Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-12-21 / 102. szám

2 Békés 1921 deoembsr 21. Jótékonyság. A Gyulai Hitel- és Bőranyag­beszerző Szövetkezet a Szociális Misszió Társulat nemes, jótékony céljaira a karácsonyi vásár al­kalmából 500 koronát küldött be szerkesztősé­günkbe továbbitáB végett, melyhez Névery István saját részéről külön 50 koronát csatolt. A pénzt nyilvánosan nyugtázzuk és rendeltetési helyére továbbítottuk. Halálozások. Berbekutz Péter volt gyulayárosi adótiszt, aki hasonló hivatali munkakörbe Gyulá­ról már régebben Dicsőszőntmártonba átköltözött, életének 59. évében elhunyt. Mivel román szár­mazása dacára igen erős magyar érzésű ember volt, utóbbi években összeütközésbe került a ro­mán impériumái. Az elszenvedett méltatlansá­gok siettettél! halálát. — Pásbuj János volt gyulai közismert szabó iparos, aki Gyuláról pár év előtt Ókigyósra költözött, múlt héten 70 éves korában meghalt. A József kir. herceg Szanatórium! Egyesület Gyulán 1921. december 18-án délelőtt a Békés­megyei Takarékpénztár Egyesület dísztermében tartotta közgyűlését mely beszámoló volt az 1918 1919 és 1920 évi működéséről. A gyűlésen dr. Lukács György v. b. t. t. elnökölt, aki meleg szeretettel köszöntötte a szép számban egybegyölt közönséget. Elnöki jelentése felöleli e nemes ember­baráti intézmény három utolsó évi működését melyet a változatos viszonyok között annyi bajjal, vesződséggel, de végül mégis győzedelmesen megvívott és most törhetetlen akaraterővel veszi fel ismét a harcot a tüdővész elleni megújuló küzdelemre. A megnyitó részletesen felsorolja a szanatóriumok nehéz helyzetét a köztársasági, a kommunista és a román megszállás szomorú kor­szakában. Megdöbbentő adatokat sorol fel az elnöki jelentés a tüdővész statisztikai számadatairól, melyekből kitűnik, hogy az alföldi magyar nép legnagyobb pusztítója a tuberkulózis, mely a dolgozó nép 60 százalékát ragadja el. Az egyesület­nek két szanatóriuma van: a gyulai József főher­ceg és a debreceni Auguszta szanatórium. Yolt még 14 dispanzere, vagyis tüdőgondozója, ebből csak 4 maradt, mert 10 megszállott területen rekedt. Az iskolagyüjtés 26 ezer, virágszál gyűjtés 116 ezer, az adományok 33 ezer koronát juttattak a tüdőbetegeknek. A fővárosi gyűjtés közel 2 milliót eredményezett. A kommunista korszakban öles plakátok hirdették, hogy eljött mindenki számára a boldogság korszaka, de ugyanakkor a társadalmi segítés a minimumra sülyedt alá, sőt minden érdeklődés csaknem teljesen megszűnt. A társadalmi segítés csak 1920. évben nyílott meg ismét, mikor a főváros 1 millió 800 ezer koronát a vidék 145 ezer koronát, az iskolagyüjtés 520 ezer koronát, a virágszál gyűjtés 84 ezer koronát hozott a tüdővész elleni küzdelem segítségére. A törvényhatóságok között, kiemelkedik Debrecen, a községek között Gyoma, Békéscsaba, Orosháza, Sátoraljaújhely és Eger áldozatkészsége. Az elnöki megnyitó után dr. Gáli Géza részletes jelentést olvasott fel a tüdővész elleni küzdelem szanatóri­umi eredményei és sikereiről, mely gondos és szakszerű beszámoló nemcsak az orvosoknak (akik feltűnően kevés számban voltak jelen a gyűlésen), hanem minden gondolkodó intelligens embernek legnagyobb figyelmére méltó. Azután Mathis Kálmán egyesületi számvevő terjesztette elő az egyesület vagyoni számadásait, melyek felül­vizsgálva lévén, tudomásul vétetik. Az egyesület Gyulán nyomatott ízléses kivitelű füzetben évi jelentést is bocsájtott közre, mely sok hasznos és tanulságos adat mellett részletesen vázolja a nagy­szerű emberbaráti és fontos közegészségügyi inté­zet működését. A »Karácsonyi vásár«. A Szociális Misszió Társulat jótékonycélu karácsonyi vására a Polgári Kör nagytermében állandóan nagytömegű láto­gató részvételében zajlott le. A vásárról részletes beszámolót lapunk jövő számában közlünk. Most CBak annyit irnnk meg, hogy a vásárnak fényes sikere volt. Egy ilyen vásár rendezésére a Pol­gári Kör termei nem felelnek meg. A helyiség szűk. A sátrak ilyen zsúfoltan felállítása és gyúlé­kony, lenge anyagokból készítése azonban - nem ajánlatos, mert a legnagyobb fokban tűzveszélyes. Elég ha a párisi és bécsi tüzkatssztrófákra uta­lunk, hol szintén ilyen módon felépített bazár volt oka ezrek szörnyű tűzhalálának. Az ilyen ba­zárok felállításához Gyulán egyedül a Göndöcs népkerti pavilion nagyterme alkalmas és nyújt tűzbiztonság szempontjából megnyugtatást. Házasság. Dr. Márky Barnabás vármegyei I. aljegyző oltárhoz vezette özv. dr. Ambrus Jenöné, született Borsóthy Iboly úrnőt Eüzesgyarmaton. A Gyulai Kötőit és Szövött Iparárugyár r t. szombaton dr. Lukács György elnöklete alatt gazgatósági gyűlést tartott, melyen a társaság fontos üzleti és folyó ügyei kerültek napirendre éB nyertek elintézést. A legrövidebb nap Ma van az évnek leg­rövidebb napja, mikor a Nap reggel 7 óra 45 perckor kél és délután 4 óra Ujjperckor nyugszik le. A földgömb felső fele, melyen mi lakunk, most van legnagyobb elhajlásban a Naptól és a föld­gömb déli fele van hozzá közelebb fordulva. Ott most van nyár közepe. A csillagászati tél a mai nappal kezdődik. A Gyulai Vas- és Fémunkások karácsony első és újév napján a népkerti pavilion nagyter­mében jótékonycélu műkedvelői előadást rendeznek Szinre kerül Follinus Aurél 100 arannyal jutalma­zott »Nánic cimü eredeti népszinvüve. A bevétel a Magyarországi Vas- és Fémmunkások özvegy- és árvaalapjára, — részben pedig a munkanélküli szaktársaknak felsegélyezésére lesz fordítva. Parcellázás, földhaszonbérletek. Az Orszá­gos Földbirtokrendező Bíróság megengedte gróf Almásy Dénes kétegyházi ingatlanára nézve az 1920: XXXVI, t.-c.-en alapuló megváltási eljárás megindítását s az eljárás lefolytatásához szüksé­ges adatok beszerzésével éB az egyezség meg­kísérlésével Kiss György gyulai kir. törvény- széki bírót bízta meg. — A Gyula városában kishaszonbérletekért folyamodók névjegyzékét az Orsz. Eöldbirtokrendező Bíróság ugyancsak Kiss György kir. törvényszáki bírónak adta ki az előzetes eljárás letárgyalása végett. Halálozás. Jánossy Lajos detektív, állam­rendőrségi tisztviselő Gyulán, 1921. évi december hó 20-án váratlanul elhunyt. Temetése ma d. e. 10 órakor lesz a Békésvármegyei közkórház ha­lottas házából. UJ vonal. Békés város lakóinak egy régi és jogos óhaja teljesült, a kereskedelmi miniszter egy uj vonatpárt engedélyezett, mely Békésről Földvárra indul 16 30 és visszafelé Földvárról Békésre 17 óra 2 perckor Meghívó. A Józsefvárosi Olvasókör 1921. évi dec. 26-án, karácsony másodnapján házépítési alapja javára Wiszt József vendéglőjében, a jó­zsefvárosi újonnan alakult zenekar közreműködé­sével este 6 órai kezdettel bálát rendez. Belépti dij személyenkint 25 K, családjegy 60 K. NmT-TÉK. B rovatban közlőttekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Elköltözésünk alkalmával mindazon ked­ves ismerőseinknek, kiktől személyesen el nem búcsúzhattunk, ezúton mondunk Isten hozzádot. Anuló Pál és ne]e, szül. Berbekucz Mária Értesítés! Özv.Ráoz Jánosnó vendéglőjét Kötegyán- ban nyilvános árverésen megvettem, esetleges hitelezői nálam 8 nap alatt jelentkezzenek. 21651~2 Kutas! József, Kőtegyán­Ünnepre friss élesztő és házilag készített vajas teasütemény minden meny- nyiségben kapható Dobos Jézsef 2167 í—i fűszer- és festóküzletóben. Friss koszorús füge érkezett. Kőtegyán állomáson rituális fürdő és templom építésére — a fürdő két kabinnal és medencével, a templom 100 lélekre — kérek ajánlatokat. — Orient, Kőtegyán. 2168 1—1 Meghívó. Az Első Gyulai Kötött és Szövött Iparáru­gyár H.-T. 1921- évi december hé 29 éa délelőtt 10 órakor Gyulán, saját helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. részvényesek tisztelettel meg­hivatnak. Tárgy; Határozathozatal a temesvári telep eladása tárgyában. Gyulán, 1921. december hó 17-én. Lukács György sk , 2163 1 -1 v. b. t. t., ig elnök. Kivonat asz alapszabályokból: 9. §. Minden részvény, mely a közgyű­lést megelőzőleg 8 nappal az igazgatóság ál­tal a közgyűlési meghívóban megjelölt helyen letétbe helyeztetett, egy szavazatra jogosít, amely rendszerint személyesen gyakorlandó. Részvények letehetök : a vállalat pénztáránál, a Bókósmegyei Takarékpénztári Egyesületnél Gyulán, továbbá a Magyar Általános Hitel­banknál Budapesten. Alig használt, majdnem uj pedálos cimbalom teljesen jókarban eladó Erdélyi Sándor-ut 31. szám alatt. 2166 i—2 Göndöcs utca 8. számú ház eladó. — Ugyanott egy uj fúrógép is eladó. 2164 l—1 A világ legjobb ruhafesték nótája. Egész utón hazafelé azon gondolkodám, Vájjon ruhafestéket hol vett édes anyán, De amidőn betoppantam, örömmel nyílt anyám szája: Nézd leányom, ki Dobostól veszi, mily szép a ruhája. Legszebb rnhafesíék van az ő boltjába', Sem jóságban, sem szépségben sehol sincsen párja S ami a fő, olesóbb mint máshol, Egy blúz festése kifutja nyolc koronákéi. Aki pedig meghűlt a nedves időben. Azonnal jöjjön el hozzám az Üzletbe, Kitűnő jó teát, tearumot adok, Akik abból isznak, nem lesz semmi bajok. Karácsonyi cukorka, csillagszóró és gyertya mindéi taoay­[nyieégbea Kapható ez nálam itten az Üzletben. , Mohos József 2169 1—1 fűszer- és vegyeskereakedéaóben. ■ ............ " i Rá kóczi vendéglő i és étterem Budapest, Rákóezl-ut 39. szám (volt Pántol — Wurglits) újonnan átalakítva megnyílt Kitűnő magyar konyha, valódi faiborok. Békés vármegye közönségének ked­venc találkozó helye. 215» 2—3 Szives pártfogást kér Tatár Gusztáv és Grosz Ödön Hangszeráruk és alkatrészek* mindenféle hurok* különféle hangszerek, úgymint s Hegedű Flóta Okarina Huzóharmonika Szájmuzsika Klarinét Gramofon Hanglemazak nagy választékban kaphatók egyedüli hangszerüzlet Saját termésű kiváló asztali (siller) 2171 1-1 BOR palackolva 40 korona Ylagyovíts és Mihalik fűszer* és csemegefizletében. Gvolüo. 1921. a kiadótulajdonos Dubay dános nyomdája. ichwartz Zsigmond Nagyváradi-ut 5. 1—i

Next

/
Oldalképek
Tartalom