Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-12-20 / 102. szám

4 Békés 1924. december 20. Szilveszter este. »Erkel Ferenc Dalköre a Polgári Kör nagytermében műsoros Szilveszter es­télyt rendez, melyre a Polgári Köri tagok által bevezetett vendégeket tisztelettel meg­hívja a rendezőség. Belépődíj nincs, önkéntes adományokat köszönettel nyugtáz. Kezdete este fél 8 órakor. A gynlal Atlétikai Klub farsangja. Az At­léták vezetősége és vigalmi bizottsága elhatározta, hogy az idei farsangon régi tradícióihoz híven sportszerető közönségének és a Klub barátjainak feledhetetlen farsangi napokat szerez, amikor egy tánccal egybekötött teadélutánt rendez. — Január 31-én pedig nagy bálját fogja meg­tartani, mely az előkészületekből ítélve a farsang egyik legélénkebb és legnagyobbszabásu mulat­ságának ígérkezik. A teadélutánra a meghívók széjelküldése folyamatban van, míg a farsangi kabaréval egybekötött nagy bálról s részleteiről esetről-esetre fogjuk ez utón is közönségünket értesíteni. — Gyac vigalmi bizottsága. Gyae választmányi ülése. A gyulai Atlétikai Klub választmánya a sporttelep kiépítése és több fontos sportügy letárgyalására folyó hó 80-án, kedden délután fél 6 órakor a városháza nagy­termében választmányi ülést tart. Rendőrségi bír. Vasárnap e hó 14-én este fél 8 órakor Wieland Dénes gyógyszerészhez az üzletajton bekopogtatott egy fiatal ember, s ko­pogására a laboráns ajtót nyitott. A laboránstól kérdezte, hol van a gyógyszerész ur ? mire a mellékszobából Wieland gyffgyszerész is meg­jelent, kitől az idegen szállást kért mondván, hogy megszállott területről érkezett és pénze sincsen. Wieland gyógyszerész erre 25000 koronát nyújtott át az idegennek, aki azt elfogadta bár keveselvén, továbbra is a gyógyszertárban akart maradni, ahol olyan megfigyeléseket végzett, mintha további tervei volnának. Ezeket látva a gyógyszerész, a laboráns által az idegent kivezet­tette. A megadott személyleirás alapján a rend­őrség a város területén végzett razzia után a tola­kodó idegent felkereste, szembesítette, és szemé­lyét Gr. L, gyógyszerész személyében állapította meg, aki lakás és foglalkozás nélkül tartózkodik Gyulán s mint ilyent őrizetbe helyezte. Előéleté­nek megállapítása céljából az Országos Bűnügyi nyilvántartó hivatalt táviratilag megkereste, ahon­nan azon értesítés jött, hogy G. L. gyógyszerész lopás bűntettéért többszörösen büntetett, miéit is őt mint a közbiztonságra veszélyes egyént az államrendőrség 8 napi elzárásra ítélte el s illető­ségi helyére eltoloncolja. Sakk hír. Chalupetzky Ferenc a győri sakk­kör neves titkára, az egész ország sakkozói, sőt a világ sakkozói előtt is elismert kitűnő teoretikus sakkozó dseember 27-én, szombaton este fél 9 órakor a Komló kávéházban 20—25 résztvevővel sakkszimultánt tart. Ezt azzal adjuk sakkozóink tudomására, hogy aki a szimultánban részt venni óhajt, sakk készletét is vigye magával. A Filü Szövetség a Gyulán rendezett ki­állításának tiszta jövedelméből 5 millió koronát juttatott el Heilinger Károly városi főjegyző kezeihez különböző jótékony egyesületek közötti szétosztás céljából. A nemes adományból a városi főjegyző az elaggott iparosok karácsonyi segélye­zésére 2 millió koronát a Szociális Misszió Társu­lat, a Lórántffy Zmzsánna egyesület gyulai fiókja és a polgári leányiskola kebelében működő Nap­közi otthon részére 1—1 millió koronát juttatott el. A Király-mozgőszliház műsora. Vasárnap délután 4, 6 éste V49 órakor „Az álmok lovagja“ amerikai vígjáték 3 felvonásban, főszereplő Buster Keaton és „A szerencse katonái* c. cow-boy film 6 felvonásban, főszereplő Anna 0 Hilson és Hor- ntann Kerry. A hódmezővásárhelyi református lelkész! állásra, mely tudós Szeremley Sándor halálával üresedett meg, december 16-án tartották meg a választást. Erre az állásra mint tudvalevő a vá­sárhelyi református hívek igen tekintélyes része Harsányi Pál ref. esperes, gyomai lelkipásztor kiváló egyházi szónokot hívta meg. A hívek egy másik — amint kiderült — nagyobbik része pe­dig Győrffy József vásárhely-újvárosi lelkészt kí­vánta a megüresedett papi székbe ültetni. A sza­vazás eredménye szerint a hívek 138 szótöbbség­gel Harsányi Pál esperes meghívása ellen szavaz­tak s így a megüresedett lelkipásztori állásra Győrffy József választatott meg. A választás ered­ménye távolról sem jelent Harsányi Pállal szem­ben bizalmatlanságot, avagy népszerűtlenséget csupán azt, hogy Vásárhely református közönsége az uj templomi leikipásztori szék betöltésénél a méltányosság álláspontjára kívánt helyezkedni ée minden pressiótól mentesen azokat az érdemeket akarta jutalmazni, amelyeket 25 éves lelkészi mű­ködése során Győrffy József az újvárosiak köz- tiszteletben álló lelkipásztora szerzett. A Fala Szövetség gyomai felállítása decem­ber 20-án nyílik meg. A megnyitó ünnepélyen dr. Kovacsics Dezső főispán is megjelenik, aki a kiállítás védnöke. Főleg az ipari 03oportozat lesz igen gazdag a kiállításon, melyre a bíráló zsűribe leutaznak Szegedről Móra Ferenc iró és dr. To- nelli Sándor iparkamarai titkárok is. A kiállításon — amiként a gyulain is történt — Mezőkövesd is részt vesz. Egy matyó asszony ugyanis vagy 50 darab színekbe készített matyóhimzést fog ki­állítani. A kiállítással kapcsolatos karácsonyi vá­sár pompás látványosság lesz s a vele kapcsola­tos büffa pedig a kiállítás élénkségét fogja hat­ványozni. Az Országos Falu Szövetség képviselői péntek délután fognak megérkezni. Fogadásuk nagy ünnepélyességgel fog történni. Modell ruhák. A Grünstein szalon Orosháza tisztelettel értesíti városunk höl­gyeit, hogy a folyó hó 8 án bemutatott és általános tetszést aratott modelljeit igen elő­nyös árakon áruba bocsájtja. 1238 2—3 Bangó tanintézet Budapest, Ráday- utca 14. Teljes anyagi garancia mellett készít elő vidéki magántanulókat is. Jegyzetek. 8 * A Szívgárda vezetősége ezúton mond köszö­netét: Brém Lőrinc, dr br. Apor Vilmos urak­nak, Wóber Józsefné, Fridrich Jánosáé, Roth Jánosné, Heilinger Károlyné, Somogyi Józsefné, Ludvig Anna úrnőknek, akik a vidéki gárdaveze- tőket vendégszeretettel ellátták. Hálával emlék­szik meg : Schmidt Istvánná, özv. Panlovszky Fe- rencné, Székely Józsefné, Kneifei Júlia, Miegend Dezsőné, Dasztik Pálné, Kollányi Józsefné, Töpfel Stefánia, özv. Bálint Ferencné, Boros Jó­zsefné, Panyik Tóth Józsefné, Róth Jánosné, Bálint Ferencné, Némedy Mária, Fridrich Jánosné, Horváth Gézáné, Eadrész Jánosné, Steigeiwald Józsefné, Kocsis Lijosné, Tóth Imréné, Táncuk Lajosné, Síbastyén Istvánná, Turay Ferencné, Debreczeni Károlyné, Wéber Józsefné, Szabó Gézáné, Bozsnyai Lászlóné, Lindl Etelka, Gsinceák Irma, Kiss Ferencné, Sonkovios Endréné úrnők­ről, báró Apor Vilmos, dr. Megyesy Ágoston, dr. Lugoasy Gyula, Faulhaber József és Névery Béla urakról, kik természetbeni és pénzbeli ado­mányaikkal lehetővé tették a nem mulatság jel­legű s mégis kellemes estély megtartását s látták ott vendégül a vidéki gárdavezetőket. A kiállí­táshoz még segítettek muukájukkal: Vasa Janos, Nagy Etelka, Vasa Magda, Endrész Magda és Márta, Wéber Magda és Nelly. Egy asszony és a hősök halála Életregény, még pedig meghatóan szomorú volt a Dómján Zsuzsánna apró kicsi története. Mint nagyon fiatal leányt vette feleségül egy csabai ember, de aztán egyszer csak faképnél hagyta. — Síive alatt egy uj élet bimbózott ki a fiatal asszonynak, ki most már szembe találta magát az élettel. N un busáit sokat, nem nyúlt a méregpohárhoz. Latörölte a révedező szempárból kiharmatozott könnyeket és bement a kórházba. É? szólt a gondnoknak: — Uram, én már ismerem, mi a szenvedés, majd több megértésem lesz a mások fájdalma iránt! Es felvette az ápolók kötényét. Ott dolgo­zott a legsúlyosabb, a fertőző osztályon. Mindenki becsülte, mindenki szerette és ő dolgozott eszten­dők hosszú során át. Legutóbb a tifuszos betege­ket ápolta. Azokat, kik az isten szegényei, kiknek senkijük sinosen. Legutóbb is egy vidéki árvát ajnározott, ápolt, féltő gonddal. Es hogy örült, mikor a leány, az árva felkelt és járni kezdett. Hogy sikerűit visszahívni őt az élet túlsó partjá­ról. De mi történt ? Dómján Zsuzsannának egy­szerre C3ak lázrózsák gyultak ki az arcán és a szemei különös tűzben égtek. Lefeküdt és a tífusz megölte. Tegnap temették a hivatás hősi halott­ját. Sokat visszahívott, végre ő ment el az élet túlsó partjára . . . Dr. VILÁGHY FERENC községi orvos mű­ködését Gyulaváriban megkezdte. 1216 3 -3 Kezdil irodakisasszony felvétetik Gyula, Báró Wenckheim Bála-u 10 1255 l—l fen mmimmi iísmímüismíí mii nmji* Saját ház. Alap és tartalék töke 98 milliárd. Telefon 96. szám. Elfogad betéteket betéti könyvecskére és folyószámlára, továbbá kosztra, azokat előnyösen kamatoztatja. Lehet dollárban, lei és sokolban vagy más j külföldi pénznemben is betéteket elhelyezni. Kölcsönöket gyorsan és jutányosán folyósít hosszabb és rövidebb lejáratra Leszámítol számlaköveteléseket és azokra előleget ad. Átutalásokat Központja és a 32 fiók utján úgy a belföldön, mint a külföldre (pl. Románia, Jugoszlávia stb ) gyorsan eszközöl. — Valutákat arany és ezüst pénzt vesz, elad. Transactiokban részt vesz, financirozásokat vállal, óvadékokat letesz (caució, szeszadó és vámóvadók stb) Tőzsdei megbízá­sokat jutányosán lebonyolít. A pénzgazdálkodás minden ágazatával foglalkozik és mindenben díjmentesen nyújt felvilágosítást. 1128 2 - § Kiváló finom Tokafi-asztali és szamorodni, min­denféle palack és pecsenyeborok nagy választék­ban a legolcsóbb árak mellett; szerezhetők be Bálint Ferenc-cégnél Oyula, Városház-utca 1. 667*35—«

Next

/
Oldalképek
Tartalom