nem tanítják ki kellően a trom­bitás alakulatokat, hiszen ez nekik kötelességük volna. De ha már nem tették, a tekintetes Ka­pitánysághoz fordulunk, méltóztassék a rendel­kezésére álló eszközökkel elejét venni annak, hogy ez a minősíthetetlen csendzavarás továbbra is megismétlődjék. Gyula, 1928. augusztus 16 Tisztelettel: Több gyulai polgár. Dr. LrSZTlli ISTVÁN ügyvédi irodá­ját Yida-ntea 14. szám alatti házba he­lyezte át 495 3-3 Társa beszélte rá a gyilkosságban való rész­vételre. A gyilkosság után alig tudott aludni. A gyulai kir. törvényszék a 38 éves, most már családos vádlottat 3 évi fog­házra Ítélte, enyhitö körülménynek tudva be azt, hogy a gyilkosság régen történt, vád lőtt töredelmes vallomást tett és hogy csa­ládos ember. Ügyész súlyosbításért felebbezett. Két világ. Irta: Dávidházy Imre. Szótlanul mentek egymás mellett. Jenő so­káig küzködött magával, hogy elmondja e azt, ami szerelmének a szinét adja ; meg aztán azt is fájdalmasan érezte, hogy nem tudja szavakba önteni azokat az érzéseket, amik leikében homá­lyosan borongtak. — Nézze Adrien, ha az ember a másikat megakarja érteni, akkor először is nézzen utána annak, hogy mik történhettek vele. Én megkí­mélem magát e hosszú s talán célra nem is ve­zető munkától. íme: mig vidéki kúriánkon éhem, minden jó körülvett. Csendes, barátságos tanulószoba, bőséges ebéd, vacsora, puha, fehér ágy. Csak egy megértő anya hiányzott, pedig volt anyám. Aztán a Jövő, a Nagy törés, a Hiúság és talán főkép az Ördög felcibált ide, hogy megiz- leljem a kinlódás izét. Most már nem volt barátságos tanulószo bám, nem voltak reám mosolygó képek és ma gába hívogató, kedves meleg ágy. A tülekedés és önzés zajában egyedül állot­tam, rezonantia nélkül. Mikor hazamentem hónapos szobám kietlen négy fala közé, a bánatosan pislákoló gázlámpa alá, mikor neki feszitettem vállamat, megtépett, kiégett agy velőmet a munkának, mikor munka közben ezerszer elcsüggedtem, elbuktam, mikor abban is legyőzettem, amiből jobb időkben min­den hitem fakadt, árván sóhajtottam valaki után, aki megvigasztal. És mikor elernyedt akaratom munkát fel­húzó kötele, mikor energiám elpetyhüdt, mikor az elzüllés szédítő mélysége tátongott felém s a kétségbeesések pokoli tüze felcsapott lelkemig, Ismét a cserkészekről. Hát a Bartyik Pali, az eleki cserkész csak eljött hozzám és jelentette cserkészildomossággal és bátorsággal: — Plébános ur! Várjuk ám a cserkészekről beigért cikket ! — Meglesz Palikám ! Megígértem, Írnom kell. Megvallom, ha cser­kész kér tőlem valamit, nem tudok nemet mon­dani, ha cserkészt látok, egyszerre megmelegedik a szivem Óh, hogyne Írnék ezekről a gyerekek­ről, akik szivemhez nőttek, azokról az egészsé­ges, napbarnított, ártatlan, könnyülelkü gyerme­kekről. Odaszóltam tehát a Palinak : — Nohát Palikám, a jövő héten ismét ol­vastok a cserkészekről! Pali elköszönt. Én meg egy kedves cser­készkirándulásom megírásához fogtam. 1925-öt Írtak. Ennek az évnek júliusában a makói 92-esek a pilisi hegyekben táboroztak. Én valami miatt nem mehettem velük. Mondhatom, nem jól éreztem magam Vágytam én is a sza­badba, ki a szabad természetbe, hol hamis ideák­hoz, magateremtette bálványokhoz, saját erősza kos gondolatainak és akarásainak tűzön vizen megvaiósitásához görcsösen ragaszkodó emberrel nem találkozom. Hanem találkozom ’ az én kis anitványaimmal, kik őszinte nyiit bizalommal, gyermeki örömmel tekintenek az igazi napfény, a minden jónak örök forrása felé: Isten felé Tanítványaimhoz, akik ártatlan gyermekiélekkel gyönyörködnek a természet szépségeiben — nyári estéken, ott a tábortűz mellett — a csillagok milliárdjaiban, lombos erdőkben, pázsitos völ­gyekben. Tanítványaimhoz, kik ifjú lelkűk egész hevületével, szivük minden érzésével, összes aka ratukkal egy célért: a jövőért dolgoznak. Julius 28 án, délután úgy fél 6 órakor ér­keztem a táborba, Meglepni óhajtottam őket Nem sikerült. A fegyelmezett kis csapat egyike sasszemeivel észrevett, sípjába fújt. Erre vala­mennyien a jelzett irányba néztek, megismertek és egyszerre, mint adott parancsra kiáltották : „hip-hip hurrá !“ Azután parancsnokukkal élükön fogadtak és üdvözöltek. Persze leírhatatlan volt örömük, És ez ért heíő is. H'szen három napja voltak már távol a szülőföldtől, édesapától anyától Bennem tehát egy egész otthont láttak, szavaimból az otthon levegőjét szívták és üdvözlőiét olvasták Ezer és ezer kérdésre kellett válaszolnom. Szívesen tet­tem, csakhogy megnyugtassam őket. A tábor még készülőben volt. Sok időt tehát nem szánhattunk a viszontlátás örömének. Elhangzott a parancs : — Munkára cserkészek ! S ők a cserkész tizparancshoz hűen enge­delmeskedtek, munkához fogtak, annak is a leg­sürgősebbjéhez, a konyhacsináláshoz. Szikrázott a csákány a fiuk kezében, repült a kőtörmelék az ásókról s néhány órai nehéz munka után már kész is volt a konyha, hogy a jól megérde­melt vacsorát azon főzhessék meg. Úgy is tör­tént. A friss vacsorából már én is kaptam. Hiába volt minden mentegetődzés, el kellett azt fogad­nom. Alig fogyasztottuk el vacsoránkat, hatalmas láng verődött az ég felé hátunk mögött, kész volt a tábortűz, a cserkészek legkedvesebbje, mindene. Odajöttek mindannyian, hogy ott el­beszélhessék a nap történetét, hogy vig cserkész- nótázásbán tölthessék a szép estét, hogy hall­janak az otthonról is. Egy óráig tartott a tábortűz melletti szóra­kozás. Megszólalt a tábor kürtöse, sorakozót fújt és a fiuk egy pillanat alatt katonás rendbe állva fogadták a parancsot. Utána ima, lefekvés követ­kezett, a másik percben pedig már ott voltak őrhelyükön az éjjeli őrök, hogy cserkésztestvé­reik fölött őrködjenek, őket minden bajtól, táma­dástól megóvják. Jött is a támadás Két hatalmas, bozontos meiákkutya ólálkozott egész nap a tábor körül — major közelében volt a tábor. — Éjtszaka is odasompolyogtak s az éléskamarát fogták heves tűz alá. De az éber őr észrevette és úgy 11 óra tájban jelentette is:

Next

/
Oldalképek
Tartalom