Békés, 1928. (60. évfolyam, 1-103. szám)
1928-06-02 / 44. szám
6 Békés 1928. junius 2. viselők rendkívüli segélyezésére szolgált. Megállapítom, hogy Békésvármegyében ilyen segélyalap egyáltalán nincs. Vannak azonban a vármegyének különböző bevételi forrásai, amelyek hovaforditására a vármegye alispánja felhatalmazást kapott és az ő akaratától és tetszésétől függött, hogy ezeket a bevételeket mire fordítja. Nincs olyan törvényhatósági határozat, amely kimondaná, hogy a szobanforgó összegek csak vármegyei tisztviselők segélyezésére fordíthatók. E tekintetben, mint a dr. Daimel Sándor alispán vallomásából tudjuk, egyedül az ő akarata volt az, miképen ezek a bevételek a vármegyei tisztviselők segélyezésére forditassanak. Miután tehát ebben a kérdésben egyedül dr. Daimel Sándor alispán diszponált és az ő akarata és elhatározása érvényesült, semmiféle jogi akadálya nem volt annak, hogy a nevezett alispán ne csak a vármegyei tisztviselők segélyezésére, hanem más célra is fordíthassa a többször említett bevételeket. Hogy valóban nemcsak a vármegyei tisztviselők segélyezésére voltak fordíthatók azok az összegek, amelyek felett az alispán rendelkezett, teljesen kétségtelenné teszi az a körülmény, hogy azokból az összegekből nemcsak a sértett főispán, hanem a vármegyei számvevőség tagjai is részesittettek rendkívüli segélyben, holott éppen úgy, mint a sértett főispán, szintén állami tisztviselők. Végre meg kell állapítanom, hogy nem forog fenn ez esetben a vármegyei tisztviselők megkárosítása sem, mert dr. Daimel Sándor alispán vallomásából tudjuk, hogy a rendelkezésére álló jövedelmek feleslege mindig messze meghaladta azt a mértéket, amely mértékben a vármegyei tisztviselők segélyben részesültek. Közvetlenül az alispán úrtól tudom, hogy a vármegyei háztartási alap kamat- jövedelme az 1925. és 1926. években mintegy 30.000 pengőt tett ki és ennek csak egyharmincad részét képezi az az 1200 pengő, amelyet sértett főispán segélyül kapott. Az Oroszlány Gáborra vonatkozó tényállítás tekintetében rámutatok arra, hogy a főispánnak befolyást lehet és kell gyakorolni az irányban, hogy az a hírlap, amely az ő területén megjelenik, milyen irányt követ, valamint arra, hogy azok a lapok, amelyek a kormány segélyét élvezik, milyen cikkeket közölnek. Tehát törvényszerű befolyást gyakorol akkor is, amikor olyan esetben, ha más eszközökkel már eredménytelenül kísérelte meg valamely hírlap társadalmi békebontó irányzatát megszüntetni, a szerkesztő elmozdítását kívánja. Itt visszaélés nincs. Azonban vádlott azt állítja, hogy a sértettet nem a közérdek vezette, hanem az, hogy a „Békésiben közreadta Oroszlány Gábor azt a becsületügyi bírósági jegyzőkönyvet, amely dr. Csige Varga ügyében felvétetett. A főtárgyaláson mindenekelőtt kiderült, hogy a jegyzőkönyvet nem Oroszlány Gábor tette közzé, hanem Dobay Jenő tette bele abba cikkbe, amelyet Oroszlány Gábor Budapestről küldött Gyulára. De ha Oroszlány Gábor tette volna is közzé a becsületügyi cikket is, még mindig nincs bizonyítva, hogy a sértett főispán abból az okból és nem közérdekből akarta elmoz- dittatni Oroszlány Gábort a „Békés“ szerkesztésétől, feltéve, hogy bizonyítottnak vehetjük azt, hogy valóban a sértett főispán akaratából történt az Oroszlány Gábor elmozdítása. Erre nézve közvetlen nyilatkozata vagy ténye a sértett főispánnak nem bizonyittatott. A tekintetben sem helytálló vádlott állítása, hogy Oroszlány Gábor egy évig kenyerét vesztette volna, mert félévi felmondási időre szóló fizetését megkapta és ezidő elegendő volt arra, hogy másutt elhelyezkedhessen. Minthogy tehát a valódiság bizonyítása sikerre nem vezetett, kérem a vádlott bűnössége megállapítását és megbüntetését. .A védőbeszéd. A vádbeszéd elhangzása után vádlott védője : dr. Medvigy Gábor ügyvéd emelkedett szólásra, aki a közönség állandó és feszült figyelme mellett a következő védőbeszédet mondotta : Tekintetes kir. Törvényszék ! Nagyságos Elnök ur ! Hálával tartozom a nagyságos főügyész urnák azért, hogy megütötte azt a hangot, amelyből kiindulnom nekem is a legalkalmasabb, Ez a magyar nép lelkivilága. Nincs a világon nép, amely a megbecsülésnek, a büszkeségnek méltóbb tárgya lehetne, mint épen a magyar nép. Miért ? Hisz az egész világon nyugaton és a messze Amerikában is, ahol a technika fejlettebb, vannak magasabb kultúrák, a magyar népet pedig 400 éves történelmi megpróbáltatás visszavetette a kultúrájában. Honnan táplálkozik mégis ez a kiválóság ? Ez nem faj szerint igazodik, hanem a magyar népnek a tekintély iránti tiszteletében gyökerezik. Mi a tekintély ? Nem valami transcen- dentális, elvont fogalom: a tekintély egy betöltendő ür, amelybe az egyén visz tartalmat. Ha végig nézünk a történelmen, megállapítható, hogy a magyar intelligencia mindig hivatásának magaslatán állott és ha van jövőnk, amelyet joggal várhatunk, ez a magyar vezető intelligenciájától várható. Említette a főügyész ur az igazságot is. Azt mondják, hogy az igazság nem valami meghatározható fogalom, leszögezhető konkrét tartalommal az nem bir. Az igazság csakugyan olyan valami, amit definiálni alig tudunk, amint sok természeti törvényt is, amelyeket hipotéziseken építünk fel. Ha azonban az igazság konkrét tartalmát, lényegét keressük, mégis megtaláljuk az erkölcsben: minden igazságos ugyanis, ami az erkölccsel egyezik és csak az lehet igazságos, ami az erkölccsel összeegyeztethető. Ha tehát megakarjuk találni most az igazságnak a próbáját, akkor az az lesz, ami az erkölcsnek is próbája. Vizsgáljuk tehát azt, hogy vájjon a vádlott és sértett szomorú esetében kinek a pártján van az erkölcs s ennek révén az igazság is. A vádlott ügyvéd ember. A mai politikai constellátió mellett, amikor szinte ösztönszerü- leg ébredt fel a felelős tényezőkben az a gondolat, amelynek a tendentiája az volt, hogy az egyén szabadságát korlátozza, amikor szükségképp feltámadt ez a gondolat, mert a történelem elvi iránytól való óvatos eltérés hozta magával, ez a korlátozás kiterjedt a gazdasági és szellemi életre és érintette a sajtót is. Csak a főispán ur Öméltósága van abban a naiv hitben — irigylem őt a hitéért — hogy Magyarországon sajtószabadság van s korlátozások mellett a szabadpályán csak egyetlen tényező maradt független, az ügyvéd és pán- dántja ennek az állami szervezetben a magyar biró. Az ügyvédre hárul tehát a nyílt, egyenes, a szabad szónak nemcsak joga, de kötelessége is. Ez a város, amelyhez engem kedves emlékek szálai fűznek, ez a város úgy él a lelkemben, mint a béke, a nyugalom városa, amelyet a nevében is hordoz „Békésgyula.“ Ez a város a csendes örömök városa, ahol sohasem volt szenzáció, ahol sohase volt káröröm, ahol még az elbukott iránt is részvéttel voltak. Ez a város nyugodtan és zavartalanul, nyom nélkül élte át a háború, a vörös uralom és román megszállás nehéz megpróbáltatásait. Mégis nemsokára azt kell megállapítanunk, hogy itt a béke sarkaiból kifordult, mert idegen tényezők játszottak közre. Nem nevezem meg, hogy kik, csak hivatkozom egy fegyelmi ítéletre, egy diskvalifikáló becsület- birósági döntésre, három jogerős birói Ítéletre. Az, aki mindezekkel ékes, az ennek az erkölcs színvonalán legmagasabban álló városnak er- kölcsbirájául szegődött. És ez a békés város tűrt, hallgatott. Egyetlen ember, aki a sajtóban cikket próbál közzétenni: a vádlott, emlékeztetni kivan olyan momentumokra, amelyek erkölcsbiráskodásra nem jogosítanak. Teszi ezt a béke kedvéért. Amikor aztán a békésebb hangú sajtó sem áll rendelkezésre, de amikor a békezavaró támadások tovább következetesen ismétlődnek, nem áll más mód rendelkezésre, mint attól kérni orvoslást, akinek jogában áll a sajtót megfékezni. Hisz kötelessége is, mint a nagyságos főügyész ur is helyesen mondotta. Minthogy pedig a támadások nyílt színen történnek és minthogy az illető lap közel áll a főispánhoz, nem ok nélkül és nem támadólag lépett fel a vádlott, amikor a közgyűlésen felszólalt és kérelmet terjesztett elő. Van ugyan ebben a felszólalásban egy költői kép, amely hiénavonitáshoz hasonlítja a támadásokat. De vájjon az