Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-08-17 / 66. szám

2 Békés 1921 augusztus 17. Hirdetmény. Kereskedelmi minisz­ter nr 80682—1921. sz. rendeletével meg­engedte, hogy augusztus 20-án és 21-én, azaz Szent István napon és azt követő vasárnapon mindennemű kereskedelmi és ipari árusítás reggel 7-től délelőtt 10-ig, borbély és fodrász ipari munka déli 12 éráig akadálytalanul gyakoroltassék. A va­sárnapi és Szent István-napi munkaszünetre vonatkozó rendelkezések egyebekben ér­vényben maradnak. Halálozás. Burda István mészáros iparos, a kiterjedt ősrégi gyulai Burda család egyik köz­ismert tagja életének 40. évében hosszas szenve­dés után Gyulán elhunyt. Temetése kedden dél­után volt nagy részvét mellett. Halálát özvegye, született Ludvigh Mária bánatos szívvel gyászolja. Ä lódijazás ós kocsiverseny nagyszámú ér­deklődőt vonzott vasárnap a pályára. A lódijazás- ról lapunk jövő számában részletesen Írunk, a kocsiverseny eredménye a kővetkező: A »Turf« lóversenyujságban jelzett benevezők között a 30 km. versenyben első Reisner Béla (87 p), máso­dik Beliczey Tibor (90 p), harmadik Baghy Gyula (91 perc alatt). A mezőgazdák kettős fo­gatú versenyében első Zsíros András, második Bonyhádi Antal, mindketten csabaiak. Az egyes fogatú versenyben első Wittmann Ferenc, máso­dik Szupán Kornél. A hölgyek kettős fogatú ver­senyében első Baghy Ilona, második Beliczey Manci, harmadik Keglevicb Györgyné (Geiszt Gyula fogatán). A kettős fogatok záróversenyében első Geiszt Gyula, második özv. Szőke Kálmánná, harmadik Hammer Pál. A lóverseny futtatás szeptember 8-án fog megtartatni. Késclő földmives. Boros Antal földmives munkás a Sióréten Góg János tanyáján minden kideríthető ok nélkül egy késsel megtámadva feleségét és az annak védelmére siető fiát és mindkettőn súlyos sebet ejtett. A tett elkövetése után ismét nyugodtan munkához fogott. A nőt és fiát beszállították a kórházba. Kiőrlési arány. A hivatalos lap augusztus hó 14. száma közli a minisztérium rendeletét, mely szerint a jelen gazdasági évben a közfogyasz­tásra őrlő malmok 25% fiaom lisztet, 20% főző­lisztet, 35% kenyórlisztet állíthatnak elő, ;mely arány a búza minősége szerint csekély változást szenvedhet, amit a rendelet részletesen és ponto­san előír. A gyulai Erkel Fereue emlékverseny augusztus 15-én kezdetét vette. A résztvevők és a vendégek 14-én d. u. 5 órakor érkeztek meg, kiknek fogadására a gyulai sakk-kör számos tagja ment ki a vonathoz Dobay Ferenc elnök vezetése mellett. Az érkezőknek a Komló-szálló éttermében volt fel- szervirozva, akiket Dobay Ferenc üdvözölt meleg szavakban s arra dr. Kovács Norbert miniszteri osztálytanácsos a Budai Sakkozó Társaság érdemes elnöke válaszolt, elismerő szavakkal méltatva a gyulai kör vezetőinek a verseny létrehozása érde­kében kifejtett fáradhatatlan tevékenységét. A kör vezetősége ezt az alkalmat is megragadja, hogy Békésvármegye törvény- hatóságának és Gyula város tanácsának, valamint városunk közönségének a vezetőség céljait megértő áldozatkész támogatá­sáért hálás köszönetét nyilvánítsa. A verseny színvonalát nagymértékben emeli Kosztics Boris mesternek Amerika több­szörös bajnokának résztvétele. A verseny résztvevői- Bakos J. (Gyula), dr. Balogh J. (Kézdivásárhely), dr. Elekes D. (Budapest), Demeter K., Gruber S. (Békéscsaba), Havasi H., Herz N., Jakab Árpád (Budapest), Kosztics B. (Amerika), Leidl E. (Kassa), Steiner E. és Szigeti M. (Budapest). Az 1-sö nap eredménye: Gruber vesztett Kosztics ellen, dr, Elekes nyert Bakos ellen, Steiner nyert Leidl ellen, Jakab Á. vesztett Demeter ellen, a Balogh—Herz és Szigeti—Havasi játszmák remisvei végződtek. Kerti ünnepély. A gyulai színtársulat aug. 20-án, Szent István napján a Göndöcs népkert­ben délután 2 órai kezdettel nagyszabású kerti népünnepélyt, este pedig néptáncvigalmat rendez. A kerti ünnepélynek vidám és bohókás programmja van, amellett bővelkedik mutatványos jelenetek­ben. Belépő dijak 3, 5 és 10 korona, mely rész­ben a kerírendezés, részben a Színész Gyermek- otthon javára fordittatik. Bővebben a falragaszok tájékoztatnak. Elveszett folyó hó 14-én este a Komló* szálloda kávéházában vagy éttermében egy ere­deti nagy arany Szent György tallér befoglalással. Kérem a becsületes megtalálót, hogy a kiadóhivatalba adja be. A kiviteli és behozatali engedélyek után szedhető dijak megállapítása. A m. kir. keresk. mnzeum áruforgalmi irodája, mely a m. kir. pénzügyminiszter, valamint a m. kir. főldmivelés- ügyi miniszter urak megbízásából a részűkről kiadásra kerülő kiviteli, illetve behozatali enge­délyeket a feleknek kézbesíti, ezentúl a m. kir. kereskedelmi mnzeum külforgalmi irodája címet használja és a fenti megbízatás gyakorlása alkal­mával a jövőben a következő táblázat szerinti dijakat szedi: Ha a szállítmány értéke 1,000.000 koronát meg nem balad, az érték 1 százalékát, 1.000 000—1,500,000 korona közötti értéknél 10.000 koronát, 1 500.000—2,000 000 K közötti értéknél 15.000 koronát, 2,000.000-5,000.000 K közötti értéknél 20.000 K-t, 5,000 000—10 000 000 K közötti értéknél 30.000 koronát, 10,000.000-­20.000. 000 korona közötti értéknél 40.000 koronát, 20.000. 000 koronát meghaladó értéknél 50,000 K. Tüzek a vármegyében. A tartós szárazság folytán a vármegye több községében fordultak elő e héten tüzesetek, igy Kétegyházán, hol takar­mány elégése folytán egy lakos nagy kárt szen­vedett, Békésen pedig egy özvegy asszony háza égett le. SZÍNÉSZET. Pénteken este A faun cimü elmés kis víg­játékban vett búcsút Tompa Irma a színpadtól és az őt méltán szerető közönségtől. Ebben a szerepében is tanúságot tett művészi tehetségé­ről uszintén sajnáljuk, hogy továbbra nem nyillik alkalmunk színpadi sikereiért az elismerés pálmáját nyújtani, de a színházi köteléket bol dogabb kötelékkel cseréli fel a művésznő. Sok, nagyon sok boldogságot kívánunk neki. — Poór Miklós kiváló volt. Több nyilt tapsot kapott. Számottevő szerepük még csak Turaynak, Nicky - nének és Nyáraynak volt, kik szintén igen jól játszottak. A darab simán pergett. Szombaton Ssép Heléna operett ujittatott fel csinos előadásban melyen Nyárai mint Menelaus király Vida mint Heléna, és Szűcs Laci mint Páris királyfi vezető szerepeikben, hol Nyárai kitűnő karrikaturát nyújtott, Szűcs pedig némi hangbeli indispozicióval küzdött, színvonalon állottak. Páris királyfi a második felvonás álom­jelenetében a görög tunika főié frakkot öltött, úgy hallottuk, hogy ez a modernizálás buda­pesti színházak mintájára történ;. Vasárnap Tatárjárás, Hétfőn Csigámjssere- lem ment pompás előadásban, melyeknél Matolcsi és Vida valósággal exceliáltak nagyszerű játékuk­kal, de az összes szereplők méltó dicsőséget arattak egybevágó közreműködésükkel. Színházi heti műsor: Szerdán A bérletben Dnttkaij Zsassa, Gyula város szülöttjének vendégfelléptével Túl a nagy Krivánon, operett, Csütörtökön B bérletben Váradi Elsa ven­dégfelléptével Offenbach, operett-újdonság, itt először. Pénteken A bérletben Váradi Elsa vendég­felléptével Offenbach operett-újdonság, itt má­sodszor. Szombaton délután naggssabásu népiinne pélg a Göndöcs-kertben este gazdaifjusági tánc a pavilion ban. Este B bérletben Iglói diákok, diáktörténet. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal Ssásssorssép, operett. Este A bérletben Kintor nás család, népszínmű. Bizományi lerakatot óhajtunk létesíteni minden megyében. Kere­sünk evógből tőkeerős egyéneket, vagy cége­ket, kik árusítanák kitűnő minőségű tölgy­fából készült uj és használt boroshordóinkat, valamint a világhírű, szabadalmazott patent hordózárakat, melyekről kimerítő prospektust az érdeklődőknek díjtalanul küldünk. Patent­záros Hordógyár Üllői ut 55 Budapest. 1456 2—3 Egy jó munkás ctizmadlasegcd fel­vétetik páronkint 150 korona fizetéssel Bakóh Györgynél, Hatvan-utca 12. szám. 1500 1-2 Cipészsegéd felvétetik Lóman József cipészmübelyében, Zsinór-utca 40. sz. 1502 1—1 Elsőrendű ^gyártmányú zongora és férfi ruhaneműéit eladók Terónyi Lajos- utca 9. szám alatt. 1501 1—1 Saját érdekében használjon IYR0D0N szájvíz fogkrém ü gyártmányokat © Eredeti minőségben kaphatók I (lalbács Imrénél I Gyulán. 1493 1-3 A helybeli református lelkószlakon telje­sítendő kömives, mázoló és asztalos munkákra árlejtést hirdetünk. Vég­zendő munka a helyszínen megtekinthető. Zárt ajánlat 20-án déli 12 óráig gondnoki hi­vatalba beadható. Presbitérium fenntartja a jogot magának, hogy a munkát tetszés sze­rint adja ki az árajánlatra való tekintet nélkül. Gyula 1921. évi augusztus hó 16 án. 15(4 1—1 Elnökség. Eladó Erkel-tór 1. számú Reinhardt-féle ház. Értekezni lehet Dubányi Lászlónál, vár- megyeháza. 1503 1—1 Szöts zongorahangoló RiegcrkcKett, Előjegyzéseket felvesz öobay János könyv« kereskedő. — ISékési raktára* ban zongorák kaphatók, üss 2-2 Gróf Wenckheim Frigyes-utca 44. számú ház azonnali beköltözésre eladó. íros 1—1 Meghívás. Az 1898: XXIII. t.-c. alapján alakult Orszá­gos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó Gyulai Hitel- és Bőranyagbeszerző Szövetkezet, mint az Országos Központi Hitel- szövetkezet tagja 1921. évi augusztus 22-én d. e. fél 11 órakor, saját helyiségében rendes közgyűlést tart, melyre a tagok az alapszabályok 40. §-a értelmében meghivatnak. Napirend: 1. Múlt évi üzleteredményről szóló jelenté­sek tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és a felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövedelemről való rendelkezés. 5. Az igazgatóság 1 tagjának választása. 6. Biráló-bizottság 12 tagjának választása. 7. A Segélyalap kezelőbizottság 4 tag­jának választása. 8. Netaláni indítványok. 1920. évi január hó 1-én a tagok száma 88, üzletrészeinek száma pedig 1038 volt; az év folyamán belépett 11 tag 589 üzletrészszel, kilépett 3 tag 75 üzletrészszel, tehát marad az 1920. év végén 96 tag 1552 üzletrészszel. A felügyelő-bizottság által megvizsgált évi mérleg a szövetkezet helyiségében kifüg- gesztetett és mindenki által megtekinthető. Kelt Gyulán, 1921. évi augusztus hó 6-án. 1479 2-2 Az igazgatóság. Száraz bükk, cser hasáb ás aprított tűzifa legolcsóbban beszerezhető Toctváralr fanagykereskedésében 1 Gyulán, Gróf Wenckheim Krisztina-utca 13. szám. Saját fuvarunkkal jutányosán házhoz szállítunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom