Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-08-24 / 68. szám

2 Békés 1921 augusztus 24. Erkel Ferenc arcképének leleplezési ünne­pélye folyó hó 21-én (vasarnap) délután 3 órakor folyt le a Sakk-Körnek a Komló-szállóban levő helyiségében. Az ünnepélyen az érdeklődők szép számban vettek részt. Dobay Ferenc elnök szép szavakban méltatta Erkel Ferencnek a sakk-játék művelése körül szerzett hervadhatatlan érdemeit, majd adott jelre megtörtént a kép leleplezése, amely Bartoss József alelnöknek művészetét dicséri. Ezután a kör háznagyának indítványára a köz­gyűlés az arckép megfestése körül szerzett érde­meik elismeréséül Dobay Ferenc, Bartoss József és Maurer Lajost, valamint Bakos Józsefet a sakk verseny rendezése körül kifejtett fárad­hatatlan tevékenységüknek elismeréséül a kör tisz­teletbeli tagjainak megválasztotta. Az ünnepély a Hymnusz eléneklésével, ért véget. Halál munka közben. Szikes Mihájy gyulai kőmivest hétfőn a munkásbetegsegélyző hivatal épületében, hol javításokat végzett, munka közben valószínűleg agyszélhüdés érte s az állványról le­zuhanva fejőt is megsértette és holtan terült el a helyszínen. A szerencsétlenség nagy részvétet keltett. A gyulai m. kir. postahivatal közli, hogy szerb megszállás alól felszabaduló területekre ^f. hó 26-ig bezárólag magán táviratok nem vehetők fel. Továbbá, hogy oda augusztus hó 31-ig be­zárólag csak hivatalos csomagok adhatók fel. Sport. Augusztus 28-án a GyAC nagy atlé­tikai versenyt rendez. Eddig nevezések jöttek Békéscsaba, Békés, Mezöberény, Sarkad és Kecs­kemétről. Az első gyulai eladó ipari áruminta vásár. Szeptember hó 1-én az ipartestületben tartandó áruminta vásár előkészületi munkálatai nagyban folynak. A kiállítók serényen készülnek arra, hogy megmutassák a Gyula városát övező nagy köfnyék érdeklődő közönségnek ipari készítményeik ver­senyképességét ezen áruminta vásár keretében amelyen úgy a gazdaságban, mint a háztartásban szükséges felszerelés, bútor, ruházati és vegyes ipari készítményeken kívül még több praktikus újítások is bemutatva lesznek. Az áruminta vásár tehát az ipari készítmények minden nemét felöleli s igy ki-ki megtalálhatja az ízlésének meg­felelő iparcikket. A vásáron képviselve lesznek; a jelesebb bútor iparosok faszobrász, esztergályos, képkeretlécgyár készítményeikkel, a gép iparból több uj modeln gépek vas és fém iparosok, szita, sodrony, sörte, fésű és gyertya készítő, továbbá cipész, csizmadia, szíjgyártó iparosok, férfi és női szabók, szűcs, kalapos, kötélgyártó iparosok, agyag ipari kályhás stb. készítményei, melyek egy . ilyen vásár keretében megtekintésre is érdekes látni valók lesznek. Az áruminta vásáron kiállítók kéretnek áruiknak és cégüknek a kffkönség előtt ismertté tétele céljából rekÄm nyomtatványt (jegy­zék, vagy levelezőlap nagyságút) csináltatni is azt a kiállított tárgyakon elhelyezni. A gyulai hitel és bőranyagbeszerző szövetke zetr mint az Iparosok Orsz. Közp. Szövetkezetének tagja múlt évi rendes közgyűlését augusztus 22-én tartotta saját helyiségében Névery István igazgató­elnök vezetésében a tagok nagyszámú részvétele mellett. A közgyűlés tárgyalta és elfogadta az igazgatóság 1920. évi üzleti jelentését és meg­állapította az évi mérleget, mely 7349 K tiszta jövedelmet tüntet fel, elhatározta, hogy tagjainak az üzletrészek tőkéje után 5% osztalékot és kü­lön forgalmi jutalékot ad. Ezen forgalmi jutalék ezen évben igen csekély százalék, miután a bőr- árak múlt évi ingadozása miatt az egyesület nem tartott tulnagy raktárt és igy üzleti forgalma a rendes mértéken alul maradt. Ezen óvatosságot a később bekövetkező áresés igazolta, mert nagy raktári állomány mellett a szövetkezetei a tavaszi áreséskor nagy veszteségek érhették volna, amint az más szövetkezeteknél is bekövetkezett, míg igy a szenvedett veszteség nagy részét a későbbi ár­emelkedések behozták. Az igazgatóság tagjai kö­zül alapszabály szerint egy tag, ezúttal Névery István sorsolás utján kilépett, de egyhangúlag újból megválasztatott. A közgyűlés választott még 12 tagból álló áruelbiráló bizottságot, ezek Hülek József, ifj. Hölczer Kálmán, Fetz Gyula, Kurilla Miklós, Klinkovics István, Szarka Károly, Kiss Mihály, Tóth Gyula, Yrityák Dániel, ifj. Bakóh György, Tar János és megválasztotta a szövet­kezeti segélyző-alap kezelő-bizottságába Gremspsr* ger Pál, Sverthöffer András, Névery Antal és iíj. Biró György intéző^ tagokat. A szövetkezeti se­gélyalap tőkéje 63178 koronát tesz. A szövetkezet összes tagjainak száma a múlt évben 96 volt 1552 üzletrészszel, melynek értéke darabonkint 40 kor., összesen 62080 korona. »A Magyar Kép«, Csonka Magyarország e legkedveltebb képes hetilapjának 32. száma szebb- nél-szebb fényképfelvételeket közöl az angol dunai flottiláról, a nyaraló budapesti gyermekekről, a Turkesztánban elhunyt magyar hadifoglyok sír­emlékéről stb. stb. A szövegrészből kiemeljük Hungarus »Szilánkok« c rovatát, Gyökössy Endre szép versét, Csűrös Zoltán novelláját, Hatos Ti­vadar cikkét és Gulyás József regényfolytatását. A »Magyar Nép* számos kedvezményt nyújt elő­fizetőinek és emellett a legolcsóbb képes politikai és társadalmi hetilap. Előfizetési ára negyedévre 60, félévre 110 korona. Mutatványszámot kész­ségesen küld a kiadóhivatal, Budapest Szentkirályi­utca 30. szám. A Színházi Élet Iucze Sándor hetilapja Var­sányi Iréntől, Krúdy Gyulától, Lakatos Lászlótól és Szenes Bélától közöl cikkeket. Ebben a szám­ban befejezi a Szerencsetánc szövegét és Szenes Béla regényének folytatását hozza. Érdekes ripor­tokban, sok képben számol bs a színházi, esemé­nyekről s egy kottameliékletet ad. Egy szám ára 10 korona. Előfizetési dij negyedévre 115 korona. Kiadóhivatal Erzsébet körút 29. — SZÍNÉSZET. Szent István király napján este kényszerű műsorváltozás miatt As iglói diákok 4 felvonásos diáktörténet ment mulatságos, élénk előadásban, helyenkint azonban csapongó ^túlzásokkal, melyek a zsúfolt karzat nagy tetszését váltották ki. Offenbach. A legnagyobb zenei tehetségek egyikének'nevét viseli e daljáték, mely a nagy színpadokon túlhaladta a százas ciklust. A darab a nagy dalköltő életének karakterisztikus be­mutatása. zenéje az & szép müveinek sorozatos összeállítása. Egymásután vonulnak fel benne Orfeus, szép Heléna, párisi élet, a kék szakállu herceg, a gerolsteini és bezárja a Hoffmann meséinek bájos Barkaroléja. Az előadás a lehető legjobb volt, amit Budapesten innen és túl vidéki társulat produkálhat s mely minden hozzáértő igazságos és tárgyilagos kritikának helyt áll. A darab meséje rövid, de mesterien van szőve. A dalköltő három irányban kerül a szerelemmel kapcsolatba Hortense cselédleánynyal ki később színművésznő (Vida), Montijo grófnővel, ki ké­sőbb császárnő lesz (Váradi Elza) és D’Alcain Herminával, kit végül feleségül kell vennie. A harmadik felvonással aztán a költő változatos, vidám, csapongó élete harmonikusan bezárul. A darab zenei és énekrészei természetesen művésziek, helyenkint igen nehezek ; a szerző Nádor Mihály, 2 helyen a Wágner iskolazenébe csap át, kritikus kezdéseket, szokatlan fekvéseket és magas ének- müvészetet megkívánó helyzeteket, áriákat alkal­maz. A szereplők láthatólag vetekedtek a minél szebb alakításban. Művészien énekelt, finom dis- krét modorban játszott Váradi Elza, aki a csá­szárné kalandját korhűen jellemezte, a gyönyörű nagy áriákat tökéletes tudással, könnyedséggel, bájosan adta elő. A gyürüjelenetben különösen elragadó volt. Vida Ilus a színészi rátermettség­nek, képességnek legfelső fokán mozgott, a társulattól való megválásának fújó emlékeit részünkről újból érzékenyebbé tette. Majoros Juliska volt az a harmadik, akinek egyénisége, éneke és játéka á sikert női ágon egybevágóan kiegészítette. A férfiak között Szűcs Lacit illeti a babérkoszorú, aki Offenbach nehéz szerepét megértő felfogással játékban és énekben tökéle­tesen alakította, és a legjobb színészi képességet igazolta Nyáray Maintenounak szerepében. A szüreti jelenet, a tablók, a táncok, a finálék jók voltak, a zene finom, színes és alig észrevehető különbséggel általában együtt volt a nehézkes felépítésű, nagystilusu, változatos fekvésű szólók­kal az énekrészekkel túlterhelt együttesekkel. A rendezés egybevágó, gondos és pontos. A szín­kör zsúfolt, a tetszés a lelkesedésig zajos. Hétfőn színvonalas, sikerült előadásban elevenítette fel a társulat a Gyurkovics leányok közismert életképet. JellemalakitástnyujtottNickyné (Gyurkovics mama), leányai között mintaszerűek voltak Spóner Ilona, Majoros Juliska: GyulaiMarian, a férfiak között Turay, Poór, Sugár és Jenőffi, kik mellett az összjátékban az összes szereplők jeles­kedtek. Közönség kevés számban. Szerdán színre kerül A bérletben: Poór Miklós bucsufelléptével Monna Vanna, dráma. Csütörtökön B bérletben A bor, falusi történet. Bizományi lerakatod óhajtunk létesíteni minden megyében. Kere­sünk evógből tőkeerős egyéneket, vagy cége­ket, kik árusítanák kitűnő minőségű tölgy­fából készült uj és használt boroshordóinkat, valamint a világhírű, szabadalmazott patent hordózárakat, melyekről kimerítő prospektust az érdeklődőknek díjtalanul küldünk. Patent­záros Hordógyár Üllői ut 55 Budapest. 1456 3—3 Versenytárgyalási hirdetmény. A kisrománvárosi görögkeleti egyház- tanács nyilvános versenytárgyalást hirdet a templom tetőátfedési, torony, alépítmény és templom oldalfalainak, valamint a templom belső részeinek részbeni tatarozási munká­lataira. A pályázni szándékozó vállalkozók az építési feltételeket és költségvetést az egyház­tanács elnökénél (Templom-utca 11. sz. a'.) megtekinthetik délelőtt 9—12 és délután 2—4 órai időközben. A pályázni szándékozó vállal­kozók zárt írásbeli ajánlataikat folyó hó 28-án, vasárnap délután 2—3 órai időközben a kis­románvárosi iskola helyiségében az egyház­tanács bizottság kezeihez nyújtsák be. Később érkező ajánlatok figyelmen kívül hagyatnak. A kitűzött időig beérkezett ajánlatok a ver­senytárgyaláson megjelent vállalkozók jelen­létében 3 órakor nyilvánosan fel lesznek bontva és az eredmény a tárgyaláson megjelent vál­lalkozók előtt ki lesz hirdetve. 1540 l—l Az egyháztanács elnökség. Fehérló-utca 7. számú ház eladó. Szentpálfalva, Vasut-utca 3. számú ház gyümölcsös kerttel eladó. 1538 l—l Mégy lánc törökzugi szőlő eladó. Értekezni lehet Haász Ferencnél, Szőlős utca 35. szám alatt. 1536 l—1 Ain. k. belügyministerium által engedélyezett Red Star Line, White Star Line és American Line hajóstársaságok irodái Budapest VIL, Baross-tér 15. sz. alatt — a keleti pályaudvarral szemben — megnyíltak. 15431-1 Két diák teljes ellátást kaphat nri háznál. Cim: Bonyhádi-ut 4. szám. 1541 1—2 Más vállalat miatt sürgősen eladó egy 20 éves magyar gazdasági cséplő garnitúra Hagyma-tér 1. szám alatt. 1542 l—l Saját érdekében § használjon szájvíz fogkrém * I MYRODIl 1 gyártmányokat gg Eredeti minőségben kaphatók 1 (jralbács Imrénél fejj © ti,rnl»n 1493 2­Száraz bükk, cser hasáb és aprított tűzifa legolcsébbasi beszerezhető NTnválr TWtvérpk »«nagykereskedésében ill O V dk 1 CO l V Cl Ch fivulán. Gróf Wenckheim Kris 1316 16—* Gyulán, Gróf Wenckheim Krisztina-utca 13. szám. Saját fuvarunkkal jutányosán házhoz szállítunk. Telefon 14. tiyulán, 1921. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája,

Next

/
Oldalképek
Tartalom