Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-12-20 / 102. szám

1924. december 20. Békés 3 Megmarad a pécsi Pécs város küldöttségileg interveniált a bel­ügyminiszternél a pécsi főkapitányság megha­gyása érdekében. A közbenjárásra a belügy­miniszter felfüggesztette a határozat végrehajtá­sát és Ígéretet tett, hogy megfontolás tárgyává teszi, hogy ne a pestvidéki főkapitányságot szün­Vígleges rádió állomás Gyulán. Még mindig igán sokan vannak, akik nein tadják mi az a M. T. 1 Ezt a bárom betűt ol­vashatjuk gyakran legnagyobb lapjaink egyes hírei elßtt zárjelben. Ez azt jelenti, hogy a kér­déses hirt a M T. I., azaz a Msgyar Távirati Iroda szerezte be és bocsátotta az illető lap ren delkezéBére. Jelenti egyúttal azt is, hogy a hir feltétlenül hiteles. Foglalkozik a M T. I úgy politikai, mint közgazdasági hirek továbbításával. S hogy min­dennemű tudósításai egyformán hitelesek ás ten- derciómentesek, biztosítja egyrészt az, hogy ösz- szes vezetői és alkalmazottjai kivülállanak minden politikai fralción és semmiféle politikai mozga­lomba részt nem vesznek, másrészt, hogy semmi­féle spekulativ üzletággal nem foglalkoznak. A M T. I. gjulai közgazdasági kirendelt­sége nehéz viszonyok között, óriási részvétlenség ellen küzdve, .»kezdte meg két és fél év előtt mü kődését. Nem ismerték, nem méltányolták, s nem is honorálták a viszonyoknak megfelelően. Noha ezen idő alatt összes volt és meglevő előfizetőit mindig a leglelkiismeretesebben, a legnagyobb előzékenységgel és pontossággal szolgálta ki, a legrövidebb időn belül értesítvén őket mindenkor a legfrisebb árfolyamokról. Hogy a hiteles és gyors értesítés az árfolyamok változásával minő értékkel bir, azt laikusok előtt is felesleges bizonyítgatni. Aktuálissá vált, hogy a hírszolgálat még gyorsabbá, még tökéletesebbé tételére a M. T. I. gyulai kirendeltsége a modern technika legújabb legcsodálatosabb találmányával, egy rádióállomás­sal szerelje fel magát. Egyidejűleg, sajnos a ki- rendeltség lakásügyből foiyólag válságos helyzetbe jutott, amely helyzeten csak úgy lehet segíteni, ha a város közönsége s hatóságai összefognak, s megadják a lehetőségét a kirendeltség további fenntartására. F. hó 22-én délután 5 órára egy e véget! tartandó értekezlet céljából az alispán ur Öméltó­sága volt szives a vármegyeháza kistermét át­engedni. Ezen értekezletre minden érdeklődőt szívesen lát a M. T. I. vezetősége. tűzifa kapható Wenciel József tüzifakereskedésében Gyula, Vad-utca 9. szám. __________________1S63 1 — 1__________________ Figyelem ! Ki saját otthonában kényelmesen akar hajat vágatni és borotválkozni, annak szives rendelkezésére — meghívás utján — kész­séggel áll Horváth Mihály borbély 1249 1- 3 (Damjanich utca 14. szám). tesse-e meg a pécsi helyett. A belügyminiszter közölte a küldöttséggel, hogy miután csak 12 tisztviselőről van szó, a pécsi rendőrfőkapitány­ság meghagyása érdekében érintkezésbe fog lépni Smith Jeremiással, a népszövetségi fő­biztossal. Hl tnigl Mir megkezdődött az olcsóságáról ismert Bálint Ferene-cégnél. I. tokaji asztali borból legalább iO liter vételnél az amúgy is nagyon olcsó árakból külön 5% kedvezményt adunk. Palack boroknál legalább 5 üveg vételnél 10% kedvez­ményt adunk. Az összes italnemüek, úgymint likőr, rum, cognac, szilvórium, törköly és barack pálinkák a legolcsóbb árakon lesznek ki­szolgálva. Áraim olcsóságáról kérem az igen tisztelt vevőközönsé­get meggyőződni minden vé» telkényszer nélkül. 1254 1—2 HÍREK. Uj megyebizoltsági tag. Bróm Lőrinc pápai prelátust Eadrődön megyebizottsági taggá vá­lasztották. Dalmel Lajos meghalt. Mint lapunk zárta­kor őszinte részvéttel értesültünk, Daimel Lajos ny. állami számvevőségi főnök mi délután váratlanul elhunyt. A halálhír városunkban futótűzként ter­jedt el s általános őszinte részvétet keltett. A ha­lálesetről szóló részletes tudósításunkat jövő szá­munkban közöljük. Soltész Elemér tábori püapök beiktatása. Budapestről jelentik : Tegnap délelőtt iktatta be ünnepélyesen a magyar református egyházközség Soltész Elemér tábori püspököt. A beiktatás a református egyházközség székházában folyt le Horthy Miklós kormányzó jelenlétében, aki vitéz Nagy Pál hadseregfőparsncsnokkal volt jelen az ünnepségen. A beiktatáson meghívott előkelő nagyközönség vett részt, amelynek soraiban ott voltak C áky Károly gróf honvédelmi miniszter, Bartha kabinetirodai főnök, R>pka Ferenc, a fő­város kormánybiztosa, Ráth Zsigmond kúriai elnök, valamint a minisztériumok képviseletei. Nagy számmal voltak jelen a beiktatáson a nemzeti had­sereg formaruhás tisztjei, akik külön csoportot feglaltak el. Áz ünnepséget zsoltár vezette be, majd dr. Ravasz László püspök mondott imát, ezután