Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-02-20 / 15. szám

2 Békés 1924? február 20. A lörf én yh at óság rendes közgyűlése Bé­késvármegye törvényhatósága február hó 28-áu tartja rendes közgyűlését, melynek tárgysorozata 137 pontból áll. Visszadobott morzsák. A salgótarjáni bánya közelében fekvő két magyar lakosságú bányász községet éspedig Somoskőt és Somoskő-Újfalut a múlt héten pénteken, a Népszövetség határozata értelmében a cseh imperium alul feloldva, vissza­csatolták Magyarországhoz. A két falu lakossá­gának száma 3400, kik csaknem mindnyájan a salgótarjáni bányaüzem munkásai és a trianoni választőhatár lehetetlenné tette volna számunkra a megélhetést. Az átadás a két község egész területére és vasúti állomására is kiterjedt. Az átadás előtt a csehek úgy a postáról, mint a vasúti állomásról minden elmozdítható felszere­lést elvittek. Halálozás. Dr. Yladár Ernő, a m. kir. 10 honvéd gyalogezred gyulai zászlóaljának orvosa, ifjú életének 29. évében Gyulán 5 napi betegség után tüdőgyuladásban hirtelen elhunyt. A derék ifjú nagy ambícióval és hivatásszeretettel töltötte be szép pályáját, katonai legénysége nagy szere­tettel és bizalommal fordult hozzá minden bajá­ban és ő ezt a legbuzgóbb, odaadó emberbaráti részvéttel honorálta. A jeles, ifjú orvos temetése kedden délután történt Gyulán katonai gyász­pompával. Koporsóját a koszorúk nagy tömege bontotta. A Gyulai Polgári Kör évi rendes közgyűlé­sét vasárnap délután tartotta a Kör helyiségében Dobay Ferenc elnöklete alatt, a Kör tagjainak nagyszámú jelenlétében. A Kör múlt évi műkö­dését Antalóezy Nándor igazgató kimeritő jelen­tésében terjesztette elő. A közgyűlés élénk érdek­lődéssel kisérte a gondos és részletes előterjesz­tést, azt tudomásul vette, valamint a számvizsgáló- bizottság jelentését is. A jelen évre a tagsági dij évnegyedenkint egy ezüst koronának valutáris értékösszegében lett megállapítva. A tisztujitás folyamán a tisztikar a következőleg lett meg­választva: Elnök Dobay Ferenc, alelnök Bukker Endre, igazgató-alelnök Antalóezy Nándor, jegyző Székely Zsigmond, pénztáros Papp Endre, ügyész dr. Major Simon. Özy. bajczal Bellezey Hezsőné ünneplése. A békéscsabai Nőegylet meleg ünneplésben része­síti elnökét: özv. bajezai Beliczey Rezsődét 80. születése napja alkalmából. Aff ünnepen részt vesz a Stefánia Szövetség és az Oltáregyesület is, amely társadalmi egyesületeknek szintén Beliczeyné az elnöke. Békésosaba városnak csaknem vala­mennyi egyesülete csatlakozott az ünneplőkhöz. Az évforduló alkalmából, mint az ünnepeltnek régebbi tisztelője dr. Probászka Ottokár székes­fehérvári püspök is meleghangú levélben gratulált a nagyérdemű és áldott lelkű úrnőnek. Statlutlk« a megye népmozgalmi állapotai­ról. Megyénkben a múlt év utolsó negyedében 1361 házasságot kötöttek. Az élre születések száma 2137, a halvaszülötteké pedig 87 volt, El­haltak 1348-an, a természetes szaporodás tehát 789. Az 1923, évben összesen 3238 házasságot kötöttek, a születések száma 9178, a halálozásoké pedig 6990 volt, A gümökór 902 egyént követelt áldozatul, az egy éven aluli halottak száma pedig 1608 volt. A vármegyének kiszámított lakossága az év végén 318804 lélek volt. Felemelték a napilapok árát. A budapesti napilapok kiadói szombaton ülést tartottak és a lapok előállításához szükséges anyagok, valamint a munkabérek rohamos emelkedése következtében a napilapok árának felemelését határozták el. E szerint a napilapok ára vasárnap 1200 korona, hétköznap 1000 korona. Az áremelés vasárnap reggel lép életbe s igy a vasárnapi reggeli lapok ára 1200 korona. A gyulai „Irkel Ferenc Dalkör“ által már­cius hó 1-én rendezendő