Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-10-15 / 83. szám
8 Békés 1924. október 15, geszti nyárfák, alattuk egy mártír sírja. A délceg férfiú és vértanú egy ember volt: gróf Tisza István ! Oh csodás játéka a véletlennek, mely oly közel hozod egymáshoz a verőfényes múltat és a gyászos jelent! Csak nem hazám sorsát akarod ily módon példázni, hogy a dicsőséges múlt után jő a szomorú halál ?! Nem ! Nem ! Hiszen hallom a költő szavát: Ember küzdj és bízva bízzál! Igen Küzdés és bizalom. Ez volt Tisza István élete is 1 Sorsának nagy tragikuma pedig abban van, hogy küzdelmeinek nem érte el cél ját, nemzetének nagy többsége nem értette meg őt. Kortársak ritkán tudják megítélni helyesen a nagy emberek életét. Szükség van bizonyos történelmi távlatra, hogy az elfogultság békjoitól menekülhessünk. Jóllehet alig néhány év választ el bennünket attól a gyászos naptól, melyen élete bevégződött, mégis ma már abban a szomorúan különleges helyzetben vagyunk, hogy annyira messzi esik tőlünk az ő működésének ideje, annyira megváltozott körülöttünk e néhány év alatt az egész világ és benne mi magunk is, mintha legalább is egy évszázad múlt volna el azóta és igy zavartalanul áll előttünk az ő egyéniségének egész nagysága Megkisérlem — szerény tehetségemhez mérten — röviden jellemezni, miben állott az ő államférfiul kiválósága. A politika tudománya, mint kijegecesedett igazságot tanítja, hogy az ember végcélja: az egyetemes jónak megvalósítása. E cél elérésére alakulnak — miután annak megvalósítására az egyes ember gyenge — fokozatos fejlődés utján mint legmagasabb személyiségek: az államok. A boldogulásra, a jóra való az az egyforma vágyakozás, az annak elérése érdekében alkotott intézmények alkotják azt a közös kincset, mely az egy államban élőket összekapcsolja és ehhez a közös kincshez való ragaszkodás az, amit hazaszeretetnek nevezünk. Az emberi szívbe oltott ez a magasztos érzelem teszi érthetővé előttünk, miért sírtak vissza a zsidók Semiramis függő kertjeinek pompájától Jeruzsálem romba- dőlt falaihoz, miért vágták le a karthágói asszonyok szép szőke hajukat, hogy abból a kéz- ijjakra húrokat csavarjanak, ez teszi érthetővé azt is, hogy miért szentelte Tisza István egy emberélet egész munkásságát hazája szolgálatának és miért pecsételte meg vértanú halállal azt a hűséget és szeretetet, mellyel hazája iránt viseltetett. Azt a férfiút, akit életében és halálában ily magasztos gondolat töltött el, méltán nevezhetjük Nagy embernek. Ezer. esztendővel ezelőtt hazát verekedett ki a hármas halom tövében és a négy folyó mellékén egy rokontalan nép és megtartotta azt jó és balszerencse közt egy ezredéven át. Nem egyszer állott a végpusztulás szélén, de újra és újra felemelkedett. Hogyan maradhasson fenn ez a rokontalan nemzet, hogyan őrizze meg önállóságát, függetlenségét ezer ellenség között, hogyan fejthesse ki minél teljesebb mértékben állami erejét: ez volt az az óriási feladat, melyet a sors Tisza István számára kijelölt. Ismerjük Magyarország helyzetét abban az időben, mikor ő az ország sorsának intézését átvette. Nemzetiségileg széttagolt ország voltunk sajátságos közjogi kapcsolatban egy másik ál lammal, mely még különbözőbb elemekből alakult, mint a mi országunk és amelyet jóformán egyedül csak az uralkodó személye kapcsolt össze. Tisza István előtt kétségtelen volt — s ezt ma már mindnyájan tudjuk — hogy Magyar- ország állami léte azoknak az intézményeknek megszilárdulásától függ, melyek a kettős monarchia alappillérei voltak. Ez magyarázza meg tántoríthatatlan hűségét a királyi házhoz és ez teszi érthetővé azt a szakadatlan küzdelmet, melyet a parlamentarizmus és a véderő érdekében kifejtett Mi sem bizonyítja fényesebben gondolatának helyességét, mint az a szomorú tény, hogy hat esztendővel ezelőtt, mikor a forradalom következtében megdőlt a trón, meg szűnt a parlamenti kormányzás, szétzüllött a hadsereg : összeomlott Magyarország nagysága is. Nem könnyű dolog egy minden izében egységes nemzet kormányzása sem, de sokszorosan