Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-03-31 / 26. szám
2 Békés 1923. március 31 mult tapasztalatai reámutattak, az, hogy a gazdasági egyenlőtlenség és elnyomottság legfőbb oka az anyagi javak után való mértéktelen vágy; ezt tehát feltétlenül csökkenteni, mérsékelni kell, ha gazdasági egyenlőséget akarunk és ha, amire a szocializmus törekszik, fel akarunk szabadítani milliókat a gazdasági elnyomatásból. Ámde minő eszköz kínálkozik az anyagi javak utáni mértéktelen vágy megfékezésére ? Erre csak erkölcsi, még pedig csakis valláserkölcsi erők kínálkoznak. Csak a tulvilági létben, a jók jutalmazásában, a rosszak bünhcdésében való hit képes visszatartani az embereket attól, hogy mértéktelenül odadobják magukat a világ anyagi örömeinek, csak a földöntúli javak után való vágyódás képesíthet tartósan a világi javakról való lemondásra. Ezt az igazságot felismerve mondja Barnard Shaw, a zseniális angol szocialista, hogy a szocializmus csak a vallás eszközeivel valósítható meg. Hasonlóképen szólnak a többi angol szocialista tudósok is. Oliver Lodge például azt mondja, hogy a vallásos és szociális érzelemnek egyesülnie kell, mert ez utóbbi amaz által egyszerre tágul és mélyül. Egy harmadik kiváló angol szocialista ezt Írja: »Azok a szocialisták, akik meg szeretnék dönteni az egyházat, vagy támadják, esetleg semmibe sem veszik azt, nemcsak hogy a szocializmus érdekében nem dolgoznak, de épen ellenkezőleg hátráltatják annak diadalát. Az egyház, szentségi eszközeivel, homloktérben tartja azokat a nagy elveket, amelyekre minden társadalmi reformnak támaszkodnia kell. A ke- resztség az egyenlőség szentsége, az áldozás a testvériségé.« A világhírű amerikai regényíró, H. G. Wells, pedig annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a szocializmus nem egyéb, mint gyakorlati vallásosság. Az angol munkáspárt vezére, Bsmsay Macdonald, aki épen olyan kiváló gyakorlati szocialista, mint amennyire alaposan ismeri a szocializmus tudományos elméleteit, úgyszólván mindazon tanításait elveti a szocializmusnak, amelyek azt az elfogulatlanul és higgadtan gondolkodó körök előtt már régen ellenszenvessé tették és a szocializmusnak utópisztikus jelleget adtak. S5t sok kérdésben épen ellenkező állásponton van, mint Marx és követői, ő azt mondja, hogy a szocializmusnak nem a magánvagyon megszüntetése, hanem épen annak általánossá tétele a célja. Nem akarja megszüntetni az örökjogot, C3ak azt szeretné, hogy a sokaság öröksége ne legyen a leg- gyilkolóbb nyomorúság. Elveti azt az elvet, hogy a javakban való részesülés mértéke kiuek-kinek a szüksége legyen, hanem azt kivánja, hogy mindenki a közösséggel szemben végzett szolgálata szerint részesüljön a javakban. Mondani sem. kell, hogy teljesen elitéli az osztályharoot, úgyszintén elveti a gazdasági okok kizárólagosságáról' hirdetett tanítást, az u. n. történelmi materializmust. így megtisztulva él és fejlődik az angolszász népeknél a szocializmus és kétségtelen, hogy csak igy arathat az emberiség jövőjére előnyös diadalt, arrdnek előkészítésére a világot átfogó angolszász uralom talán egyedül alkalmas. .A tavaszhoz. Ifjú lánya a vén télnek, Kedves kikelet, ' Hol maradsz ? mért nem jelensz meg A világ felett? Jöszte, jöszte, várnak régi Jó barátaid ; Vond föl a kék ég alatt a Fák zöld sátrait Gyógyítsd meg a beteg hajnalt, Beteg most szegény, Oly halványan üldögél ott A föld küszöbén. Áldást koz majd a mezőre, Ha meggyógyítod: Édes örömkönnyeket sir, Édes harmatot. Hozd magaddal a pacsirtái, Nagy mesteremet, Aki szép, szabad dalokra Tanít engemet. S ne feledd el a virágot, S ne feledd el ezt, Hoz’ belőle, amennyit csak Elbír két kezed. Nagyobbodtak a halálnak Tartományai, S bennök sokan a szabadság Szent halottai. Ne legyenek szemfedötlen Puszta sir alatt; Hintsd reájok szemfedőül A virágokat! KöxHtainkrdl. Irta: Jákobéi Gyula ny. statisztikái fítanácsos. Olyan alföldi megyébdh, mint Békés megye, ahol kő nincsen, az utak igen sok kívánnivalót hagynak hátra. Súlyosan érzi ezt különösen a falu népe, a gazdaközönség, amaly bizonyára szívesen hozna áldozatot az utak kiépítéséért, csak függetleníthetné magát az időjárás szeszélyeitől, amik gyakran lehetetlené teszik a közlekedést. Olvadásos időben érezni ennek legsúlyosabban a hatását, amikor ez nemcsak nagyobb erőfeszítést, túbb időt kíván, hanem a szükségesnél sokkai több kárt is okoz emberben, állatban és szerszámban, sőt az sem tartozik a legnagyobb ritkaságok közé, hogy egyenesen lehetetlen a kedvező ércé- kesitési lehetőségeket kihasználni, vagy a súlyos beteghez a kellő időre orvost hozni. Békés megyének hivatalos adatok szerint 1905-ben 187 km. kiépített állami utjajvolt, 327 km. megyei utjából 202 km., 641 km. vicinális utjából csak 13 km. volt kiépitve, mig az összesen 819 km. községi közdűlő utjából S8mmi sem volt kiépitve, az összes közutakuak tehát nem is egészen egyötöd része köves nt. Ennek az az oka, hogy a közutakra fordított költségeket szétforgácsolva használták fel és miután a kőanyagot Békés megyébe messziről kellett szállítani, a szállítás költségei emésztettek fel minden erőt. Ezért próbálkozott a megye a kongótégla utakkal is, amelyeknél a szállítási költségek nem emelkedtek oly nagy összegekre, de itt viszont a tégla előállítása kerüit igen sokba. Súlyos igazságtalanságot jelent és igen nagy különbségeket okoz tehát úgy az egyesre, mint egész megyére ez a mai állapot, amelyben minden adózó egyformán lerójja ugyan a reája kivetett adót, de ha távol esik a kiépített köves attól, sokszorosan súlyosabb megerőltetés árán tnd csak közlekedni, mint az, akinek földje véletlenül a köves ut mellett fekszik s ugyanígy akármilyen erőfeszítéssel iparkodik is valamely alföldi megye közutjait az ezekkel szemben támasztható igényeknek megfelelően kiépíteni, a maga erejéből még tetemes államsegélyek mellett sem képes erre. Ezeket a kiáltó különbségeket minden különösebb áldozat nélkül ki lehet egyenlíteni, ha mindazt a költséget és közmunkát, amit az állam, a törvényhatóság és községek közutakra fordítanak, egységesen egy közÖ3 terv szerint gazdaságosan, tehát nem úgy szétforgácsolva használnák fel, mint eddig. Hivatalos adatok alapján kiszámítottam, hogyha minden adózó továbbra is a háború előtt már megszokott mértékben járulna táriusban; Petőfi Baczur Gazsit, Orlai pedig Zajtay Sándort játszotta. A szinpad a korcsma nagytermében volt felütve és igy legalább a korcsma törzsvendégei mindig megjelentek az előadásokon Egy alkalommal azonban megesett, Petőfi felvonásközben Vörösmarty Az nn hölgy hoz cimü költeményét szavalta, hogy a néző- közönség összesen egy tót kalaposnéból állott. Itt irta költőnk egyik igen szép költeményét : K. Vilmos barátomhoz, amelyben katonai életének pályatársához, Kupis Vilmoshoz szól, akivel igen meleg, benső barátságot kötött katonáskodása idején. Ez a fiatal ember, aki ugyan Petőfinél öt évvel idősebb volt, költőnkhöz hasonló kalandvágyó ifjú volt és ugyancsak az iskola padjairól került a katonasághoz. Barátságuk természetét jellemzik azok a sorok, amelyeket az említett költeményben olvasunk : Minket egy sors fondor kénye hányt-vetett, Minket egy csillagnak fénye vezetett, Még szerelmet is egy lénynek áldozánk — Neked éltünk, érted égtünk, jó hazánk ! Oh, midőn a két közember homlokát Néma bánat mély redöi ráncolák : A ki látta, nem gondolta, jól tudom, Hogy keservünk téged gyászol, drága hon! Két elhagyott, sorsüldözött gyermek-katona, * akiknek rongyos mundérja a hazáért kesergő szivet takar ! Ezen a költeményen kívül még csak a Járnak kelnek sokan zöld erdőben kezdetű költemény ismeretes mint olyan, amelyet ekkori mezőberényi tartózkodása alatt irt. Bizonyos azonban, hogy többet is irt, mert hiteles adat van arra, hogy Orlaival együtt egy kötetke kiadását tervezték, amire a mezőberényi jegyző, Bonyhai Benjamin, m*ga is literátus ember, erősen biztatta őket. Nem lévén azonban az ifjú óriásoknak pénzük, kiadó sem akadván, a tervezgetésből nem lett semmi. A vígan töltött szünidei napok egyikén meglátogatták a báró Wenckheim-féle borpincét, amely a szőlőkben, a halom alatt volt és egy nagy kerek rotundából és ebből keresztben szétágazó négy hatalmas pincejáratból állott. A pincefelügyelő az összes borokat végigkóstoltatta az ifjakkal, akik ugyancsak mámorosán kerültek fel a pincéből és haza sem mertek indulni, hanem a présházban várták meg, mig a bor gőze elpárolgott a fejükből. Állítólag ekkor irta Petőfi Ivás közben c. költeményét; ez azonban kétséges, mert e költemény 1844-ről van keltezve Október elején véget kellett szakítani a vakációnak. Maradt azonban idejük még arra, hogy egy mezőberényi pajtásukkal elmenjenek Debrecenbe. Rettenetes portengerben kocslztak el a kálvinista Rómába és Petőfi innen ment azután először haza szüleihez, majd Pápára, iskoláját folytatni. A költő csalódott reményeiben; anyagi források hijján nem tudta folytatni tanulmányait. Újra színésznek csapott fel, majd Pozsonyban, Pesten időzött; az előbbi helyen az Országgülési Tudósítókat másolta, a fővárosban pedig regényeket forditott. Helyzete azonban nagyon keserves volt. Ismét csak a színészetnél akarta feltalálni boldogulását. Úgy határozott, hogy az erdélyi színtársulatoknál próbál szerencsét és Mezőberényen át veszi útját Erdély felé. 1843. szeptember havában egy barátaival átmulatott éjszaka után megmaradt pénzecskéjével egy békésmegyei fuvarost fogadott fel, ki üresen készült haza Pestről és elvitette magát Mező- berénybe Orlaiékhoz. Ezek nagy örömmel, Bonyhai jegyző ped g nagy tisztelettel fogadták a költőt. Ekkor már a lapokban megjelent több költeménye révén ismeretes volt Petőfi neve és a derék iró-jegyző nagy vendégséget csapott a költők tiszteletére Egy hétig időzött ekkor Petőfi Mezőberényben, mely idő alatt egy napon Orlaival együtt átrándult Gyulára, megnézni a régi hires vár romjait. Ez év őszén lesz tehá épen nyolcvan esztendeje, hogy nagy költőnk a gyulai vár tetejéről tekintett szét az ő szeretett alföldi rónaságán. Egy hét eltelte után Orlainak rokonával, Tessedik Lajos mérnökkel együtt indult el Debrecenbe, ott töltendő — nehány heti vándorszinészi bolyongás után, — életének legkeservesebb időszakát, az 1843—44-iki telet. Csak évek múlva került ismét Békésmegyébe. 1847. junius havában Erdődről jövet mint boldog vőlegény, Szalontán volt Arany Jánosnál és onnan elindulva, megyénkén át vitte útja Pest felé Junius 10-én indult el Szalontáról, de nagy esőzés miatt aznap csak Körösladányig jutott. Itt meghá’í és itt irta Puszta föld ez, ahol most járok, Istenért sem látni virágot kezdetű versét, melyben menyasszonyáról, Szendrey Júliáról emlékezik meg. Junius 11-én reggel indult el Kö- rösladányból megint szakadó esőben. Körülbelül ugyanezen az utón utazott a költő még azon év október 31-én ugyancsak Szalontáról, Arany Jánostól, Pestre. Vele volt már fiatal felesége, akivel szeptember 8-án kelt egybe. A Költőn töltött mézeshetek és Arany János meglátogatása után vitte fel nejét a fővárosba. Dicsőséges életének utolsó hónapjában ismét Mezőberényben időzött a költő. 1849. julius 5 én jött ide családjával együtt — fia ekkor 7 hónapos volt — Pestről, ahol ekkor már nagy tanácstalanságban volt a kormány, ami Petőfit módfelett izgatta és bosszantotta. Mintegy félrevonulni akart a tettrevágyó és lelkesedéstől izzó lelkének oly fájdalmas látványok és sejtések elől. Meg is irta Aranynak: „ide, e békési magányban bujdokoltam azon óhajtással, vajha soha többé a nyilvános életnek még csak küszöbére se kényszerítene sorsom“. Mezőberényi valóban nem igen érték a forradalmi események hullámai és a költő a legnagyobb elvonultságban töltött itt két hetet. Itt irta meg Zoltán fia életrajzát 7 hónapos koráig, itt kezdte őt Orlay festeni pongyolában, amint a Bonyhai Benjámin öreg esztergályozott karosszékében ül, mellette kardja, kezében csibuk. Mezőberényben irta a nagy költő utolsó ismert versét, a Szörnyű idő kezdetüt. „Beli kijutott részed Isten csapásaiból, e
