Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-03-12 / 21. szám
2 1924. március 12. Békés ____________ A Ghevra Kadlscha izr. szent Egylet elől* járósága eznton is értesíti agy a hitközségi valamint saját tagjait és hozzátartozóit, hogy e hó 13-án, csütörtökön délután fél ő órakor az izraelita templomban néhai nagynevű dr. Adler Illés volt budapesti főrabbi és a múlt évben elhalt tagjaiért és hozzátartozóiért gyász istentiszteletet tart. Felhívás. Mindazok az egyének, akik a korona elértéktelenedése miatt pénzűket a postatakarékpénztárnál takarékkoronában óhajtják elhelyezni bővebb felvilágosításért forduljanak a helybeli postahivatal vezetőjéhez. Az Újvárosi Olvasókör régi szokásához híven, március 15 én este 8 órakor társasvacsorát rendez. A vacsora áll: pörkölt körítéssel, kenyér és félliter tokaji borból. A vacsora ára annyi lesz, mint amennyi március 15-én lesz egy kiló marhahúsnak az ára. — A vacsorán részt venni óhajtók március 15-én délelőtt 10 óráig a kör vendéglősénél jelentkezhetnek. Később jelentkezők nem vétetnek fel. A gyulai Újvárosi Olvasókör folyó hó 9 én délután 3 órakor tartotta meg évi rendes közgyűlését, amelyen a tagok feltűnően nagy számban jelentek meg. A gyűlést Dobay Ferenc elnök tőle megszokott szeretetteljes szavakkal nyitotta meg és a tanácskozás a tagokhoz illő komolysággal nyugodt mederben folyt mindaddig, amíg a Kör vendéglősének a fizetési kötelezettségére nem került a sor. Ezen a ponton azonban érthetetlen izgalom, sőt kavarodás támadt és csakis az elnöklés erélyes és pártatlan vezetése akadályozta meg, hogy a közgyűlés botrányba nem merült. A vendéglős személye ugyanis egy pár tagnak a szemében már nem is szálka, hanem gerenda és mindenképen szeretnék onnan kilakoltatni és e cél érdekében nem átallotta néhány méregre gyuladt tag az elrendelt és foganatosított szavazás ereoményét kétségbevonni anélkül, hogy a bármely tagnak rendelkezésére álló ellenőrzést a megszámlálásnál gyakorolta volna. Ugyanis a választmány javaslata mellett szavazó 42 szavazatból még nem volt következtethető, hogy ez elég talál lenni az ügy eldöntéséhez, ezt Benki sem sokalta mint számot, csak amikor a második kérdésre leadott szavazatok száma 37 lett, akkor tűnt ki, hogy a felsorakoztatott 37 tag kisebbségben van, tehát itt rájuk nézée vége minden tervnek. Ebből lett aztán az, hogy a szenvedélynek legerősebb kitörésével meg akarták akadályozni a gyűlés további menetét, ez azonban sikertelen maradt. A gyűlés szép és ékeB rendben tovább folyt és pontosan megszámlált 52 tag jelenlétében méltóságteljesen folyt le és a tisztújítóé befejeztével példás rendben és a tisztikar lelkes éljenzésével fejeződött be. A tisztviselők és választmány megválasztatván, elnök lett Dobay Ferenc, alelnök dr. Kiss László, igazgató Schreiber Ottó, aligazgató Murvay Ferenc, ügyész dr. Tury Ferenc, pénztárnok Szilágyi Gábor, jegyző Kíbs István, könyvtárnok Kiss András. Választmányi tagok: id. Balia Ferenc, Bálint Fereno, Balogh János, Bartos József, Biró Ferenc, Csiszár Sámuel, Erdős Albert, Erdős Mihály, Fábián JánOB, Fábián Lajos kereskedő, Frattini János, Gróh Mihály, Kalas Ferenc, Krasznai István, Misley Elemér, id. Murvay István, Nádor Mór, Nagy Ferenc, Nagy Sz. János, Némedy Lajos, Fammer Gyula, Raák Mihály, Sál József, Sánta Mihály, Szabó Károly, Szilágyi Mátyás, Szűcs Gábor, Tar József, Tar Péter, Tarkó Gábor, Tö- mősközy József. Póttagok: Körmendy Sándor, ifj. Puskás András, Cseke Lajos, ifj. Makai János, ifj. Szilágyi Gábor. Számvizsgáló