Műsoros estélyre és tánemniatságra nagy az érdeklődés. A meghívók szétküldése megtörtént. Aki tévedésből meghívót nem kapott és arra igényt tart az jelentse be Mayer Frigyes dalköri jegyzőnél. (Mnnkásbiztositó pénztár.) Drágább lett a gyufa. A trafikáruk drágu­lása után a pénzügyminiszter a gyufa kincstári részesedését is felemelte. Ezzel egyidejűleg a gyufagyárak is felemelték az árakat. Az nj gyufaárak szerint egy szál gyufa — 50 szálat számítva egy dobozra — hat koronába kerül. Ennyi pénzért békében Budapestről Bécsbs lehe­tett hajózni vagy Szegedre röpített a vonat. Most egyetlen szál gyufa kerül hat koronába, egyetlen szál gyufa, amely sokstmr meg sem gyullad. Dohányos ember most ngyancsak meggondolja, mielőtt rágynjt. Városi alkalmacoUak hadi átmeneti pótléka (Elvi) Konkrét esetből kifolyólag a belügyminisz­ter 2457—1924, IV. számú rendeletében kimon­dotta, hogy az 1922. évi 5300. M. E. száma kormányrendelet a városi alkalmazottakra ki­terjesztve nem lett és igy osak abban az esetben alkalmazható a városi alkalmazottakra, ha a vá­ros képviselőtestülete ily értelmű határozatot ho­zott és ez a vármegye közönsége részéről jóvá­hagyatott. Annak nincs akadálya, hogy a háború befejezése után városi szolgálatba megválasztott tiszt­viselők is részesittessenek azokban az előnyökben, melyekben a világháború folyomán teljesített katonai szolgálat alapján az állami alkalmazottak része­sülnek. önként értetődik, hogy az ebből szár­mazó kiadásokat azonban a város saját költség- vetése keretén belül tartozik viselni. Kösiönetnyilránitás. A gyulai állami elemi iskolában működő Napközi Otthon intéző bizott­sága hálás köszönetét fejezi ki mindazoknak, kik kegyes adományaikkal lehetővé tették, hogy a szociális missziót teljesitü intézmény mai napig folytathatta áldásos működését, Álljon itt a ke­gyes adakozók díszes névsora: gróf Almásy Dé- nesné havonta 10 kg. zsír, 15 kg- liszt, 50 kg. burgonya, gróf Széchenyi Antal 2 szekér tűzifa, Gyula város-1 és fél1 q búza, Gyulai földművelők gőzmalma havonta 20 kg. liszt. Guba György havonta 15 kg. liszt, Reisner Ede gőzmalom r.-t. havonta 20 kg. liszt, Soltész Béla hetenként 6 kg. kenyér, Leopold Bála hetenként 4 kg. ke­nyér, Sándor Mihály állandó ingyen sütés, Naj- mann György 60 kg. rozs, K. Sehriffert József 50 kg. bnza, F. Sehriffert József 25 kg. haza, Ludvig Fereno 20 kg. liszt, 5 kg. borsó, özv. Fábián Ferenené 10 kg. liszt, 2 kg. bab, Horváth Géza hetenkint 1 kg. bus, Békési Imre hetenkint 2 kg. hús, Ylagyovits József, Lázár IstváD, Kri- zsán Demeter, Nagy József hetenkint 1—1 kg. hús, Stéberl András, Puczkó József hetenkint 1—1 kg. zsír, Glaser Jenő 2 kg. hús, Démusz Ferenc 2 kg. hns, Znzmann János cég havonta 1 liter ecet, 1 kg. árpakása, 3 dkg. bora, Sohnei- der József havonta 5 liter ecet, Hász és Kovács havonta 5 kg. hüvelyes, Lnsztig Adolf havonta 10 kg. só. Ylagyovits és Mihalik hetenként 2 kg. bab, 2 kg. só, Szegedi István 2 kg. has, Kraasz Jenő 12 kg. liBzt, Galrioh Jánosáé fái kg. zsir, Lehrmann Soma 7 kg. liszt, »Hangya« 20 kg. fejes káposzta és havonta 10000 K értékű ára, Ladvig Ferenc 23 kg. savanya káposzta, Kéri Andor 3 kg. árpakása, 2 dkg. bors, 2 dkg. babér­levél, Bálint Ferenené 2 kg. bab, N. Szabados József 15 kg. burgonya, 15 kg. répa, Sánta Mi- hályné 5 kg. liszt, 2 kg. borsó, fél kg. zsir, Ssa- bados József ő kg. liszt, 1 kg. bab, Saikadi cu­korgyár 10 kg. cukor, Gyulai ipartestület 15 kg. vöröshagyma, Benkő János, Gróh testvérek ha­vonta 50—50 kg. fa, Réti Istvánná 8 kg. búza, Wittmann Frigyes 25 kg. búza, ifj. M. Schriffeat József 25 kg. búza, Csomós Fereno 10 kg. bnza, Varga György 4 kg. bnza, Cseh István 5 kg. búza, Alb György 4 kg. búza, Gerebenits Antal 8 kg. liszt, Végh és Farkas 1 drb 5 literes lábas, Sohillinger Lipót 1 drb lavör, Lakos Jenő 1 drb 6 literes lábas, Diósy Béla 1 drb törlőruha. A lőíelék feltéttel fényűzés. A népies meg­állapítás szerint a főzelékek rangsora ez : tekintetes pasznly, nemzetes töltött káposzta, hallja kend krumpli, coki sárgarépa. Ezen megkülönbözteté­seket az Országos Központ Arvizsgáló Bizottság (OKAB.) a hivatalos lap egyik múlt heti számá­ban a mai helyzetnek megfelelően nullifikálts, kimondván, hogy egy adag bármely féle főzelék ára feltéttel 3000 korona, melyben a 200 korona fényüzési adó is bennfoglaltatik. Hasonlóan egy adag leves árában, ami 500 korona, szintén benn­foglaltatik a luxus adó is. Istenem! már 40 év óta eszem a levest és a főzeléket (hol feltéttel, hol inkább feltétlenül), mint kizátólagos napi erö^ forrást, és csak most tudtam meg' a hivatalos lapból, hogy egy préda ember vagyok, és fényűző táplálkozást folytatok, mert ebédem- után luxus adót kell fizetnem, (Nyugalmazott napidijas). Budapesti ára- és értéktőzsde. Budapest, 1924 február 18. Névleges árfolyamok: Búza - - — 270-300000 K Rozs - — - 220-240000 K Árpa (takarmány) 240—260000 K Zab- - - — 230-250000 K Tengeri — - - 220-240000 K Korpa — — — 140—150000 K ÜIÍVILT-TÉB. E rovatban közlöttekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Szabó Sándor Gyulaváriból eljegyezte Túri Esztert Ertlőgyarakrólj Biharmegye, Ro­mánia. Akinek ez eljegyzés ellen kifogása van, kérem jelentse 14 napon belül Erdő- gyarak anyakönyvvezetőjénól. Gyula, 1924. február 16 án. 192 1-1 Pályázati hirdetmény. A- József Kir Herceg-; Szanatórium Egye­sület gyulai József-Szanatóriumában megüre­sedett írnok! állásra ezennel pályázatot hirde tek A kellően felszerelt kérvényeket nagy- méltóságú dr. Lukács György v b. t. t. nem­zetgyűlési képviselő, egyesületi elnök úrhoz cimezve, alulírottnál Gyulán, a Józeef-Szana- tóriumban kell folyó hó 26 lg benyújtani­Az állással az állami tisztviselők XI. osztályának biztosított készpénzfizetés jár, szabad lakán, vilógitá’er, fűtése és mosással. Az élelmezésért az önköltségi ár 50% a* téri ton dö meg az intézet pénztárának. Az állásra olyan nőtlen vagy hajadon egyének pályázhatnak, akik a közép- vagy polgári iskola IV. osztályát bevógezték, leg­alább egy évi irodai gyakorlatuk van és a gépírásban teljesen jártasak. Gyula, 1924. évi február hó 18 án. 193 i—i Dr. Gáli Géza igazgató-főorvos. Ujfalusi-utca 5. számú ház eladó. Értekezni lehet ugyanott Treba Tivadarnál. 191 1-1 fiiadé ház. Ecsedi utca 34 számú ház (Újváros) azonnali beköltözéssel eladó. Értekezni lehet Veres Lajos divatáru üzletében (mozi mellett). 190 1-1 Házmesternek gyermektelen házaspár felvé- tetik. Cim a kiadóban. no 2-2 Nemzeti Hitelintézet Részvénytársaság. Alaptőke 3 milliárd. — Tartalék 4 milliárd. Központi Budapest VI., Vilmos osászár-ut 25 sz. Saját ház. Gyulai fiókjai Gyula I, Városház u. 18. sz. Saját ház. Elfogad heti (koszt) pénzt előnyös kamatozásra teljes garancia mellett. A betétkönyvecskére vagy folyószámlára elhelyezett összegeket a legmagasabban kamatoztatja és azokat — felmondás nélkül — azonnal visszafizeti. Folyósít kölcsönöket váltókra. Tőzsdei megbízásokat gyorsan elintéz. A Déviza központ tagja. Vásárol leit, sokolt, dinárt, dollárt és más idegen pénznemet, továbbá arany- és ezüstpénzt. Deviza igényléseket átvesz és lebonyolít. Központja és 31 fiók utján, belföldön átutalásokat gyorsan eszközöl. 137 6_6 Nemzeti Hitelintézet Részvénytársaság Gyulai Fiókja. iSialáa, IV84. • klMdótulaldonoa Uobaj Maci mundd!«.

Next

/
Oldalképek
Tartalom