Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-09-24 / 77. szám
4 Békés 1924. szeptember 24. KYILT-TÉB. E rovatban kőzlőttekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen leányom és testvérünk temetésén megjelentek vagy részvétüket fejezték ki, fogadják ezúton is hálás köszönetünket. Gyula, 1924. szeptember 23. 915 í-i Pohár Mihály és családja. Közalkalmazottak kedvezményes áru ruhaszövet és eipőutalváayok beváltása. A m. kir. pénzügyminisztertől nyert rendelet alapján a ruhaszövet utalványok folyó évi október hó 15 ig válthatók be, ezen időn, túl készpénz megtérítésnek sincs helye. A cipőutalványok folyó évi szeptember hó 30-ig válthatók be s ugyanazon ideig kötelesek jelentkezni mindazok, akiknek az áruda az utalványra megfelelő számú cipőt kiadni nem tudott, hogy az illeték előjegyzésbe vehetők legyenek. A határidő be nem tartása miatt készpénz megtérítésnek sincs helye. Egyben közöljük, hogy férficipő utalványra női cipőt kiadunk, azonban női cipő utalványra férfi cipőt semmi körülmények között sem adunk ki — Tisztelettel A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete Gyulai Fiókja. 9171-3 Buterozatlan vagy bútorozott modern lakást azonnalra keresek. Ajánlatokat „Tiszta“ jeligére e lap kiadóhivatalába kérek. 913 1—2 Egy járandó a dobozi ut. mellett, Aranyágban haszonbérbe kiadó. Értekezni lehet Ernyő utca 1. szám alatt. 9.4 1—1 Eladó 2 drb sertés Máriafalva, Garay- utca 4. szám alatt. 919 1-1 Terényi utca 13 számú ház, két szoba konyha, éléskamra, mellékhelyiségekkel 3 waggon búzáért azonnali beköltözéssel eladó. (Belvárosi óvodánál) 918 1—2 Kiadó a Eendvay-féle tanya haszonbérbe vagy felesbe. Értekezni lehet Virág-utca 28. szám alatt. 926 1—1 Egy jó cipészmunkás felvétetik Papp Péter cipeszmesternól, Part-utca 17. szám alatt 925 1—1 A „Hubertus“ Kötöttszö »ött Árugyár RT. Békéscsaba, felvesz és foglalkoztat üzemében kötőnők, javítók és varrónőket képességeiknek megfelelő fizetéssel. Jelentkezések levélileg történhetnek. A bélyegköltságeket a vállalat pontos óim megnevezése után visszatéríti. 924 i_3 HETESNEK keresünk szorgalmas) nos embert jó fizetéssel. 9231-1 Méri Andor és Lajos Tehén-abraknak Borsősdara, bonkolydara. Sertés-hizlalásra Ó-tengerídara. árpadara, bnzakorpa takarmányliszt legolcsóbban beszerezhető Kraasz Jenő liszt és íemeny üzletében. Telefon 7?. 901 3-* Hirdetmény csódönkivüli kényszeregyezségi ügyben. A gyulai kir. törvényszék közhírré teszi, hogy Kónya István okánji lakos kérelme folytán képviselője Dr. Lusztig István gyulai ügyvéd a csődönkivüli kényszeregyezségi eljárást megindította és vagyonfelügyelőül Elek Sándor okányi lakost kirendelte. A hitelezőket felhívja, hogy követeléseiket 1924 október 17 lg bezárólag a 4070—1915, M. E. száma rendelet 28. §-nak meghatározott módon a rendelet 43. §-ában meghatározott jogkövetkezmények terhe alatt ezen kir. törvényszéknél jelentsék be 8 a tárgyalásra váltóikat és követeléseikről szóló egyéb okirataikat hozzák magokkal. Az egyezség érdemleges tárgyalására határnapul az 1924 éri október hó 20. napján délelőtt fél 9 órájára a kir. törvényszék 78—<7. száma hivatalos helységébe kitűzi. Az eljárás megiiiditásának joghatálya az 1924 évi szeptember hó 19. napján állott be. Gyula, 1924. évi szeptember hó 19-én. Dr. Frailer S. k. kir, törvényszéki tanácselnök. Kiadmány hiteléül: Kovács Albert irodafőtiszt. Hirdetmény. Csódönkivüli kényszeregyezségi ügyben. A' gyulai kir. törvényszék közhírré teszi, hogy Salamon Árpád orosházi kereskedő kérelme folytán (képviselője dr. Goldmann Imre orosházi ügyvéd) a csődönkivüli kényszeregyezségi eljárást megindította s vagyonfelügyelőül dr. Szén tetornyai György orosházai lakost kirendelte. A hitelezőket felhívja, hogy követeléseiket 1924. évi október hó 14 napjáig bezárólag a 4070—1919. M E. számú rendelet 28 § ában meghatározott jogkövetkezmények terhe alatt ezen kir. törvényszéknél jelentsék be, s a tárgyalásra váltóikat és követeléseikről szóló egyéb okirataikat hozzák magukkal. Az ügyvédi képviselet nem kötelező. Az érdemleges tárgyalásra határnapul az 1924 évi október bó 17 Ik napjának délelőtti fél 9 óráját a kir. törvényszék 76—77. számú hivatalos helyiségébe kitűzi. Az eljárás megindításának joghatálya az 1924. évi szeptember hó 18 ik napján állott be. Gyula, 1924. évi október hó 16. napján. Dr. Frailer sk. kir. törvényszéki tanácselnök. Kiadmány hiteléül: 920 1-1 Kovács Albert, irodafőtitzt. Kétéves vágású 1. bükk hasáb és aprított fflTTFTT'ri A és száraz fenyő hulla- X U iLJXx 11. dék a legolcsóbb napiárban kapható. Csőri Gábor tüzifatelepón 764 9—* Nagyváradi ut 62. Petőfi-ulca 3. és Vída-utca 9. számú házak kedvező fizetési feltételek mellett eladók. Értekezhetni a tulajdonosnál. 822 6-* Pénztárosnőt kizárólag: nagy gyakorlattal, jó fizetéssel felveszünk, Méri Andor és Lajos 952 1 - 1 Gyönyörű hálószobák! 3 V2 milliótól 51/2 millióig. Kitűnő székek százezertől százharminc- ezerig közvetlenül a gyárban. (Nagybani és kiesinybeni eladás.) PLANTA FAÁRUGYÁR Budapest VII., Dob-utca 90. szám Telefon 60—88. 9 61-2 Üszögmentes búzája terem, ha Dupuj-féle magcsávázöt használ KRAIJSZ JMŐ terménykereskedőtől. Telefon 77. szám. 902 3-* legmagasabb napi áron vásárol sí j. Balog József Fia Bonyhádi-ut 8. sz. Király szálloda mellett. 860 4—* Vármegyeház-ntea 9. számú és Városház-utca 24. számú házak kedvező fizetési feltételek mellett eladók. Bővebb felvilágosítást ad a kiadóhivatal. 53524-* Bútorok! lldlók, ebédlők férII- szobák a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig: legolcsóbban beszerezhetők Mayer István bntorraktárában 813 6 * Báró Wenebheim Béla-atca 7 Mitől olyan zamatos a kávéja édesem? Egyszerű, csak UHU kávéval van főzve! *Sw»iAtaP äwät4. a kiadútolaltionoi Babai iiui avoMdil*.