Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-07-26 / 60. szám
LTI. évfolyam 60. szám. irombát «tyula, 1924. Julias 36 Klófkeiési árak: Negyedévre helyben és vidéken . . 20000 K BÉKÉS Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI. TÁRSADALMI ÉS EfizwAZItiSZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek imézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1500 korosa. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Békésmegye sohasem zárkózott el segitőkezet nyújtani azok részére, kik arra reászorultak. A vármegye legközelebbi közgyűlésén fogja tárgyalni a Falu- szövetség alább közölt megható felhívását, mely bárom rombadöntött magyar község lakossága részére kér uj életet. Dr. Koracsics Dezső, a vármegye főispánja ezt a szent és nagy ügyet magáévá tette s fölkért bennünket arra, hogy a Faluszövetség felhívását tegyük közzé azzal a ha-» zafias kérelmünkkel, hogy a vár- megye minden egyes és főleg tehetős polgárát szólítsuk fel hazafias kötelességének teljesitésére. Megvagyunk győződve, hogy Mayer János volt földművelésügyi miniszter, a Faluszövetség, elnökének alábbi szózata eljut a szivekhez, mert a bárom község a társadalom segítségére reá van utalva s az elemi csapások által okozott mérhetetlen károk túlnőnek azokon a kereteken, melyek az állam támogatásával helyrehozhatók volnának. A szóban levő felhívás a következőleg szól: Amikor Szeged városát 1879-ben az árviz elpusztította, az egész ország megreszketett a megindulástól s mindenki tehetségéhez mérten segítségére sietett azoknak, akiket az elemi csapás megfosztott legbecsesebb kincsüktől: hajlékuktól, családi tűzhelyüktől. Az emberbaráti szeretet felébredt a lelkekben s a nyomor, kétségbeesés és pusztulás tanyáit rövid idő alatt eltakarította Reményt keltett a reménytelenekben s bár súlyos áldozatok árán, visszaszerezte a csapás által sújtottaknak azt, amit elvesztettek. Most, amikor megismétlődött hazánkban ez a katasztrófa s bárom virágzó község lakóit tette földönfutóvá, hozzátok fordulunk Békés- vármegye közönsége, hogy úgy mint a múltban, értsd meg a szenvedők segélykiáltásait s megértéssel, szeretettel és áldozatkészséggel siess segítségére vergődő testvéreidnek, kik összedőlt hajlékaik és életük munkaerejének romhalmaza előtt térdelnek kiszáradt szemekkel, kezeiket tördelve, kétségbeesve, tehetetlenül. Bia, Páty és Torbágy ezek a pestmegyei községek, melyeket a junius 13-iki vihar rombadöntött, megsemmisítve a virágzó termés legnagyobb részét; emberéletet sem kiméivé. Ötszáz rombadölt ház, 23 ezer kitépett virágzó gyümölcsfa, tönkretett szőlőhegyek, bedőlt templomtornyok, épületek romhalmaza, elpusztult állatok és a legázolt vetés jelzik a pusztítás ntját, mely néhány perc alatt elsöpörte évtizedes munkák alkotásait. Segítségért kiáltanak meggyötört, tönkretett testvéreink! Meg kell értenünk, hogy csak altkor segíthetünk, ha mindnyájan készséggel sietünk támogatásukra s nem feledkezünk meg a kölcsönösségről, mely arra tanít: ma nekem, holnap neked! A Falu Országos Földműves Szövetség, amikor elhatározta, hogy élére áll a segítő mozgalomnak, vállalta e nehéz és áldozatteljes feladatot nemcsak kötelesség érzetből, de abban a tudatban, hogy az ország lakosságának részéről megértésre talál s hogy lehetővé tudja tenni azt, Gyula városnál megüresedett közigazgatási tanácsnoki (árvaszéki ülnöki) állásra hirdetett pályázat lejárt. Értesülésünk szerint erre az állásra a következők pályáztak : dr. Oláh Imre rendőrfogalmazó, dr. Hirmann József tanár, dr. Gyarmatiig Béla törv. titkár, Bakos József szolgabiró, Denhoff Emil városi adóhivatali helyettes főnök, dr. PecseSiófok fürdőbérlő és fejlesztő társaság a közszolgálati alkalmazottak részére két turnusban — augusztus 1-től 20 ikáig és augusztus 22 étől szeptember 15 ikéig három hétre terjedő időre kedvezményes balatoni üdülést biztosit. A strand, kabin, melegf&rdő, gyógykezelés és zene díjmentes. hogy a rettenetes csapás által sújtottak a társadalom támogatásával ismét talpraállhassanak. A Falu Országos Földműves Szövetség a mai napon országos gyűjtést indít a Páty, Bia és Torbágy községek szerencsétlenül járt lakóinak felsegélyezésére s felkér mindenkit, hogy az emberszeretet: a kölcsönösség és a kötelességérzet nevében tehetségéhez mérten járuljon a sújtottak támogatásához. Gyüjtőiveket a Falu Országos Földműves Szövetség nem bocsát ki, hogy elkerülhessen minden felesleges kiadást; azt akarjuk elérni, hogy az adományok teljes összegükben a felsegélyezendők kezeihez jussanak. Adományát küldje mindenki a Falu Országos Földműves Szövetség központjához, Budapest, VIII., Vas-utca 19. címen, vagy a községi elöljáróságok utján juttassa el hozzánk. Az adományok kiosztása a károsult községek bizottságainak elhatározása alapján történik, s a Falu Országos Földműves Szövetség a nyilvánosság előtt időnként a beérkezett adományok hováforditásáról el fog számolni. nyánszky János h. árv. ülnök, dr. Lugosy Gyula ügyvédjelölt. Miután a közigazgatási tanácsnoki, illetőleg árvaszéki ülnöki álláshoz a törvény szerint jogtudományi államvizsga, vágy doktorátus szük-éges — a kandidáló bizottságtól függ, hogy e pályázók közül kiket fognak az állásra jelölni. egy napi ellátás. — A szoba napi ára 15000 korona, — reggeli, ebéd és vacsora 70000 korona. Jelentkezni az első turnusraj ulius 28 ikáig, a másodikra pedig augusztus 15 ikéig lehet Antalóczy Nándor vármegyei főievéltárnoknál. A kérvények közvetlenül a Fürdőigazgatósághoz Siófokra küldendők. CUKOR és RIZS szükségletét most legolcsóbban beszerezheti. CUKOR 1 kg. 19000 korona RIZS 1 kg. 8800 korona Hász és Kovácsnál Lapunk mai száma 6 oldal Kik pályáznak a városi tanácsnoki állásra? Az utószezonban nyaralhatnak a tisztviselők. — 100 000 korona