adott helyzetben lehet-e ez rendreutasításának, kifogásnak a tárgya? Hiszen ezzel csak arra utal, hogy egy jogerősen elitéit, közigazgatásilag már eltemetett ember vexalását panaszolja, amit egy szintén fegyelmizett egyén üz. És mit tesz a főispán? Elismeri, hogy illetékes helyen történt a felszólalás és ígéretet tesz abban az irányban, hogy a maga részéről igyekezni fog eleget tenni az előterjesztésnek. Ez mégsem történt meg, sőt ellenkezően ugyanazon a napon, ugyanazon felszólalás és Ígéret után, szinte tüntetőén „érdemrendet“ adták az illetőnek, aki ellen a felszólalás történt. Ezen premissák után következett el, hogy a felszólalás folyamán elhangzott az — mi Reck Géza szavai szerint az ő 36 éves közéleti működése alatt soha meg nem történt Békésmegyében és állítom, hogy sehol a csonka és az ezeréves országban sem, — megtörtént az a szégyen, hogy elhangzott a „kuss“, „ne szemtelenkedjék“ és mindez a főispán ur elnöklete alatt és az ő észlelésében. Elnök: Ez nincs bebizonyítva. Védő: Ezt az ő észlelését kívánom most épen igazolni. A sértett, talán érdeme szerint, nagy karriert futott meg fiatalon és ma is fiatalon kétségtelenül érzékszerveinek teljes birtokában van. Ezzel szemben egy a mellette ülő magas állású tisztviselő, ki „már koránál fogva is nagyotthalló“ mint azt maga is moudja, — hogy az ő fogyatékos hallószerveivel hallotta a kijelentést annál is inkább, mert szerinte is a közbekiáltó felállott és harsogva kiabálta előbb azt, hogy .„ne szemtelenkedjék“ aztán azt, hogy „kuss“. Ha a koros Daimel Sándor fogyatékos hallószervekkel a főispán mellett hallotta, és ha hallotta, vallomása szerint Márky Barna főjegyző is, és ha hallotta a közvetlen a főispán közelében ülő három ember, akkor az a főispán, akinek a főügyész ur által felolvasott § szerint feladata lett volna a rendre felügyelni, az ne hallotta volna ? Ezt állítani védekezésül lehet, de ilyen adatok mellett biróilag elfogadni és megállapítani nem. Az előadott tényállás és bizonyítás mellett tehát én nyugodtan bizom a birói mérlegelés alá, hogy sértett hallotta-e ezen kifejezéseket, vagy nem. De van a főtárgyalás adataiban még egy érdekes döntő körülmény : amikor meg- ' történt az a példátlan eset, hogy a sértett mellett ülő alispán hozzá súgott, „hogy én rendreutasitottam volna“. Hogy ezt a főispán hallotta-e vagy sem a közgyűlési teremben, nem ellenőrizhető ugyan, de ha egy ilyen tiszteletreméltó egyén szól hozzánk, akkor úri felfogás szerint figyelemre méltatjuk azt és ha nem értjük, megkéi’dezzük, mit parancsol. Ez nem történt meg. Ebből okszerűen következtethető az, hogy ezt is hallotta a főispán és ennek ellenére sem történt meg a rendreutasítás, sőt nem is érdeklődött iránta. A jogi részre térve, az a kérdés merül fel: vájjon közérdeket sért-e, vájjon kötelességmulasztást képez-e az, ha egy főispán a törvényhatósági bizottság tekintélyét bántó kifejezés dacára rendreutasitási jogával nem él. A főügyész ur szerint ez az. A bíróság végzésében azonban, amit a valóság bizonyításának elrendelése tárgyában hozott, arra találunk nyomot, hogy ez nem kötelességszegés. Azt mondja ugyanis a végzés, hogy azért nem rendel el bizonyítást ebben a kérdésben, mert azzal, hogy a sértett nem élt rendreutasitási jogával, közérdeket nem sértett. Ha igy áll a kérdés, akkor a nyílt levél inkriminált állítása nem bűncselekmény, mert nem forog fenn azon törvényes előfeltétel, hogy az állított tény fegyelmi eljárás tárgya lehessen. De ettől eltekintve igazoltam azt, hogy a dolog rendes menete szerint sértettnek a közgyűlésen elhangzott kifejezéseket hallania kellett. És e ponton nem fehet hivathozni arLevert, ideges, kimerült, szédülésben, fejfájásban szenvedő egyé neknek fontos, hogy tavasszal emésztőszerveik rendbehozására néhány héten át naponta fél pohárral valódi JSuFaJi János természetes keserüvizet igyanak. Egyetemi orvostanárok, a Hunyadi János ivókúrákkal rendkívül szép eredménye két értek el, úgy anyagcserezavaroknál, mint a máj, vese és epemüködési rendellenességeinél.
