Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)

1928-08-18 / 66. szám

LX. évfolyam 66. szám. Szombat Gyula* 1928. augusztus 18 Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . . 1 P 60 fill. Vidékre . . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. Dil/lVil/u HHJTSKAI, TÁSMDALM1 ÉS KÖZöAZDÁSZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Szent István-napi ének. Nem cikket, hanem éneket, ódát kell írni Szent István napjára, ami­kor az első keresztény és koronás magyar uralkodó névnapját ünnepel­jük. A magyarság legmagasztosabb, legkiemelkedőbb és legragyogóbb ünnepe minden esztendőben Szent Ist­ván király napja és nincs prózai szó, mely méltóképen kifejezésre tudná juttatni azt az örömet, azt a hálával teli visszaemlékezést, amelyet fölidéz bennünk Szent István király napja. Dalolni kell erről, zsolozsmákat, fo­hászokat és himnuszokat kell zen­geni, hogy méltóképen adhassunk kifejezést az első és megszentelt ma­gyar király névnapja feletti örömünk­nek. És a dalos magyar nemzet aj­kán minden bizonnyal megszületik ez- idón is az a szózat, mely fölszáll az egekbe Szent István királyhoz és meghívja őt arra az ünnepségre, amelyen a megcsonkított és letiport magyarság fog áldozni az ő meg­szentelt emlékének. A Szent István-napi örömben résztvesz az egész ország lakossága. De nemcsak a megcsonkított Magyar- ország népe fogja ünnepelni Szent István király emlékét, hanem eljön­nek ide hozzánk a megszállott terü­letek magyarjai is, megnyílnak az uj határok és a régi Nagymagyarország népe összetalálkozik, hogy ünnepelje a legelső fölszentelt magyar király napját. De még ez sem minden. Mint­ha csak Szent István hivó szavára történne, az Amerikába szakadt ma­gyar véreink is eljönnek ezidén Szent István napjára, hogy együtt lehesse­nek velünk, itt, az óhaza földjén, ahol augusztus hónap húszadikán, fölemelő ünnepségek keretében be­mutatjuk az öröm és hála áldozatát Szent István királyunk szellemének. A tragédiás idők folyamán szét­szórt magyarok, az eltévedt bárányok összeg.yülekeznek a haza földjén és hivó szózatot uienesztenek Szent Ist­ván királyhoz: Jöjj el Szent István, Jövel István király, Téged magyar kíván . . . Igen, hívunk ... Jöjj el tehát István király és nézz körül a te ma­gyarjaid között. Lásd meg a nyomo­rúságunkat. Nézd, hová jutottak a te nagyjaid, akiket oldott kéve módjára széthullajtott a forrongó idők vad szele s akik hatalmas erővel igye­keznek újra összeseregleni a te föl­szentelt királyi sátrad köré. Jöjj el István király és lásd meg, hogy mik vagyunk most a világháború, forra­dalmak, szanálások és megcsonkítá­sok után. Nézd és lásd te magad is az átkos Trianon eredményét. Halld meg az elszakadt magyarok fájdal­mas jaj kiáltásait, halld meg a magyar anyák kinszavát, kiknek az öldöklés­ből megmaradt fiai idegen járom alatt senyvednek és halld meg azt a szivbéli fájdalmat, mely az összma- gyarság ajkáról repül Feléd, hogy meggyőzzön téged a mi nagy szen­vedésünkről és arról az igazságtalan­ságról, mely bennünket ért, mióta Folyó hó 16 án tárgyalta a gyulai kir. törvényszék a 15 évvel ezelőtt meggyilkolt Ludvig Jakab tanyai gazdálkodó ügyét. Az ügy előzményei a következők: 1913 ban egy nyári hajnalon Gyula vá­ros melletti egyik tanyán m-gölve találták a szomszédok Ludvig Jakab gazdálkodót, aki egyedül élt tanyáján. A rendőrségi nyomo zás rögtön megindult, egy gyanúsítottat le is tartóztattak, azonban — mint később ki­derült, — a n*gy apparátussal megindult nyomozás számbavehető eredményt nem tu­dott akkor elérni. Lassanként — hiszen 15 év telt el — az egész ügy feledésbe is merült. Most néhány hónapja történt, hogy a rendőrséghez névtelen levél érkezett Gyula­váriból, melyben a levélíró megnevezi az egyik gyilkost. A rendőrség azonnal kiszál­lott s a mezőgazdasági munkával foglalkozó gyanúsítottat azonnal kihallgatta, aki a már csaknem elévült gyilkosság körülményeit el­mondta s abban vállalt szerepét is beismerte. A tegnap megtartott tárgyaláson vádlott elmondta a gyilkosság történetét. E szerint az akkor 17—18 éves vádlott 1911 ben meg­ismerkedett egy gyulavári fiatalemberre], aki­vel azonban bar ti viszonyban nem volt. Ez a fiatalember bevonult katonának s amikor 1913 hau leszerelt, egy Ízben, beszélgetés közben megemlítette, bogy jó lenne »pénzt szerezni«. Erre legalkalmasabbnak tartaná, ha meglátogatnák Ludvig Jakab tanyai gaz­dálkodót, aki egyedül él s pénzét mindig magánál hordja. Egy esős nyári éjjel el is indaltak Lud- vighoz. Bekopogtattak s szállás kérés ürügye nem te vagy földi atyja ennek a népnek. Jöjj el István király ! ... és mi­után megláttad szenvedéseinket s meghallottad panaszainkat, miután meggyőződtél magad is a magára ha­gyott magyar nemzet szomoruságos helyzetéről, vegyél részt magad is a mi sovány örömünkben és lásd, hogy mindezek dacára is még van erőnk örömnapot ülni a te neved ünnepén. A széthullajtott magyarok Északról és Délről, Keletről és Nyu­gatról összesereglettek a Te ünneplé­sedre, jelenj meg itt közöttünk és hozd le magaddal Csaba vezér tejut- járól a győzelmi zászlót! alatt bementek az udvarba. Ludvig meg­engedte, hogy amig az eső eláll, meghúzód­hassanak az eresz alatt. Mikor aztán a gaz­dálkodó he akart menni a szobába, megra­gadták s amig vádlott tartotta a szerencsétlen embert, társa több késszurást ejtett Ludvi- gon. Sőt, amikor Ludvig már négykézláb mászott sebesülten a kút felé, társa folyton szúrta s válogatott kínzásokkal siettette ha­lálát. A szerencsétlenen a boncolás 28 kós- szurást talált. A halott Ludvig mellényzsebéből társa kivette a pénzt s aztán otthagyták a halot­tat. Hazamentek, útközben egy szót sem vál­tottak, csak társa mondta elváláskor, hogy másnap találkoznak. Ő másnap reggel — vasárnap lóvén — fölvette az édesanyja által kikészített tiszta ruhát s bemeut a városba. Útközben találko­zott cinkostársával, aki 70 koronát adott át neki azzal a kikötéssel, hogy egy szót se szóljon senkinek. Vádlott aztán vett egy órát, elment né­hány korcsmába, ahol néhány hasonlókorú pajtásával mulatozott s rövidesen nyakára hágott a 70 koronának. Odahaza szülei vallatóra fogták, hogy a levetett kabátja ujja miért véres. Édesapja össze is verte, ő azonban megmaradt állítása mellett, hogy a kabátujjon észlelt vér orr­vérzésből ered. Amikor kukoricakapálás közben most a rendőrség és csendőrsóg hozzáment, nem is 8-jtette az okot, mert azt hitte, hogy ügye már régen elévült. A gyilkosságban nem akart résztvenni, sőt mondta társának, hogy szülei agyonütnék, ha ő ilyesmit cselekedne. Egy tizenöiéves gyilkosság perének tárgyalása a gyulai törvényszéken. Ludvig Jakab eggik gyilkosa 3 évi fogházat kapott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom