Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-05-04 / 36. szám

/ 4 Bé kés Halálozás. Mély részvéttel vettük a szomorú hirt, hogy Gáli Adolf, Szabadka városnak 35 éven át volt építészmérnöke, május 1-én reggel, éle­tének 84-ik évében Gyulán elhunyt. A kedves modorú, derék öregur az utóbbi években költö­zött Gyulára s itt ismerősei körében általános kedveltségben állott. Halála gyászbaboritotta sze­retett családját, kik között dr. Gáli Géza, a Jó­zsef Szanatórium igazgató-főorvosa édesatyját gyászolja. Temetése május 2 án történt Gyulán nagyszámú közönség jelenlétében. Közgyűlés A Ggulai Közművelődési Egye­sület folyó hó 8-án, vasárnap, d. u. 6 órai kez­dettel a Göndőcskerti pavilion nagytermében tekintet nélkül a megjelent tagok számára, meg­tartja ez évi rendes közgyűlését, melyre az Egye­sület minden tagját ismételten meghívja dr. Eonrád s. k. elnök. Halálra gázolta a vonat. Az Orosházáról Tótkomlósra haladó egyik tehervonat hétfőn el­ütötte Török Mihály földmives szekerét és Törö­köt a kocsiról leütvén, halálragázolta. Autószerencsétlenség. Az Újkígyósról Bé­késcsabára vezető utón, dr. Székely Alfréd szen­tesi orvos autóján Jenei Lajos soffőr vezetése mellett egy műszerész és két ujkigyósi utas uta­zott. Egy zökkenőnél az autó felborult s a mű­szerész és a két ujkigyósi utas magas Ívben ki­repültek az autóból. Az autó felfordult, de a három kidobott utasnak kymolyabb baja nem történt. A soffört azonban nem látták Behol. Csak később vették észre, hogy az összetört és kere­keivel felül fordult autó alatt fekszik a soffőr ugyanazon mélyedésben, melytől az autó a zök­kenést kapva felfordult. A mélyedésben feküdt ób ezért nem zúzta össze a föléje borult nehéz autó. Xyolc nap az anyós njjáérl. Súlyos testi sértés miatt vonták felelősségre Bárány Mihályné szarvasi fiatal menyecskét, aki ellen az volt a vád, hogy a múlt év novemberében anyósának, Bárány Andrásnénak hüvelykujját veszekedés köz­ben elharapta. A főtárgyaláson a fiatal Bárányné zokogva mondta el, hogy anyósa pokollá tette életét ás mident megtett, hogy napról-nspra a legválogatottabb módon kínozza, üldözze. A vád­beli napon is ilyen előzmények után vesztek össze és mikor anyósa meg akarta verni, ő védekezés közben maga sem tudja, hogy hogyan, úgy meg­harapta anyósa ujját, hogy a seb később infek­ciót kapott és a megharapott ujjat le kellett vágni. A kihallgatáson az anyós mindent a me­nyecskére, a menyecske pedig mindent az anyósra igyekezett hárítani és a tanuk, valamint a férj is a fiatal asszonyt mentették, akit a bíróság az enybitő körülmények figyelembevételével 8 napi fogházra Ítélt. Leharapta áss ujját a farkas. A Szegeden sátorozó Colosseum cirkusz karmesterének, Wiedt Jánosnak, a cirkusz egyik farkasa etetés közben leharapta jobb keze mutató ujját. A mentők siet­tek segítségére. Dr. Kovalszky Róbert ügyvéd és nagy zon­goraművészünk április 30-án a Gyulai Közművelő­dési Egyesület rendezésében hangversenyt rende­zett a magyar dal fejlődéséről. Az estélyen mér­sékelt számú közönség jelent meg, amit a más­nap kezdődő bérmálási mozgalom előkészületei­nek tudhatunk be. A nagyszerű zenei előadás zsúfolt házat érdemelt volna, mert az minden részletében első rendű, tudományos szakmunka volt. A közönség nagy figyelemmel hallgatta a kitűnő zenész fejtegetéseit és példákkal kisért előadását. Lesznrással fenyegette meg sógorát. A gyulai törvényszék előtt nem ismeretlen Kraszkó Mihály csabai fiatal gazdálkodó neve, aki pár évvel ezelőtt fürjesi tanyáján agyonverte Yiczián nevű béresét Kraszkót ezért jogerősen négy évi fegyházra ítélték és most ismét vádlottként ál­lott a bíróság előtt. A vád ellene az volt, hogy egy katonai bajonettel lesznrással fenyegette sógo­rát, Palyusik Mátyást és annak feleségét és hogy vár p«*m folyt, az esik annak köszönhető, hogy a megtámadottak elfutottak. A főtárgyaláson a vádlott tagadott és a tanuk is CBak igen enyhén vallottak ellene, úgyhogy a bíróság csupán ve­szélyes fenyegetésben mondta ki bűnösnek és ezért 15 napi fogházra ítélte. Betyár kendője. Még élénk emlékezetében vannak a műkedvelői szinielőadások pártoló közön­ségének azok a szép előadások, amelyeket a Gyulai Ipari Osszmunkásság égisze alatt rendeztek meg. Mint értesülünk ez a Vigalmi Gárda ugyancsak az Ipari Osszmunkásság kebelében újra megkezdi működését s amint halljuk rövidesen egy örök­becsű szép előadással a „Betyár kendője“ cimü népszínművel fognak közönségünknek kedveskedni. Inasgyerek öngyilkossága. A napokban Sándor Vilmos Árpád 16 éves gyulai szabóinas édesapjának lakásán főbelőtte magát’ Az öngyil­kosságot csak 24 órával később, másnap reggel vették észre és ekkor a gyereket beszállították a kórházba, ahol dr. Jung sebész-főorvos megope­rálta. Kihallgatása alkalmából azt vallotta a fiú, hogy azért követte el az öngyilkosságot, mert felszabadítása helyett a tanonevizsgáztató-bizott­ság gyenge előmenetele miatt 4 hónapra vissza­vetette. Dngnlás és aranyeres bántalmak, gjomor­és bélzavarok, máj- és lépduzzadás, hát- és de­rékfájás ellen a természetadta »Ferenc Józsefe keserüviz, naponként többször bevéve, biztos se­gítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beiga­zolták, hogy a Ferenc József viz alhasi megbete­gedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fő- szprüzletekben. 249 10 — Salamon Béla fellépése iránt olyan érdeklődés nyilvánult meg, amely méltó a kabaré játszásnak ahhoz a művésze­téhez, amit Salamon Béla és nagyszerű társu­lata reprezentál. Az egyre fejlődő magyar bohózat-irodalomnak legpompásabb darabjait hozza magával Salamon, aki különálló egyéni­ségével a legfinomabb humort képviseli Az elmúlt színházi évad óriási sikerei Nóti Ká- rolynak öt ragyogó bohózata: „A néma férj“, „Zalai ur felmond“, Vadnai László hallatlanul mulatságos katona bohózata „A Sarzsi“, Nagy Endre országoshirü politikai tréfája a .Ható­ságilag engedélyezett ellenzék" és még sok apró aktuális tréfa és ötlet fogja feledhetet­lenné tenni a Teréz körúti Színpad május 9-iki gyulai vendégjátékát. Tőzsde. Zürichben a magyar pengőt 90'633/8-el JegyeztéK. Valuták 1 Angol font 29’97 100 Szokol 17 01 100 Dinár 10 09 100 Dollár 574 20 100 Fr. frank 22 90 100 Lei 3 67 100 Lira 30 55 100 Márka 136 17 5 100 Schilling 8090 100 Sv. frank li0 50 Gabonaárak 75 kg. tiszavidéki — — — 76 kg. tiszavidéki — — — 77 kg. tiszavidéki — — — 78 kg. tiszavidéki — — — Rozs — — — — — — Árpa — — — — — — Sörárpa — — — — — — Zab— -----­Köles — — — — — — Tengeri — — — —. — — Korpa — — — — — — 33 95—34 25 34 45-34 65 34 65—34 95 34-85-35 25 29 70—29-80 2440-2480 25-50—26-50 23-30—23 40 2080-21 30 21-10—2140 19 30-1950 Ferencvárosi sertésvásár Árak: könnyű 1-40—1-46, közép 1 70— 1-76 nehéz 180—184 ______________________ Úr i házakhoz vasalni ajánlkozom. Otthonra vállalok mosást, vasalást Zöldfa­utca 6. szám alatt — Ugyanott egy csinosan bútorozott szoba kiadó. 330 2-3 1927. május 4. „KIRÁLY“ MOZGÚSZINHÁZ Teletöm 82. GYULA. Telefon 82. 1927. évi májas hé 4-én, szerdán délután >/47 és este i;29 órakor Trambulin fejest ugrik amerikai burleszk 2 felvonásban. Vjdonság! Benny Porten-film ! Hazudnak a lángok (Asszonyok sorsa) társadalm korkép 8 felvonásban. Főszereplő: BENNY PORTEN Kerf megnyitás! Május hó 8-án. vasárnap d. u. 5 órai kezdetiéi kert meg* nyitási tartok. Ezen alkalomra az Erkel Dalkör 'meg­ígérte szives közreműködését s szép magyar dalok eléneklésével fogja az érdeklődő közön­séget szórakoztatni. Belépődíj nem lesz, azon­ban önkéntes adományokat köszönettel fogad az Erkel Dalkör saját pénztára javára. Minél számosabb megjelenést kór, kiváló tisztelettel Oszuszky János 1—2 vasúti vendéglős. Hirdetmény. Az endrődi róm katb. hitközség isko­lák építésére pályázatot hirdet. Feltételek az endrődi plébánián tudha­tok meg. Pályázati határidő májas hő 20. 340 1—1 egy nagy utcai szoba, konyha és mellékhelyi­ség. — Ugyanott egy jókarban levő boltajtó rollóval és egy üvegajtó ajtófelekkel eladó. Hálószoba berendezés azonnal eladó. Megtekinthető József laktanyában özv. Szabó Istvánnénál 341 i—i Dobay-utca 6. szám alatt sütemények, törtük készítését elvül latom. Ugyanott két magtár, földszinti és félemeleti kiadó. 320 í—i CnbrászOziet eladó, esetleg a helyisége kiadó Kiadó Négysstobás lakás eladó Huszka utca 4 szám alatt. — Értekezhetni ugyanott Tövisháti Gábornénál. • 28 2—4 Szanazugban 2 hold föld eladó, esetleg házzal elcserél« hetö — Értekezni lebet Ernyő utca 12. szám alatt. 108 15—§ Urkölgyek ügyeimébe! Kitűnő ízlésű, 10 évi gyakorlattal biró, intelligens női szabó ajánlkozik állandó házi varrónőnek, hónapos fizetésért. Bővebbet levél­ben. — Cím a kiadóban. 326 2-3 Kisrománváros, Első-utca 14. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. 323 3-3 Yagy utcai helyiség, mely raktárnak, műhelynek, esetleg lakásnak is használható, továbbá egy nagy kettős pince Munkácsy Mihály-utca 1. szám alatt azonnal kiadó. — Értekezni lehet Fábián Lajos tulaj­donosnál. 338 2—2r Gyulán, 1927, a kiadótulajdonos Dobay Jáaos nyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom