Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-07-04 / 53. szám
2 1928 julius 4. dás&t. A beszéd már németül volt elmondva, de úgy sugárzott ki minden szavából a szeretet, a meghatottság, bogy még az is megértette, hogy a főpolgármester mit mond, aki egy szót sem tudott németül. Beszédét ezzel a két magyarul kiejtett szóval fejezte be! Gyula éljen ! Hosszú és lelkes taps követte a főpolgármester szavait, amelynek elhangzása után elnöklő dr. Varga Gyula polgármester a díszközgyűlést berekesztelte s az egész társaság ki autón, ki fogaton, ki pedig per pedes apostolorum sietett az emléktábla leleplezési ünnepélyére, ahol az ünnepi szónoklatot dr. Kovacsics Dezső főispán tartotta. A szónoklat megkezdése előtt az Erkel Dalárda tökéletes ősszetanulásban adta elő a magyar Hiszekegyet, amelyet a jelenvoltak kalaplevóve, a jelenvolt katonatisztek, rendőrtisztek s rendőrök feszes vigyázz állásban hallgattak végig . Dr. Kovacsics Dezső főispán beszédében történelmi visszapillantást vetett Dürer egész múltjára, festészetére és Bókésvármegye közönségének nevében leleplezte az emléktáblát, amelynek felirata a következő : „Legyünk rá büszkék, hogy városunkban élt egykor a szomszédos Ajtósfalváról származott Ajtós! nemes Aythossy nemzetség. Itt élt Antal, az ötvösmester és itt született 3 fia i Albert (1427—1502) később Nürnbergbe vándorolt és ott már „Dürer((-nek nevezett ötvös, ki fiában, az ifjabb Albertben (1471—1528) a világhírű festőművészt adta uj hazájának. Azután János, később nagyváradi plébános és végül László, gyulai szij- gyártómester, annak fia, Miklós, az ötvösmester, előbb Nürnberg« ben, majd Kölnben szerzett dicsőséget a magyar nemzetnek.“ < Az emléktáblára koszorút helyeztek : a gyulai honvéd tisztikar, Gyula város, a gyulai Közművelődési Egyesület Bókésvármegye közönsége, amely koszorút dr. Zöldg János egészségügyi főtanácsos a következő szavak kíséretében helyezett el: „A délibábos magyar róna kiapadhatatlan sseretetével tessem le Békésvármegye törvényhatóságának hálás emlékezésül és hódolattal koszorúját a nagy Dürer Albert emlékművére azzal az óhajtással, hogy ez a koszorú mindig hirt és dicsőséget illatozzék reája /„ Koszorút helyeztek még: az Országos Közművelődési Egyesület, a Nürnbergben élő festőművészek kőre, a haditörtóuelmi muzeuin és a Gyulai Általános Ipartestület. Az igy megkoszorúzott emléktáblát dr. Varga Gyula polgármester vette át a város gondozásába s ezzel az ünnepély az Erkel- dalkör által elénekelt Hymnus hangjai mellett véget ért, hogy tovább folytatódjon a Gyulai Közművelődési Egyesület által a vármegye - háza nagytermében rendezett matinéban. Dr. Luppe az emléktábla leleplezéstől előbb az evangélikus templomban tartott istentisztelethez hajtatott s csak annak befejezte után ment a matinéra, úgy hogy bizony a program szerinti 11 órából jó déli 12 óra lett, mire a matiné megkezdődhetett A matinét a gyulai Közművelődési Egyesület filharmonikus zenekara nyitotta meg Kóhler : Rákóczy-nyitányá - nak tökéletes előadásával. Ezután következett dr. Lukács György városunk szeretett képviselőjének német nyelven magtartott felolvasása, amelyet lapunk más helyén eredeti ma gyár szövegében teljes terjedelmében megtalál az olvasó Majd a ref énekkar adott elő Dankó-dalokat olyan pompás előadásban, hogy például a „Csongorádi biró lánya“ cimü frisses csárdás elóneklése még dr. Luppe urat is lelkes tapsra hangolta. Ezután felvinczi bakács Zoltán múzeumi igazgató, majd Bevilaqua Borsody Béla a Haditörtónelmi Muzeum adjunktusa tartottak nagy történelmi fel ké Békés szültsóggel Dürer Albert művészetének magyar jellegéről. Mindkét előadást a díszes és előkelő közönség lelkes tapssal honorálta. — A matinét a ref. énekkar által hatalmas dinamikával előadott „Nem ! Nem ! Soha I“ cimü irredenta dal zárta be. A délelőtti ünnep folyományaként az ajtósfalvi