Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)

1923-08-15 / 65. szám

4 Békés 1923. augusztus 15>. ^POHT. Futball. Csabai Előre — Gyac. 1:1 (1:1) A csabaiak késése miatt a közönség fele vissza­jött, úgy, bogy a szokottnál kisebb számú néző előtt folyt le a fenti mérkőzés. Sokat vesztettek ások, kik nem győzvén várni a csabaiakat, visz- szafordultak. A mérkőzés egyike volt a legszeb­beknek. Bár az Előre pár tartalékkal állt fel, a szintén tartalékos Gyac. mindvégig egyenrangú ellenfele volt a nagynevű Eiőrének s tegnapi mérkőzésével kivívta csapatának elismerését. Gyac. támadással kezdődik a játék, asonban elfogódot* tak és az Előre rögtön átveszi a támadást a egy­más a tán ostromolja a Gyac. kaput. Nagyon las­san melegszik bele a Gyac. a játékba. így törté­nik, hogy Milyó, az Előre jobb összekötője egyéni játéka után kicselezi a védelmet és gólt lő. A Gyac. protestál, mert állítólag kívülről háton keresztül ment be, azonban a bíró megítéli. A gól ntán a Gyac. szép támadásokat vezet s mint­egy tiz percen keresztül bombázza az Előre ka­puját, melyet a szerencse pártfogolt. Ennek da­cára sem birják megakadályozni, hogy Gál szép szöktetéséböl Watz ki ne egyenlítsen, E félidő ben továbbra is a Gyac. a többet támadó. Hely­csere után inkább az Előre van fölényben Mégis a Gysc-nak van alkalma balszélsője lefutásából a győztes gólt megszerezni, de 16-oson belül gán­csolják a megítélt ll-est pfdg Gál fólélövi. A védelem mindkét réBzen helyt ál), így az ered­mény változatlan. A Gyac. csapatáról a követke­zőket mondhatjuk. Általában a csapat megfelelt. Gondoskodnia kell a Gyac.-nak kiöregedő játékosai kicseréléséiül. A kapus bár némi szerencsével, de jól megfelelt. A védelem sokszor bizonytalanul mozgott s hogy több gól nem esett, azt köszön­heti az előtte álló dolgában biztos fedezetsornak. Az erős ellenfél miatt a csatársor működése sem volt oly pontos, mint máskor. Azt hisszük, elő­nyére válna a csapatnak, ha Gál jobb összekötőbe állana és Watz elfoglalná régi helyét. Még nagyobb érdeklődés előzi meg a szerdai Csak—Gjac. mérkőzést. A vasárnapi eredmény után mindkét csapat erősen készül a mérkőzésre. A Gyac. ugyanis a Csak-nak ia méltó ellenfele akar lenni, viszont pedig a Csak ki akarja küszö­bölni az elbizakcdott Előre gyenge eredményét. Hisszük, hogy a Gyac. a Csak-kal szemben is megállja a helyét s bebizonyítja, hogy vasárnapi eredménye teljesen reális volt. K-méljüb, hogy a mérkőzést nagyszámú közönség nézi végig, és honorálja a Gyac-ak a mékőzések megrendezésé­ben mutatott áldozatkészségét. KYILT-TÉB. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség: _ Kö szönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátoknak és ismerősöknek, kik felejthetetlen férjem, illetve édes apánk temetésén résztvettek s részvétükkel fájdal­munkat enybiteni igyekeztek, ezúton mon­dunk köszönetét. Gyula, 1923. évi augusztus 14 én. 6?7 í-i Özv It arái h Jázsefné és családja Folyó hó 15 én, szerdán délután 2 érakor Városház utcában a „Központ“ kávéházban egy teljesen uj hálószoba, ebédlő, előszoba, oimbalom és különféle háztartási cikkek ön kéntes árverésen el fognak adatai 678 1 -1 Máz árverés. Folyó hó 19 én vasárnap délután 3 órakor a Damjanich utca 9. számú Csomós örökösök háza azonnali beköltözéssel önkéntes árveré­sen el lesz adva. Árverési feltételek Juhász László ingatlan és áruforgalmi irodában Vá­rosház utca 23 sz. alatt megtudhatók. 679 1-2 ll hold jó búzatermő föld Sarkadon a vasút mellett tanyaópülotekkel együtt azon­nal eladó. Bővebbet megtudhat a helyszi neu, Martsó Albertnál Sarkadon, Tanya 72. szám, a 30-as számú őrház mellett balra, 674 1- 1 A sitkai dűlőben több nádiás eladó. Érdeklődők forduljanak Miskucza György- néhez. 670 2-6 Eladó ház. Gyulán, Ecsedi-utca 26. számú lakóház szabadkézből eladó. Értekezni lehet ugyanott. 