Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)

1923-08-29 / 69. szám

8 Bökés 1928. augusstus 29. E-t fizet. Közalkalmazottak e dijaknak tizedrénzét fizetik. Fenntartja azonban az intézet vezetősége magának a jogot, hogy tanévközben a tandijat, amennyiben a szükség megkívánja, felemelje. Azok a tanulók, akik a folyó év szeptember ha­vára magánvizsgálatra jelentkeztek, ezúton érte- sittetnek, hogy a vizsgálat Írásbeli része szep­tember 3 án, szóbeli része pedig 5 ón lesz. Értesítés. A gyulai állami polgári leány­iskolában a pótbeiratások az 1923—24. tanévre augusztus hó 30 án délelőtt 9—12-ig tartatnak. Tanévnyltás a polgári faiskolában. Az uj iskolai év megnyitása a polgári fiúiskolában a következő sorrend szerint történik: Augusztus 30-án délelőtt 8 órától kezdődőleg a javító, fel­vételi és tantervkülönbózeti vizsgálatok. Szeptem­ber 1-én és 3 án délután 3—4 ig a pótbeirások tartatnak meg. A beiratásnál beadandó az iskolai és ujraoltási bizonyítvány, valamint a születési anyakönyvi kivonat. Ez okmányok nélkül senkit sem vesz fel az igazgatóság, azért a szülők ez okiratokat előre szerezzék be. A tandíj az első negyedre ötezer korona, a beiratási dij 400 K. Az iskolai hatóság fenntartja magának a jogot, hogy a drágaság nagyobbodása esetére a tandijat évközben is felemelhesse. A beiratások és a vizs­gák az Erkel téri róm. kath. elemi iskolában tar­tatnak meg. Az igazgatóság. Iskolai beiratások. A gyulai róm. kath. elemi iskolábak a pótbeirások szeptember 2-án és 3 án az illető osztálytermekben naponkint reggel 8—11 óráig fognak megtartatni. A beiratkozáskor 100 K. nyomtatványdijat, vidéki vagy nem róm. kath. vallása tanulók ezenfelül 500 korona iskola­fenntartási váltságdíjat is tartoznak fizetni. A ren­des tanítás szeptember 4 én megkezdődik, mely napon minden eddig beirott tanuló megjelenni köteles. A tanév ünnepélyes megnyitása szeptem­ber 8 án Kisasszony napján az anyatemplomban reggel 8 órakor tartandó Yení Sancteval történik. A gyulai községi iparostanonelskolában az 1923—24. tanévi beírások szeptember hó 1-től 9 ig éspedig hétköznapokon délután 4—6 óráig, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 9 tői 11 óráig tartatnak meg a józsefvárosi róm. kath. fiúiskola 11-ik oszt. tantermében. Iparostanonciskolába még nem járt tanuló személyesen megjelenni és tanoncszerződését bemutatni köteles. Beíráskor minden tanuló a felügyelőbizottság megállapítása alapján tanszerekre 4000 koronát, azaz négyezer koronát tartozik az iskola pénztárába befizetni. Bekker Endre igazgató. A gyulai bel- és külterületi állami minden­napi éB továbbképző (ismétlő) iskolában nemkülön­ben a Mágoesi utsai óvodában a pótbeirások szeptember hó 1-én, 2-án és 3-án 8—12 óráig tartatnak meg az állami elemi iskola igazgatói irodában. A javítóvizsga szeptember hó 3 án d. u. 4 órakor lesz megtartva. A tanítás 4-én reggel megkezdődik. Beiratkozás a Közgazdasági egyetemre A budapesti magyar királyi tudományegyetem köz­gazdaságtudományi karán a születési, érettségi és a hazafias magatartást igazoló bizonyítványokkal kellően felszerelt fölvételi kérvényeket augusz­tus hó 31-ig kell a benyújtani a dékáni híva talban (IY. Szerb-utca 23.) A beiratkozásokat szeptember hó 1-től 12-ig tartják, szeptember 1-én és 3-án a budapesti lakosok, szeptember 4-től kezdve, pedig a vidékiek iratkoznak be. Adakozzunk a belüárosi templom harangjaira! A földadó kedvezményes befizetése. Gyula városban most hordják ki a földadó fizetésére vonatkozó uj adóíveket. A kivetés a múlt évi alapon, vagyis a kataszteri jó ved dem szerint történt. A földadó fizetésére nézve idő­szerűnek tartjuk tehát a következők közlését, melyek a földadófizetőkre nézve nagy fontosság­gal bírnak. A fóldadótörvény értelmében az az adózó aki valamelyik költségvetési év október 3 L-ig egész évi földadóját előre befizeti, 5% enged­ményben részesül. Ez a kedvezmény az olyan földbirtokosnál, akinek a ingatlan összes katasz­teri tiszta jövedelme 200 K-t meg nem halad, 20%-ra, ha 50 K-t meg nem halad, 30%-ra emelkedik. Ej a 20 és 30%-os kedvezmény az illető birtokosokat akkor is megilleti, ha évi föld­adójuknak legalább is fele összegét egyszerre ok­tóber 31-ig, a hátralékot pedig márcins 31-ig egy összegben befizetik. A törvény ezen világos ren­delkezése értelmében tehát földadót kedvezménye­sen csakis július—október hónapokban, kivétele­szunk irja: „A kereszténység alapitóinak eszménye a becsületes, szegény munkás és az egyház- atyáknál először olvassuk azon tanok formulá- zását, melyek az újabb szocializmusnak is alap­tanait teszik... A kereszténység felfogásában akkor áll be változás, mikor a felsőbb osztályo­kat is megakarja hóditani és méginkább, mikor uralkodó vallássá lett“. (Földes B) „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat“ Máté 22. mondja a főparancs második része Ezt az Ur Jézus az utolsó vacsorán megvál­toztatja, tökéletesíti: „Uj parancsot adok nektek : Hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.“ Ján. 13 Azt is mondja, hogy ő hogyan szeretett bennünket: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mintha valaki életét adja bará­taiért.“ Ján. 15 És titeket is: „'árról ismernek meg mindnyájan, hogy az én tanítványaim vagy­tok, ha egymáshoz szeretettel lesztek.“ Ján. 13. S most nézzük tanítványait a 18,, 19 és 20. században. Mindenekelőtt elválasztják a val­lást a gazdasági élettől s igy megszabadulva a még mindig kellemetlen erkölcsi szabályoktól felállítják a „laisser faire“ képletet Hagyjatok gazdasági téren mindenkit azt tenni, amit akar s magától születik meg a legjobb világrend. — Jön a szabadverseny, a szabadtermelés, a sza­badkereskedelem s valljuk meg — hisz magun­kon tapasztaljuk: szabadság minden erkölcstől, minden igazságtól. Hány ember megyen tönkre anyagilag s emiatt erkölcsileg (gondoljunk csak a mostani házasodási lehetőségekre s a neomalthusianismus, egyke, semmike okára!), hány családban raknak fészket a nyomorúság nyavalyái, mint kap életre az osztályharc, mint tűznek össze anyagi, ha­talmi kérdésekért nemzetek s hogyan borítja az önzés lángba a világot — ezze ők mind igen keveset törődnek.* * *) S most vegyünk elő mikroszkópot s kutas­suk fel a felebaráti szeretet nyomait azokban az emberekben, akik mindezt látják és nyugodtan esznek, isznak, sőt templomba járnak anélkül, hogy ezen a szörnyű helyzeten segíteni akar­nának . Mert mit használ az, ha egy-két kőid ásnák alamizsnát osztogatsz ? Életedet, gondolatvildgo ■ dat s az egész nagy világot kell itt megrefor­málni: „ Instanrae omma in Christo /“ Jaj, de hátha Krisztus Urunk nem ilyen szigorú felelősséget akart az emberekre róni, hátha csak valami általános velieitast kiván, hajlandóságot a szeretetre s nem konkrét tetteket? Mikor az Ur Jézus az utolsó ítéletről be­szélt, mintegy előadta azokat a paragrafusokat, amelyek alapján kimondja majd ránk a fölmentő vagy elmarasztaló ítéletet. Akkor azt mondja a király azoknak, kik jobbja felől lesznek, Jöjjetek Atyám áldottai, bírjátok a nektek készített orszá­got! Mert éheztem és ennem adtatok;* szomju- hoztam és innom adtatok, idegen voltam és be­fogadtatok engem, mezítelen és betakartatok engem. Akkor felelik majd nekik az igazak, mondván: Uram! mikor láttunk téged éhezni és tápláltunk téged? szomjuhozni és italt adtunk neked? stb. És felelvén a király azt fogja mon­*) A szociáldemokraták is látják a liberálizmus követ­kezményeit, de azt mondják, a liberálizmus természetes va­lami s igy a belőle fakadó szociáldemokrácia jogos. Mi azt mondjuk, hogy a liberálizmus vészthozó tévedés, a szociál­demokrácia pedig annak még súlyosbított következménye. *) P. Soós István jegyzete: Az üdvözítő