nehéz feladat volt a magyar állam hajojá nak helyes irányítása különösen Tisza idejében. Összeköttetésünk Ausztriával, viszonyunk az uralkodó házhoz, maga a magyar állam összetétele társországaival és nemzetiségeivel nehéz próbára tették az államférfim képességeket. Hozzájárult mindehhez, hogy nemzetünk csak alig egy félszázaddal előbb nyerte vissza önrendelkezési jogát: sietni kellett tehát, nagyon sietni, hogy évszázadok mulasztásait pótolva, méltó helyet foglalhassunk el a müveit nemzetek sorában. Belső megerősödésünkre annyival inkább sürgős szükség volt, mert — ma már bizton tudjuk — mind ijesztőbben közeledett felénk a világháború réme Az orosz terjeszkedési törekvései, Anglia és Németország gazdasági versenye, a francia visszatorlási vágy, a Balkán államokban forrongó hangulat, mind olyan jelek voltak, melyek méltán töltötték el aggodalommal a figyelmesen szemlélő magyar ember szivét. Tisza István mindezt látta és talán egyedül ö látta tisztán: érthető tehát az az aggodalmas türelmetlenség, mely az ő kormányzati cselekményeit bizonyos fokig jellemezte. A belső és külső megerősödést célzó munkáját nem fejezhette be teljesen Reánk szakadt a világháború minden borzalmával. Minden más kérdés háttérbe szorult a mellett a rettentő erőfeszítés mellett, melyet hazánk megvédelmezése érdekében ki kellett fejtenünk. Nem foglalkozom annak a bárgyú mesének cáfolásával, hogy nemzetünket Tisza István vitte bele a világháborúba. Az egész világ előtt tisztán áll már az a tény, hogy Tisza István ebben a kérdésben is a legbékésebb és leghazafiasabb magatartást tanúsította. Oh mennyi kint mennyi gyötrődést kellett kiállania az ő nemes lelkének, látva nemzetünk pusztulását kint a csatamezőn s itthon a belső egyenetlenkedésban. Lelki nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy e súlyos időkben sem vesztette el bizalmát nemzetében és nem szűnt meg bátoritani, kitartásra buzdítani egy tisztességes béke érdekében. Buzdított, lelkesített szóval és tettel nemcsak itthon, hanem kint a harcmezőn, a tüzvonalban is, fényes példáját mutatván mindenütt az önfeláldozásig menő kötelességtudásnak. Mikor pedig legnagyobb szükség lett volna rá; akkor meghalt, leteritve gyilkos golyók által. Meg kellett halnia Neki, a nemesnek, az önzetlennek, a tenni tudónak, a fényes tehetségnek, mert máskülönben nem tehette szabad prédájává ezt az ezeréves országot a nemtelenek, a kufárok, a száj hősök és ostobák patkánygyülekezete. Szivünk elfogódik, kezünk ökölbe szorul valahányszor arra a percre gondolunk, a mely kiragadta Őt közülünk, de minden visszaemlékezés egyúttal a fokozott tisztelet és megbecsülés érzetét váltja ki belőlünk az Ő nagy, nemes egyénisége iránt. Ennek a kiváltságos nagy megbecsülésnek kívánt Békésvármegye közönsége kifejezést adni, mikor elhatározta, hogy e nemzeti vértanú arc képét megfesteti és ünnepi közgyűlés keretében heiyezi el székházának közgyűlési termében. Hulljon tehát le a lepel, mely a nemes arc ■ vonásokat takarja ! Tisza István! Nemzeti nagylétünk egyik oszlopa, fajunknak büszkesége! Porhüvelyed immár megtért annak a hazának rögei közzé, melyet Te oly forrón szerettél. Mi ittmaradotiak elhelyezzük most arcképedet ez ősi törvényhatóság székházának falára azzal a hő óhajtással, hogy necsak képmásod legyen közöttünk, hanem legyen velünk, sziveinkbe oltva a Te izzó faj - szereteted, önzetlenséged, buzgalmad és legyen a Te emléked közöttünk örökké áldott ! Dr. Daimei Sándor beszéd e. Méltóságos Főispán Un lekintetes törvényhatósági bizottság! Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Békósvármegye törvényhatósága most már eleget tett annak a kegyeletes kötelességnek, mellyel a haza nagy fiának, a rendíthetetlen hazafias meggyőződéséért s megalkuvást nem ismerő hazafias működéséért vértanú halált halt Tisza István emlékének tartozott. A vármegye tanácskozási termének falait díszíti immár az előbb lefolyt felemalő ünnepség keretében leleplezett arckép, amely- lyel Békósvármegye törvényhatósága gróf Tisza István, szellemi és emberi nagyságának, nemességének, tiszta becsületérzésének é3 mélységes hazaszeretetének tanácstermében úgyszólván oltárt emelt, hogy azon a reá való hálás emlékezésnek és hűséges megbecsülésnek Veszta tüzet kialudni soha ne engedje. A kegyeletes érzés megilletődósével veszem át a haza nagyjainak és az örökéletüek Pantheonjába bevonult, azonban halálával a nemzet életében örökéletre feltámadott nagy államférfit! arcképét, szeretetteljes gondozás és megőrzés céljából. Átveszem azzal a szilárd elhatározással, hogy mindnyájan, akik ebben a teremben a vármegye és közvetve a a haza javára közremunkálni hivatottak és kötelezettek vagyunk, egyek vagyunk abban a törekvésben, hogy az ő nemzeti ideálként élő eszméi és hazafiui erényei ebben a teremben mindenkor meleg otthonra és hűséges követőkre találjanak s hogy a törvényhatóság minden egyes tagja az ő halhatatlan szellemének, történelmi magyarságának, klasszikus és utolérhetetlen nemzeti munkájának szerény, de elszánt katonája legyen. Megfogadjuk ezt és meg is tartjuk. Nemcsak azért, mert e kegyetlenül megtópászott és megalázott magyar nemzetnek, ha élni akar és ha el akarja kerülni azt, hogy a nemzetek általános részvétlensóge mellett, a feltámadás reménye nélkül helyezzék az örök sírba, szüksége van minél több elszánt harcosra, — hanem az ő nemes és magasztos emléke iránt érzett hálából is, mert a vármegyének, — amely intézménynek dicsősége és fénye a honalapitás korszakáig bevilágítja a magyar nemzet ezeréves történelmének viszontagságos útjait, — alkotmányvédő és nemzetfenntartó erejét senki nálánál jobban nem értékelte, mert a közigazgatás munkásainak a nemzet életében, az állami és társadal mi rend fenntartásában való hivatását és munkásságát nálánál senki fontosabba ak s ezért mindenekíelett megbecsülendőnek n em tartotta s ennek a felfogásának nemcsak felelős helyekről elhangzott államférfim kijelentéseiben adott kifejezést, hanem ezt a felfogását élő törvényben is megvalósította. Az 0 arcképéből kisugárzó fény mutassa meg nekünk a nemzeti kötelesség útját amelyen haladnunk kell, amelyről letérnünk nem szabad, mert csak ezen az utón juthat el nemzetünk szomorú sorsának feloldozásához 03 megcsu- folt nemzeti igazainak elégtételéhez. Rendíthetetlenül higyjünk azon eszmék erejében, amelyeket gróf Tisza István vérével megpecsételt; higyjünk abban, hogy az eszmék jegyében fog boldogulni és szenvedéseitől megtisztulni nemzetünk. Vegyünk példát gróf Tisza Istvánnak az önfeláldozásig menő lelki nagyságából, amely rendületlenül állott ezer veszély között is, a haza iránti hűség és kötelesség gránit talapzatán és mindezek felett hasson át bennünket az a tudat, hogy egyedül az ő hazafias eszméinek és erényeinek követésével érheti el ez a nemzet, amelyet ellenségei halálra ítéltek, nemzeti feltámadását. E hit, bizalom és remény azonban csak akkor lesz reális valósággá, ha a mai ünnepély fénye nem lesz fáklyafüst, hanem élő szövetnek, amelynek világánál megismerve a lefolyt idők eseményeit, ezek tanulságait hasznunkra fordítva, a csonka ország minden fia azon a helyen, ahová végzete állította, soha nem lankadó és meg nem nyugvó kötelesség • érzettel, áldozatkészséggel és lemondással ki veszi részét abból a nemzeti munkából, amelynek végcélja minden magyar ember hő vágya: nemzeti nagy létünk régi dicsőségének visszaszerzése. Felülvizsgálják az általános kereseti adá kivetéseket. A kir. pénzügyigazgató által a közigazgatási bizottság elé terjesztett havi jelentés alapján közöljük, hogy a pénzügyminiszter az ország egész területéről felhangzó panaszok folytán az általános kereseti adó kivetésének felülvizsgálatát rendelte el. Ezen rendelkezés folytán a kir. pénzügyigazgató a beérkezett felebbezések alapján a kivetést át fogja vizsgálni s szükség esetén helyszíni kiszállás alapján fogja az aránytalan adóztatást megállapítani. Ezzel a nagy és körültekintő munkával bizonnyal remélhető lesz a nyugalom helyreállása, de egyben a jövedelem és vagyonadó megbízható alapja is meg lesz adva.