áll. elemi iskola falában elhelyezett emléktábla leleplező ünnepélye délután fél 5 órakor vette kezdetét. A Himnuszt az iskolás gyermekek énekelték. Cseh István tanító ismertette Ajtósfalvának eredetét, majd az Aythossy családot Tátray Károly ev lelkész Dürer művészetéről tartott vallásos vonatkozású beszédet Lelkére kötötte a hallgatóság nak a kitartó munka áldásait s becsét, mely után dr. Varga Gyula átvette az emléktáblát. Az emléktáblát dr. Pánczél József vármegyei másodfőjegyző a vármegye közönsége. lóth Sándor őrnagy a helyőrség tisztikara, dr. Varga Gyula polgármester a város közönsége, vitéz dr. Szilágyi László rendőrtanácsos a hadtörténelmi muzeum, Cseh István tanító Ajtósfalva lakói nevében koszoruzták meg S ezzel a felejthetetlen szép ünnepély befejezést nyert. Hogy a riport teljes legyen még egy kedves jelenetről be kell számolnunk. A matiné alatt a fiatal festő nemzedéknek egyik igen kedves, végtelenül ambiciózus és törekvő tagja, aki különben a Református Énekkarnak is egyik oszlopa: Biró György az első sorban ülő nürnbergi főpolgármestert, egy pár üryes vonással és nagyszerű élethü- séggel „lekaptaf S mint a féle élelmes piktor módját ejtette annak is, hogy a rajzot dr. Luppe urnák átadhassa. Alig hisszük, hogy abban a pillanatban boldogabb ember volt Gyula városában Biró^^yuszinál, mikor a szerény rajzot tőle Nürnberg város főpolgármestere köszönettel elfogadta. Az ücnepély tehát véget ért. Nagyszerű, bensőséges, meleg, tartalmas volt; Nürnberg város főpolgármestere bizonnyal a legszebb emlékeket vitte magával az ő nagyszerű városába. S az őt megbízó hatalmas német nemzetnek olyan magas fokon álló kultúráról adhat számot, amelyről ha a világ eddig nem tudott, majd fog tudni ezután s amelyre a magyar mindig büszke volt és büszke lesz, mert amit itt látott, ez nem lopott, majszolt kultúra, hanem ős, eredeti, izig vérig színtiszta magyar kultúra. Lukács György dr. felolvasása a Dürer matinén. Hölgyeim és Uraim! Feladatomul jutott, hogy a gyulai Dürer-ünne- pélyt bevezessem. Teljes lelki készséggel teszem ezt, nemcsak mint a gyulai kerület országgyűlési képviselője és a gyulai Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke, hanem úgyis mint elnöke a magyar művészeket és müpártolókat harmonikus együttműködésben egyesitő Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak, amely bámulattal és kegyelettel adózik a nagy Dürer emlékének, úgyis, mint alelnöke a magyar Külügyi Társaságnak, amely a külfölddel való kapcsolatainkat igyekszik megalapozni s végül úgyis mint elnöke a magyar Goethe Társaságnak, amely a legnagyobb német gondolkodónak, Goethének, kultuszát és ennek révén a magyar-német irodalmi és művészeti kapcsolatok fentartását és erősbitését ismeri hivatásának. A magyar történelem legállandóbb jelensége a magyarságnak a germánsággal való tartós összeköttetése. A földrajzi szomszédság, a történelmi, néprajzi, gazdasági és kulturális kapcsolatok egész sorozata utal bennünket, rokontalan magyarokat Európa hatalmas nemzetének, a német nemzetnek tiszteletére, szeretetére és vele való együttműködésre. Szinte egész történelmünket kellene rekapitulálnom, ha a német-magyar sorsközösség egyes fázisait akarnám megállapítani. Ehelyett azonban ebben a percben azt hiszem elegendő, ha rámutatok a lefolyt világháborúban németek és magyarok között fenállott szoros fegyverbarátságra, amely azután a világháborút befejező Páris-környéki békék mostohaságaiban újabb kapcsot teremtett közöttünk: a közös szenvedés kapcsát. De ez a szenvedés épen úgy a németekben, megérlelte bennünk is a szilárd törekvést arra, hogy az emberietlen és igazságtalan békeparancsok ellenére is törhetetlen energiával folytassuk tovább hivatásunkat és békés utón győzelemre vezéreljük rendeltetésünket, amely abban áll, hogy különleges kultúránk kifejlesztésével, necsak a magunk nemzeti életét erősbitsük, hanem ennek ré^én az emberiséget is gazdagítsuk. Mi, magyarok századokon keresztül állottunk őrt a nyugati keresztény civilizáció mellett, amelyet saját testünkkel védtünk meg a kelet barbarizmusa ellen s a hálátlan nyugat ezért azzal fizetett nekünk, hogy ezeréves hazánk területének kétharmad részét, tiz millió polgártársunkat, közöttük három és fél millió szinmagyar és egy millió háromszáz- ezer német testvérünket alacsonyabb kultúrájú népfajoknak dobta martalékul Hogy rámutassak csak egyetlen mozzanatra, amely azt hiszem, minden német ember szivét keserűséggel töltheti el: az erdélyi szászság, amely a történelmi Magyarország kereteiben olyan sajátos, magas kultúrát fejleszthetett ki teljes szabadsággal, ma egy kezdetleges balkáni nép barbár ökölcsapásai alatt görnyed De mi magyarok nem csüggedünk. Például vesszük a német kitartást, a nagyszerű német szívósságát. És letiporva nem az ellenség hóditó erejétől, mert hiszen a harctéren mindig győzedelmesek voltunk, hanem letiporva az idő rettenetes hatalmától és az ármánytól, talpra állottunk újból, konszolidálódtunk, kultúránkat régi fényébe visszaállítottuk és igyekszünk gazdaságilag is megerősödni. Be akarjuk igazolni, hogy szüksége van reánk a világnak, hogy a mi sajátos kultúránkat nem nélkülözheti az emberiség és hogy azt a missziót, melyet a Gondviselés nekünk szánt, csak mi tölthetjük be eredményesen. Ezen nagy és emésztő, de egyszersmind felemelő és edző küzdelmeink közepette ünnepnapijaink is vannak, ilyeneknek számítjuk azokat, amidőn a vezető nagy nemzetekkel való kulturközös- ségünkre az egész világ előtt büszkén mutathatunk reá. Ilyen örömünnepünk a németek világhírű legnagyobb művészének, Dürer Albertnak négyszázados emlékezete. Akkor is lelkűnkből örvendenénk, ha kizárólag a németség ünnepéről volna szó, mert a német nemzet úgy is mint a kultúra élén haladó nagy faj, de úgy is, mint a mi szivünkhöz közelálló nép, rászolgált szeretetünkre és tiszteletünkre s mert különben is a világkultúra vezető egyéniségei nemcsak azé a nemzeté, amelynek sorából Isten őket fakasztotta, hanem az egész emberiségé. De mennyivel nagyobb a mi örömünk, amidőn rámutathatunk arra, hogy Dürer világraszóló nagá egyéniségéből az atavizmus révén mi magyarok is részt kérünk és joggal kérhetünk. És noha távol 411 tőlünk, hogy tagadásba vonjuk azt, hogy Dürer egészen német és jellegzetesen német, mégis büszkeséggel tölt el arra hivatkoznunk, hogy a nürnbergi Albrecht Dürernek, a legnagyobb német művésznek ereiben magyar vér is folyt, hogy a Dürer család innen a magyar alföld virányos tájékáról, a Gyula melletti Ajtós községből származott el Németországba. Ajtós község a gyula — gerlai attól balra az úgynevezett vereskereszti szőlők helyén állott, úgy, hogy Gyula város mai józsefvárosi részétől csak a Körös egyik ága választotta el s a mostani józsefvárosi templomtól nem volt messzebb egy harmad kilométernél. Ebben a községben — amely később a török pusztítások idejében lakatlanná vált — éltek Dürer Albert apai ősei. Nagyatyja, mint ötvös Gyulán működött, atyja pedig, az idősebb Dürer Albert, aki szintén ötvös volt, vándorútra kelt, bejárta Németország egy részét, hosszabb ideig a hires németalföldi mestereknél tartózkodott, majd végül megtelepedett Nürnbergben és ott nőül vette Hieronymus Holger ötvös Barbara leányát, kitől 18 gyermeke született, ezek hozott Albert, aki az 1471. évben pillantotta meg a napvilágot, majd a sors rendeléséből a német festőművészet, réz- és fametszés atyamesterévé fejlődött. A Dürer név is tulajdonképen Thürerből származik, mely a magyar Ajtós szónak német fordítása. A családi címer is hármas halmon álló, nyitott két szárnyú faajtóval az Ajtós községből való származásra utal. Dürer Albert Németországnak legnagyobb és gondolatokban leggazdagabb művésze, Holbinnal és