bizottsági tagok : elnök Faragó Andor, Tagok: Bene Ferenc, Falta Imre, Gyulai Gábor, Máró Gyula. Cudar hideg idő. Március 12. Gergely napjára viradtunk és még mutatónak sem volt egy derült, enyhe napunk az idén. Sőt állandóan hó- fellegek borulnak felettünk és semmi biztató jele a tavasznak. Még majd bevállik a régi jóslás, »Gergely megrázza a szakállát« t. i. havazni fog. Bajtársi esküvő Szokatlan ünnepségben lesz része városunk közönségének folyó hó 15-én délelőtt fél 12 órakor. Ekkor tartja ugyanis esküvőjét a ref. templomban Enyedy Béla m. kir. állampénztári tiszt, a »Gyula< Bajtársi Törzs kincstárosa bájos mennyasszonyával, Lörinczy Irénkével. A Bajtársi Törzs — amint az természetes is — teljes számban résztvesz az ünnepségen. Halálozás. Gulyás József hírlapíró kartársunk a Csabán megjelenő Békésmegyei Közlönynek volt szerkesztője Gyulán, az állami kórházban szombaton réggel 42 éves korában súlyos szenvedés után elhunyt. A >Gyula« bajtársi Törzs Dlsztáborzása. A »Gyula« bajtársi törzset nem kell bemutatnunk, mert már ők magnk több alkalommal hivatalosan és félhivutalosan is társadalmilag, de minden esetben előnyösen bemutatkoztak. Hazafias, irredenta maguktartásával rokonszenvet keltettek. A derék ifjak március 15-ét disztáboro- zással ünnepük. A disztáborzás uj fogalom: társas összejövetelt jelent, melyen az ifjak a legkitűnőbb költeményekkel, szellemes tréfákkal stb. mulattatják vendégeiket. A Törzs március 15-én délután 5 órakor a Békésmegyei Kaszinó termeiben hazsfiis emlékünnepélyt tart, melyen egyúttal felavatja a »Dominusokat« vagyis a törzs alapitó, pártoló és tiszteletbeli tagjait. Az ünnepély nyilvános jellegű és méltó arra, hogy azon a társadalom szélesebb rétegei megjelenjenek. Az Első Gyulai Kereskedelmi Részvény- társaság; f. hó 9-én tartotta a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület helyiségében VI. évi rendes közgyűlését. Dr. Ladies László betegsége miatt az elnöki tisztet Ambrus Sándor ig. tag töltötte be. Az előterjesztett igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentést és a zárszámadásokat a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vette. Osztalék fejében szelvényenként K 700 állapíttatott meg, mely a vállalat pénztáránál és a Békésmegyei Takarékpénztári egyesületnél f. hó 12-től kezdve az 1923. évi szelvények ellenében felvehető. Újra választattak igazgatósági tagokul: Dr. Ladies László elnök, Ambrus Sándor, Ambrus LajOB, Andrássy Ákos, Dobay Ferenc, dr. Foll- mann János, Grünbaum Armin, Kohn Jenő, Kocsis László, Neumann Márton, Schwaroz Lipót, Soltész Béla ig. tag ; Felügyelő-bizottsági tagokul : Erdélyi Andor, Krausz Jenő, Sál József, Prág István. Elhatározta továbbá a közgyűlés az alaptőke felemelését, melyre vonatkozó aláírási felhívást lapunk más helyén közöljük A Sál István Fém és Lemezáru Gyár Részvénytársaság vasárnap délelőtt tartotta első évi rendes közgyűlését Ambrus Sándor ig. tag elnöklete alatt a megjelont részvényesek nagy érdeklődése mellett. A közgyűlés elfogadta az igazgatóság által egybeállitott s a felügyelőbizottság által megvizsgált és jóváhagyott mérleget. Az igazgatóság gondosan összeállított, kimerítő jelentésben számolt be az ifjú vállalat első évi sikeres működéséről és jövőbeli kitűzött prog- rammjáról. A jelentést dr. Schriffert Ferenc ig. tag olvasta fel. A jelentésből örömmel vettünk tudomást a szakszerűségről, a helyes gazdasági ős kereskedelmi érzékről, mely a gyár 1923. évi üzletvitelében megnyilvánult. A gyár célja nél- külözhetlen, közszükségleti tömegcikkek gyártása mellett, fokozatos átmenettel finomabb ércáruk, horgany merített, oxidált, galvanizált tárgyak előállítása, s ez annál fontosabb, mert ezen cikkek eddig túlnyomóan külföldről vagy a tölünk elszakított részekről lettek importálva, s érettük a külföldnek adóztunk, ma pedig ezeket magyar tudás és munkaerő produkálja. Az ifjú gyár a legjobb reményekre jogosít. A közgyűlés elfogadta a tiszta haszonból nagyobb tartalékalapok félre- tételét és a részvényeknek egyenkint 100 korona osztalékkal javadalmazását. A gyár részvényei elkészülvén, csak március 17-től fogva átvehetők és ugyanezen naptól fogva az osztalék a Békésmegyei Takarékpénztár Egyesületnél felvehető. A felügyelőbizottság első évi megbízatása lejárván, újra alakíttatott a nyílt szavazás utján újból az eddigiek: Deimel Lajos, Fára Sándor, Krausz Jenő, Scheibert Jakab 3 évre megválasztattak. mmT-TÉB. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik szeretett István fiunk és testvérünk temetésén megjelentek és részvétüket fejezték ki, fogadják ezúton is köszö netünket. Gyula, 1924. március 10 én. Papp István és családja 3 szobás lakás külön épületben, bútorokkal együtt átadó. — Bővebbet dr. Sulyoknál, Köröspart u. 43. szám (délután). 253 1—3 Erdélyi Sándor ut 31 sz. (Kurtucz féle) lakóház azonnali beköltözéssel, Dö meny-utca 20. sz cementáru ipartelepből a házhely a rajta levő épületrésszel eladó. Értekezni a számnál 246 í-á Irodai alkalmazottat keres lehető leg azonnali belépésre dr. Készt Zoltán ügy véd. Lehet kezdő is 254 l—i Felső ipariskolai tanuló, vizsgázott lokomobil és cséplőgép kezelő, gépkezelő, esetleg fűtői állást vállalna csepléskor. Cim: S. I. Szeged, Berlini körút 6. 247 2—2 B «3 A & $ ^ © & © u to á to e g a $ fi Jj 73 cs £ bD S % fi fa £ OB H 9 ^ s Ü3 « lÖg fia fa* a ALÁÍRÁSI FELHÍVÁS! Az Első Gyulai Kereskedelmi R.-T. az 1924, március hó 9-én tartott rendes közgyűlésén elhatározta, hogy alaptőkéjét 25000 drb. 500 korona névértékű bemutatóra szóló uj részvény kibocsájtásával, valamint egyidejűleg úgy a régi, mint ezen uj kibocsájtásu részvényeknek 2000 korona névértékre való felülbélyegzése által 25 millió koronáról 150 millió koronára felemeli. Az uj részvények kibocsájtása a következő módozatok és feltételek mellett történik: 1. A kibocsájtandó részvények elővételi joga a régi részvények javára biztosittatik oly módon, hogy minden 2 drb. régi részvény tulajdonosa 1 drb. uj részvény átvételére jogosult. 2. Tört részvények nem jegyezhetők. 3. A régi részvényesek által esetleg nem jegyzett részvénye^ két az igazgatóság értékesíti. 4. Az átvételi árfolyam K 12000, mely összeg a jegyzés alkalmával egyszerre fizetendő. 5. Az elővételi jog, illetőleg a részvények jegyzése 1924. március 12-től 26-ig bezárólag gyakorolható a Békésmegyei Takarék- pénztári Egyesületnél, Gyulán. Ezen határidőn túl a részvényesek elővételi joga megszűnik. A jegyzés alkalmával a jogosultság az eredeti részvények, illetőleg a még ki nem cserélt ideiglenes elismervények felmutatása által igazolandó. 6. Az uj részvények 1924. január 1-től kezdve minden a régi részvényeseket megillető jogokkal bírnak. 7. A részvényjegyzők a befizetés alkalmával a jegyzett részvényekről ideiglenes elismervényt kapnak és az eredeti részvények az igazgatóság által megállapított határidőn belül ezen ideiglenes elismervények ellenében fognak kiszolgáltatni.^ Gyula, 1924. március hó 9. Az Első Gyulai Kereskedelmi R.-T. Igazgatósága. SnMo, 11X4. ■ kladótalaldonoi Dobay linoa ayoaadála.