Soltész Elemér letette az egyházi eBküt. Ravasz László beiktató beszédében az Isten áldá­sát kérte az uj tábori püspökre, akit püspöktársai megáldottak. Ezután Soltész Elemér mondott prédikációt, amelyben fogadalmat tett, hogy a nemzeti hadsereg tagjait az igaz szeretet ösvényén fogja vezetni. A Szívgárda vezetősége felhívja a katb, családok figyelmét a vallásos és hazafias tartalmú betlehemes szövegre és kéri, hogy azt mondassák a fiukkal. Esküvő. Réti Andor f. hó 6-&n tartotta esküvőjét Cegléden Rózák Edittel. Betiltották az Orosházi Friss Újság meg­jelenését. A belügyminiszter az Orosházán dr. Mitlasovszky János szerkesztésében megjelenő Orosházi Friss Újság megjelenését az ország belső rendjét és közbiztonságát veszélyeztető közlemé­nyei miatt betiltotta. A lap különösen a földre­formmal foglalkozó cikkeiben állandóan olyan va­lótlan tényállítást közölt, amely osztályellentétek szitására és a közhatalmak lejáratására alkalmasak, Nagy szeszesalásokat fedeztek fel egy prá­gai gyárban. A prágai rendőrség az adóhatóság megkeresésére letartóztatta a Zeithammer-gyár több alkalmazottját, akiknagy összegekkel károsí­tották meg az államkincstárt adóeltitkolás utján. Zeithammernek botgyára van és gyári célokra adómentes szeszt kapott, amelyet denaturálnia kellett volna. Az adóhivatal névtelen feljelentés­ből értesült, hogy az adómentes szesz legnagyobb részét áruba bocsátották és a nyomozás beigazolta a vádat. A gyár 13 tisztviselőjét letartóztatták, közlük több vezetőállásban lévő hivatalnokot is. Az erdélyi románok szenvedése!. Bukarest­ből jelentik: legutóbb Giursulescu hevesen tá­madta a liberális pártot, amely, mint mondotta kifosztja az országot rablóbanda módjára. Polivan volt miniszter a besízsrábiai parasztok üdvözletét hozta a gyűlésnek, akik az idegen járom levetése után azt hitték, hogy boldogabb élet virrad rájuk. De csalatkoztak reményükben. Az egyesülés meg­történt után jött a liberális közigazgatás a maga csendőrjeivel, akik azonnal hozzáláttak a veréshez. Amikor emiatt Bukarestben panaszt tettek, akkor azonnal elrendelték, hogy a veréseket szüntessék be. Mire a csendőrök azonban uj módszert talál­tak ki. A parasztokat megkötözték, a fejükre macskát kötöztek és lebuakózták őket, mint a barmokat. Amikor megkérdezték, hogy mit csinál­nak, azt mondották, bogy agyonütjük a macskát. (lyala város képviselőtestülete — mint értesülünk — a közeli napokban rendes közgyű­lést tart. Ez a közgyűlés fogja letárgyalni a jövő évre szóló költségvetést s határozni fog a vámos- utak burkolásának kérdésében is. A Békésmegyei Egyetemi Ifjak Köre ezidei bálját 1925. évi januar hó 3-án, szombaton 9 órai kezdettel a Bákésmegyei Casinóban rendezi, melyre az előkészületek serényen folynak. A Rém. Kath. Leányegyesület utolsó (vasár­napi) adventi délutánján Békésesabán Domanek Pál Henrik gyulai hittanár beszédet mond, amely mellettszép szavalatok, valamint énekszámok teszik a műsort élvezetessé és változatossá. Endréd községben most alakult újra az iparostanonciskolai felügyelő bizottság. Elnöke Csernus Mihály apát plébános lett. Első ülésén a tanonciskola igazgatójává Kockás Sándor polg. iskolai igazgatót; tanítókká pedig Orbók József elemi iskolai igazgatót és Palotai Ferenc ró®, katb. tanitót választotta meg. Elhunyt a Szent István Társulat elnöke. Pozsonyból jelentik, hogy Majláth György gróf v. b, t. t. a Szent István társulat elnöke ott párnapos szenvedés után elhunyt. A Szent István Társulatot ez rendkívül kellemetlenül érintette, annál is inkább, mert épen most folytak az elő­készületek arra a rendkívüli gyűlésre, amelyen Majláth György grófot 70 éves születésnapja al­kalmából akarták üdvözölni. Virágh Jenő és Sándor Stefi fővárosi mű­vészegyüttese ma és holnap esténkint teljesen uj műsorral kabaré-előadást rendez a Király moz- gószinházban. Fellépnek fentieken kívül Ujváry Ferenc, Makap Ilonka és Foryáts Jenő. Az elő­adás és művészek kiválóságát nem kell hangsú­lyoznunk. Külön szenzáció, hogy a zongorakisé- retet Eetényi Heidelberg Albert hires zeneszerző és zongoraművész szolgáltatja. A gyulai kerékgyártó Iparosok támogatá­sára — a gyalul ipartestűiet kérelme folytán — a képviselőtestület, a most kitermelésre került erdő kőrisfáját köbméterenként 600000 koronáért átengedte. írógépek javítását és karbantartását felelősség mellett vállalja Dandé István Városház-utca 4. (Garay ékszerész mellett). 1261 i— 4 Fővárosi utamról visszatérve, működésemet megkezdem. Menyasszonyi koszorú és fátyol felfűzés legdivatosabban, alkalmi frizurák és babi haj­vágást, úgyszintén haj festést elvállalok. Pickné Haász Rózsi 1257 i_2 Józsefváros, Vad utca 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom