Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)
1927-03-16 / 22. szám
LIX évfolyam 22, számú Szerda Gyula* 1927. március 16 Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . . 1 P M f. Vidékre . . . 3 P 2# f. Hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKÁI, TÁMAMLMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Doha; János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések ésnyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 8 fillér. Felelős szerkesztő: DÖBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Március 15. Irta: Prokop Sándor kétegyházi plébános. A 19-ik század első fele az emberiség régen óhajtott s legdrágább kincsének, a szabadságnak hajnal- pirkadása volt. Vágytunk felszabadulni a szolgaság jármából mi is és ezt meghozta nekünk 1848. Uj életre ébredtünk, szabad, független nemzet polgárai lettünk. Megtudtuk, hogy magyarok vagyunk, ha egy erős, faji egységet alkotunk, melyet nem lehet egykönnyen elpusztítani. Azok a lánglelkü márciusi ifjak, azon a szép márciusi napon erről beszéltek a szabad magyar nemzetnek. A magyar Tirtaeus, a költőkirály férfias dithirambusaival ezt dörögte a világ négy tája felé. Szilaj lihegésü harci indulójával : „Egy gondolat bánt engemet. . .“ . . . pedig azt, hogy a kivívott szabadságért ez a rabságából felszabadított nemzet, annak minden fia: élni, halni kész. Szabadság! Van-e szebb, fönség esebb dolog ennél ? Nem ismerek. iszen valamennyi érték között, ami széppé, becsessé tudja tenni előttünk az életet, kétségkívül a legszebb, a le gbecsesebb a szabadság. A szerves világnak levegőre van szüksége, leik ünk szabadság után vágyik. — Amint a legszebb, legillatosabb virág elveszti színét, illatát, szépségét, mihelyt éltető elemétől a naptól, a levegőtől megfosztjuk, úgy lelkünk is értéktelenné válik szabadság nélkül. Szabadság nélkül megsemmisülnek a bennünk rejlő nagyszerű tehetségek, azokat az emberiség közkincsévé nem tehetjük, azokat akarva, nem akarva magunkba kell eltemetnünk. Szabadság nélkül nincs önfeláldozás, nincs, nem lehet fejlődés. Nem lehet szó sem kultúráról, sem civilizációról. A legszebb, soha el nem múló, feledésbe nem menő tettek, az egész emberiségre kiható s kivitelükben csodálatraméltó dolgok a szabadság levegőjében születtek. Az életnek szépséget, az egyéniségnek igazi tartalmat mindenkor a szabadság adott, íme azért oly nagy kincs a szabadság, az emberiségnek legdrágább kincse, azért bir oly nagy értékkel is. Ámde a szabadság nemcsak nagy kincs, nemcsak óriási érték, hanem nagy probléma is. A történelemből tudjuk, hogy ideális lelkű férfiak egész életüket, összes tehetségüket feláldozták, hogy az emberiségnek e közkincsét, jogos tulajdonát az egyén, a család s az egész nemzet számára megszervezzék, biztosilsák. Tudjuk, hogy az egyén, a család, a nemzet jóléte emelkedett, valahányszor e kincsnek birtokában volt, csökkent jóléte, boldogsága, amint elvesztette azt. Azt is tanítja a történelem, hogy a szabadságnak értéke mindig annak helyes megoldásától függött. Akkor lesz az mindennél értékesebb tulajdonunk, amint sikerült azt jól megoldanunk. Minden dolog csakis hosz- szu, türelmet kipróbált s lankadatlan szorgalom által válik értékessé, csakis bosszú fáradság után jut jó megoldáshoz. A szabadság is nehéz küzdelmek árán jutott az emberiség birtokába. Nehezen szervezték azt a mi elődeink is. Évszázados harcok teremtették meg s mert elődeink, apáink jól oldották meg: közkincsünkké is lett. A szabadságért folytatott hosszú küzdelmek megtanították az embereket arra is, hogy az csak akkor bir, bírhat értékkel, ha megszabott korlátokon belül mozog. Mihelyt azokon túllép, már nem szabadság többé, hanem szabadosság. Az igy értelmezett szabadságnak jutott birtokába 1848-ban a magyar nemzet, mely századokon keresztül súlyos rabigában szenvedett. Azért meg is értette, mit jelentett neki a szabadság. Mert mi a szabadság annak, aki nem ismeri a jármot, a rabláncokat? De kérdezzük csak meg a rabot és kérdezzük meg a mésszel megrajzolt, szomorú trianoni határokba szorított maradék magyart, mi neki a szabadság f Megmondja bizonyosan. Mert annak ismerjük igazi becsét, azt tudjuk igazán értékelni, amit nélkülözünk, amit elvesztettünk. Nohát mi sorsüldözött magyarok egy országot veszítettünk el: önállóságával, függetlenségével, szabadságival. A magyar nemzet a szabadság kivívásának napján 1848. március 15-én megmutatta, mily értékes, mily becses kincsévé lett neki a szabadság, Megmutatta, hogy képes azért mindent áldozatul hozni. Ontott sok vért, hogy azt a féltve őrzött kincset: a szabadságot megvédelmezze, örökre magáénak mondhassa. Hozott áldozatot, mely alatt ha vérzett is ennek a sokat sanyargatott nemzetnek a szive, mégis édes volt az a szenvedés, mert nagy kincsért, a szabadságért volt A népek öt évig tartó nagy küzdelmében is ez a tudat, a szabadság tudata, boldog birtokolása adott nemzetünknek erőt, a harci tüzbe bátor lélekkel rohanó hősöket. Igen! Mert azoknak a hősöknek — mig meg nem mételyezte őket a gonosz sajtó — ott élt szivük mélyén valami, aminek fönntartása, megvédelmezése életnél többet ért, aminek elvesztése gyötrelemnél, halálnál rettentőbb volt, valami : a szabadság. Gonosz embereknek lassú, de céltudatos munkával az emberfeletti küzdelemben kimerült nemzetnek leikéből ezt a magasztos dolgot is sikerült kiölni, kilopni és elföldelni. Céljukat elérték. A földre tiport nemzet, a nagy halott felett halotti tort is ültek már. Egyet azonban elfelejtettek. Elfelejtették azt, hogy az a bizonyos elföldelt, eltemetett valami, amiről tudós professzor urak éles dialektikával megállapították, hogy halott, hogy többé nem ébred fel: kezd éledni, ébredezni. És amint megjelent már — nem is egyszer — csaták tüzében, ágyudörgések között, keresztül gázolva holtakon, véren, roncsokon, megjelenik mais nemsokára. Már itt is van. sokkal fiatalabb, egészségesebb, üdébb alakban, mint régen, itt a honszeretet köntösében. Ott él minden magyar ember lelkében, itt e csonka hazában és ott a ceruzával megvont határokon túl is: a szabadság utáni vágy, az erős, öntudatos nemzeti érzés és visszaveszi azt, ami a miénk : a történelmi nagy Magyarországot. Március idusán ezt a gondolatot szolgálja minden beszéd, ezt zengje minden dal.