671 2-2 Juhász László ingatlan és áruforgalmi iroda lörv. bej. eég (Ingatlanközvetítés engedélyezve az Országos Földbirtokren- dezö BÍróság által. Engedélyes gyógynövénybeváltő.) Gyula, Városház-utca 23. Eladó birtokok: Mezőtúrnál 20 magyar hold, holdan- kint 2« q búza, lakás és gazdasági épületekkel, fekete föld, 3 évig pihent, 8—10 hold felszántva. 86. sz. Ugyanott 20 magyar hold cserepes tanyával holdankint 250.000 korona, 27 m. hold tanyával 9 millió vetés nélkül. 301/2 kát. hold 2 szobás cserépfedeles tanyával 6 millió, 40 m. hold épületekkel holdankint 700.000 korona, 144 m. hold 3 tanyával, 58 m hold cserepes tanyával, 109 m. hold épü­letekkel, 137 kát. hold tanya nélkül. 45—52. sz. Szentes vidékén 200 hold gazdasági épületekkel, ártézi kútja 50 m8 vizet ad és gázt fejleszt, mely 8 H motort hajt, eladó 25 q búzáért, több évi törlesztésre. 58. sz. Mezőtúron, a várostól 2tya km. 300 hold bérlet, vala­mint két 200 holdas bérlet 6 évre kiadó. 807. sz. Szolnokmegyében 51 kát. hold, fekete búzatermő, kevés szik, I szoba-konyha, mellékhelyiség, ára 6 vagon búza. 23. sz. Továbbá az ország minden tájékán kisebb-nagyobb birtokok az iroda utján vehetők. Házbirtok: Megbízóm részére keresek egy 3—4 szobás úri családi házat, továbbá egy kisebb birtokot lehetőleg vasúti állomás közelében. 617. sz. Haszonbérbe keresek : Bármilyen földbérletet Gyulán és környékén. 84 32—* Alapittatott 1907-ben. >® öß S M SS H OS < es © SH © m © 1 © © A s CB 514 10—10 ffi M ^ * “ Sí B ffl < » s S'SÜT *7 M* M 0 tt ä S»? S'í6'^' N » «I S SS r* » 8.®* 5sr 3 » 3 í £ « S Pénztárnok nő, aki a könyveléshez ért, felvételik a Szentháromság gyógyszer­tárban. 840 4-* Eladó Víg-utca 3. számú telek. 3-3 Molnár Albert mérnök irodája Gyula, Kossuíh-tér 18. sz. 589 88-* Retorta“ bükkfaszén Uttpikafó 361 18—* Molnár Albertné ^kereskedésében, Kossnth-tér 18. szám. Barna Sándor terménykereskedő. Iroda és raktár: Városház-utca 8. sz. Hász és Kovács mellett. Telefon 64. 537 10 -* Veszek: legmagasabb árban arany, ezüst{ ékszertárgyakat és hamis foga­kat, magyar 20 és 10 koronás ara­nyat, I, 2, 5 koronás és I forintos ezüstpénzeket. — Elzálogosított tárgyakat kiváltok, napi áron át­veszek. Ehrenfeld S. 1672 38—* aranyműves. Babot, Lencsét, Borsót, Mákot legmagasabb árban vesz KBATiZ JJESTÓ liszt- és terménykereskedő Kossuth-tér 31. Telefon 77. i 538 ’0~* | Embert barátjárói! Weltmann Izsákot a toll legmaga­sabb áron való vételéről min­denki ismeri. Győződjön meg és tollat neki adjon el. Kívánatra vidékre is házhoz megy. Rezet és vasat is vesz. — Bonyhádi-ut 2. szám. Király szálloda. 6.9 5 — 5 ihalik Andor kelme-, selyem-, textil­festő és vegytisztító ifjúin, Pari utca ő (gimnázium inőgöU) Bármilyen kelmét 493 minta szerint is fest. 9-10 Készpénzéi legjobban gyiimüiesóztetheti, ha biztosíték mellett kiadja magas kamatra Kölcsön ügyleteket a szükséges iratok előkészítése mellett igen olcsó díjazással köz­vetít, valamint minden üzletágban egyszeri vagy állandó fizietekhez társulásokat összehoz Juhász László 85 so_* ingatlan és áruforgalmi iroda. Gyula, Városház-utca 23. szám. Kölcsöntőkét keresek: 1—2—3 millió koronát több megbizőm részére megegyezés szerinti jutalékra teljes bizto­síték nyuj tása mellett. Jelzálog biztosíték mellett 15 ezer ezüst korona he­lyezendő ki. Gyulán, forgalmas helyen üzlethelyiség berendezéssel, valamint egy magtár 4 vagon termény befogadására bérbeadód 749 sz. Gépészek és malmok figyelmébe! Tiszta mosott rongy gép pu­coláshoz kisebb és nagyobb mennyiség­ben állandóan kapható Gyulán, Hollander Mihálynál, Keskeny- utca 31. szám alatt. ío—io Elsőrendű KŐSZÉN cséplési célokra, pormentes „RETORTA“ bükk­faszén, valamint l-a száraz ha­sáb és aprított TŰZIFA házhoz szállítva bármily mennyiség­ben kapható GRÓH TESTVÉREK tüzelőanyag raktárában, a vasúttal szemben. Telefon 33. és 99. szám. 609 6—* I. rendű SOOOO-tol 16000 koronáig II. rendű 5000-töl 7500 koronáig Pöhölyért 20000-től 25000 koronáig Tyuktoll 300-tól 900 koronáig kilónkénti árban Holländer és Társa «14 Keskeny-ntea 31. szám. 9-10 Kívánatra házhoz megyünk. ■flHk, I9M. a bladátilaldmf Hafear Maai arandila.

Next

/
Oldalképek
Tartalom