Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-08-25 / 68. szám
JLV. évfolyam OS. SKám. Szombat Ctyula, 19S3, au^nsztns 95. Előfizetési árak: helyben Negyedévre vagy 400 K vidéken Hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések ésnyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 60 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Rémhírek. A világháború idején uem volt szabad egy vesztett csata hírét terjeszteni, hogy ne mondjuk azt, hogy költeni. Aki pedig azt merte állítani, hogy mi a háborút el fogjuk veszíteni és minket csúfosan le fognak győzni, azt nemcsak a hatóságok vonták kérdőre, de attól megvetéssel fordult el mindenki és az illető le nem moshatta volna magáról azt a gyanút, hogy csakugyan óhajtja is azt a le- győzetést. És ime, most épen dicső múltúnk legszebb és legtanulságosabb ünnepén, egy valóságos miniszter áll elő azzal a kasszan- drai jóslattal, mert hiszen másnak nem lehet nevezni, hogy sulyo3 gazdasági helyzetünk lesz még súlyosabb, nehezebb és rosszabb is. Most mondja ezt, amikor a világháborúénál is valóban súlyosabb napokat élünk és keményebb harcokat vívunk. Ó maga mondja azt, hogy az egész külfölddel óriási gazdasági harcban állunk és ez a harc nagyobb, súlyosabb és veszedelmesebb, mint az a harc, melyet a világháború során vívtunk. Nos, ha igy van, mi a kötelessége akkor mindenkinek, de különösen egy vezérnek, egy miniszternek. Nem a buzdítás, bátorítás, a lelkesítés, az öntudatnak és önérzetnek erősítése ? Ha valóban súlyos helyzet fenyeget, nem az-e a kötelessége egy miniszternek és kormánynak, hogy tanácsokat, intelmeket, utasításokat adjanak- mindnyájunk nak, amelyek mellett ez a súlyos helyzet megelőzhető, elkerülhető, ha pedig elkerülhetetlen, legalább enyhíthető, tartama megrövidíthető. Micsoda célja, mi értelme lehet az ilyen végtelenül pesszimisztikus nyilatkozatoknak és főkép miféle hatást válthatnak ki az ilyen jóslatok az ország lakosságában. Bizonyára nem kedvezőt, nem hasznosat és nem olyan lelkiállapotot teremtenek, aminőre talpraállá- sunkhoz szükségünk van. Goethe mondja: Geld verloren, etwas verloren. Ehre verloren, viel verloren, Muth verloren, alles verloren. Mi a világháború s még inkább a békekötés által elvesztettük azt, amit a »Geldc szóval jelölhetünk, anyagi javainkat, nemzeti vagyonunk jelentékeny részét. Etwas verloren, mondja a nagy költő. Az őszi fehér rózsás és a tavaszi vörös rózsás forradalom által elvesztettük a nemzeti becsületünket. Viel verloren. Ki akarhatja már most, hogy egyetlen kincsünket, a jövőbben való reményünket, erőnkben való bizo- dalmunkat, bátorságunkat, önérzetünket és ezzel mindent elveszítsünk. A földmivelós- ügyi miniszter ur beszéde, aki az ország szekerének a bakján ült akkor is, amikor arról a nemzeti becsület veszendőbe ment, nagyon alkalmas lehetn*e arra, hogy a nemzet önbizalmát, a jövőbe vetett reményét ne csak csökkentse, de egész meg is semmisítse és a nemzettel a mindent is elveszit- tesse, ha nem volnánk teljesen tisztában azzal, hogy ez az egész csak egy holt pontra jutott, minden eszméjéből és önbizalmából kifogyott, az eltávolításra megérett kormányzat siránkozása és tehetetlenségének rosszul leplezett bevallása. Szerencsére sem 10—15 ember, sem egy 100 főnyi párt még uem a nemzet, az 5 csüggetegségiik még nem a nemzet csüggedése, az ő bajlátásuk még nem a nemzet sorsa és az ő reményvesztettségük nem a nemzet reményvesztettsége, hanem inkább a nemzet reményeinek feltámadása. Harangjainkért. A példaszó, as okosabb enged, talán nem egészen helyes kifejezést használ; azt kellene mondania. a gyengédebb, a szeretöbb szív enged hamarabb. A mi fájdalmas feljajdulásunk a belvárosi templom harangjaiért egyelőre nem ott érte el igazi hatását, ahova azt elsősorban kellett intéznünk. A példaadó kezdeményezés onnan tör-* tént, ahonnan csak az áldástadó betetőzést lett volna szabad várnunk. De az igazán szerető, a harangok ügyéért valóban lelkesedő, áldozatkész szív nem tudta bevárni, míg a mi sziveinkről leolvad a közöny jégkérge, vagy elhallgat bennüuk az ellenkezés szelleme, íme, olvassuk: Méltőságos Báró, Ssentsséki Biró, Plébános Ur I Immár két éve annak, hogy én, mint a megyés Föpásztor exponense Gyulán, Méltóságodnak a hivek számában, lelkében és vagyonában gazdag plébániája területén tartózkodom. Amilyen jóleső érzéssel figyelem a lelki élet fellendítésére irányuló sikeres tevékenységét, ép oly szomorúsággal és testvéri részvéttel tölt el az, hogy két éve látom azt az immár meddőnek és sikertelennek mutatkozó fáradozását és szorgoskodását, amellyel plébániája anyatemplomának uj harangokat iparkodik szerezni. Jól tudja Méltóságod, hogy ezen törekvésében joggal számíthat az én erkölcsi és anyagi támogatásoméi. Nyugodt lelkiismerettel merem mondani, hogy. a gondjaimra bízott plébániák, hivek és paptestvéreim ügyeit felkarolni, jogos kívánságait a lehetőség szerint teljesíteni iparkodom. A dolog természeténél fogva fokozottabb mértékben teszem ezt Gyulával szemben, mely hitközséget és várost az egyházmegyei kormányzat Méltóságod előtt magyarázatra nem szoruló kitüntetésben részesítette és kétségtelenül szerencsés helyzetbe hozta azon elhatározásával, hogy az egyházmegye szabad magyar területének kormányzati székhelyéül Gyulát választotta. Ám az egyházmegye összes hitközségeit ismerve, meg kell állapitanom, hogy az isteni Gondviselés jóságából épen Gyula az a hitközség, amely anyagi támogatásunkra legkevésbbé van reászorulva, s igy azt is természetesnek fogja találni, hogy ebben elsősorban a létükért küzdő szegényebb hitközségek részesülnek. Látszik ez abból is, hogy a székhelyét és javadalmának legnagyobb részét elvesztett áldottlelkü Főpásztorunk ezekben a legnehezebb, válságos években is ezer más áldozata mellett templomokat épittet híveinek ott, ahol leg- kiáltóbb a szükség és talán legnagyobb a szegénység, de azért a gyulaiak is nem egy esetben részesültek anyagi segítségben. Kezdettől fogva szándékom volt, hogy a harangok beszerzésében tehetségem szerint segítségére leszek a hitközségnek és mihelyst tettekből fogom látni, hogy a hivek a harangok után komolyan kívánkoznak és evégből áldozatrakészek, sietni fogok én is adományomat fölajánlani. Ám az áldozatkészségnek a megindulását nem tapasztalom, tettek helyett pedig Méltóságod jelentéséből azt látom, hogy az alapkő letételének a dicsőségére senki sem vágyakozik, sőt mint értesülök, nem egy gyűlésen áldozatkészség helyett a kérdés jogi részét kívánták tisztázni, keresvén valakit, aki köteles lenne a harangokat beszerezni. Pedig elemi igazság, hogy erre ezidőszerint jogilag senki sem kötelezhető. De morális kötelessége ez mindazon híveknek, akik ebbe a templomba járnak. A hivek Összességéből tehát kivenném a németvárosiakat, akik az általuk használt templom részére dicséretre és követésre méltó áldozatkészséggel a maguk becsületéből már a múlt évben beszerezték a harangokat. Nem várok tehát tovább arra, hogy a hivek áldozatkészsége meginduljon, ámbár nem kételkedem abban sem, hogy ez a legközelebbi napokban bekövetkezik, hanem most a két év óta tartó sikertelen kezdetnek a végén a sajátomból 5,000.000, azaz ötmillió koronát ajánlok fel, kérem fogadja ezt a hitközség olyan jószivvel, aminö szeretettel én ezt híveinek a javára felajánlom. Egy korlátozó feltételt azonban ez adományommal szemben kikötök. És ez az, hogyha a harangokat a hitközség egy éven belül, legkésőbb a jövő 1924. polgári év folyamán be nem szerezné, ez adományomat hasonló rendeltetéssel más, szegényebb hitközségnek juttatnám. Bízom benne, bogy erre a sor nem fog kerülni, mert hogyha a birtokosság annak a terméstöbbletnek csak egy kis részét is hozza áldozatul az Isten dicsőségére, amivel a Gondviselés kedvező időjárása ezidén megajándékozta; még ez ídö letelte előtt meg fognak szólalni az elnémult harangok. Isten adja; egyébként állandó hajlammal maradok imáiba ajánlottan Méltóságodnak őszinte jóakarója Brém Lőrinc, püspöki helynök. prelátus, kanonok. Fő/iss/elendő és Méltóságos Báró Ur! Mélyen Tisstelt Uram! A seregek Ura és Istene a világháború hosszú évei folyamán megőrizte valamennyi családtagunk életét. Le nem róható hálánk csekély jeléül ezennel 1.000.000, azaz egymillió koronát ajánlok fel a gyulai anyatemplom harangjainak beszerzésére a bessenyöi Beöthy Kálmán családjának nevében, hogy a harang szava hirdesse kö- szönetünket és hálánkat a Gondviselő Istennel szemben időtlen időkön át. Tiszteletteljesen kérelmezem Méltóságos Uramat, kegyeskedjék e csekély összegét szívesen fogadni tölünk. Alázatos hűséggel: bessenyöi Beöthy György családunk megbízottja. Két dolgot tanulhatunk meg ezekből a levelekből. Az első az, amire már a fenti bevezető sorokban céloztunk, hogy t. i. az igazán résztvevő, szerető szivek akkor is hamarabb megindulnak, ha bizonyos célszerű meggondolás talán inkább tartózkodásukat tenné kívánatosabbá A másik megtanulandó igazság pedig az, hogy az egyház elsősorban a hivekó, ők az ura és gazdája az egyháznak, ezt tehát és mindazt, ami ehhez tartozik, templomot, harangot megszerezni és fentar- tani az urnák és gazdának, nem pedig a szolgáknak kötelessége. A templom és mindaz, ami hozzá tartozik, első sorban a hívekért, az ö lelki üdvösségükért van, a harangok nekik szólnak, őket hivják, őket siratják, az ö erkölcsi kötelességük tehát azok megszerzéséről gondoskodni, az ö büszkeségük és lelkűk megnyugvása, ha megszerezték azokat. Arról pedig igazán nem tehet sem a papság, sem a hivek, hogy a hadvezetőség elvitte a harangjainkat. Mindezeket szinte szégyenkezve magyarázgatjuk, de most már legalább bizonyosak Autó- és motorbenzin kapható Hász és Kovácsnál Lapunk mai száma 4 oldal
