Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-10-25 / 86. szám
LVL évfolyam 86. »«ám. Szombat Ctynla, 1924. október 25. Előfizetés! árak: Negyedévre helyben és vidéken . . 20000 K Hirdetési dij előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők Kézirat nem adatik vissza Egyes szám éra 1500 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Cryőzött a bölcseség. (S) Az utóbbi napok politikai eseményei ma már teljesen tisztázódtak. A szélsőséges politika és orgánumai mindent elkövettek, hogy a fennálló helyzetben a tulajdonképpen meg sem levő lényegbeli ellentéteket minél jobban szitsák, kiélezzék és kiszínezzék. Ez a politika és ez a sajtó meg sem várva az egyedül illetékesek határozatát, ellenzékbe akarta tolni az egységespárt kisgazda felfogású tagjait. Amikor ez nyilvánvalóan tendenciózus beállításnak bizonyult, úgy fordítottak a köpenyegen, hogy a követelő pontok egész sorozatát imputálták akisgazdáknak, amelyektől állítólag függővé tennék a pártban való bennmaradásukat. Ezzel szemben a tényállás az, hogy a kisgazdák semmiféle pontokat nem szegeztek a kormány mellének, de kívánságaikat fejezték ki bizonyos kérdésekben, amely a kormánynak is a legmelegebben a szivén fekszik. Ilyen például a földreform tör vény szerű végrehajtása. A kisgazdák laposnak találták azt az utat, amelyen ez a kérdés eddig haladt, viszont magának a kormánynak nem célja, hogy ez a korszakalkotó törvény a legkisebb mértékben is a végrehajtásban késleltessék. A kormánynak az a célja, hogy azt a program- mot, amelyet pártja maga elé tűzött, megvalósítsa és tegye oly módon, ahogy az programmjában fekszik. A kisgazdák kívánsága tehát éppen nem érintette kellemetlenül a kormányt, sőt az ő fellépésük ok lett a tempó meggyorsítására. Nem fedi azonban a valóságot az a hiradás, hogy a kisgazdák személyi kérdéseket is vetettek volna fel egyes birák kicserélése, vagy más személyi változások megtétele ügyében. Magának a földmivelésügyi miniszternek a lemondása is csupán saját reputációja s ezen keresztül a párt, a kormány és a nemzet érdekében történt. Az elmúlt napok eseményeit röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy nem oly sötét a pokol, mint ahogy festik. Az bizonyos, hogy egyes szélsőséges irányú csoportoknak és orgánumainak minden érdeke azt kívánta, hogy a kormány pártjában minél inkább kimélyitsék az ellentéteket s ez által zűr zavart keltve, a maguk lényegtelen vagy helytelen irányban hajló személyét is az események tömkelegébe tolják, nem gondolván meg, (Saját tudósítónktól). Az államháztartás pénzügyi helyzetének szanálására indított akcióval egyidejűleg a magyar városok országos kongresszusa mozgalmat indított a városok pénzügyi helyzetének szanálására is. Az akcióval kapcsolatban többször volt már szó arról, hogy a városok is, éppen úgy, mint az állam, nagyobb külföldi kölcsön segítségével rendessék péns- ügyeiket. Egymásután jöttek a hirek azokról a kölesönjavaslatokról, amelyekkel amerikai, angol, francia és olasz tökeérdekeltségek keresték fel a magyar városokat. A külföldi tökeérdekeltségek aránylag a belső hitelviszonyok mellett kedvezőnek minősíthető feltételekkel kináltak fel nagyobb dollár, fontsterling, frank és lira kölcsönöket a városoknak, a tárgyalások azonban megfeneklettek. A magyar városoknak mintegy 1200 Abból a tapasztalatból kiindulva, hogy a köznép csecsemői közül megdöbbentő mennyiségű áldozatot szednek a különféle gyermekbetegségek, amelyek nagyrészt a nép tudatlanságából erednek, — a népjóléti miniszter rendeletet küldött Békésvármegye alispánjához a falusi csecsemők egészségének fokozottabb védelme tárgyában. A rendelet mindenekelőtt megállapítja, hogy az úgynevezett szülés előtti okok gyűjtőnév alatt ismert jelenségek sokkal több csecsemőhalált okoznak, mint az egyéb betegségek. A szülés előtti okok túlnyomó részét a köznép tudatlanságának számlájára kell Írni, azonban a mai gazdasági helyzet is »előkelői helyet foglal el a gyermekhalandóság okozóinak sorában. A rendelet leszögezi, hogy ami a gazdasági helyzetből fakadt.okokat illeti, azokon ma még nem lehet segíteni, az ország gazdasági állapotainak siralmassága miatt. Viszont annál inkább van módunkban segíteni az egyéb okokon, melyekkel szemben tudományos szempontból nagyfokú harhogy egy felfordult politikai helyzet soha olyan rossz időben be nem következett volna, mint ezekben a napokban, amikor a helyes irányba haladó alkotó munkát nagyon könnyen sodorhatták volna az események a hatalomra vágyó szélsőségek koncon marakodó martalékává. milliárd koronát kitevő kölcsönre volna szükségük. E kölcsön megszerzése ügyében már több izhen folytak tárgyalások. Az 1200 milliárdos kölcsönt 22 város venné föl és annak nagyrészét a már rég szükségessé vált beruházásokra fordítanák. Újabban egy amerikai pénzcsoport tett ajánlatot a kölcsönt kereső városoknak. Az amerikaiak kellő biztosíték mellett mintegy 10 millió dollárt hajlandók a városok rendelkesésére bocsátani. Gyula város polgármestere dr. Csete József, mint azt már megírtuk, egy nagyobb külföldi kölcsön felvételét tervezi és ezért most már másodízben Budapestre utazik, hogy a megkezdett tárgyalásokat előbbre vigye. Értesülésünk szerint, külföldi kölcsön- ajáulat bőven van. cot kell indítani. Ezt a baicot a Sfcefánia-szövetségnek kell felvennie, amelynek kebelében a rendelet anyák iskolája cimen ingyenes, felvilágosító tanfolyamokat kíván rendeztetni. A falusi anyák körében még mind-'g általános az álszemérem és a tudatlanság, amiknek leküzdésére kell vállalkoznia a Stefánia-szövetségnek, Minden védőintézet székhelyén erre a célra felállítják az anyák iskoláját, amelynek feladata lesz az, hogy havonta egyszer előadást tartva, felvilágosítsa az anyaság előtt álló nőket: mit kell tenniök, hogyan kell viselkedniük és miként bánjanak majd a csecsemőjükkel. Ez a tanfolyam teljesen ingyenes lesz és azon minden fiatal anyát szívesen látnak. Daimel Sándor dr. alispán a miniszteri rendelet alapján utasította az elsőfoka közigazgatási hatóságokat, hogy az Anyák Iskoláját a hatósági orvosok bevonásával azonnal szervezzék meg. ICap-a Gyula város kölcsönt? A polgármesier a jövő héten njra Budapestre megy. Nagy köicsönajániatok a városok részére' iskola lesz az anyák részére Gyulán. Aat alispán rendeletet intéseit Gyula polgármesteréhez. templomi és sirgyertya legolcsóbban szerezhető be Lapunk inul száma 6 oldal.