itt csak az irgalmasság cselekedeteit említi egyáltalán mindennemű jócse­lekedetek helyett, mert aki ezeket gyakorolja, tanúságot tesz Isten iránti izeretetéröl is. sen pedig az éri földadó felét november—március hónapokban lehet fizetni. A földadónak kedvez­ményes fizetése azonban nem történhetik meg addig, mig az adózónak a mtilt évről egyéb adó­tartozásai vannak. Csak ha minden adótartozása ki van fizetve, akkor lehet a földadót a fent em­lített időpontokig befizetni abból a célból, hogy at adózó a 20, illetve 50% adókedvezményt él­vezhesse. A gazdák ez évi október 31-ig a megállapí­tott 30.000 koronás árban fizethetik le a kedvez­ményes földadót. Ezt az alkalmat mindenki lehe­tőleg igyekezzék kihasználni, mert az adóbefizetés ideje nem lesz meghosszabbítva, s annak letelte után már nem a 30.000 koronás, hanem egy jó­val magasabb bnzaáralapon lehet csak az adót befizetni s ezenkívül adópótlékkal is snjtatnak az ilyenek. Tehát minden gazdának a saját jól felfo­gott érdeke, hogy a földadóját október 31-ig be­fizesse. m I BJR M» A kecskeméti katholikus nagygyűlés prog- rammja. Az alföldi kathuhkasok — mint megír­tuk — szeptember elején nagygyűlést tartanak, A gyűlés programmja a következő: Szeptembsr 7-én a pápai követ fogadása. Szeptember 8-án délelőtt közös szentáldozás, a város valamennyi templomában püspöki mise és a piarista főgimná­zium udvarán megnyitó diszgyülés, délután pedig Zadravecz püspök vezetésével a harmadrendüek, a hitbuzgalmi szakosztály és a szociális szakosz­tály gyűlései. Szeptember 9-őn püspöki mise a nagytemplomban, a kulturális, a kongregásiós szakosztály gyűlései. Este műsoros estély. Papp Gyula városi adótiszt nyugdíjazása Gyula város képviselőtestülete augusztus 28-áa tartott közgyűlésében teljesítette Papp Gyula, 37 éven át volt városi adóhivatali főtisztnek nyuga­lomba helyezése iránti kérését. A közgyűlésen igen szép, elismerő szavak hangzottak el a ki­tűnő, szorgalmas és közel négy évtizeden át az adózó közönség osztatlan bizalmát, tiszteletét éB beosülését élvező, nagymunkássága, derék tiszt­viselő közhaszna működése felett, mely mélta­táshoz mi is Őszinte szívvel és örömmel csat­lakozunk. dani nekik: Bizony mondom nektek, amennyi­ben ezt egynek ezen legkisebb testvéreim közül cselekedtétek, nekem cselekedtétek.“ Ugyanezen az alapon mondja ki az elma­rasztaló Ítéletet is „Mert éheztem és nem adta­tok ennem, stb.“ „Bizony mondom nektek, amennyiben nem cselekedtétek ezt egyszer ezen legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek. Mit követel tehát Krisztus Urunk az ő ta­nítványaitól? az irgalmasság cselekedeteit! Hogy hívják ezeket manapság ? szociális érzék, szó • ciális tevékenykedés. Prohászka hozzáteszi: Kár az uj szóért, a régin Krisztus védjegye van Gyakorolja tehát a gazdag az irgalmassá g testi cselekedeteit, a szegény a lelkieket. Jó szó, jó tanács, vigasztalás, utánajárás, érdeklődés, ta- nitgatás mindenkitől kitelhető ! Különösen fontos feladat vár e téren az intelligenciára. Hozzáértő, lelkes, buzgó és ki­tartó világi apostolokra van nagy nagy, égető szükség. Minden tanult magyar kereszténynek ilyenné kell vállnia ! Vájjon nem lehetne-e minden magyar városban fölkérni egy-egy, esetleg több szakembert oly kurzusok tartására, melyen az intelligencia meg­ismerkedhetnék a keresztény morális, filozófia, szociológia idevonatkozó tanításaival s ahol a szükséges praktikus eljárást is megbeszélhetnék?! S azután 3 jönne a munka, a szervezke­dés és szervezés. Nem akarok elébevágni a kur­zusoknak, én is ott akarom megtanulni, hogy mit tegyünk. Csak egyre szeretném felhívni a figyelmet. Van betegség, melyben az embernek nem fáj különösképen semmije, csak végtelenül álmos, csak irtóztató nehéznek érzi mindenét s szeretne Autó- és motorbenzin kapható Hász és Kovácsnál

Next

/
Oldalképek
Tartalom